RockStation

Szól, mint atom : Cadaveres – Evilution

2008. december 14. - sunthatneversets

A Cadaveres De Tortugas pár évvel ezelőtt történt feloszlása, kettéválása után a Cadaveres néven tovább nyomuló csapat már a második teljes lemezét készítette el. Bár a Körmöczi Péter vezette csapat a világot nem fogja megváltani a Soulfly találkozik a modern metállal típusú zenéjével az kétségtelen, hogy a világ tőlünk nyugatra eső fertályán nagyon sok zenekar, nagyon jól keres ezzel a fajta, de ilyen minőséget nem képviselő muzsikával. 

 
A hattagú csapat – két ütőssel játszanak – abszolút megbízhatóan tolja a Roots féle Sepultura, később aztán a Soulfly örökségén kialakult zenei alapokat, bár ebbe ugye egy Korn nevű banda is besegített egykoron. A törzsi dobok itt is tetten érhetők, de azért attól a kifejezéstől erősen ódzkodnék, hogy a Cadeveres zenéje abszolút az előbb említett bandák hagyatéka lenne. Az elsőre is lejött, hogy a korábbi lemezeknél dallamosan a megközelítés, ami egy jóval változatosabb és könnyebben emészthetőbb lemezt eredményezett most. Nekem valahogy beugrott most a Slipknot neve is a hatásoknál, lehet, hogy nem is véletlenül 
Az Evilution ez év őszén – mind oly sok magyar lemez – az érdi Bakeryben került felvételre, úgyis szól mint az atom.  
 
Az Ignominy a kezdés, húzós hagyományosabb megközelítés, üvöltős-hörgős, majd dallamosabb ének, fejszaggató kongás törzsi dobok, indításnak kiváló. A Lire Of Redemption folytatja tovább a megkezdett vonalat. Punkos düh, állati rohanás jellemzi, kiváló riff-hegyekkel. Az akusztikus hangokkal nyitó Three Act: Decay akusztikus felvezetője és dallamos éneke már egy kicsit más vizekre evez és bár a folytatás keményebb, itt már érezhető, hogy kicsit muzikálisabb a megközelítés és Gabó Ádám is nagyszerű dallamokat hoz. A négyes Vicious Game szaggatottabb témái is működnek, a refrén mega-dallamos éneke pedig különösen emlékezetesre sikerült. Az ezt követő akusztikus-kongás Oracle Of Time-ban Csató Péter (Replika) vendégszerepel. A címe ellenére magyar nyelvű téma – szándékosan nem dalt említettem – amolyan átkötő a lemez közepén, szó szerint tanulságos mondanivalóval. Ezután a korábban már hallható  Infest Your Mind következik, mely véleményem szerint a lemez legjobb dala. Megvan benne minden ami jó értelemben vett slágerré teheti. Húzós, sötét, mégis dallamos, a Cadaveres fejlődésének tökéletes lenyomata. Az Enable To Die melankolikus, lassabb tempójú szerzemény, néhol begyorsuló futamokkal. A dal második felében elővezetett reggae téma elsőre furcsának hat, de aztán megbarátkozik vele az ember. A nyolcas Unholy Spirit eszeveszett tekeréssel indít, aztán előbukkan egy stoner riff és egy nagyon jó modern metal énektéma, így a lemez egyik kiemelkedő dala lesz belőle. A félig spanyol nyelvű, brutál Nadie pedig megint telitalálat. A lemezt a 2006-os Soul Of A New Breed Blood Stained című dalának szép, akusztikus verziója zárja amolyan levezetőképpen.  
 

A lemez színvonalát tovább emelik a tartalmas szövegek és bár mint az elején elmondtam a srácok nem találtak fel újat, de az maximálisan érződik, hogy merre szeretnének tovább lépni. A lemez pedig hallgattatja magát, így képtelen vagyok a lenti pontszámnál kevesebbet adni rá. (A lemez a Devil's Dozen DVD-vel egybecsomagolva is kapható, melyen egy A 38-as koncerten túl turnés, klipes extrák is láthatóak)   
 
9/10

 

 Cadaveres : Soul Of A New Breed (előző anyagról)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr33821753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum