RockStation


Underzen - Megvolt az első koncert

2013. június 21. - sunthatneversets

Underzen1.PNG

Június 1-én tartotta bemutatkozó koncertjét a megújult Underzen zenekar. A Star Positive zenekar hangszereseiből (Tamás, Karel és Cigi), valamint Cory-ból (akit a Happy Gang csapat frontembereként már jól ismerhetünk kis hazánkban) álló együttes először lépett színpadra és mutatta be osztatlan sikerrel a nem egészen két hónap alatt összerakott 9 dalból álló repertoárt. A műsor új dalokból, egyes régebbi dalok átiratából és átdolgozásokból állt. A banda a próbák alapján már félsikerként borítékolta az egymásra találást. Már a próbákon kiderült, hogy teljesen kiegészítik egymást, de úgy gondolták igazán "élesben", koncerten derül ki, hogy milyen együtt a csapat. Aki ott volt az első fellépésükön, nem kételkedik a banda lendületében, ütősségében! Nagyon jó hangulatú bulit csaptak a fiúk, a közönség láthatóan jól érezte magát. Az Underzen most stúdióba vonult, rögzítenek 6 dalt, melyet hamarosan nyilvánosságra hoznak!

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum