Megint telitalálat!: Toto @ Budapest, PeCsa Music Garden 2015.06.26.

2015. június 28. - magnetic star

img_7204.jpg

A múltkor (három éve, ugyanitt) is zseniálisak voltak, és ha azt mondom, idén sem adták alább, még enyhén fogalmaztam. A dallamos rockzene egyik alapbandája, legendája, nagy túlélője – hogy csak ennyit emeljünk ki most az érdemeikből – némileg átrendeződött tagsággal és alaposan felfrissített koncertprogrammal, de ismét hatalmasat alkotott!

Tovább

Jövő pénteken a PECSA-ban játszik a Toto

toto_by_heather_porcaro_hr.jpg

TOTO XIV címen, az áttörést meghozó egykori albumra utalva készített új lemezt a Magyarországon is kiemelkedő népszerűséggel bíró TOTO. A Steve Lukather, David Paich és Steve Porcaro által vezetett zenekar június 26-án ismét Budapestre érkezik, hogy a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán adott koncerttel töltsön el egy kellemes nyári estét a hazai rajongókkal.

Tovább

Március végén jön az új TOTO-lemez

toto_by_heather_porcaro_hr.jpg

Március 24-én érkezik a TOTO új albuma, amely szimplán csak a XIV címet kapta. A csapat utoljára 2006-ban jelentkezett lemezzel, úgyhogy épp itt volt már az ideje már egy új stúdióalbumnak, melyet ismét a Frontiers Records gondoz majd. Alább az eddig nyilvánosságra hozott dalok. Ja, és nem elfelejteni, hogy a zenekar június 26-án a Pecsa Music Gardenben lép fel.

Tovább

Egy évtizede várt új albumával tér vissza Budapestre a TOTO

toto_by_heather_porcaro_hr.jpg

TOTO XIV címen, az áttörést meghozó egykori albumra utalva készített új lemezt a Magyarországon is kiemelkedő népszerűséggel bíró TOTO. A Steve Lukather, David Paich és Steve Porcaro által vezetett zenekar június 26-án ismét Budapestre érkezik, hogy a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán adott koncerttel töltsön el egy kellemes nyári estét a hazai rajongókkal.

Tovább

Hajna kimaradt...: Toto, Varga János Project @ Budapest, PeCsa Music Garden 2012.08.21.

MCS_7346-2.jpg

Ahhoz képest, hogy négy esztendeje (az egyébként remekül sikerült Falling In Between album és az ahhoz kötődő, hazánkat is érintő Európa-turné után) teljesen szétesett a világ egyik első számú rádiórock-bandája, idővel csak összeállt újból egy ütőképes felállás, amelynek voltaképp nincs más dolga, mint járni a világot és játszani a legnagyobb sikerszámokat. Mivel pedig a Toto nem létezhet Porcaro-k nélkül, a kontinuitásról a billentyűs Steve gondoskodik mostanság.

Az egykori East gitáros vezette Varga János Project kisebb csúszással vette birtokába a színpadot. A társulat a ráeső közel negyvenöt percben nagy műgonddal összeállított instrumentális blokkot vezetett elő, amelyben szabadon és ötletesen keveredett a hagyományos rockzene dögössége, az art rock művészi, kísérletezős vonala, a jazz összetettsége és a világzene hangszerelése (Kézdy Luca személyében hegedűs is erősíti a formációt, míg Tsoukalas Hristos a darbuka névre hallgató ütőhangszert kezeli). A muzsika gyökerei, akárcsak a szellemisége, az 1970-es évekből erednek, amikor Varga János és a szintén hajdani East zenész Király István dobos pályája elkezdődött. Műsoruk alatt inkább csak szállingóztak még az emberek a „kertbe”, aki viszont időben érkezett, annak figyelmére maximálisan rászolgált a csapat. Szép játék, előzenekari pozícióba ideális választás!

Tovább

A Varga János Project izzítja a hangulatot a Toto előtt

vargaj1.jpg

A PeCsa Music Gardenben augusztus 21-én fellépő világhírű Toto együttes vendége  a Varga János Project lesz, akik méltán büszkék arra, hogy egy ilyen legendás zenekar őket választotta.

A Toto mindig is azok közé a zenekarok közé tartozott, akik meghatározóak voltak nem csak a közönség, hanem a zenészek számára is. A dallamos, fogyasztható, ugyanakkor kivételesen igényes, egyedi hangzás és hangszeres tudás a legtöbb zenész számára példaképpé tette az együttes tagjait, kiváltképpen a gitáros Steve Lukathert, a billentyűs David Paich-et, de említhetjük Steve és Mike Porcaro-t, Joseph Williams-et, Bobby Kimbal-t, Simon Phillipset vagy a fiatalon elhunyt Jeff Porcaro-t is.

Tovább

Hamarosan Budapesten a TOTO!

toto01.jpgKét hét, és Budapestre látogat a világ egyik legkedveltebb dallamos rockzenekara, az amerikai TOTO. Idei turnéjuk keretében a július végén érkeztek meg Európába, és három heti bolyongás után augusztus 21-én szerepelnek a budapesti Pecsa Music Garden színpadán. Az idén 35 éves, 6 Grammy díjjal és 35 millió eladott lemezzel büszkélkedő AOR együttes hazai koncertjére exkluzív VIP jegyek is elérhetőek.

Olaszországban startolt el a TOTO 2012-es turnéjának európai szakasza. Az első állomásokon bemutatott műsor alapján immár biztosnak tűnik, hogy igazi slágerparádéra számíthatnak a budapesti koncertre kilátogatók: jó másfél tucat dal, köztük a legnagyobb slágerekre is elhangzottak az első fellépéseken (Africa, Rosanna, Hold The Line, I Won't Hold You Back).

Tovább

TOTO koncert a PECSA-ban!

toto02.jpgAugusztus 21-én a PeCsa Music Gardenben, azaz a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán lép fel minden idők legnagyobb hatású AOR zenekara, a TOTO. A 2010 óta ismét aktív együttesben Steve Lukather mellett többek között két alapító tag, Steve Porcaro és David Paich is fellép majd – igazi best of programra számíthatunk!

A TOTO immár 35 éve elismert szereplője a zenei életnek, melyre komoly hatással volt. 1977-es Los Angeles-i megalakulásuk óta legendás karriert futottak be, melyet 17 album több mint 35 millió világszerte eladott példánya fémjelez. Több daluk sikerrel tört a slágerlisták élére is, mint az Africa, a Hold The Line, a Rosanna, az I Won’t Hold You Back és az I’ll Be Over You.

Tovább

TOTO: Az igényes slágerrock királyai ismét Budapesten

Augusztus 21-én a PeCsa Music Gardenben, azaz a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán lép fel minden idők legnagyobb hatású AOR zenekara, a TOTO. A 2010 óta ismét aktív együttesben Steve Lukather mellett többek között két alapító tag, Steve Porcaro és David Paich is fellép majd – igazi best of programra számíthatunk!

A TOTO immár 35 éve elismert szereplője a zenei életnek, melyre komoly hatással volt. 1977-es Los Angeles-i megalakulásuk óta legendás karriert futottak be, melyet 17 album több mint 35 millió világszerte eladott példánya fémjelez. Több daluk sikerrel tört a slágerlisták élére is, mint az Africa, a Hold The Line, a Rosanna, az I Won’t Hold You Back és az I’ll Be Over You.

Tovább

Augusztusban Budapesten játszik a TOTO!

Augusztus 21-én Budapesten a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán (PECSA Garden) játszik a rockzene egyik nagy öregje a TOTO. A Steve Lukather – gitár/ének; David Paich – ének/billentyűk; Steve Porcaro – billentyűk/ének; Mike Porcaro – basszus, Joseph Williams – ének; Simon Phillips – dob felállású banda a Livesound szervezésében érkezik Budapestre. Részletek később!

 

 

 

 

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum