RockStation


Megjött az első Wasabi Kht. lemez

2013. november 19. - sunthatneversets

Wasabi kht 2013.jpg

A jazz-punk-rock hármas bűvöletében élő, idén három éves formáció, a Wasabi Kht. eddigi termésének legjavából választva elkészítette első lemezét, amihez rögvest egy klip is társul, ami itt látható:

Tovább

Wasabi Kht. koncert a Könyvtár Klubban

WasabiKht.jpg

A Wasabi Kht. zenekart 2010-ben alapította Nagy Gábor (ex-Zanzibár) gitáros, és az elbűvölő jazz-énekesnő, Hajdu Nelli, a rendkívül csinos Hain Rékával (basszusgitár), és a megbízhatóságáról híres Kludovácz Csabával (dob). A zenekar első klipes számát (Hol Halnak meg a galambok) illetve a Csodabogár című dalt számos rádió műsorára tűzi. Ősszel jelent meg második klipjük a fesztiválszezon legnépszerűbb dalából, az Elixírből, ahol Nelli négy különböző karaktert alakít. Több ízben is játszottak már a Kiscsillag, a Magashegyi Underground, és a 30Y előtt, felléptek már számos fesztiválon (Pafe, Fishing on Orfü, Veszprémi Utcazene, Sziget), és egyéb rendezvényeken (Magyar Dal Napja, Hangfoglalás, Szerencse Szombat). Lendületes koncertjeiken a közönsége kiváló gitár szólókat, valamint Nelli magával ragadó színpadi előadását láthatja. Április 6.-án a csapatot a budapesti Könyvtár Klubban lehet megnézni. További Infók ITT

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum