RockStation


Zártosztály - Hazatérek (H-Music, 2023)

Sokat látott muzsikusok profin elővezetett örömzenélése

2024. február 09. - rattlehead18

416046002_4441844512706524_4403802058750018765_n.jpg

Épp egy évtized telt el azóta, hogy tét nélkül, csupán örömzenélés végett megalakult a Zártosztály zenekar. A kezdeti cél mindössze annyi volt, hogy az alapítók, vagyis Csillag Endre „Csuka” gitáros, Mirkovics Gábor basszusgitáros és Donászy Tibor dobos megemlékezzenek az Edda azon időszakáról, amelyben személyesen is érintettek voltak. A megemlékezés a koncertezésben nyilvánult meg, majd 2015-ben megjelent a gitáros, Csillag Endre: Csillagok és gyémántok című szólólemeze, mely egyébként több szállal is kötődött a ’80-as évek közepéhez.

Tovább

Hazatértek… Önálló dalos nagylemez a Zártosztály(ról/tól)

zartosztaly2023.pngSaját dalokat tartalmazó albummal jelentkezett az éppen egy évtizede indult Zártosztály formáció. Az eleinte “csak” örömzenélésre, és főként a ‘80-as évekbeli Edda dalok hiteles előadására összeállt - Csillag Endre, Mirkovics Gábor, Donászy Tibor alapította - hazai supergroup (Lázár Zsigmonddal a billentyűk mögött) a 2019-ben kiadott Szétszakítva című négyszámos EP után, egy újabb énekesváltást követően fordult rá egy teljes nagylemez elkészítésére.

Tovább

Szívünkbe zárva – Zártosztály, Asphalt Horsemen @ Barba Negra Music Club 2015. január 24.

img_0749.jpg

Pont egy év telt el a legutóbbi „negrás” dühöngés óta! Igaz, különféle ürügyekkel – Csuka gitáros születésnapja például – a 2014-es évben háromszor kerülhetett Zártosztályra a nagyérdemű. Nem rossz számadat ez egy olyan formációtól, mely egyetlen alkalomra állt össze, a 2013-as Hard Rock Farsangra. Hasonló nevű testvérlapunk szerkesztőinek kedvenc Edda felállását jelentette a Donászy, Mirkovics, Csillag, Gömöry, Pataky ötösfogat, ezt próbálták összehozni. Utóbbi két arc jelenleg is az Edda Művek zenésze, s mivel a menedzsement nem akarózott őket elengedni, helyükre Lázár Zsiga és Sipos „Mirigy” Peti került.

Tovább

Július 30-án irány újra a Zártosztály!

Zártosztály Hajni.jpg

Július 30-án a Barba Negra Trackben játszik a Zártosztály zenekar: Csillag Endre gitáros, Donászy Tibor dobos, Mirkovics Gábor basszusgitáros, azaz a 85-87 közötti Edda 3/5 része valamint, Lázár Zsigmond billentyűs és Sipos Péter (Irigy Hónaljmirigy) énekes. A vendégzenekar az Asphalt Horsemen lesz.

Tovább

Amikor M. Jackson énekel az Edda előtt: Zártosztály, Káosz Központ @ Barba Negra, 2014. január 17.

IMG_1622jj.jpg

Figyelem! A most következő írás erősen szubjektív elemeket tartalmaz! Nem is lehet másképp, mert (a) egy blognak készül, (b) mert nem is lehet másképp. Próbálok azért „közérdekű” lenni. A Zártosztály nevű formáció legkedvesebb Edda-korszakomat – 1985-től 1988-ig - próbálja megidézni.  Sikerrel, hiszen maguk az érintettek idézik meg saját szellemüket. Mirkovics „Zserbó” Gábor basszer, Csillag „Csuka” Endre gitáros, illetve Donászy Tibor (dobos) tevékenyen és termékenyen vettek részt ebben a felállásban, a többieket (természetesen Pataky Attila, és Gömöry Zsolt billentyűs értendő a többiek alatt) nem engedték el. Legalábbis egy éve még várták őket, de ezúttal már természetesnek adta magát a mirigyes Sípos Péter frontemberkedése és a rockéletbe más területről berobbant Lázár „Zsiga” Zsigmond az eredeti hangzáshoz tökéletesen idomuló szintetizátor-játéka.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum