RockStation


Véget ért a 26. Telekom VOLT Fesztivál - Az ötnapos programra 152.000-en érkeztek Sopronba

2018. július 01. - sunthatneversets

volt_2018_pic.jpg

Sopronban és környékén, de még a környező osztrák falvakban és városokban se lehetett szállást találni a Telekom VOLT Fesztivál idejére. Igazán eklektikus zenei kínálat jellemezte a 26. Telekom VOLT Fesztivált. Talán ennek is köszönhető, hogy a korábbi évekhez képest jóval többen váltottak napijegyet.

Tovább

Iron Maiden, Tankcsapda @ VOLT Fesztivál, 2018.06.28.

0ironmaiden2018_31_eredmeny.jpg

Emlékszem Sopronban...? Komolyan, a Rockstation blog keresőjét kellett használnom, hogy visszakeressem, hogy mikor voltam utoljára Volt Fesztiválon. 2014. Az első alkalom, amikor blogunk bebocsátást nyert (sok évnyi kínlódás után) hazánk egyik legnagyobb fesztivál eseményére. És mivel nem kell az egész országot átutazni érte, hiszen nekem a megyében van a buli és most el is tudtam szabadulni otthonról, egyszerűen nem maradt más út: megyünk! A napokat szépen elosztottuk Ernő Hellacopter kollégával, aki Depeche Mode-ra kívánt rá, nekem meg csütörtök (és talán péntek) fekszik jobban. Ebből dolgozunk. A Nagyszínpad előtt elkarcolunk, amíg olyan nagyságokat figyelhetünk, mint az Iron Maiden, vagy mint hazai viszonylatban a Tankcsapda. Meg még lesz Skillet, értük csak a kíváncsiság hajt (ha nem tetszik, megyek Junkiesra), meg majd még meglátjuk, hogy mire jut, mire marad idő. Ezek a tervek. 

Tovább

Depeche Mode @ Volt Fesztivál, 2018.06.26.

0dm60_eredmeny.jpg

Egy újabb Depeche Mode beszámoló! Vártátok már, ne is tagadjátok! Bő egy éven belül immáron harmadszor lehetett megcsodálni teljes valójában a dübörgő, lángcsóvát okádó, feltartóztathatatlanul menetelő basildoni csókákat, akik fittyet hányva a gyorsan pergő évekre, belevetették magukat a soproni éjszakába és megtáncoltatták azokat a tízezreket, akik még mindig nem tudják megunni ugyanazt a setlistet, és hajlandóak sokadszor is elénekelni, hogy "Everything count in large amounts"....

Tovább

Külföldi előadók, akik miatt érdemes kilátogatni a Volt-ra

volt2018.pngTegnap megnyitotta kapuit az idei Volt Fesztivál, melyre azért jönnek szép számmal előadók, akár külföldi, akár magyar neveket nézünk. A metalos vonalról most kiemeltünk három nevet, akiket érdemes elcsípni, ha arra jártok éppen - persze a lista nem teljes, lesz még bőven csemege!

Tovább

Holnap a Depeche Mode-dal indul a 26. Telekom VOLT Fesztivál

Sztárok, minőség, mennyiség, eklektika, …

volt_2018.jpg

5 nap alatt 150.000-nál is több vendéget várnak Sopronba, a 26. Telekom VOLT Fesztiválra, ahol a legnagyobb küzdőtér elé épülő Telekom Nagyszínpad hét emelet magas, szélessége 24 méter, a súlya pedig több, mint 200 tonna. Nem csoda, hogy a méretek is gigantikusak, hiszen ma már a világ könnyűzenei élvonala adja egymásnak a mikrofont a VOLTon. “Pár éve még álmodni se mertünk arról, hogy a Depeche Mode első, magyarországi fesztiválkoncertjével éppen a Telekom VOLT Fesztiválra érkezik majd.” – mondta el a hétfői sajtóbejáráson Lobenwein Norbert, a VOLT egyik alapító-főszervezője.

Tovább

VOLT 2018 - Nagyobb lesz a nagyszínpad nézőtere

volt_2018.jpg

A Telekom VOLT fesztivál szervezői - a nagy érdeklődésre való tekintettel - átrendezték a nagyszínpad előtti küzdőteret, megnövelve annak kapacitását. Így, a már teltházasnak kikiáltott Iron Maiden koncertre 500 extra jegy áll a rajongók rendelkezésére. A közönség “nyomására” megnövelték a nagyszínpad előtti teret a VOLT szervezői, ezzel a hetek óta teltházas Iron Maiden koncertre azok is bejöhetnek, akik korábban lemaradtak a vásárlásról. A bulira még 500 jegyet adnak ki, a jegyvásárlás június 13-án 13 órakor indul. A Depeche Mode koncertjére ugyancsak jól fogynak a jegyek, már csak 5000 db maradt – adták hírül a szervezők.

A DEPECHE MODE NYITJA A TELEKOM VOLT FESZTIVÁLT

150.000 fesztiválozót várnak Sopronba

volt_2017_1.jpg

Kevesebb, mint három héttel a kapunyitás előtt sok-sok újdonságról adtak hírt a Telekom VOLT Fesztivál szervezői. A VOLT iránti érdeklődést jelzi, hogy van olyan nap, amely már hetek óta teltházas, a többire még korlátozott számban kaphatók jegyek, illetve idén először 3, 4 és 5 napos bérletek is válthatók. Legalább 150.000 fesztiválozót várnak Sopronba június 26-tól, amikor a Depeche Mode nyitja meg a 26. Telekom VOLT Fesztivált. Idén először lesz VOLT Kertmozi, Magenta1 Színpad, Secret Garden , a Visegrádi Csoport Magyar elnöksége záróeseményeként cseh, lengyel és szlovák csapatok is bemutatkoznak, a Hello Hungary Village-ben pedig a legismertebb magyar YouTuberek fesztiváloznak 5 napon át. A VOLT idén egy fontos jelenségre, az autizmussal élők problémájára hívja fel a fesztiválozók figyelmét.

Tovább

Teltházas lesz az Iron Maiden koncert

Elfogytak a napijegyek a zenekar VOLTos koncertjére

iron_maiden_2015_1.jpg

Június 28-án, a Telekom VOLT Fesztivál csütörtöki napján lép fel Sopronban a Iron Maiden. Erre a napra azonban napijegyet már nem lehet kapni. Bérlet még korlátozott számban kapható, amivel természetesen az Iron Maiden koncertet is megnézhetjük.

Tovább

Sopronba érkezik az Avenged Sevenfold és Steve Aoki is

avenged_sevenfold.jpg

Valentin napján – immár hagyományosan – újabb világsztárokkal lepte meg közönségét a Telekom VOLT Fesztivál. Először áll hazai színpadra az amerikai szupersztár csapat, az Avenged Sevenfold, tucatnyi tortával és egy várhatóan gigantikus show-val tér vissza Sopronba az elektronikus zenei élet egyik igazán ikonikus alakja, Steve Aoki, érkezik a The Kills és az X Ambassadors.

Tovább

...és itt van a jövő évi Volt Fesztivál fellépőinek második köre!

limp-bizkit.jpgA mai napon a Fezen után a Volt Fesztivál is előállt egy névsorral, habár a soproniak már korábban bejelentették többek között az Iron Maiden és a Depeche Mode érkezését. A június 26-30 között megrendezendő fesztiválra itt az újabb adag név: a Limp Bizkit és a Skillet is csatasorba áll a szinte már kötelező magyar nagyok mellett.

Tovább

Ilyen volt a 25. VOLT Fesztivál

volt_2017_1.jpg

Negyedszázados történetének legvonzóbb fesztiválját hozta idén a jubileumi Telekom VOLT Fesztivál. Voltak teltházas napok, látogatói csúcs, egy extra nap a Petőfi Zenei Díjjal, Linkin Park, Imagine Dragons, Martin Garrix, Ellie Goulding és sokan mások. Emlékezzünk csak! Hat nap majd’ hat percben, s valahol mi is benne vagyunk.

Tovább

Iron Maiden és Depeche Mode a VOLT Fesztiválon!

depeche_mode_2015.jpg

Ahogy már napok óta tudni lehetett, ma kora délután jelentette be az első neveket a VOLT Fesztivál a jövő évre. Előzetesen annyit lehetett tudni, hogy a nyitónapon egy igazi legenda érkezik, aki még soha nem lépett fel hazai fesztiválon, de minden stadion- és arénakoncertje teltházas, valamint érkezik a világ egyik legfontosabb rockzenekara!  Nos kérem 2018-ban Sopronba jön a Depeche Mode, újra itt lesz az Iron Maiden, megint jön a Hurts, de érkezik a Hollywood Undead és a DJ szettel érkező Rudimental is már biztos fellépő Sopronban! 

2017. november 23. délben indul a kedvezményes, 60 órás “early bird” jegyelővétel! Öt- és négynapos bérletek mellett idén először háromnapos bérletek is válthatók! A fesztivált 2018-ban június 26-30. között rendezik meg szokás szerint Sopronban. További infókat ITT találtok. 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum