Mercury - Új Turbo-videó

2015. március 19. - sunthatneversets

Új videóval jelentkezett a Turbo, akik a tavaly áprilisban megjelent Pentagram című albumuk Mercury című dalára forgattak nagyon látványos videót Vigh Dávid rendezésében. A lemezről anno ITT írtunk, ITT pedig egy interjúnk olvasható Tanka Balázs énekessel. Aki nem ismerné a lemez azt meg alább meghallgathatja, érdemes!

Tovább

Mint a jó bor: Turbo - Pentagram (2014)

Turbo Pentagram.jpg

A Turbo nem az a kifejezetten könnyen fogyasztható zenekar. Nehéz olyan zenei műfajt találni, amibe ha csak jelzés szintjén is, de nem nyúltak hozzá. Lehetne ebből egyébként egy átláthatatlan, és emészthetetlen, egy maroknyi zene őrültnek kedvesen kikacsintós lemez. Viszont most a Pentagram-mal egy nagyon korrekt atmoszférával, és remek, könny(ebb)en befogadható számokkal jelentkezett a Turbo.

Tovább

Ezt a fajta rock zenét még öregen sem lesz ciki játszani: Turbo-interjú, Tanka Balázs énekessel

Turbo 2012.jpg

A Turbo jó ideje bejáratott név a hazai zenei palettán. A csapat jelenleg harmadik lemezén dolgozik, melyről még tavaly tettek közzé egy dal és hozzá egy remek videót is. Ezekről, illetve természetesen sok másról is szó esett a Tanka Balázzsal folytatott beszélgetésben.  

A legutóbbi lemezetek 2011-ben jelent meg Lost Measure címmel. Mi történt veletek azóta?
Balázs: Nos elég sok minden. Igazából mindenki megváltotta a világot. Van aki gyereket, van aki fesztivált csinált. Részt vettünk vagy 100 más projektben, és nem utolsó sorban írtunk vagy 2 lemezre való számot.  Ezekből lett szemezgetve az új 3. Turbo lemezre.

Tovább

Különleges technikával rögzített Turbo videó!

Turbo 2012.jpg

Számtalan Turbo-koncertvideó kering a neten a zenekar és a rajongók jóvoltából, azonban a közel nyolcéves pályafutása alatt nem nagyon halmozta el a rajongóit a csapat úgynevezett hivatalos videókkal. Most viszont nekiálltak és egy nem hétköznapi technikai megoldást választva összedobtak egy klipet a tavasszal megjelenő harmadik nagylemezük első dalához.

Tovább

Turbo + Hella Comet az A38 Hajón

Turbo 2012.jpg

A híresztelésekkel ellentétben ez a december 7-én tartandó koncert még nem a Turbo harmadik nagylemezének bemutatója lesz, de biztosra vehető, hogy az új anyag nagy dózisban tesztelésre kerül majd a Hajó gyomrában. A Turbo vendégeként egy remek osztrák banda, a Hella Comet érkezik, akik a november 20-án Wild Honey címmel megjelenő lemezüket prezentálják az A38 közönségének. További információk ITT.

Másállapotban – pécsi pszichedéliák II. - Greenthief (Aus), Grand Mexican Warlock, Turbo @ Pécsi Est Café

Épp csak magamhoz józanodtam és lehúztam a napi igát a 04.18-ai Korai Öröm után (cikket lásd itt:), mikor másnap egy hármas csapás ütött be a Pécsi Est Caféba: a trance-etno-transzcendens izé helyét kőkemény fuzzok és flangerek, érces énekhangok és földig csapott homlokok vették át. Boldogan konstatáltam, hogy jóval több kiművelt haver is csatlakozott a bálhoz, nem eggyel egymást karolva kopogtattuk fejünkkel a kordont – hiszen mindjárt 3 kiváló banda: az ausztrál, pesti barátjuknak hála erre is járó Greenthief, és a hazai psziche-daliák: a GMW és a Turbo zúgatták szét az agyunkat, méghozzá nagyszabású, még pár hétig tartó(!!!) közös európai turnéjuk indítóbulija címen!... Méghozzá így:

Tovább

Fish!, Turbo és The [hated] Tomorrow koncert a Barba Negraban

Flyer FishTurbo.jpgA Fish! – azt mondják – nem játszik döntetlenre, ha koncertről van szó. Nem is kell nagyon megfejteni, a cél a pozitív energiák, a humor és a fékevesztett mulatozás ötvözése, ahogy a rajongók mondják: "A Fish!-ről sajnos sok okosat nem tudok elmondani. Nem dolgoznak tornacipőt bámulós, több órán át értelmezhető, Facebook üzenőfalra kimásolható mélyértelmű szövegekkel, csupán feljönnek a színpadra, letépik a fejünket, dekázgatnak vele pár percig, majd bevisznek egy touchdownt." A derék férfiak új nagylemezen serénykednek, így a best of program várhatóan új dalokkal színesedik, addig is étvágygerjesztőnek íme a legújabb kislemez.

A másodikként színpadra lépő, egyszerre hangos és akusztikus anyagon is dolgozó Turbo ebben a szezonban ritkán lesz látható a hazai klubokban, azonban eme felettébb izmosnak ígérkező este kedvéért előbújnak próbatermükből. A régi kedvencek mellett várhatóan új dalok is felcsendülnek és a zenekar akusztikus oldala is biztosan helyet kér majd a koncerten. A Fonogram díjas banda őszre ígéri harmadik nagylemezét, addig is érdemes elcsípni őket, ahol csak lehet.

Tovább

Turbo a Zöld Pardonban!

Flyer_turbo_zp_01.jpgA Budapesten rég nem látott Turbo zenekar ad csütörtökön koncertet a Zöld Pardonban! Mint azt a zenekartól megtudhattuk, nem készülnek új dallal, nem lesz vendégművész, nem lesz előzenekar, nem lesz gumicsónakozás, nem lesz koncertvideó forgatás, nem gyűjtenek adományokat és az óriások sem jöhetnek be ingyen. Ezen kívül bármi megtörténhet, sőt akár ezek is mind megtörténhetnek.
 
2012. 09. 13. csütörtök
Helyszín: Rákóczi híd (volt Lágymányosi híd) budai hídfő, Start 20:00, Jegyár 400 Ft


 


Turbo, Mátyás Attila Band és Akkezdet Phiai a Dürer Téli Fesztiválon!

A tavalyi telt házas téli fesztiválhoz hasonlóan idén is nagy tömegre lehet számítani a Dürer Kertben, a Dürer saját szervezésű fesztiválján. A január 20-21-én megtartott rendezvénysorozatot idén a Turbo és az Akkezdet Phiai headlineolják.

A Turbo esetében egy pikáns párosítással rukkoltak elő a szervezők a Mátyás Attila Band képviseletében, de nem csak a rocké a főszerep január 20-án, hiszen a kisteremben a funktól a skaig minden stílus képviseltetni fogja magát. A 21-ei, szombati nap különlegessége, hogy egész januárban csak a Dürerben lesz igazi, vágatlan, két MC-s Akkezdet Phiai koncert, amit márciusig nem is terveznek a srácok megismételni.

Tovább

Év végi ereszdelahajam a Dürerben

December 3-a lesz az a nap, mikor is a már hagyományossá vált év végi közös ereszdelahajam alkalmából a Dürer Kert nagytermébe vonul a Turbo és a Grand Mexican Warlock. Vadonatúj csapattársuk az amúgy is vadonatúj, Uzipov névre keresztelt zenekar lesz.

Szokásos grammatikus invitálás gyanánt röviden az Uzipovról annyit kell tudni, hogy aki még nem látta őket, az nézze meg, a Turbo nem kis meglepetéssel készül, végül a Grand Mexican Warlock a lelket is kiszippantja majd az egybegyűltekből. Koncertek után zombi-diszkó, karmester DJ Lúdbőr & DJ Dúd.

Tovább

Gázmérőóra Fesztivál a Rocktárban

A Turbo zenekar énekesének, Tanka Balázsnak egyik kedvenc vidéki klubja a kiskunfélegyházi Rocktár, így nem volt kérdés, hogy a tavasszal kialakult helyzetben a fővárosi adománygyűjtés élére álljon és további zenészeket, zenekarokat toborozzon maga köré a pesti RockRandiba szervezett koncertestre. A fellépők és a klubba olykor alig-alig beférő közönség igen szép összeget gyűjtött össze, így ennek is köszönhetően közel fél évvel később újra nagy örömmel tesz eleget a Turbo az újjáalakult Rocktár meghívásának.

Tovább

Turbo & Special Providence / 2011.09.03 / Gödör Klub

A májusban Lost Measure címmel második nagylemezét szerzői kiadásban megjelentető Turbo zenekar 2011-es őszi klubszezonját a fővárosi Gödör Klubban nyitja. A nyár folyamán a hazai és külföldi fesztiválokat is porrá zúzó banda nemrég tette ki saját weboldalára ingyenesen letölthetővé első nagylemezét, de az aktuális korong is meghallgatható a zenekar Bandcamp oldalán.

A Turbo vendége a szintén két nagylemezes Special Providence, akik dallamos és egyszerre energikus zenéjüknek köszönhetően napjainkra a magyar modern jazz-rock egyik legmeghatározóbb zenekarává lettek. Zenéjük több műfajból merít, forrásaiként a fúziós jazz, jazzrock, spirituális és progresszív rock és elektronikus zenék szolgálnak. A csapat folyamatosan koncertezik itthon és külföldön egyaránt, és olyan világsztárokkal is koncerteztek már együtt, mint Jeff Andrews (USA) és Étienne Mbappé (FR).

Facebook event

TURBO
Vendég: SPECIAL PROVIDENCE
2011. SZEPTEMBER 3.
GÖDÖR KLUB
V. Budapest, Erzsébet tér
Start 21:00

Kellemes felüdülés, rétegzenékkel: Fekete Zaj Fesztivál @ Sástó, 2011. augusztus 4-6.

2011. augusztus 08. - scorn

A feszt Gyöngyöstől, pontosabban Mátraházától pár kilométerre található területen fekszik, Sástó nevű településen.  Már ha településnek nevezzük azt a pár utcát, két éttermet, egy büfét és egy boltot. Persze ez a feszt lényege. Egy Hegyaljás tömegnyomor után igazi felüdülés. Tavacska, mindenfele erdő, kedves pultosok és vendéglősök. Befele menet nem dobatják ki a kezedben vitt piát, nem tapiznak át a szekusok, a sörért gyakorlatilag nem kell sorba állni. Nem is beszélve a tuti szállásról. Minimális volt a sátorozók száma, a legtöbben a feszt területén levő bungalókban, vagy az attól 5 perc járásra levő ifjúsági szállóban húzták meg magukat. A környék amúgy tele látnivalóval, kilátókkal, nem messze kalandpark, közel van Kékestető, és kismillió erdei sétaút. A kis fesztivál területnek azonban volt egy hátránya. A két nagyobb színpadon sohasem ment egyszerre a zene, nyilván a borzalmas áthallást elkerülendően. Emiatt aztán voltak is bőven csúszások.

Tovább

Turbo - Lost Measure lemezbemutató koncert [KONCERTAJÁNLÓ]

A számtalanszor dicsért, de sok kritikát is viselő Turbo a napokban tárta közönség elé második nagylemezének teljes anyagát. A Lost Measure (lemezkritika hamarosan nálunk) mind a 11 dala azokról az érzésekről, összetartozásról, álomszerű vagy éppen nehéz pillanatokról, dühről, máskor meg szépségről szól, ami a csapat elmúlt időszakát kitöltötte. Összetett és érett albumról van szó, melyet élőben május 20-án lehet megcsodálni a régi Vágóhíd, azaz az R33 Báltermében megrendezésre kerülő lemezbemutató koncerten.

Tovább

Koncert a Rocktár megmentéséért!

Kevés olyan színvonalas, jól felszerelt, barátságos és végtelenül hangulatos klubbal rendelkezik kis hazánk, mint a kiskunfélegyházi Rocktár. Sajnos vele is kevesebb lesz, ha az új tulajdonos -a Kiskunfélegyházi Összevont Szakképző Intézmény, aki az önkormányzattól kapta meg a helyet- feltételeinek nem tesz eleget. Az általuk elvárt fejlesztéshez kb. 600 000 Ft szükséges (bővebb infók ebben a videóban). Nem nagyon találni olyan zenekart, aki már játszott ott, és nem nyilatkozott elismerően a Rocktárról (jómagam is csak szuperlatívuszokban tudok a helyről beszélni). Talán ennek is köszönhető, hogy olyan elismert zenészek is szívükön viselik a klub sorsát, mint Tanka Balázs (Turbo), Pálinkás Tamás "Palika" (Isten Háta Mögött), Egyedi Peti (Isten Háta Mögött, Óriás), Apey (Apey And The Pea, Neck Sprain), vagy Undos (Grand Mexican Warlock, My Small Community), akik egy "segélykoncerttel" igyekeznek megmenteni a helyet április 5.-én (itt találhatod az esemény facebook oldalát). Emellett a Rocktár bízik azon adakozókedvű emberekre, akik támogatnák a magyar rock zenei klub élet legüdébb színfoltját. Erre az adószámon lehet utalni a nemes cél érdekében: 

 Plain Rock Egyesület: 11732071 - 20045003 - 00000000

Óriás, Turbo & Kollaps @ Corvintető [KONCERTAJÁNLÓ]

A tavalyi nagysikerű közös év végi koncertet követően ismét együtt búcsúzik az óévtől a Corvintető színpadán az Óriás és a Turbo. A szinte párhuzamos karriert futó fővárosi kedvenceknek minden oka meg van a pezsgődurrogtatásra, nagyszerű évet zárnak és az utóbbi időben asztalra tett anyagaik még tökösebb jövőt mutatnak.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum