RockStation


Swans és Xiu Xiu koncert az Akváriumban!

2013. január 17. - sunthatneversets

Swans2012.jpg

A Swans több évtizedes közös munka után 1997-ben már egyszer feloszlott, majd a hosszú kihagyás után Michael Gira 2010-ben újra összehozta a csapatot immáron új tagokkal kiegészülve, s a gyökerektől jócskán eltérő, friss zenei alapokra és koncepcióra helyezve a hangsúlyt. Sikerült is ütősebb, progresszívebb és egyben brutálisabb zenét összerakniuk, mint bármikor korábban. 2010-ben mutatták be a My Father Will Guide Me Up a Rope to the Sky című albumukat, amit egy töményre sikeredett turnéval koronáztak meg. A visszatérésnek nagyon komoly visszhangja lett, s az év egyik legjelentősebb albumának titulálta számos zenei szaklap és fórum. Zenéjük egyszerre nyers, ösztönös, zsigeri indulatokat takar, ugyanakkor minden egyes részletében átgondolt, letisztult, intelligens. Kísérletező, játékos és véresen, halálosan komoly. Koncertjeiket, sokak életük meghatározó és egyben talán megrázó élményei közé sorolják, ahol elképesztő energiák szabadulnak fel, vagy csapnak össze. A tavaly megjelent The Seer című lemezük turnéjának egyik állomása idén Budapest, ahol ezt a masszív, apokaliptikus élményt végre testközelből tapasztalhatja meg a közönség.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum