Talán majd legközelebb Richard!

2008. január 26. - sunthatneversets
Az Emigrate, Richard Z. Kruspe a Rammstein gitárosának projektje, melyet a német együttes 2005-ös Rosenrot című lemezének kiadása után hozott létre. Korábban már Serj Tankian lemezénél is azon a véleményen voltam, hogy szerintem igazán akkor van értelme ilyen projektekbe kezdeni, ha más arcát mutatja meg az előadó, mint amelyiket már idáig is ismertük. Ez itt sem sikerült teljes mértékben, de Serj legalább jó lemezt csinált.

Mert hát persze nem Till Lindemann ráspolyozó hangját hallom, de a riffek, a hangzás nagy része olyan, hogy metalrajongó legyen a talpán aki a Rammsteintől el tud vonatkoztatni. Sőt a Wake Up, Let Me Break, In My Tears hármasban még egy kis plagizálás is sikerült a mutterbandától, különösen az utóbbiban feltűnő a Stein Um Stein riffje, de még az énekdallam is majdnem ugyanaz. Mondjuk ez legalább visszaigazolja azt, hogy emberünk nagyban meghatározza a Rammstein hangzását.

A nyitó címadónál először azt hittem, hogy a Depeche Mode A Question Of Time-ja kezdődik, de nem. Kruspe középfekvésű hangja már itt is egy kicsit fáradt, unalmas és ez igazából az egész lemezre igaz. Az ezt követő fentebb már részletezett hármas mellett bújik meg a a jól eltalált My World, mely a Resident Evil 3 betétdala és különböző zenei csatornákon már lehetett vele találkozni. Ezek után folyamatosan olyan érzésem támad, hogy ha nem is szándékosan, de sikerült rádiókompatibilis dalokat alkotni, amivel még nem is volna baj csak az egész túl kiszámíthatóvá válik egy idő után. A „stadionrock” refrénű New York City és a keleties dallamokat hordozó Revolution azonban még a kellemes meglepetések közt foglal helyet.

A következő Temptationnél már tényleg az MTV2 (mjúzik nem magyar) rock chartja ugrik be. Ott szoktam általam nem ismert, feltörekvő, de fel soha nem törő bandáktól ilyeneket hallani a hetedik helyen. A This Is What megint Rammstein, csak még annyira sem izgalmas. A záró You Cant Get Enough pedig megint csak átlagos.

A cd-n van még két bonus dal: a Blood erőtlen és megint Rammstein felütéssel bír, a Help Me nem is rossz, bár a valahonnan ismerős gitárdallam viszi csak el.

Ha nem tudnám Kruspe honnan jön azt mondanám elsőre korrekt bemutatkozás ez. De a Rammsteinnel való összehasonlítgatás okán azt kell, hogy mondjam ez csak egy átlagos lemez. Talán majd legközelebb Richard!  
           

6.5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr95312875

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum