RockStation


Csak a biztosra: VOLT 2014 @ Sopron, 2014. 07. 05., 4. nap

2014. július 07. - sebiszabi

Volbeat_2289.jpg

Ami nekünk a második nap a VOLT-on, az Sopronban már a negyedik és 80 kilométerre a fesztiváltól nem úgy nézett, ki a látogatásból bármi is lesz szombaton, mert mocskos idő és eső kezdte elvenni az ember kedvét a bulizástól. Bár a soproni web kamerák azt ígérték, hogy nem lesz rossz idő, de azért kissé mégis félve indultam meg, így épp sikerült odaesni a dánok jelenleg legígéretesebb exportcikke, a Volbeat koncertjére. (fotók: Magasi Dávid, Kisalföld)

Tovább

Alig találom a helyem: VOLT 2014 @ Sopron, 2014. 07. 04., 3. nap

DSC_1663.jpg

Végre ezt is megéltük. Rockstationként bejutottunk a VOLT fesztiválra. Több évnyi sikertelen próbálkozás után kaptunk lehetőséget arra, hogy fesztiválról tudjunk tudósítani. Igaz, hogy blogunk vonalába nem minden, sőt egyre kevesebb „voltos” fellépő illeszthető be, de azért van miről írni. Ugyan a korább napok eseményeiről lemaradtunk, különösen a Hatebreed-et sajnáljuk, de azért a pénteki és a szombati nap is jónak ígérkezett a programtábla alapján.

Ha jól emlékszem, nyolc éve voltam utoljára Sopronban a VOLT-on. Akkor még sokkal inkább „metalosabb” volt ez a fesztivál, ez volt, ami legelőször feltűnt. Sokkal inkább populárisabb lett és ez természetesen a közönségen is meglátszott. Ezzel szerintem semmi baj nincsen, kissé „szigetesedik” a VOLT, a látogatók számát nézve pedig nekik van igazuk. A Lővér kemping nagyjából meghatározza ugyan, hogy mit hova lehet elrendezni, de azért bazinagy jó pont a szervezőknek, hogy én, aki évek óta nem voltam a fesztiválon, egy perc alatt kiismertem magam, mert minden szinte ugyanott volt, legfeljebb az elnevezések voltak mások (még az amerikai hotdogos kocsi is ott volt, mint nyolc éve...)

Tovább

Minden, amit az idei VOLT-ról tudni kell

Arctic Monkeys.jpg

Az Arctic Monkeys várva várt, július 6-i koncertjével együtt összesen 6 éjszakát tölthetnek idén Sopronban a VOLT Fesztivál rajongói. A “legjobb zenekar" címmel kitüntetett brit banda mellett világsztárok sora és majd’ 150 hazai előadó lép fel a Lővérekben. A szervezők egy hatalmas, köztéri “SOPRON" felirattal ajándékozzák meg a VOLTnak otthont adó várost, ahová az idei évben itthonról és szerte Európából több mint 100.000 vendéget várnak. A tavaly megkezdett hagyományt követve idén egy grandiózus, 16 méter magas robot épül a VOLT bejáratánál, a fesztivál fő támogatója, a Telekom pedig egy világpremiert is ígér a közönségnek. A fesztivál sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy a helyszínről a Petőfi Rádió 5 napon át, élőben közvetíti műsorát.

Tovább

Volt Fesztivál 2014 rock és metal nézőpontból

volt_cover.jpg

Egy hónap és elstartol az Sopronban a 21. VOLT Fesztivál, ahol idén első alkalommal nem négy, hanem öt napig tart a buli. oldalunk profiljától talán egyre inkább távolodónak tekinthetnénk a fesztivált, de azért a programot akkurátusan átnyálazva mégis arra jutunk, hogy szinte minden napra jut jópár olyan zenekar, akik miatt az ördögvillázni szerető fesztiválozó számára is vonzó lehet a VOLT. Nézzük is át, hogy melyik napon milyen koncerteket lesz érdemes megnézni keményzenei szempontból. A fesztivál hivatalos honlapján és a FB oldalán a többi, általunk nem említett fellépő is megtalálható.

Tovább

A Hurts, a Nero, a Karnivool és a Modestep is fellép a VOLTon

Hurts.jpg

A most bejelentett nevekkel együtt már húsznál is többre nőtt a nemzetközi sztárok száma a 22. VOLT Fesztiválon. Határozott közkívánatra tér vissza a soproni Lővérekbe a Hurts, több ezren várják a Nero és a Modestep élő fellépését is és érkezik a Karnivool, a jelenleg világszerte toplistás Milky Chance és az Arctic Monkeys előzenekaraként a The Strypes. A hazai nagyágyúk mellett a VOLTon ünnepli 25. születésnapját a Tankcsapda

Tovább

Arctic Monkeys a VOLT Fesztiválon!

Arctic Monkeys.jpg

Az idei Brit Awards győztes Arctic Monkeys, a legfontosabb európai fesztiválok headlinere és az összes, mérvadó zenei szaklap szerint az év legjobbjának választott zenekar, július 6-án, vasárnap a VOLT Fesztiválon lép színpadra! Mivel az egész régióban kizárólag Magyarországon lépnek fel, várhatón több tízezren érkeznek majd Sopronba erre a hétvégére. A VOLT így egy nappal hosszabb lesz, a bérletesek kedvezményes áron vehetnek részt a vasárnapi programon és háromnapos, hétvégi bérlet is kapható. A jegyértékesítés március 7-én, pénteken déli 12 órakor indul idehaza és több európai országban. Kedvezményes jegyek április 15-ig kaphatók!

MGMT, Volbeat és Bring Me The Horizon a 2014-es VOLT-on

0volbeat2013_42.jpg

A VOLT Fesztivál szervezői mára három név bejelentését ígérték a jövő évi rendezvény. Ígéret szép szó, így örömmel tudatjuk mi is, hogy jövőre Sopron vendége lesz az amerikai MGMT, a magát lassan teljesen szétturnézó, dán Volbeat és a metalcore címkétől lassan megszabaduló angol Bring Me The Horizon. (Fotó: Réti Zsolt) 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum