Fesztivál körkép | 3. rész : ROCKMARATON

2008. június 14. - sunthatneversets
Na, ha már év elején megnéztük, hogy a külföldi fesztiválokkal mi a helyzet (lásd Fesztivál körkép | 1. rész : internacionaliszticizmus (külföld) című korábbi írásunkat), akkor nézzük, hogy nálunk mi a pálya. Ugyebár a Volt-on is körülnéztünk (VOLT Fesztivál 2008 gyűjteményünk) a Szigettel lassan egy komplett újságot tölthetnénk meg (Sziget Fesztivál 2008 gyűjteményünk), de vannak még színvonalasnak ígérkező rendezvények.

Mindjárt itt van a július 7-13. között Pécsen megrendezendő Rockmaraton 2008, ami már nevéből sejthetően a fémszívűeknek nyújt idén is remek kínálatot.

A magyar mezőny színe-java szerepel a fesztiválon. Lesz Tankcsapda, Pokolgép, Subscribe, Dalriada, Hobo, Deák Bill, Moby Dick, Depresszió a Hammer World színpadon, de a kisebb színpadokon is olyanok lépnek fel, mint a Road, Watch My Dying, a Cadaveres a Black Out és még sokan mások. 

Idén sem maradnak el a neves külföldi fellépők. Lesz Amorphis, Fleshcrawl, Soilwork, Finntrol ami így elsőre mindjárt szemet szúrt. Elég illusztris névsor, nemde?

A fesztivál részletes programja: Rockmaraton Fesztivál 2008, Pécs, július 7.-13.


Harcra fel!

 

  

Populáris döngölés : Raunchy - Wasteland Discotheque

Még csak június van, de mintha már egy picit uborkaszezon lenne. Per pillanat nem igen van olyan zeném amiről írni kéne, így kapóra jött a dán Raunchy új nagylemeze amely, ha minden igaz a negyedik a sorban. A 2003-as Confusion Bay-t a jó kritikák miatt beszereztem, de nálam nem ütött akkorát. Mivel viszont a csapat myspace oldalán meghallgatható új lemezük, tettem egy újabb próbát.


Az együttes 1992-ben alakult Jesper Tilsted gitáros, Jesper Kvist basszusgitáros és Morten Hansen dobos részvételével. Mint minden amatőr banda, ők is többnyire feldolgozásokat játszottak, olyanoktól, mint a Metallica vagy a Slayer, vegyítve sajátos „Bay-area” hatásukkal. Több tagcserét követően az ezredforduló tájától datálhatóan jöttek meg számukra a sikerek. Moden metál köntösbe öltöztetett északi hatásokkal tarkított trash zenéjükkel saját rajongó tábort sikerült kialakítani, de a nagy áttörés az nem sikerült  nekik. És ezzel a lemezzel sem fog, függetlenül attól, hogy korrekt és minőségi munkát készítettek negyedjére is.  


Valahogy olyan érzésem van, mint az In Flames esetében: modern, extrém, populáris – a szó könnyen befogadható értelmében – és egy picit izgalom mentes. A This Blackout Is Your Apocalypse című rövid intro után a Somewhere Along The Road kezdi meg a rombolást. A recept most sem változott: futurisztikus, billentyűvel is megtámogatott trashes riffek, hörgős ének a verze, dallamosabb, tisztább a refrén alatt. A  hármas The Bash kellemes billentyűtémákkal indít és a fülbemászó ének miatt, hamar megragad a fülben. Az ezt követő Warriors zongorás indítása után tényleg a címhez méltó hangulatba megy át. Ha nagyon akarom még a csatába vonuló seregeket is el tudom képzelni. Pörgő kétlábgépek, himnikusabb kiszerelés. A Straight To Hell aztán elővesz egy kis északi durvulatot, de a recept most sem változik. Az ezt követő Welcome The Storm jó kis groovos, húzos riffre épül, de semmi több. Itt már megmondom őszintén kezdett egysíkúvá lenni a lemez, bármennyire is minőségi a cucc. A hetes címadó viszont állat riffet hoz és a billentyű témák is csak dobnak rajta, a refrén is jól eltalált, a lemez legjobb dala. Az ezt követő sejtelmes Somebody's Watching Me a legkevésbé metál, mégis ül a dal. Ez egy Rockwell nevű feka csávótól egy feldolgozás, de a szó jó értelmében. A kilences A Heavy Burden megint hordoz egy kis darkosabb északi ízt, aztán a jól bevált szisztéma szerint folytatja. A To The Lighthouse szinte epikus vonalvezetése egy kicsit változatosabb vizekre evez, de a trashes döngölés itt is megvan. A Showdown Recovery misztikusabb hangvétele után újból a dallamos refrénnel hengerel, míg a záró The Comfort In Leaving trashes tekerésével - némi old school érzést ébresztve - zárja a lemezt.


 Nincs új a nap alatt, de ez nem is hiszem, hogy elvárás lenne velük szemben. Vérprofi munka, kiválóan hangszerelt, jól megírt dalokkal, a populáris hatások jó megválasztásával, sajnos azonban kiszámíthatóan, túl sok izgalom nélkül. Ettől függetlenül kellemes hallgatni való. 

8/10

 

Sziget fesztivál 2008 fellépők | 7. rész : Exodus

[ Sziget 2008, Hammerworld | augusztus 17.,  vasárnap,  20:00 | Exodus]

 

Az Exodus, a Bay Area Thrash Metal egyik alapítója. Az együttest 1982-ben alapította Tom Hunting, Kirk Hammett és Gary Holt. Énekesnek Paul Baloff érkezett. Ha valakinek a sorban második ember neve ismerős valahonnan, akkor igen, ő az a Kirk Hammett aki ma a Metallica-ban nyomja.

 

Nem csak elõremutató és súlyos nótáik, de energikus élõ fellépéseik is növelték hírüket, s velük a Bay Area Thrash hírnevét - ahonnan olyan további óriások bújtak elõ, mint a Metallica, a Testament, a Death Angel vagy a Vio-lence (melybõl Robert Flynn ma a Machine Head frontembere). Kirk Hammet helyére Rick Hunolt érkezett, valamint Rob McKillop. Bemutatkozó albumuk, a Bonded By Blood két évvel késõbb került kiadásra, s vált utóbb idõtlen thrash klasszikussá. A megjelenést egy alapos turné követte a Slayer és a Venom társaságában - az Exodus neve csak egyre terjedt. Kevéssel a '87-ben érkezõ kettes anyag, a Pleasures Of The Flesh megjelenése elõtt, Baloff elhagyta az Exodus kötelékeit, s helyére a volt Legacy-torok Steve "Zetro" Souza jött. Vele készültek a további mestermûvek is (Fabulous Disaster, Impact Is Imminent, Force Of Habit), a Good Friendly Violent Fun címû koncertalbummal és a Lessons In Violence címû válogatással egyetemben. Mindezenközben az Exodus egyre fejlõdött, s olyan nevekkel turnézott együtt (a teljesség igénye nélkül), mint pl. Pantera, Anthrax, Motörhead, Black Sabbath, Metallica, Megadeth. Aztán 1992-ben feloszlott a banda, ami jobbára a stressz és személyi problémák számlájára volt írható.

'96-ban egy rövid újjáalakulás erejéig újra feltûnt az Exodus, újra Paul Baloffal a mikrofonnál, végigzúzva Európa és Észak-Amerika szerencsésebb részét, s ekkorra datálódik a második koncertalbum, az Another Lesson In Violence is. 2001 szeptemberéig aztán megint néma csönd övezte az Exodus-t, amikor is a Thrash Of The Titans címû jótékonysági bulin újfent feltûntek, a Legacy, az Anthrax, az S.O.D. és a Death Angel társaságában. Ezt követõen nekiláttak egy új anyag megírásának, amit Paul Baloff 2002. február 2-án bekövetkezett halála (R.I.P.) akasztott meg. Így végül Souza tért vissza az énekesi posztra, és a csapat vele megerõsödve folytatta a munkát, aminek végeredménye a Tempo Of The Damned. A lendület sokáig tartott mert 2005-ben új lemez jött ki Shovel Headed Kill Machine címmel, majd tavaly megjelent a The Atrocity Exhibition... Exhibit A című korong, melynek második részét Exhibit B címmel rövidesen jelenteti meg a jelenleg Rob Dukes-ének, Gary Holt-gitár, Lee Altus-gitár, Jack Gibson-basszus, Tom Hunting-dob felállásban zúzó brigád. 

Szerintünk nézzétek meg őket a Hammerworld színpadon. Addig is egy kis ízelítő a 2004-es Tempo Of The Damned lemezről: War Is My Sheppard.


 

[ Sziget 2008, Hammerworld | augusztus 17.,  vasárnap,  20:00 | Exodus]

55 perc csoda : Opeth - Watershed

Előre bocsátom, hogy én itt nem vagyok szakértő! Az Opeth munkásságát csak igen nagy vonalakban ismerem, így aztán tőlem összehasonlításokat a régi lemezekkel senki ne várjon. Persze azzal tisztában vagyok, hogy a svédek alapvetések, az európai rock-metal kultúra szerves részei, csakúgy, mint pályatársuk a Katatonia.

Az előbbiek miatt egy kicsit kalandozzunk vissza a múltba a metalnews.hu segítségével:

A zenekart David Isberg alapította 1990-ben, Stockholmban, sok más emberrel közösen, akik túl hamar hagyták ott a bandát a megalakulás után ahhoz, hogy egyáltalán érdemes lenne említést tenni róluk. Isberg barátja Mikael Åkerfeldt, hamarosan csatlakozott az Opeth-hez, miután saját bandája, az Eruption kezdett megfáradni. Åkerfeldt gitározott, David Isberg énekelt, de a csapat többi tagjával együtt az Opeth nem volt túl meggyőző.

David Isberg 1992 elején hagyta ott a bandát "zenei különbségekre" hivatkozva és mivel Mikael korábban már szerzett tapasztalatokat az Eruption-ben (melyet ő és Anders Nordin alapítottak), így ő lett az új énekes és azonnal elkezdtek dalokat írni Peter Lindgrennel.
Azután, hogy a Candlelight kiadó szerződést ajánlott nekik. Első lemezüket az 1994-es Orchid-ot Johan DeFarfalla segítségével rögzítették, aki végül állandó tag lett.

Az Opeth második albuma a Morningrise felvételei 1996. március-április hónapban zajlottak és később az év folyamán jelent meg a korong. Ismét Dan Swanö volt a hangmérnök és ezúttal a produkcióért is ő felelt. A lemez öt számot tartalmaz, mindegyik 10 perc fölötti játékidővel.

Harmadik lemezük az 1998-as My Arms Your Hearsee idején csatlakozott hozzájuk Martin Lopez dobos, aki a szintén svéd Amon Amarth-ot hagyta ott az Opeth kedvéért. A felállás elég sokáig játszott együtt.

A My Arms Your Hearse változást hozott a dalírásban. A Morningrise 10 perc fölötti epikus számai helyett a My Arms Your Hearse rövidebb dalokat tartalmaz, átlag 6-8 perc hosszan. Az album szövegileg koncept-lemez, sötétebb mint az előző alkotás, az akusztikus átkötések kevesebb szerephez jutnak. Mikael énekstílusa is jóval death metalosabb: mélyebb és fenyegetőbb.

A Peaceville gondozásában kiadott negyedik lemezük, az 1999-es Still Life egy újabb koncept-album, amelynek története lényegében egy Melinda nevű nő viszonzatlan szerelme körül forog. Visszatér a Morningrise-on hallott egyensúly a pőre akusztikus gitár és a death metal elemek között. Az album további kísérletek terepe a sötét death metal összetevők és a tiszta, akusztikus részek között feszülő dinamikával. A Still Life minden bizonnyal az legnagyobb mérföldkő az Opeth hangzás fejlődésében. 

2001-ben a KOCH Records adta ki a Blackwater Park című ötödik albumot, ami komoly szakmai és kereskedelmi sikert hozott Észak-Amerikában.
A következő évben megjelenő Deliverance szintén Steve Wilson és a KOCH Records segítségével készült el és felkerült a Billboard magazin Top100 Heatseeker listájára. A Deliverance az egyik legsúlyosabb Opeth anyag, helyenként a Morbid Angelt idéző bevezetőkkel. Az Opeth folytatta kísérletezéseit az ütemváltásokkal és a szinkópákkal, ami elsősorban a Deliverance nóta végén és a lemezzáró By The Pain I See In Others-ben érhető tetten. A Deliverance-szel párhuzamosan készült hetedik lemez, a Damnation egy vérbeli progresszív rock album, abszolút death metal jegyek nélküli, az 1970-es évek progresszív rockját felidéző alkotás. 2004-ben Lamentations címmel az Opeth megjelentette az előző évi, londoni Shepherd's Bush Empire-beli kétórás fellépésük videó anyagát dvd-n, majd 2005-ben megjelent a nyolcadik Ghost Reveries-t című albumuk.



Hát hosszú bevezetőnek ennyi. A Watershed tehát 3 év várakozás után jelenik meg, a felvételek a Fascination Street stúdióban, Örebro-ban készültek. A Watershed az első olyan Opeth studió kiadvány, ahol Mikael Åkerfeldt énekes, gitáros, Martin Mendez basszer és Per Wiberg billentyűs mellett Martin Axenrot dobost és Fredrik Åkesson gitárost hallhatjuk. A lemez borítóját most is Travis Smith készítette,

Én aki Katatonián edződtem talán könnyebben be tudom fogadni ezt a nagyon mélyszántású zenei közeget, de aki nem hallgatott soha ilyen zenéket, annak ez nem lesz egyszerű feladat. Amíg a Katatonia azonban, ma már igen keveset használ a régi black-death gyökerekből, addig az Opeth munkásságában ezek a mai napig fellelhetőek. Óriási kettősségek jellemzik ezt a lemez. Hiszen van itt 70-es évekbeli progresszív rock, meg akusztikus gitár, de ugyanakkor jelen van a technikás halálhörgős black/death is. Igazából ez a kettősség már lassan védjegyszerű is.

Hét dal, ötvenöt perc és ha elmondom, hogy a nyitó Coil csak 3 perc, mindjárt világossá válik, hogy nehéz lemez ez. A nyitás meglepő: akusztikus melankólia gyönyörű dallamokkal és Nathalie Lorichs énekesnő közreműködésével. Kezdésnek kicsit furcsa, de aztán a kettes Heir Apparent rögtön visszarángatja a hallgatót a valóságba. Súlyos, lassú riffek után még pár zongorahang bizonytalanságban tart, de ezután jönnek a pusztítóan romboló hörgések és kétlábgépek, vissza a régi időkbe szlogennel. A dal vége azonban megnyugszik, a filmzeneszerű befejezés csodálatos. A következő The Lotus Eater szintén hasonló stílusban kezd, hörgős és tiszta ének váltakozásával, aztán Katatonia-szerű zenei megoldások jönnek, vagy a Katatoniában vannak Opethesek? Mélységek és magasságok küzdenek egymással és a dal közepén levő jazzes, progresszív megoldások is nagyfokú zsenialitásra vallanak. A négyes Burden távolból előtűnő témái után, amolyan progresszív rock slágerré változik. Kiváló énektémák és néhol Pink Floydos zenei megoldások jellemzik, de a hammond-orgona szóló is hihetetlenül zseniális. Az ex Spiritual Beggars tag Per Viberg követi el.       
A klipes Porcelain Heart komor, éjsötét kezdése után megnyugszik, majd hol begyorsul, hol lelassul, érdekes ritmust adva a dalnak. Ebben, és a következő szerzeményben is nagy szerepe van a szinte középkorias (barokk vagy mittudom én) akusztikus gitárjátéknak. Úgy szól ez néha, mintha egy királyi udvartartásban zenélnének páran egy szolid lakoma alatt.
A majd tizenkét perces Hessian Peel maga az akusztikus szárnyalás, lebegés, de csak a dal feléig, ott hirtelen minden átmenet nélkül átmegy oldschool black/death reszelésbe, hörgésbe, majd később szinte jazzbe hajlik. Eszement stílus kavalkád. A záró Hex Omega pedig szinte mindenből felvonultat egy kicsit, amit addig hallottunk.  


Opeth: Porcelain Heart

Aki idáig is rajongó volt az belehallgatás nélkül nyugodtan megveheti. Aki nyitott az ilyen zenékre – mint én is – az pedig könnyen rajongóvá válhat. Minden hangjában kimagasló alkotás ez, nem sokan fogják überelni 2008-ban, az holtbiztos.

10/10

The Lake Of Tears : A38, Budapest

Talán meglepő sokaknak, de az 1994-ben alakult, majd egy feloszlás után 2003-ban újjáélesztett svéd The Lake Of Tears eddig még soha nem lépett fel Magyarországon. Egészen idáig, ugyanis 2008. június 27.-én az A38 hajón adnak egy koncertet a magyar Solarscream felvezetésével. Legutolsó albumok tavaly, 2007-ben jelent meg Moons and Mushroooms címmel.

Ha esetleg a gótikus, dallamos (északi vonal) metálzene kedvelői közül volna még valaki, aki nem hallott róluk, az nyugodtan tegyen egy próbát a zenekarral. Stílustársaikhoz (P.Lost, Tiamat, Anathema, Katatonia, ... ) és karrierjük kezdeteihez képest mára már sokkal könnyebben emészthető (ha engem kérdeztek, túlságosan is...) zenét játszanak és a hazai rajongóik bizonyára örülnek, hogy végre élőben is láthatják őket. Kezdés: 20 óra, beugró: 4500.- HUF.

Ismerkedéshez a zenekar MySpace oldalát tudnám ajánlani, ahol az új és a régebbi lemezekről is meghallgatható néhány felvétel.

 

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum