RockStation


Egy jó Strigoi-dalt esetleg? Itt a Hollow!

2022. július 21. - theshattered

strigoi2022.jpgBemutatta a szeptember 30-án megjelenő albumának Hollow című dalát a Strigoi. A Paradise Lost és Vallenfyre tagokkal fémjelzett csapat a Viscera nevet adta a korongnak és hát... Könnyülni ezen sem fognak!

Tovább

„…Nagyon meglepődnék, ha készítenénk még egy albumot”

Interjú Hamish Glencrosszal, a Vallenfyre basszusgitárosával

2017.jpg

Ha úgy vesszük, önmagában az is komoly eredmény, hogy Greg Mackintosh gitáros, a Paradise Lost alapembere a Vallenfyre-re is képes volt időt szakítani az anyazenekar mellett. A jelenlegi Lost dobost és a My Dying Bride egykori gitárosát is magában foglaló formáció esetében eleve az első album után sem volt nyilvánvaló a folytatás, és már az idei Brutal Assault fesztivál előtt is benne volt a levegőben, hogy az idei Fear Those Who Fear Him lemez (a harmadik a sorban) lesz a csapat hattyúdala. A hivatalos bejelentés persze még hátravan, és egy búcsúkiadvány sem kizárt, de azért volt még ezen kívül miről beszélgetni a gitárról bőgőre váltó Hamish Glencrosszal.

Tovább

Brutal Assault 2017 fesztivál, 4. nap @ Jaromĕř, Jozefov erőd, 2017.08.12.

A végső roham, avagy a Stützer-banda hadba szállt, Paul Bearer és HevyDevy stand-upolt, McEntee a fékbe lépett, Edlund kicsit elfáradt

brutal_assault_2017_front.jpg

Ahogy mondani szokás, egyszer minden jónak vége szakad, így szombatra az idei Brutal Assault is elérkezett az utolsó napjához, de legalább szépen sikerült a búcsú, habár koncertek szempontjából nem ekkor volt a legzsúfoltabb a menetrend.

Tovább

Greg Mackintosh másik bandájától - Új Vallenfyre videó és lemez

2017.jpgGreg Mackintosh Paradise Lost gitáros összehozta harmadik nagylemezét Vallenfyre nevű másik bandájával. Ahol a húrok mellett a mikrofonnál is ő áll és keresi saját death metal gyökereit a My Dying Bride és a Paradise Lost ex tagjaival közösen. A trió felállásban nyomuló britek új anyagának címe pedig Fear Those Who Fear Him lett és már túl van néhány nappal a megjelenésen. A nehéz doom és jellegzetes angol crust hatásokban is gazdag death metal lemez tizenkét számot tartalmaz most, melyek közül az egyikhez egy horrorisztikus videó is készült, amit Ash Pears rendezett. Ezt tekinthetitek meg a hajtás után és talán benneteket is emlékeztetni fog egy God of Emptiness című nagyszerű videóra a múltból.

Tovább

Goromba és gusztustalan - Van új Vallenfyre videó

3540332709_photo.jpgMeg lesz új lemez. Méghozzá a harmadik a brit Vallenfyre zenekar történetében. Ami tulajdonképpen Gregor Mackintosh és Waltteri Väyrynen Paradise Lost tagok másik bandája, ahol Hamish Hamilton Glencross ex-My Dying Bride tag gitározik még mellettük. Az aktuálisan trió felállású csapat pedig továbbra is saját zenei gyökereit tépi, szakítja, kellően goromba és gusztustalan hangnemben. A régi sulis death / doom vonalon mozogva, ahogy az elmúlt néhány évben is. A következő album címe egyébként Fear Those Who Fear Him lesz és június 2 - án fog megjelenni a Century Media kiadónál. A lemez tizenkét dalából, az elsőnek publikussá vált szerzeményhez pedig máris itt egy videó, deklarálni, hogy a hármas megint horzsolni akar. És tud is.

Tovább

Hármas felállásban készül az új Vallenfyre korong

2017.jpgTrióban vág neki a 2014-es Splinters utódja felvételeinek a kvázi supergroup Vallenfyre. Az új dobossal, Waltteri Väyrynennel (Paradise Lost) dolgozó csapat ezúttal nélkülözni fogja a Doommal és az Extinction of Mankinddal elfoglalt Scoot basszert, de biztosak vagyunk benne, hogy így is kemény anyagra számíthatunk. A 12 dalos friss korong címe egyébként Fear Those Who Fear Him lesz.

Tovább

A Paradise Lost gitárosa projektjével januárban kezd stúdiózni

vallenfyreband2010_638.jpg

Gregor Mackintosh, a gótikus metál alapvetés Paradise Lost gitárosának új projektje a Vallenfyre, amiben legendás doom és death metal bandák (My Dying Bride, Doom, Extinction Of Mankind, At The Gates, The Haunted) tagjaival zenél együtt, a hangzás pedig a régi idők gyökereihez nyúlik vissza. A hírek szerint januárban vonulnak stúdióba, hogy felvegyék új lemezüket. Az énekesi posztot ebben a projektben Mackintosh látja el. A hajtás után egy új videó is van ízelítő gyanánt, a Cathedrals Of Dread című dalhoz.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum