Most kéne abbahagyni, félúton elrohanni: Star Positive - Ki nevet a végén …

2008. április 04. - sunthatneversets
Istenemre mondom én akartam! Én akartam pozitív, nem is egy, mindjárt öt csillagos kritikát írni erről a lemezről. Leírni, hogy modern, előremutató, hogy végre egy csillag a magyar rockzene egén. De a kezem majdnem görcsbe rándul, ha ezeket a szavakat egymás után kell leírnom.

A Hooligans, a Porn 69 és a Freeze out bandák zenészeiből nem hobbiprojektként alakult formációról azt gondoltam, hogy ha már az ex-Hooligans basszer Móritz Norbee vezetésével összehoznak valamit, annak vajmi köze lesz ahhoz a hángörien rockenroll mainstreamhez, amit a huligánok képviselnek. Hát ezt bebuktam, mint a tippmixet. Mert ez csak egy árnyalattal másabb zene, de hogy ugyanoda készült az biztos.

Már ahogy kezdődik, attól az arcomra fagyott a mosoly. Utoljára a 70-es évek magyar sci-fi sorozatában a Pirx kalandjaiban hallottam ilyen elektronikus hangszerekkel hegesztett szörnyeteg  hangokat. Bookletre ránézek: ez csak az intro. Már majdnem megnyugodtam, mikor elkezdődött a második Hárman párban, ami simán Hooligans is lehetne, csak ez rosszabb. A címke modern metál, de ezt a címkét elég ferdén varrták azt hiszem. Mert attól nem lesz modern egy rockzene, hogy alatta a 90-es évek elején divatos technos – abból is a vérciki fajta – alapok szólnak. A hármas Nélküled még el is megy, a négyes Pénteknél, már azt gondoltam jobb lenne ez mindenfajta prüntyögés nélkül. Nem tudom kinek az ötlete volt ez az egész, mert alapjában dögös rockzene is lehetne ez, ha a keverés nem hagyna, nem is apró kívánnivalókat maga után. Az ének súlytalan és néha alul is kevert, meg hamis, a dobhangzás pedig néhol olyan mintha egy lavórt vernének a pergő helyett. A következő Ki nevet a végén-re nehéz jelzőt találni. Teljesen színtelen-szagtalan pop-rock, ha lenne még Dáridó abba simán beférne. A Két Ajtó viszont jó, de ezen nagyot dob Kowalsky vendégszereplése. A Minden éjszakád megint Hooligans, főleg a refrén. 

Itt még csak a felénél jár a lemez, de már várom a végét. Aztán az Indulnom kell még majdnem jó is, ezt meg a totál klisé szöveg húzza le. Az Egyedül a ballada a lemezen, a kerrádiókba jó lesz, másra nem igen jó. A Parancs alatt esküszöm azt hittem békakuruttyolás szól vagy valami irdatlan lakodalmi szintetizátor ad ki ilyen hangokat, pedig a dal alapja nem is lenne rossz. Az Álom megint átlag alatti teljesítmény. Az torzított énekű Utazás jól kezdődik, de aztán olyan dallamtalan, kapkodós refrénben folytatódik, hogy majdnem a stop gombhoz nyúltam. A Majd megtalállak a „Most kéne abbahagyni, félúton elrohanni” mondattal kezdődik, ami nem a lemez színvonalát volt  hivatott jellemezni, más kérdés, hogy jól passzol rá. A záró Nem fogom be … aztán mindent alulmúl amit odáig halottam, pedig néha azt hittem nincs már lejjebb. De van. Itt minden negatívum egy nótában tornyosul össze, a refrén pedig óborzalom: Je-je-je, Nagyon unom már. Hát én is.

Hogy ezen ki fog nevetni az számomra még rejtély. Klisékből építkező nóták, vérciki elektronikus alapok, melyekkel embereket lehetne kikergetni a világból és gagyi szakítós-csajozós szövegek; akkor inkább már a Kartell-féle verbális „add a tested!”.

Istenemre mondom én akartam! Én akartam pozitív, mindjárt öt csillagos kritikát írni erről a lemezről. Nem sikerült!



Star Positive: Ki nevet a végén?

Új KORN DVD

Úgy látszik a mostanában kissé eltévedt Korn kezdi figyelembe venni a rajongók véleményét is. Ezúttal egy újabb DVD kerülhet a polcodra, méghozzá a "Live At Montreux 2004" című korong. Jogos a kérdés, hogy vajon miért egy négy éves felvételt adnak ki?






Amíg ezen gondolkozunk, csodáljuk meg a számlistát:
01 - "Right Now"
02 - "Break Some Off"
03 - "Got The Life"
04 - "Here To Stay"
05 - "Falling Away From Me"
06 - "Blind"
07 - "Shoots & Ladders"/"One"/"Freak On A Leash"
08 - "A.D.I.D.A.S."/"Dead Bodies Everywhere"
09 - "Did My Time"
10 - "Another Brick in the Wall"/"Goodbye Cruel World"
11 - "Faget"
12 - "Somebody Someone"
13 - "Y'all Want A Single"
/Forrás: nuskull.hu/

Áprilisi tréfák?

A külföldi metal hírportálok meglehetősen komolyan veszik a bolondok napját. Legalább is nem tudom másnak betudni azt a sok blődséget, amit mostanában olvasok egyiken-másikon.

Axl Rose-ról például azt olvastam, hogy végre kitalálták, milyen koncepcióban jelentessék meg a Chinese Democracyt. Állítólag szerződést kötnek valami kinti italgyártóval, aki majd pontgyűjtő akciót indít az italok kupakja vagy címkéje segítségével. Megfelelő mennyiségű pia megvásárlása és ezzel a megfelelő számú pont összegyűjtése után az ember kap egy kódot, aminek birtokában letöltheti a lemezt a netről. Aki audio CD formátumban szeretné megkapni, annak természetesen kicsit több pontot kell összepiálnia. Na most, ha ez a hír mégis igaz, akkor Axl, elmész Te a p...ba. Ha mégsem, akkor tényleg áprilisi tréfa volt. Ha-ha! Jót röhögtünk.

A másik álhírnek tűnő hír szerint a Metallicának elege lett abból, hogy mindenki folyton csak baszogatja, meg kritizálja őket, akármit és akárhogy csinálnak, ezért úgy döntöttek, hogy inkább mégsem csinálják meg a tervezett új lemezt, mert úgyis mindenki csak fikázni fogja... és az élő fellépéseiket is lemondják. Ha-ha! Megint csak jót röhögtünk... (csak aztán nehogy mégis igaz legyen...).

Ti hogy álltok az áprilisi tréfákkal? Én állatira utálom őket!

 

Velvet Revolver: Weiland repült!

Ahogy az várható volt az előzmények alapján, a Velvet Revolver és Scott Weiland hivatalosan is megváltak egymástól. Az alapítótagok (Slash, Duff McKagan, Matt Sorum és Dave Kushner) szerint az énekes már nem képviselte százszázalékosan a zenekar ügyeit, ezért kidobták. Weiland most az újjáalakult Stone Temple Pilots-szal vigasztalódhat.

Szépen alakul ez a Guns N' Roses újjáalakulás. Reménykedem!

/Forrás: planetz.hu /

 

Reality show - a U2 3D koncertfilm

"A világ legelső, élőben felvett digitális 3D filmje egyedül álló háromdimenziós élmény […]A digitális 3-D képi világ és a sokcsatornás surround hang egyesítése egy élő U2 koncert eksztázisával, […] olyan felejthetetlen atmoszférát teremt, amelyet eddig még sem koncert film sem pedig 3-D produkció nem volt képes. Mi lehetne nagyobb élmény egy valódi rajongónak, mint fent állni a színpadon Bono és a többiek mellett, miközben hömpölyög a zene és a tömeg? Hiszen, a néző a 3D technika révén, minden eddiginél közelebbről szemlélheti kedvenc zenekarát és a színpadi történéseket”

Eddig a bemutató előtti időszakban olvasható marketing szöveg.

Annak, aki még soha nem látott eddig 3D mozit, csak sejtése lehet arról, hogy milyen érzés (fura, hogy a vászonnak „mélysége” is van, nemcsak szélessége és magassága). Aki már látott ilyesmit, annak meg az lehet az újdonság, hogy itt nincs laborban előállított képminőség és finomkodás – ez valóban egy élőben felvett koncertfilm.
Én az utóbbi csoportba tartozom (sok éve láttam valami hülye 20 perces cápás 3D demót mozgó székekkel) de igyekeztem realista várakozással tekinteni erre a filmre, tudván, hogy  a marketing szövegeket eleve osztani kell minimum kettővel és tudván, hogy lehet bármennyire élethű a dolog, akkor is csak szemfényvesztés, illúzió az egész.

Amúgy egy kellemes és (bennem legalább is) nagyon jó érzéseket keltő szemfényvesztés. Mivel ez a film legalább annyira szól a 3D képtechnika demonstrációjáról, mint magáról a U2-ról, közelítsünk ebből az irányból, nézzük, mit is hoz nekünk a 3D technika?

A 3D révén valóban, minden eddiginél közelebb kerülhetünk a zenekarhoz és úgy érezzük, hogy tényleg ott állunk mellettük a színpadon és velük együtt figyelhetjük, a több, mint százezer emberből álló tömeg extázisát. Elmondhatom, amit amúgy is mindenki sejt: félelmetes érzés. Olvasom néhány helyen, hogy keveset mosolyognak a koncert alatt. Most, hogy ilyen közel kerültünk hozzájuk, úgy látszik, ezt mindenki észrevette. Ez valószínűleg azért van,  mert piszkosul komolyan veszik, amit csinálnak (ez is tisztán átjön ebben a filmben). Bizony, egy U2 koncert nekünk talán önfeledt szórakozás, de nekik kemény munka, egy küldetés, amit igyekeznek komolyan venni, hiszen ők csak így, a zenéjükön keresztül tudják elmondani, mi bántja őket és szeretnék jól elmondani.  A dalaik sem éppen szülinapi partikról és homokos tengerparton való hancúrozásról szólnak, hanem a halálról, Istenről, háborúkról, szegénységről, elnyomásról na és persze szerelemről, emberi kapcsolatokról. Azt sem lehet félvállról venni, hogy 140 ezer olyan ember előtt állsz, akik „ugranak” minden szavadra. Óriási felelősség, amit ez a hihetetlen népszerűség hozott számukra, de szerencsére tisztában vannak ennek a jelentőségével és megfelelő alázattal képesek hozzáállni és jó dolgokra használják még mindig, sőt ahogy öregszenek, egyre jobban – ez a hozzáállás az, amit legjobban tudok tisztelni bennük. Szóval mosoly nincs, csak izzadtságcseppek, kemény munka (elképesztő például, hogy The Edge és Larry mennyit "dolgozik" egy ilyen koncerten) és nem mellesleg persze kiváló zene, amit a 5.1-es hangrendszer élethűen (sőt, még annál is jobban) prezentál. A közönségre pillantva pedig láthatjuk, hogy ez a zene milyen hatást képes gyakorolni az emberekre. Fantasztikusat.

A 3D révén el lehet csodálkozni azon, hogy mennyire egyszerű embereknek is látszanak így közelről. Olyannak, amilyenek valójában és nem olyan távolinak és tökéletesnek, amilyennek a TV képernyőn keresztül vagy egy stadionban 10 vagy akár 100 méteres távolságból látszanak. Van aki szerint ez sem jó, mert a művész-rajongó viszony sérül ezáltal. Azok számára talán igen, akik bálványozzák őket, de akik csak úgy tisztelik őket, mint másik embereket, akikre egyszerűen csak az emberi jellemük miatt fel lehet nézni , azok számára aligha. Számukra, számunkra ez a film csak megerősítés, hogy igen, jó példaképeket választottunk. Nincs semmi különös bennük; van egy mikrofon, egy-egy gitár és két dobverő a kezükben, teszik a „dolgukat”, nagyon jól zenélnek, Bono a szokott módon, nagyon kifejezően adja elő a mondanivalóját és közben mégis azt érzem, hogy ugyanolyan esendő emberek, mint bármelyikünk. Sosem voltak a közönségükkel távolságtartóak, inkább közeli kapcsolatra törekedtek mindig is. Nyilván nem véletlen az sem, hogy a neves zenekarok közül megint csak úttörőként, belementek egy ilyen film elkészítésébe.

A 3D révén felfedezhetjük a színpadon az állandóan ott szorgoskodó kisegítő személyzetet, amelyet a hagyományos 2D koncertfilmek vágása jótékonyan elfed előlünk. Itt azonban olyan közel vagyunk, hogy nem lehet nem észrevenni a mindenhol fellelhető technikusokat. Ez is még inkább visszahúzza a rajongót a földre. Lám, lám mégsem ők négyen csinálnak mindent, bizony elkél a segítség a nagy pörgés közben. A 3D valóságközeli világa szépen sorban minden, a rajongói fejekben élő mítoszt rombadönt és végül mi marad? Nem marad más, mint négy egyszerű ember és kiváló zenéjük és mindaz a mondanivaló, amit művészetük által átadni próbálnak a közönségüknek. Nekem továbbra is kimondottan tetszik ez a közelség.

A 3D révén azon is elcsodálkozhatunk (bár nem vagyok biztos benne, hogy nem optikai csalódás-e?), hogy Bononak mennyire valószínűtlenül nagy a feje a többiekéhez képest... :)

A 3D moziban a legnagyobb élményt igazából a közeli felvételek adják. Egy-egy közeli felvételen rajongásunk tárgyai valóban csak egy karnyújtásnyi távolságra vannak tőlünk: Bonoval akár kezet is lehetne fogni, The Edge és Adam pedig folyamatosan az orrunk előtt suhogtatják gitárjaik nyakát, de nem kell meglepődni azon sem, ha Bono egyszer csak „kinyúl” és kedvesen megsimizi a buksinkat. A képpel fantasztikusan jól összehangolt, az 5.1-es hangrendszer technikai vívmányait maximálisan kihasználó, realisztikus hangélmény is megérdemel egy nagy piros pontot. Például amikor Adam közelebb lép hozzánk, felerősödik a basszus, amikor távolabb lép, halkul és amikor Bono kimegy a képből az egyik oldalon, akkor megy utána a hangja is.

Szóval végeredményben meg kell állapítanom, hogy a 3D technika nagyon jó dolog és a minden eddiginél realisztikusabb élményt ígérő marketingszövegek ebből a szempontból cseppet sem hazudnak, hiszen pont azt kapjuk, amit ígérnek: a realitást, a valóságot látjuk és halljuk minden értelemben – még ha ezt paradox módon a szemünk becsapásával érik is el.
Azt mondom, egy ilyen koncertfilmet elsősorban megint csak a fanok tudnak élvezni igazán, nem hinném, hogy a zenekart csak távolabbról ismerőknek nagy élmény lenne Bono csapzott arcába (igen, a koncert végére már elég szarul néz ki) bámulni miközben a hangfalakból tízezerrel ömlenek az ember fejére ezek az amúgy legendás dallamok. Aki pusztán a zenei élmény kedvéért nézne U2 koncertet, annak tökéletesen megteszi bármelyik U2 koncert DVD kiadvány is. (Mondjuk én itt is végig léggitároztam és lábdoboltam az egészet, de hát én különösen súlyos eset vagyok ilyen téren - ezúton is elnézést a mellettem ülő hölgyektől.)

Ez a film főleg a 3D technikáról és mellette persze a U2 koncertek valóságáról is szól. Aki kíváncsi rá, nézze meg, aki nem, az ne. Ha csak a 3D érdekel, akkor inkább az űrállomásos, dínós vagy cápás filmet ajánlom. Ha a zene is, akkor egy korábbi cikkben már leírtam a  setlistát, amihez már csak jó szórakozást szeretnék kívánni. Nekem élmény volt, érdekesség, ismét egy jó lehetőség arra, hogy kicsit a kulisszák mögé pillantsak, mert ez engem igenis érdekel. Kívánom, hogy legyen élmény nektek is, ha megnézitek.

 

 

Hallgatható az első Scars On Broadway dal

Ha már Serj Tankian a System Of A Down énekese szólóba fogott a gitáros Daron Malakian sem váratott sokáig magára. Scars On Broadway nevű zenekarának első felvételét lehet meghallgatni They Say címmel a www.scarsonbroadway.com weboldalon.Első blikkre ez annyira nem emlékeztet a SOAD korábbi dolgaira és ez benne a jó. Várjuk a lemezt valamikor ősszel.

AC/DC: hamarosan búcsúturné?

Legutóbbi hírünk a legendás csapattal kapcsolatban az volt, hogy vélhetőleg (akkor még csak találgatás volt ez is) elkezdték egy új nagylemez felvételeit Vancouverben. Nos, a tagok által azóta adott nyilatkozatok alapján elmondható, hogy igen, március elején valóban elkezdték rögzíteni az új anyagot, amely nyolc vagy  kilenc évnyi szünet után fog megjelenni (konkrét dátum még nincs) vélhetőleg az utolsó AC/DC lemezként. (Jut eszembe: Angus Youngot ezúton is köszöntjük 53. szülinapja alkalmából!)

Az utolsó lemez mellé esetleg még egy utolsó (búcsú)turné is beleférhet - de erről még eléggé feltételes módban nyilatkozgatnak a tagok, úgyhogy ezt nem lehet tutira venni. Ha nem is egy világkörüli turné, gondolom, azért egy-két koncert bele fog férni még az időbe mielőtt végleg (végleg?) nyugdíjazzák magukat.

 

 

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum