Zene amerikai piacra : Black Stone Cherry – Folklore And Superstition

2008. augusztus 21. - sunthatneversets

A számomra eddig ismeretlen Black Stone Cherry már a második lemezét adja ki. Nyugodtan mondhatjuk, hogy nagykiadónál dolgoznak, hiszen a Roadrunner az elmúlt években szépen kinőtte magát és most már nem csak a kőkemény, fejet letépő zenét játszó bandákat szerződteti, hanem a némileg lágyabb stílus felé is nyitottak.


Nos a BSC-nél valahogy olyan érzésem van, hogy egy kicsit megtervezett a dolog vagy csak annyira amerikai amennyire egy zene lehet. Alapvetően hard rock ez egy kis southern rockkal és grunge-al megkeverve. A végeredmény pedig abszolút rádióbarát zene, ami azonban kevés izgalmas és eddig még nem hallott pillanatot tartalmaz, bár az kétségtelen, hogy profi gépezetről van szó.

A Chris Robertson – ének/gitár, Ben Wells – gitár, Jon Lawhon – basszusgitár, John Fred Young – dob felállású zenekar a Nashville-i Black Bird Studios-ban rögzítette az albumot, melynek tulajdonosa és vezetője Martina McBride countrysztár. Az anyag igazi jókedvű, vidéki amerikai rock 'n' roll hangulatot áraszt, melynek producere az a veterán Bob Marlette volt, aki már Ozzy-val is dolgozott együtt.


Az anyaggal igazi gondom nincs, csak nekem valahogy nem igen jönnek be ezek a zenék. Végig olyan Nickelback utánérzésem van. Ez egy kicsit keményebb zene, de akkor is ez ugrott be elsőre.  Talán ha szeretném a wesco csizmát és a cowboy kalapot könnyebben menne a dolog, de nem jönnek be ezek sem. Ráadásul nagyon olyan érzésem van, hogy ezzel a zenével a tengerentúlon jóval nagyobbat lehet szakítani, mint Európában.

Pedig Chris Robertson énekes hangjában ott van az erő, igazi rocktorok, de a zenei megoldások nekem egy kicsit sablonosnak tűnnek a vidéki történetekről és babonákról szóló nótákban. A Things My Father Said típusú rádiós nyáladzásoktól pedig mindig ideges leszek.
Jó, azért van itt a tizenhárom négy perc körüli nótából jó pár nagyon is fogós! Mindjárt a nyitó klipes Blind Man telitalálat, húzós blues rockjával, de a hármas Reverend Wrinkle is kiváló, mely szintén hasonló stílusban fogant. Jó még a rohanó, taka-taka riffel megáldott The Bitter End, de a legjobb nótákat a lemez második felére hagyták. Ilyen a délies Long Sleeves, a hammond-dal vastagon átszőtt  - abszolút legjobb - Devil's Queen, vagy a málházósan induló, majd country slágerré változó The Key.

A sikerre való törekvés nyilvánvaló, de még nem hat erőltetetten a dolog és ezt a pozitív dolgok közé írom. Igazából minden a helyén is van, és még a befutás sem reménytelen Amerikában. Aki izgalmasabb pillanatokat szeretne az máshol keresgéljen, de aki szereti az amerikai hard rockot az nyugodtan tehet egy próbát a Black Stone Cherry-vel.
 
7.5/10

Black Stone Cherry : Blind Man


 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1625365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

californiaan 2008.11.05. 18:32:10

hatásvadásznak hatásvadász, de a nickelback hasonlat erős túlzás! ám amiért szerethető az Chris hangja,amilyen egy karcos-harcos hard rock toroknak lennie kell!
nekem bejött... 10/9.57655646
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum