Hirdetési felület

Uriah Heep Outsider.jpg

Ha Magyarországon futball mellett rockzenére is lehetne fogadást kötni, valószínűleg tönkre mennék. Sokszor siker által kényeztetett nagy bandák betliznek, még a sors által vertek váratlanul összehoznak valami igen-igen jót. Ezen a pályán, úgy tűnik, tehetség, tudás és technika mellett sokat számít a dac, az alázat, vagy más esetekben ezek hiánya. Bevallom, a Uriah Heepre, akármennyire imádom életművüket, ezúttal egy fél eurót (vagyis fontot) sem tettem volna, vagyis a 2014-es lemez sikerére.  

tovább »



16
2013. dec
12:00

Januárban stúdióba vonul a Uriah Heep

Szerző: sebiszabi Címkék: uriah heep

Uriahheepband.jpg

A legendás progresszív rock banda újra nagylemez készítésébe fog, ami már a 24. lesz a zenekar több, mint negyven éves történelmében. A következő lemez munkálatairól még novemberben beszélt a banda gitárosa, Mick Box egy hamburgi interjúban. Az Uriah Heep legutóbb 2011-ben jelentkezett új lemezzel, az Into The Wild-dal, akkor erről itt írtunk.



0uriahheep2013_46.jpg

Egy sporttudósító valahogy így kezdené: „szellős teltház fogadta a csapatokat”. A magam részéről viszont unom már saját cikkeimben a nézőszámon való állandó merengést (el tudom képzelni, olvasóink hogy unhatják), úgyhogy örüljünk és ezzel zárjuk is a témát. Másrészt nem csapatokról van szó, „csak” egy csapatról (igaz, az igencsak aranycsapat) – a Uriah Heep, ahogy két évvel ezelőtt sem, úgy most sem hozott magával bemelegítő előőrsöt (és tőlünk se kért). Ezzel csupán az a baj, hogy nehezen melegedik üzemi hőmérsékletre a buli. Az előzenekar, ha jó, azzal hangol rá minket a főfogásra, ha nem az, akkor a kínos várakozás feszíti pattanásig az idegeket –melyek a nagyok pályára lépésének pillanatában el is pattannak s így az érzelmek vehetik át a főszerepet.

tovább »



0uriahheep2011_33.jpg

Szeptember 21-én ismét Budapesten, a Pecsa Music Hallban zenél a Uriah Heep. A sokat látott épület falai között teljes hosszúságú, és a több mint 40 éves legendás zenekar munkásságát felölelő műsorra készülhetnek az érdeklődők, a legutóbbi, Into The Wild című lemez dalai mellett. (Fotó: Réti Zsolt)

tovább »



0uriahheep2011_11.jpg

Szeptember 21-én ismét Budapesten, a Pecsa Music Hallban zenél a Uriah Heep. A sokat látott épület falai között teljes hosszúságú, és a több mint 40 éves legendás zenekar munkásságát felölelő műsorra készülhetnek az érdeklődők, a legutóbbi, Into The Wild című lemez dalai mellett. (Fotó: Réti Zsolt)

tovább »



trevorbolder2013.jpg

Hosszan tartó rákbetegségében 62 éves korában elhunyt Trevor Bolder az Uriah Heep basszusgitárosa. Bolder 1976-ban csatlakozott az Uriah Heep-hez John Wetton helyére és a 1977-es Firefly volt az első lemeze a zenekarral.   További három albumon vállalt szerepet, mielőtt a Wishbone Ash-hez igazolt. 1983-ban visszatért a Heep-hez és az azóta megjelent összes albumon játszott, a 2011-es Into The Wild-ig. 

Nyugodjék békében.



 

Azon vagyunk mindig, hogy mihamarabb fent legyen a beszámoló egy-egy koncert elmúltával. Bizony nem mindig kellemes a „civil” munkanap után, néhány órás alvással hátunk mögött nekiülni ezt megírni. (Nem panaszképpen írom, hiszen ez részünkről szerelem, életünk fontos része.) Most viszont az mozgat, hogy ha ezek az „öregfiúk” így bírták a tegnap estét (a zenészekre vonatkozólag, de írhatnám ugyanezt a közönségről), akkor nekem is bírnom kell. Főleg így, hogy nekem is jutott jócskán az ő életerejükből – átsugárzott rám, ránk! Azt hiszem, erről szól, erről kell, hogy szóljon a rockzene...

tovább »



A címben jelzett napon az újonnan nyílt Barba Negra klubban fogja tiszteletét tenni ez az egyedülállóan rendkívüli teljesítményt maga mögött tudó csapat. Negyven év, huszonhárom nagylemez, folyamatos jelenlét a rockszínpadokon! Alapítótagot csupán egyet mondhat még magáénak az együttes, Mick Box gitárost, de Bolder basszer is ’77-ben lépett be (először) a társaságba. Bernie Show énekesnek már szinte szégyenkeznie kell a maga 25 éves tagságával.

Hihetnénk: egy veterán banda retro-szagú levezető-turnéjáról van szó – de korántsem ez a helyzet! A zenekar, könnyen elképzelhető, hogy az év albumát tette le a rock-rajongók asztalára a tavasz folyamán Into The Wild címmel. Dicséretes módon az új lemezről négy dalt is megdörrentettek a legutóbbi koncerthelyszíneken – mindjárt kezdésnek az I’m ready-t, azután volt még Money talk, a címadó Into the wild, és a klippes Nail on the head. (Még legalább négyet játszhatnának!) Melléjük társulnak persze az úgynevezett „kihagyhatatlan” slágerek: Lady in black, July morning, Sealin’, Easy Living, Gypsy – hogy csak néhányat említsünk. Az eddigi helyszíneken 15-16 nótát húztak el, és ez tekintettel több lassan bontakozó szerzeményre, elég tisztességes játékidőt ígér.

Bár – szintén dícséretes módon – hajlamosak a setlist variálására, azért mi közzéteszünk a leginkább várható dalcsokrot.

tovább »



01
2011. aug
12:26

Újra nálunk a Uriah Heep

Szerző: sunthatneversets Címkék: uriah heep

A Budapestre gyakran vissza-visszatérő, október 19-én a Barba Negra Music Club színpadára lépő Uriah Heep ékes bizonysága annak, hogy legenda nem vész el, legfeljebb átalakul. De a legendás hard rock bandának, mely tavaly ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját, vélhetően kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a tagcseréit számba vegye. Ha van szám, amire ilyen évfordulóhoz érve bárki is kíváncsi lehet, az csakis és kizárólag ez a hihetetlenül hangzó tétel: a rockzene örökbecsűvé avatása érdekében abszolvált negyven év.

tovább »



22
2011. júl
08:00

Koncert-lemezzel jön a Uriah Heep

Szerző: sunthatneversets Címkék: uriah heep

A Frontiers Records kiadásában szeptember 23-án kerül a boltokba a rockveterán Uriah Heep legújabb kiadványa, amely egy koncertlemez lesz 2CD + DVD kombinációban. Az anyag a Live In Armenia címet kapta. A lemez tartalma és előzetese tovább után.

tovább »



15
2011. jún
09:35

Kritikusok mumusa: Uriah Heep - Into The Wild

Szerző: viliricsi Címkék: uriah heep

Azért a cím, mert egy Rolling Stone-magazinos kolléga az első UH (Uriah Heep) album jellemzéseként, ’69-ben ezt vetette (akkor még) papírra: „Ha ezek befutnak, én öngyilkos leszek”. Az újságíró nevét nem őrizte meg a legenda, azt se tudjuk, él-e – viszont feltételezem, hogy ha nem, akkor mégsem önmagának okozta elhalálozását a további UH lemezeket meghallván. Vicces lenne, ha néhány év múlva az én mondataimat is idézgetnék azzal kapcsolatban, amit a Bloodbound vagy a Black Stone Cherry anyagairól írtam.

tovább »



25
2011. feb
09:32

Jön a 23. Uriah Heep nagylemez

Szerző: sunthatneversets Címkék: uriah heep

A legendás brit Uriah Heep 23. (!) nagylemeze Into The Wild címmel április 15-én jelenik meg a Frontiers Records gondozásában. A lemez producere Mike Paxman (Status Quo, Asia) volt.

Az albumra a következő dalok kerültek:

01. Nail On The Head
02. I Can See You
03. Into The Wild
04. Money Talk
05. Trail Of Diamonds
06. Lost
07. Believe
08. Southern Star
09. I'm Ready
10. T-bird Angel
11. Kiss Of Freedom



26
2010. dec
10:11

Uriah Heep - Stúdió

Szerző: sunthatneversets Címkék: uriah heep

A progresszív rockzene egyik legendás zenekara a Uriah Heep az angliai Buckinghamshireben található Liscombe Park Studios-ban dolgozik új nagylemezén, amely jövő évben jelenik meg egy most még nem ismert idúőpontban,

A zenekar legutóbbi anyaga, egy élő album Official Bootleg Volume II – Live in Budapest, Hungary 2010 címmel jelent meg.



Ugyan hivatalos megjelenési dátuma még nincs, de a legendás együttes tegnap jelentette be, hogy Official Bootleg Volume II - Live In Budapest, Hungary 2010 címmel koncertanyagot fog megjelentetni. Az anyagot idén május 4-én rögzítettek a Petőfi Csarnokban.

A Uriah Heep egy sorozat részének tervezi az anyagot, lesznek további felvételek is a világ különböző részeiről. Véleményük szerint akár hivatalos kalózanyagoknak is tekinthetők  a kiadványok, melyek hanganyagához utólag nem nyúltak.