RockStation


A Room Of The Mad Robots mehet a Wacken-re

2014. június 02. - sunthatneversets

wacken metal battle 2014.jpg

Tegnap délután/este rendezték a Wacken Metal Battle Hungary döntőjét a Dürer Kertben, ahol a 10 döntőbe jutott csapat lépett fel. A végeredmény a zsűri (Bodor Máté – Wisdom, Búza Balázs – Nordskool Management, Dankó János – Lángoló Gitárok, Draveczki-Uri Ádám – Shockmagazin, Gyémánt Krisztián – a 2013-as első helyezett Kill With Hate énekese, Sütöri Olivér – Wacken Metal Battle International, Szilvás Gergő – Hammerworld) és közönség szavazataiból állt össze. A versenyt végül a Room Of The Mad Robots nyerte fölényesen a Let The Cigar Die és a Mors Silens előtt, így ők mehetnek az idei Wacken tehetségkutatójának döntőjére Észak-Németországba. Alább a kialakult sorrend, az első szám a zsűri pontja, a második a közönségé, a harmadik pedig a végeredmény.

Tovább

Idén is lesz Wacken Metal Battle tehetségkutató

wacken metal battle 2014.jpg

Idén is lehet jelentkezni a magyarországi Wacken Metal Battle tehetségkutatóra. A tavalyi után ez már a második alkalom lesz, a jelentkezési időszak február 17-én megkezdődött és egészen március 30-ig tart. A 2004-ben alapított Wacken Metal Battle a világ legnagyobb metal tehetségkutatója, melynek az értékes tárgynyeremények mellett a fődíja, hogy a győztes felléphet a Wacken fesztiválon. Aki a helyszíni - tehát a Wacken Fesztiválos - tehetségkutatót is megnyeri az egy lemezszerződést nyer a Nuclear Blast Recordstól, valamint egy komplett európai turnét.

A legjobb 10 hazai zenekar kihirdetése április 7-én lesz, az élődöntő - ahol a szakmai zsűri által által kiválasztott tíz legjobb zenekar lép fel - pedig 2014. június 1-én kerül megrendezésre a Dürer-kertben. Jelentkezés és további részletek ITT.

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum