Hirdetési felület

idoru_flyer.jpgImmáron 10 éve hogy Magyarország legexportképesebb zenekara megalakult a Newborn romjain. Ennek örömére Szalkai Tiboru és Big igyekeztek maguk köré verbuválni egykori társaikat egy négy dátumot felölelő mini turnéra. Ács Máté és Pásztóy Balázs kivételével mindenki jelen volt eme jeles eseményen aki „valaha” is megfordult a The Idoru-ban.

tovább »



Tankcsapda Park.jpg

Agyaltam azon, hogy valahogy el kéne csípni a Tankcsapdát, ha már egy jó évig tényleg nem fognak Budapesten játszani. Sajna pénz szűkében a jegyvétel most nem játszott, de jött a levél, hogy szeretettel meg vagyunk hívva, mint RockStation stáb a sajtótájékoztatóra! Apukám ez olyan, mint a májusi eső most, tényleg aranyat ér. Izgatott voltam, mert soha nem voltam még ilyen tájékoztatón. Késő délután érkezés a Budapest Parkba és, hogy mi volt?

tovább »



H2Oband.jpg

Bár az évek múlása folytán az egyes műfaji zsargonok is hajlandóságot mutatnak a változásra, egy dolog biztos: ha dallamos hardcore/punkról van szó az előbb összeillesztett szavak legteljesebb jelentésében, akkor a H2O egy olyan megkerülhetetlen alapzenekar, amit mindenkinek ismernie és szeretnie kell. Ezért is örülünk ennyire annak, hogy április 21-én az A38 Hajón ad klubkoncertet Toby Morse zenekara.

tovább »



FlyerSubiLeander.jpgAhogy az már lenni szokott, ősszel nagy turnékra indulnak az élőben erős rock/metál bandák. Négy hazai csapat - Subscribe, Leander Rising, Insane, The Idoru - úgy döntött, hogy egyesíti erejét és közösen járják be az országot. A négy zenekarban közös, hogy már mindannyiuk zsebében ott lapul egy Fonogram-díj. A turné két headlinere a Subscribe és a Leander Rising, ők a különböző állomásokon mindig sorsot húznak majd, így döntik el kettejük aznapi sorrendjét. Előttük az Insane és a The Idoru játszik majd, a vendégzenekar pedig minden állomáson a Csakazértis lesz.



0evanescence2012_13.jpg

Annak a rockernek, aki nem boldog a ténytől, hogy újra van Petőfi Csarnokunk, nincs szíve. Bizony vannak bandák, akiknek az Aréna túl nagy, a Club 202 meg túl kicsi, úgyhogy a Csarnok pótolhatatlan szórakoztató-központja fővárosunknak. Ezt leszögezhetjük, még akkor is, ha a hétfő estét két bosszúsággal indítottuk e helyen. Az egyiket a már megszokott szauna-élmény jelentette - kár, hogy ezt nem sikerült végre kiküszöbölni. A másik - ebből következő módon - a büfébe való sorban állás alatt történt meg velünk. Épp azon örömködtünk, hogy viszonylag gyorsan lepergett előttünk a sor, amikor is a felszolgáló hölgy közölte velünk: nem kaphatunk csak úgy italt, végig kell előbb állnunk egy másik sort a visszaválthatós bögréért. Apelláta nem volt. Háromszori sorkiállás után végre ott álltunk a pálmaház klímájú szentélyben azon gondolkodva, miért nem lehet e dolgokat humánusabban, egyszerűbben megoldani?

Mint cowboyok a coltjukat, úgy tűztük övünkbe a műanyagbögrék fogóját, mert mégiscsak kettő darab az ötszáz - no meg további folyadékfelvételre is így volt csak esélyünk. A keverőpult és a színpad közötti térségben állapodtunk meg valahol, mégsem kellett félni, hogy oldalba szúrunk valakit a csajkánkkal, nem préselődtek annyira a népek. Talán csak az első húsz sor tömörült. Úgy tudom, eredetileg kintre volt írva a buli, de a csaknem fele akkora belső térben sem sikerült a telt ház. Ez itten kérem, Magyarország, ahol világsztárokat szaharai hőséggel, és a viszonylag barátságos jegyárak mellett is kétezer nézővel fogadunk - talán Ákos Mákost kellett volna felléptetni ezen az estén.

tovább »



12
2011. sze
09:30

Egy régi adósság: The Idoru - Time

Szerző: viliricsi Címkék: the idoru

Ennyit azért nem szoktunk csúszni, jelesül egy „nyárnyi” időszakot, de ezúttal minden összejött. Család és „civil” munka mellett, korlátozott lehetőségekkel üzemeltetjük blogunkat. Az anyagiak sekélyessége mellett gyakorta idő-, és energiahiány is gáncsol minket, így történt, hogy lekéstem az ingyenes facebookos letöltési lehetőséget az új Idoru anyagra vonatkozólag. Szerencsére a nagyudvarnoki (sk) rockfeszten összefutottam a fiúkkal, akik kérés nélkül kezembe nyomták a cd-t...

tovább »



Kár volt a sátor alá annyi italt betárazni, mert reggel (?) felébredvén kiderült: a büfé(k) éjjel-nappal üzemel(nek). Külön öröm volt számomra, hogy előző rockfesztes dolgozatomban említett helybeli rock-énekes barátom, Hervay Laci is beállt a pult mögé, alkalmat adva néhány humoros (vagy annak vélt) beszólásra.

Fürdés és másfajta regenerálódás után ismét fejest ugorhattunk a zenei programok tengerében. Az első cseppet a környékbeli No Comment jelentette. Gyors felfogásomnak köszönhetően hamar eszembe jutott, hogy egy ízben már láttam őket, mikor is Dark Side név alatt tolták feldolgozásokból álló programjukat. Nem tudom, mennyire szerencsés ez a névcsere, tekintetbe véve azt, hogy már létezik (vagy létezett) ilyen nevű zenekar (Brrr...Bródy János kísérőzenekaraként léptek fel valamikor). Ez persze nem zavart minket élvezetünkben, ami a remekül összeállított programot illette: volt itt kérem szépen Vertigo (U2-tól), vagy két Red Hot Chili szám, aztán Bob Dylan Knockin’ on a Heaven’s Doorja a G’N’R modorában, sőt egy Ákos feldogozás is, az Indián-tánc. Meg még ami most nem jut eszembe. A ritmus-gityós-énekes srác Holló Színházba illő „fapofás” humora kellemesen illeszkedett mindebbe. Például, hogy az összes dalt a zenekar saját szerzeményeként konferálta fel.

tovább »



19
2011. ápr
08:10

The Idoru videó-interjú

Szerző: sunthatneversets Címkék: the idoru zenemajom

A Zenemajom oldalát kiváló barátaink szerkesztik, akik április 9-én a The Idoru lemezbemutató koncertjén jártak és ha már ott voltak csináltak is egy interjút a csapattal.



Már a címben leleplezzük ezt a szép kezdeményezést: három zenekar együtt hozta létre ezt a jópofa kivitelű cd-t.. A borító – kívülről kezdjük hámozni a hagymát! – (a honlap alapján) a My Small Community (továbbiakban: MSC) világa groteszk figurákkal (érdemes egyébként felmászni weboldalukra, én még csupán a Belgáéknál tapasztaltam hasonló fárasztást). A bookleten is testvériesen megosztoztak: 2-2 oldal jut mindenkinek; az Idoru a szövegeket biggyesztette rá (ezekről később), a többiek inkább a rajzokban jeleskedtek, plusz a „kötelező” infók terén.

tovább »



A The Idoru ex-dobosának jelenlegi /hátbamászó rock/, és ex csapata /arcbamászó rock/ augusztus 1-én veszi be a Zöld Pardont. A helyszín mindkét brigád számára szűz terület, ezért minden kedves szimpatizáló és kevésbé szimpatizáns olvasó jelenlétére egyaránt igényt tartanak az említettek, hogy az esemény mély nyomot hagyjon a placcon, mely placc ilynekor tele van szebbnél szebb emberkékkel, a színpadon pedig underground rock kultúrált hősök nyúzzák a hangszereket, és nem utolsó sorban megjegyzendő tény, hogy a 400 ft-os belépő lefogyasztható! A koncert várhatóan kevésbé lesz nyögve nyelős, mint az előző mondat, cserébe esernyő és pulóver haszálata felesleges, hisz netes előrejelzések szerint az idő nyáriassága pont a tetőfokára hág aznap etse. Köszcsá!
 

Helyszín: ZP
Kezdés: 20.00-20.40 Grand Mexican Warlock, 21.00-21.50 The Idoru
Belépő: 400 Ft. Lefogyasztható!



Hogy mi a ...-sz az a „Middle Finger Club”? Gyere el a BELÉPŐ MENTES bemutatkozó bulira május 29-én szombaton a Dürerbe, ahol a kvázi „sztárvendég” az immáron fonogram díjassá lett The Idoru lesz, és meglátod. :)) Torkokból áradó torz hangok dallamokkal vegyítve, gitár dzs-dzs-k faintos akkordokkal díszítve, és dob fikcsik paraszt kettőnéggyel. Modern punk-hardcore-metal-rock-ra biztosan számíthattok, meg after party-ra!

 

FELLÉPNEK: THE IDORU - MY SMALL COMMUNITY - WRONG SIDE OF THE WALL - NUKE - STIFF BASTARD - PLASTIC BITCH

 

 

 www.myspace.com/theidoruband.hu
www.myspace.com/mysmallcommunity
www.myspace.com/thewrongsideofthewall
www.myspace.com/postindustrialmotorcore
www.myspace.com/stiffbastard
www.myspace.com/plasticbitchband


A pontos kezdés: 20.30
belépő: FREE!!!



Tegnap este megvolt a mi kis hazánk Grammy-díj kiosztója is. Kicsit savanyú, kicsit sárga, de a mienk és Fonogramnak hívják. A 2010-es Fonogram műsor megint olyan volt amilyen.

Idegenbe szakadt Grammy-díjas hazánk fiával, aki nem tudta helyesen kimondani a Back II Black nevét és a rendkívül ostoba formáját hozó Fábry Sándorral, aki felkészületlenségében a porba alázta szegény SP-t, aki az év felfedezettje díjat kapta. Földes László Hobo életműdíjat kapott, az egyébként élőben Barabás Lőrinc trombitással nagyot alakító Turbo is díjjal mehetett haza, míg az év hazai hard rock vagy metal albuma díjat a The Idoru nyerte. A magazinunk profiljába tartozó kategóriák győzteseit alább olvashatjátok, a teljes Fonogram díjazotti lista a hivatalos honlapon  olvasható.

Az év hazai modern pop-rock albuma
ANTI FITNESS CLUB - Lélekzet (Magneoton)
KOVÁCSOVICS FRUZSINA - Fuss el végre (EMI)
MAGNA CUM LAUDE - 999 (Magneoton)
PÉTERFY BORI & LOVE BAND - 2 (Megadó)
TURBO - Turbo (Mamazone) 

Az év hazai hard rock vagy metal albuma
BLIND MYSELF - Budapest, 7 fok, eső (Hammer Music)
HOBO - Circus Hungaricus (EMI)
JUNKIES - Degeneráció (Hammer Music)
OSSIAN - Egyszer az életben (Hammer Music)
TANKCSAPDA - Minden jót (Alexandra Records)
THE IDORU - Face The Light (The Idoru - saját kiadás) 

Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma
DEPECHE MODE - Sounds Of The Universe (EMI)
GREEN DAY - 21st Century Breakdown (Warner Music)
NORAH JONES - The Fall (EMI)
ROBBIE WILLIAMS - Reality Killed The Video Star (EMI)
U2 - No Line On The Horizon (Universal Music) 

Az év külföldi hard rock vagy metal albuma
IRON MAIDEN - Flight 666 (EMI)
MARILYN MANSON - The High End Of Low (Universal Music)
RAMMSTEIN - Liebe Ist Für Alle Da (Universal Music)
SAXON - Into The Labyrinth (Hammer Music)
SLAYER - World Painted Blood (Sony Music) 



Kishazánkban annyi a nyári fesztivál, mint égen a csillag. A 2009. július 11.-én Cibakházán tartandó Cibak-Feszt már nem először kerül megrendezésre, ráadásul a magyar rock/metál mezőny egy nevesebb része tiszteletét is teszi az egynapos ramazurin.  

Aki esetleg nem tudja, merre van Cibakháza, azon nem csodálkozom. Én sem tudtam eddig:
"...Szolnoktól délre a Tisza folyó bal partján, a megye délnyugati részén a Tiszazug kistérségében fekszik. Megközelíthető a rajta áthaladó 442. sz. úton. ..." (www.cibakhaza.hu, www.cibakfest.hu)

 

Részletes program a cikk további részében.

tovább »



Fesztivál körkép  sorozatunkban eddig megnéztük a külföldi nevesebb fesztiválokat (Fesztival körkép | 1. rész : internacionaliszticizmus), a VOLT fesztivált (Fesztivál körkép | 2. rész : VOLT fesztivál) és a pécsi Rockmaratont (Fesztivál körkép | 3. rész : Rockmaraton), miközben a Sziget fesztiválról (Sziget fesztivál rovat) is folyamatosan írunk.

Most a július 9-13. között Tokaj-Rakamazon megrendezendő Hegyalja Fesztivál, programját tekintjük át, amely meglepően színvonalas idén is, több színpadot és zenei stílust felvonultatva. Koncentráljunk most a blogunk tematikáját kimerítő mezőnyre.

Itt is elmondható, hogy a magyar mezőny színe-java szerepel a fesztiválon. Lesz Tankcsapda, Depresszió, Quimby, Kowalsky Meg A Vega, Kispál és a Borz, The Idoru, Road az MTV Szinpadon, de a kisebb színpadokon is olyanok lépnek fel, mint a Macskanadrág, a Fürgerókalábak, Junkies, Heaven Street Seven, Fish, Blind Myself, Ossián, Mátyás Attila Band és még sokan-sokan mások. 

Idén sem maradnak el a neves külföldi fellépők. Fellép nagy kedvencem a svéd Katatonia, lesz The 69 Eyes, Caliban és Juliette & Licks  Nem gyenge névsor!

A fesztivál részletes rockzenei programja elérhető a hivatalos honlapon a zenei színpadok menüpont alatt.  >> Hegyalja fesztivál 2008 - hivatalos honlap.