Súlyos zenékben idén sincs hiány, ami a koncertkínálatot illeti. A hónap elején rajtolt el és egészen decemberig dübörög majd a negyedik Desszert Feszt, de példának okáért a Phoenix Music sem marad el mögötte, és a virginiai Windhand az ő szervezésükben érkezett Budapestre.

Jóllehet az USA Virginia államából, Richmond városából származó Windhand legutóbbi, sorrendben negyedik albuma az Eternal Return címet viseli, egyelőre nem tartunk ott, hogy állandó visszatérő vendég volna a csapat nálunk.

Vannak zenekarok, amik a puszta létükkel kultikussá váltak. Nem tudom ez mitől történik, hogy történik, de hirtelen csak azt hallod, hogy „ez alapmű, haver”. Így találkoztam először a Windhanddel is, most meg itt van a legújabb anyaguk az Eternal Return.

Sokféle dal van. A legjobb dal azonban az, amelyik tökéletesen illeszkedik hozzád. Valahogy személyre szabottnak hat, hozzád simul. Bizonyos időközönként érzed, hogy szükséged van rá, nem tudsz nélküle élni. Abszolút személyes dolog, amihez diszkréten és félve nyúlsz csak. Nem mutogatod meg mindenkinek pedig az első találkozás óta, valahogy ott van veled örökké. Hogy amikor az a legpuhább féltett kincs majd megint vérezni kezd, azonnal utána nyúlhass. Mert az a legpuhább féltett kincs valójában a kicsi dobogó szíved. Szóval a dalaid tulajdonképpen intimbetétek mind, amiket azért gyűrsz be a szíved alá, mert azt reméled, hogy magukba tudják szívni a fájdalom minden egyes cseppjét, amitől természetes, hogy szabadulni akarsz és legszívesebben már lehúznád az egészet klotyóba. Mi pedig nem tettünk mást ezen a szép őszi vasárnapon, mint összesepertünk pár kallódó intimbetét videót a vérző kicsi szíveknek, amik alatt tátonghat néhány üres rés, ahova még nem gyűrtek be ilyesmiket.