Hirdetési felület

15
2014. sze
16:00

Így játszik Toolt a Primus

Szerző: dzsi. Címkék: tool primus

primuspromo.jpg

Van ugyebár a végtelenül elhagyott agyú arcokból álló Primus, akik egy rövid szünetet leszámítva épp 30 éve szórakoztatják a népet nem épp konvencionálisnak nevezhető zenéjükkel. A dobosuk, Tim "Herb" Alexander nemrégiben szívműtéten esett át, amelynek felgyógyulási szakaszában jár jelenleg; a helyére néhány buli erejéig a Tool ütős, Danny Carey ugrott most be. Ha már ilyen szépen összejöttek, az egyik koncerten előkapták utóbbi banda Ænema című dalának egy részletét, és két szokásos agymenés között odatették a közönségnek. A felvétel mondjuk elég harmatos minőségű, de nem minden nap történik ilyesmi. Alább a videók. 

tovább »



tool2.jpg

A Rolling Stone-nak adott interjút a Tool gitáros Adam Jones, valamint a dobos Danny Carey, melyből kiderül, hogy eddig mindösszesen egyetlen új dal sikerült majdnem befejezniük a következő stúdióalbumhoz. Az új dal egy 10 perces tétel, súlyos, benne sok váltással. Carey szerint néha túl progosba mennek át, ami annyira neki nem jön be. Ezen kívül egy másik dal is nagyjából egyben van már, illetve számos téma felsorakozott a 2006 óta várt új lemezhez. Különösen az utóbbi hónapokban indultak be és remélik, hogy év vége felé sikerül felvenni a lemezt. Reméljük így is lesz.



01
2014. júl
07:00

Itt egy új Tool-riff vagy valami hasonló

Szerző: sunthatneversets Címkék: tool

Tool-Band-Picture.jpg

A múlt hétvégén Adam Jones a Tool gitárosa Facebook oldalán egy fél percnyi zenét osztott meg a nagyérdeművel, ami akár egy új Tool-dal részlete is lehet. Vagy nem az. A csapat már régóta lebegteti egy új album lehetőségét, de ez idáig semmi konkrétum nem volt ebben az ügyben az ígérgetéseken kívül, noha az igaz, hogy a csapat idén is adott pár koncertet. Egy új lemez pedig igencsak ráférne azonban a rajongókra, mert az eddigi utolsó még 2006 áprilisában jelent meg 10,000 Days címmel.

tovább »



calvin-hobbes-attention 2_1.png

04.11. A magyar költészet napja. Na jó, nem csak a magyaré. Innen csak egy ugrás a líraiság, és hát, tény és való: a legerősebb rockopuszok nem hódíthatták meg a világot gyomorszájon vágó, vagy éppen könnyfakasztó szövegek nélkül. De TE tisztában vagy-e rockirodalmad legszebb soraival? Hogy szólna magyarul egy klasszikus Rage Against the Machine, Joy Division... vagy éppen Deftones remek?

Nemesúr új cikksorozatában szubjektívan szemezget fordításaiból, s remélhetőleg rátereli figyelmeteket a (hang)sorok közt rejlő erőre... 4 részes toplistájának 1., klasszikusabb fele után jöjjenek a modern remekek!

tovább »



08
2014. már
07:00

Ha idén lesz Tool album, lemegyünk hídba

Szerző: sunthatneversets Címkék: tool

Tool-Band-Picture.jpg

Ha valakik, akkor mi aztán bőven foglalkoztunk az utóbbi hónapokban azzal, hogy most akkor lesz-e idén új Tool album vagy nem lesz. Nos, most állítólag új fejlemény van az ügyben, mégpedig az, hogy állítólag Adam Jones gitáros azt nyilatkozta a jelenleg is zajló USA turné második, portlandi állomása előtt egy VIP Meet & Greet eseményen, hogy az album teljesen kész van. Nos, a hírtől mi is, mert egyrészt nagyon várjuk az új albumot másrészt pedig az utolsó infónk eddig az volt, hogy pár ötlet már született ehhez az új albumhoz. Megint csak állítólag a lemez még az idén meg is jelenik.

tovább »



15
2013. nov
12:00

Maynard James Keenan: Hosszú folyamat lesz

Szerző: sebiszabi Címkék: tool

maynardjameskeenan2.jpg

Hét éve várunk új Tool lemezre, és most már igazán itt lehetne az ideje, hogy a 10 000 Days után új kiadványt pörgessünk a lejátszónkban. A Rolling Stone magazinnak új hírekkel tudott szolgálni a zenekar frontembere a készülő lemezzel kapcsolatban: "Én nem írok zenét, a többiek írják. Arra várok, hogy hozzák nekem a zenét.  Hajlamosak arra, hogy újra és újra nekifussanak a dolgoknak ezért ez nagyon hosszú folyamat. Egy olyan típusú embernek, amilyen én is vagyok, ez nagyon fárasztó." A társak munkájáról Keenan így nyilatkozott: "Bizonyos szempontból ők a legnagyobb maximalisták, de nem kell minden dolognak 700-szor nekimenni, hinni kellene az első gondolatban. De ez az ő dolguk, hagyni kell, hogy így csinálják." Arra a kérdésre, hogy halad-e ez a folyamat, azt válaszolta: "Ezt nem tudom megmondani".



kidstool.jpg

Aaron O'Keefe zeneiskolájáról már többször ejtettünk szót itt az oldalon. Különleges rocksuli az övé, hiszen amellett, hogy egy rakat jó zenét játszhatnak a diákjai, még a stúdiózás alapjait is megtanulják. Tényleg amolyan metálzenész-képző ez. Az iskola diákjai legújabb videójukon éppen a Tool egyik dalát a Forty Six & 2-t játsszák, nem is akárhogy. A felvétel megtekintését meleg szívvel ajánljuk magának a zenekarnak, hogy most már gyorsan húzzanak stúdióba, aztán jövőre legyen valami.

tovább »



10
2013. sze
09:00

Újabb és újabb Tool információmorzsák...

Szerző: sebiszabi Címkék: tool

Tool-Band-Picture.jpg

...de mikor lesz inkább már lemez?! Ez a legjobb kérdés Maynard Keenan felé. Úgy tűnik, hogy a jövő év lesz a Tool éve, hiszen a dobos, Danny Carey és a Keenan is erről beszélt, ám addig még november 19-én megjelenik A Perfect Circle (Kennan másik projektje) új lemeze, a Three-Sixty, november 26-án pedig egy válogatáslemez, a A Perfect Circle Live: Featuring Stone and Echo. Az utóbbi években Keenan leginkább Puscifer nevű projektjével foglalkozott, de talán most már a Tool is kap nagyobb figyelmet. Másrészről pedig annyit, de annyit beszélünk már róla, hogy az új lemeznek akkorát kell durrannia legalább, mint egy atombombának.



monuments.jpg

Még egy kicsit beljebb kalandozunk a szubjektív témákban, most egy olyan kategóriát sikerült megalkotni saját magunknak, ahol esély sincsen a végtelen és egyetemleges igazságot meglelni. A célunk a lista összeállításával az volt, hogy egy olyan kollekciót állítsunk össze, mely dalok igazán hosszan építkezve, nagy ívet leírva érjenek el a csúcspontra, monumentális és lehetőleg ólomnehéz szerkezettel, ami valóban nyomot hagy, megragad és nem enged el. Tudjuk, hogy a listát nagyon hosszan lehetne folytatni - bele sem fértünk a szokásos 10-es leosztásba - , mi magunk is egyenként tízes-húszas listákat tudnák bedobni. Fáj a szívem, hogy nem került be egy Dream Theater, egy Cult Of Luna, de valahol határt kellett szabni, de ez rátok nem vonatkozik! Kérlek, ahogy korábban is, mondjátok el, hogy mi a Ti kedvencetek a témában a szokásos fórumokon. Sziklák cipelésére felkészülni, a többi a hajtás után.

tovább »



maynardjameskeenan2.jpg

Emberek! Az van, hogy mostanában mi is elég sokat foglalkozunk az új Tool lemezzel, mert elég sok információ kering a neten ezzel kapcsolatban, amelyik az ötödik lesz (lenne) a sorban. A 2006-os 10.000 Days után már-már elviselhetetlen a hosszú szünet a rajongók számára, de talán jövő márciusban már érkezik az új lemez. Habár az utóbbi információk mindig arról szóltak, hogy már írják a dalokat, de mindig Keenan nélkül. Ez most talán változik, hiszen olyanokat hallani, hogy ő is beszállt és elkezdett szövegeket írni. Ahogy Keenan elmondta, szólt a többieknek, hogy hozzák az új zenéket, mert nála a szövegírási folyamat a zenével kezdődik. Zene nélkül nem tud szövegeket írni. Ahogy megkapja a zenét, indulhat is a szövegírás.

Reméljük tehát legközelebb már arról írhatunk, hogy megvan az új albumon szereplő dalok címe és van albumborítónk, esetleg egy új nóta... vagy Tool sokat kérünk ?



Tool-Band-Picture.jpg

Az új Tool lemez megjelenése kapcsán talán akkor hinnénk valakinek, ha a kezében tartaná az új korongot, de azért mások talán minden hírnek örülnek ennek kapcsán. Danny Carey egy friss nyilatkozatban egyértelműsítette, hogy idén már biztosan nem lesz lemez, de a zenekar dolgozik a dalokon, bár elég lassan.

Hogy mennyire azt talán jól jellemzi, hogy Maynard James Keenan énekes pedig még be sem kapcsolódott a zenekari munkába. Viszont Carey szerint hamarosan az énekes is csatlakozik hozzájuk. Ahogy elmondta a stílust tekintve próbálnak egy kicsit másabb irányba mozogni, de mindig elég toolos lesz a végeredmény. A dobos elárulta, ha jól haladnak, akkor év végén stúdióba vonulhatnak, de ekkor is legkorábban 2014 elején jön a lemez.




tool opiate.jpg

Az elmúlt hetekben többször is foglalkoztunk azzal, hogy idén lehetséges-e egyáltalán új Tool lemez. Nos egyes zenekari tagok szerint lesz lemez, Maynard James Keenan szerint meg nem. Addig is amíg a felek megbeszélik, hogy a jövőben hogyan kommunikáljanak egyfélét, itt lesz nekünk egy újrakiadás, lévén, hogy 21 éves (?) idén a csapat kultikus  debütálása, az Opiate EP. Az anyag 5.000 példányban, ötféle kiadásban jelenik meg Adam Jones művészeti igazgatásával. A csomagolás (merthogy a Tool-nál ilyenről is beszélni kell) Mackie Osborne munkája, aki többek között a 10,000 Days és a Lateralus albumnál is dolgozott már a zenekarral. 

Az eltérő borítókkal, csomagolással és bónuszokkal (például egy olyan új fotó, ami a 10,000 Days limitált kiadásához járó szemüveggel nézhető csak) megjelenő kiadványok kizárólag a Tool hivatalos honlapján lesznek majd elérhetőek március 26-án. Ha valaki nem tudná melyik lemezről beszélünk, kattintson a továbbra.

tovább »



06
2013. feb
12:00

Egyhamar nem lesz itt Tool lemez

Szerző: sunthatneversets Címkék: tool

Tool band.jpg

Bár a múltkor nagy lelkesen megírtuk, sőt a zenekar a honlapján is megerősítette, hogy ugyan készülne az új Tool album, de az egyik tag (meg nem nevezték az illetőt) robogó-balesete miatt késnek annak munkálatai, most az együttes énekese Maynard James Keenan a chilei Radio Futuronak adott interjújában arra a kérdésre, hogy hogy áll a 7 év után készülő új Tool lemez röviden ennyit válaszolt:  Nincs új lemez. Legalábbis ebben az évben biztosan nem. Én nem írtam egy dalt se, szóval nem, nincs semmi.



Tool-Band-Picture.jpg

A Tool egyik meg nem nevezett zenekari tagjának a napokban a jeges úton Vespa-val történt motorbalesete miatt késik a csapat új albuma. Mindezt az együttes közölte honlapján január 26-án. Mivel a balesetben több borda törött és kificamodott a váll is, így most egy darabig a zenekar nem jammel, így a dalírási folyamat is megállt. A csapat ígérete szerint február elő hetének végén jó hírekkel is tudnak majd jelentkezni.

tovább »



A Tool mindig is azon bandák közé tartozott, akik nem csak zeneileg törekednek az egyéniségre, de maga a működésük is a nem annyira szokványos kategóriába sorolható, de arra senki sem számított, hogy a nyári, őszi megjelenésük helyett már április elsején - gyakorlatilag a semmiből - kiadják az új albumukat, a The Holy Giftet - a lemez borítója itt látható -. Ha még ez sem lenne elég, fel is került az egész album a youtube-ra! Mi pedig ezt itt közkinccsé is tesszük, hajtás után pedig még több infót kaptok a The Holy Giftről!

 

 

 

tovább »



A dobverőket és más kiegészítőket gyártó Vic Firth cég a napokban háromrészes művészportrét készített a Tool dobosával Danny Carey-vel, mivel a zenész is a cég termékeit használja. Az interjú közben hátsókamerás koncertfelvételek is láthatóak/hallhatóak, melyek a Tool január 28-ai, a bostoni TD Banknorth Garden-ben adott koncertjén készültek.

Carey az interjúban elmondja, hogy nagyon reméli, hogy a csapat június/július folyamán stúdióba vonul, hogy megkezdje új albumának felvételeit, ami éppen időszerű is volna, hiszen a csapat 10,000 Days címmel utoljára 2006-ban adott ki lemezt. Az interjú 3 részét itt nálunk is megnézheted, melyből egyértelműen kiderül, hogy a faszi egy zseni.

tovább »



2006 óta öt hosszú év telt el. Ennyi év telt el azóta is, hogy a Tool utoljára lemezzel jelentkezett 10,000 Days címmel. Most viszont jó hírünk van minden rajongónak. Az együttes november végén megkezdte új albumának felvételeit Joe Barresi producerrel. Az összes dalt Studer A827 típusú analóg szalagos magnóra veszik fel a banda házi stúdiójában a digitális technika helyett. Ez utóbbira minden estre kíváncsiak leszünk.

Update: A feni hír tegnap jelent meg a világ egyik legnagyobb rockzenei hírportálján a blabbermouth.net-en. Ma reggelre kicsit módosították a hír tartalmát. Minden igaz: a producer is, a stúdióba vonulás is, sőt a felvételek rögzítésének módja is. Csakhogy nem a Tool dolgozik új dalokon, hanem dobosának Dany Carey-nek Volto! névre hallgató jazz-rock formációja. Ezt nevezik igazi pofára esésnek.



13
2010. jún
07:54

Tool - Semmi konkrétum

Szerző: sunthatneversets Címkék: tool

Maynard James Keenan a Tool énekese RollingStone.com-nak elmondta, hogy a banda  csendben dolgozik egy új albumot, amit majd valamikor kiadnak, ha kész lesz. Arra kérdésre, miszerint a június 19-én New Orleans-ban rajtoló turnén hallhatók lesznek-e új dalok, az énekes így válaszolt: Ha úgy jön össze, igen, hallani fogsz néhány új dolgot. Ha ez nem áll készen, akkor nem.



Rock/Metal himnuszok sorozatunk idei utolsó részéhez érkeztünk. A Los Angeles-ben 1990-ben alakult Tool kétségtelenül az egyik legkülönlegesebb rockzenét játszó banda a földgolyón. Lehet utálni, meg fikázni őket, de ilyen zenéből millió számra lemezeket eladni nem piskóta dolog. Én a 2001-ben kiadott Lateralus című remekművel ismertem meg őket, de mindegyik lemezük igazi remekmű. Védjegyszerű klipjeik pedig élményszámba mennek. Nehéz is volt a választás, de aztán döntöttem: Parabola    
 
 



Az ASHES dIVIDE-ot 2007-ben alapította az A Perfect Circle volt gitárosa Billy Howerdel. A Perfect Circle ugye a Tool mellett zenei vágyait kiélő Maynard James Keenan projektje volt, amely – bár én nem tudtam róla – 2006-ban szüntette be a tevékenységét három igencsak minőségi album elkészítése után.

Billy Howerdel pályája akár mesébe illő is lehetne. Gitártechnikusként kezdte. Dolgozott a Faith No More, a Fishbone, David Bowie, The Smashing Pumpkins, a Nine Inch Nails, a Guns N' Roses és Tool mellett. Innen az ismertség a Tool frontember Maynard James Keenan-nel.  Ettől kezdve már a zenei pálya deszkákon eltöltött oldala íródott a fentiekben említett három nagylemezen. Billy túlságosan nem eshetett kétségbe az APC megszűnése után, mert ez az előddel rokonhangzású lemez mindjárt világossá teszi, hogy Howerdel mekkora szerepet is játszhatott az APC zenei világának megfestésében. Az ASHES dIVIDE az APC dobos Josh Freese és Danny Lohner producer segítségével született meg, aminek ez a Keep Telling Myself It's Allright című album a bemutatkozása.

A lemez pedig az APC folytatása sok szempontból. Mélységében kidolgozottságában, mondanivalójában mindenképp. De sokban különbözik is. Nekem már elsőre úgy tűnt több fajta zenéből táplálkozik az ASHES dIVIDE, mint az előd. Billy éneke egy kicsit ugyan hasonlít Keenan-re, de magasabban és nem annyira fojtottan énekel. Ami viszont a leglényegesebb igazi dalokat hallani itt. Minden hangszer pont annyit tesz hozzá, ami a kerek egészhez kell. Billy gitármunkája is inkább színezős, mint konkrét riffek halmaza. Sok dalban billentyűs hangszer, cselló vagy éppen zongora viszi a prímet, megadva a dalok hangulatát.

A kezdés a Stripped Away képében érkezik. Ez régivágású APC, mélyen búgó gitártémákkal, melankólikus zongorás befejezéssel. A kettes Denial Awaits szintén zongorával indít egy kis Smashing Pumpkins van a kezdő énektémában, aztán egy sodró lendületű mágikus hatású dalba megy át. A Too Late ábrándozós hangulata, búgó basszusa levegőbe emeli a hallgatót. A Forever Can Be akusztikus gitártémái után a The Cure-ra emlékeztető hangulatban folytatja, még az ének is hasonló. Mindettől függetlenül zseniális dal ez. Az ötös Defamed majdnem indie, és ez nekem annyira nem is jön be, bár a U2-s gitár azért nem rossz benne ez kétségtelen. A következő Enemies viszont zseniális darab, pulzáló ritmusaival, fejben ragadó refrénjével. Klip lesz hozzá az már most holtbiztos. Az A Wish szomorkás darab, törzsi dobolással, lebegős hangulattal. Elég éles váltás az előző nóta után. A Ritual az előbbi hangulatot viszi tovább zongora és billentyűs hangszerek főszereplésével. A The Stone (lásd: videó alább) megint a régi APC-t juttaja eszembe, direktebb, slágeres nóta, nem véletlenül erre készült az első klip. A tízes The Prey torzított basszusa jól esik a fülnek, aztán megérkeznek a lebegősebb harmóniák is. Érdekes darab, de mindenképpen a jók között a helye. A lemezt a több, mint hat perces zongorával, csellóval (Keenan fia Devo játszik rajta) indító, hipnotikus Sword zárja Tool-os gitártémáival. 


   
Az biztos, hogy Howerdel az APC-vel megkezdett utat csont nélkül megjárja az ASHES dIVIDE-dal is. Nem azonnal ható anyag, de első osztályú minőség; kiváló dalok, egy pici hatásvadászat, de hát Billy tudja mitől döglik a légy. Ha azt a promóciót meg tudja kapni, amit az előéletéből adódóan megkaphat, akkor ezzel a produkcióval be lehet futni. Be is fog. A Perfect Circle és Tool rajongóknak kötelező kiadvány.

9/10