Nem kicsit tűnt kockázatosnak ezt a régi vágású, valamelyest a nosztalgia-faktorra is építő hard rock csomagot a Dürer nagytermébe lapátolni, és a kezdéskor lézengő alig harminc ember igazolni látszott az aggályaimat. Sokadszorra is megerősítést nyert azonban az időtlen mondás, miszerint aki mer, az nyer, és Johnny Gioeli valóságos népünnepélyt vezényelt le, amelyhez képest az októberi pozsonyi bulira afféle zártkörű retro rock partiként tekinthetünk vissza.

A svájci Vanadine 2011 óta létezik, ám a nemzetközi színtéren csak az utóbbi években kezdett aktívan mozgolódni. Tavaly óta a SOTO vendégeiként nyílt alkalmuk a srácoknak a bemutatkozásra Európa-szerte, és a négyes erre alapozva építheti tovább a pályáját, miközben a 2014-ben megjelent bemutatkozó album (Liar) folytatására készül. Az alábbi beszélgetésre, a banda ¾-ének jelenlétében a budapesti buli előtt került sor a Backstage Pubban.

Van az a jó, amelyből sosem árt meg a sok! A tavaly látott két olaszországi koncert után bíztam benne, hogy idővel hozzánk, vagy legalább a környékünkre szintén eljut jelenlegi produkciójával az énekesként és színpadi emberként egyaránt fenomenális Jeff Scott Soto. A vége az lett, hogy páran nem bírtuk kivárni a pesti fellépés napját, és még előtte Pozsonyba is kiugrottunk a SOTO kedvéért. A határtalan lelkesedésen túl az is közrejátszott a döntésben, hogy így végre valóban egy ilyen kaliberű előadóhoz méltó helyen láthattuk ismét Jeffet és társait. Más kérdés, hogy a Randalban is (finoman fogalmazva) mérsékelt érdeklődés mellett zajlott a buli, viszont a mester mindkét alkalommal a maximumot hozta ki az adott helyzetből. Önmagában véve az sem kis szó, hogy ezúttal egyik estét sem árnyékolták be a múltkoriakhoz hasonló szervezési malőrök!..