RockStation


Sziget fesztivál 2008 fellépők | 18. rész : The Kooks

2008. augusztus 09. - SAABI

[ Sziget 2008, Nagyszínpad | augusztus 13.,  szerda,  21:30 | The Kooks]

FIGYELEM! Kiemelt ajánlat!

Indie rock zenekarokkal azt hiszem, most már tényleg tömve a padlás, hiszen a brit szigetország úgy ontja az indiegroupokat magából, mintha ők lennének Nagy-Britannia fő exportcikke és eladásaiktól függne a brit gazdaság egyensúlyi helyzete.

Az indie rock - jelenségről egyébként mindig Seattle és a grunge története jut eszembe... vajon mikorra fog lecsengeni a nagy lelkesedés? - értem ezalatt a zenész és a közönség oldalt egyaránt. Az a baj, hogy kezd kialakulni bennem egy reflex-szerű védekezés az indiecsapatokkal szemben: hajlamos vagyok igencsak félvállról venni, ha egy újabb 18-20 éves suttyókból álló csapatot köp ki magából a brit szigetvilág; gondolván, hogy úgysem tudnak olyat mutatni, amit már ne hallottam volna az előző 237 pályatárstól.
 
Amikor a The Kooks idén áprilisban megjelent Konk című új lemezét először tettem be a lejátszóba (mert azért mégiscsak illene írni róla valamit, ha már a kezem ügyébe akadt), körülbelül a fentebb ecsetelt hozzáállással indultam neki a feladatnak. Azt azonban nem tudtam nem észrevenni, hogy a feleségem egyből mennyire ráizgult a lemezre. Csillógó szemmel, lelkesen érdeklődött, hogy honnét szereztem a cuccot, mert Ő bizony már rég nem hallott ilyen jó lemezt. Én pedig, aki akkor még nem akartam előbújni az indie zenekarok ellen emelt védősáncaim mögül, csak csodálkoztam: ezek a "tingli-tangli dallamok" hogy lehetnek ilyen hatással az emberekre? 
 
Merthogy közben, láttam azt is, hogy ez a 2004-ben, egy brightoni modern zenei iskola hallgatóiból összeálló négyes az elmúlt négy év alatt valamiért akkora sztárcsapattá vált, hogy például rögtön a Sziget Nagyszínpadát kellett nekik felajánlani ahhoz, hogy 2008-ban eljöjjenek Magyarországra. Már az első lemezüket (Inside In - Inside Out, 2006) követően még talán a Coldplayt is megszégyenítő sebességgel kúsztak fel a slágerlistákra és azóta onnét le sem jöttek igazán. Királyok lettek huszonévesen. Elhatároztam hát, hogy egy életem, egy halálom, közelebb merészkedem és megfejtem a titkot: mit tudhatnak Ők, amit a többi "brit indián" többsége nem?
 
Nos, második, legfrisseb művüket figyelmesebben végighallgatva meg kell állapítsam, hogy a sikerek mögött álló titkos recept tulajdonképpen nem is titkos, sőt ősidők óta ismert, ámbár hatékony alkalmazása csak keveseknek sikerül. A The Kooks zenéjének átütő ereje annak a félelmetesen tiszta, őszinte, szívből jövő játéknak köszönhető, amely eddig kiadott minden hanganyagukon megnyilvánul. Nincsenek itt különleges, extrém megoldások; ezek a fiúk nem csinálnak egyebet, csak ZENÉLNEK - igen, így nagybetűvel írva. Minden egyes lemezre pakolt hangban ott van minden, ami érezhetően egyenesen a bensőjükből árad: a zene szeretete, az élet szeretete, az őszinteség, a tiszta érzelmek minden dimenziója megvan itt (na jó, fő téma a szerelem, dehát nézd meg a korukat, te sem éreztél másként huszonévesen) és mindezek átadásához társul még a kiváló hangszeres tudás, a tehetség. Ez minden csupán, ami az embereket a The Kooks lábai elé kényszeríti. Rockzenével vagy egyáltalán bármiféle zenével sokan próbálkoztak, próbálkoznak a világban, de nagyon-nagyon kevés azon zenekarok száma, akik a zenélést ennyire zsigeri módon, ilyen őszinte és mély átéléssel, ennyire hitelesen képesek csinálni. A The Kooks minden kétséget kizárólag benne van ebben a szűk elitben és ez teljességgel magyarázatot ad arra, hogy rövidke pályafutásuk ellenére hogy lehetnek máris, ilyen rövid idő alatt szupergroup kategória. 
 
Lemezük első figyelmesebb meghallgatása során engem is kapásból meggyőztek arról, hogy bármilyen furcsa és hihetetlen, de igenis helyük van a Sziget Nagyszínpadán. Olyan régi klasszikus rockzenekarok jutottak eszembe miközben hallgattam őket, mint például a The Who, akik szintén nem csináltak semmi forradalmi dolgot zeneileg, de amit csináltak, azt olyan hitelességgel és akkora szívvel csinálták, hogy még most, sok-sok évvel működésük befejezése után is milliók és milliók bálványai. A The Kooks is ezen nagy elődök nyomdokain halad és a legjobb úton vannak ahhoz, hogy már huszonévesen örökre beírják magukat a rocktörténelem nagykönyvébe. Zenéjük hallgatása közben az egyszerűnek hangzó, de nagy műgonddal megtervezett és kivitelezett, fülbemászó dallamok és a könnyed, de óriási átéléssel énekelt szövegek észrevehetlenül vésik be magukat az ember fejébe. A dalok egyéniségéhez nagyban hozzájárul Luke Pritchard énekes-gitáros érdekes-bájos echte brightoni kiejtése (amelyre a Konk lemezen talán még rá is játszik), amely különös módon fűszerezi meg az egyébként is nagyrészt általa szerzett dalokat.

Meghajtom tehát fejem a tehetség előtt, így nem is tudok mást tanácsolni, mint azt, hogy aki csak teheti, nézze meg Luke Pritchardot (ének-gitár), Hugh Harrist (gitár), Paul Garredet (dobok) és Dan Logant (basszer) a Szigeten augusztus 13.-án, a szerdai napon. Gyanítom, rajongókból nem lesz hiány, de ha valakinek eddig kimaradtak volna, feltétlenül érdemes megismerkedni velük. Persze, annak aki a mondjuk az ETHS vagy a Sabaton koncert  után téved arra a Hammerworld környékéről, alighanem elviselhetetlenül éles lesz a stílusbeli kontraszt.
 
Minden esetre, ha tudtok még kicsit is bizni az indie-ben, melegen ajánlom a The Kooks lemezeket elmélyült tanulmányozás céljából. Garantálom, hogy felüdülésben lesz részetek, mert ők azon kevés számú indie zenekar egyike, akik képesek színt vinni az indie rock mára már kissé elcsépelt és unalomba hajló világába. Kellemes szórakozást, élvezzétek a ZENÉT!
 

The Kooks : Shine On
 

 

[ Sziget 2008, Nagyszínpad | augusztus 13.,  szerda,  21:30 | The Kooks]

 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum