Rob, a mindenes : White Zombie - Astro Creep 2000

2008. augusztus 16. - sunthatneversets

Mivel augusztus végéig semmi épkézláb anyag nem érkezik, így hosszas szünet után folytatjuk Alapművek című rovatunkat, hiszen méltatlanul hanyagoltuk hónapokon keresztül. Rob Zombie és csapata viszont méltán kerül eme rovatunkba. 

Rob Cummings (merthogy erre a névre keresztelték) asszisztensként és egy pornómagazin designereként kezdte karrierjét, de ezek a foglalkozások igencsak messze álltak a zeneipartól egészen addig amíg meg nem ismerkedett Shauna Reynolds-szal, aki hozzá hasonlóan szintén rajongott a kemény zenékért meg a horrorért. Úgy döntöttek zenekart alapítanak. Egy apró szépséghibája volt csak a dolognak, nevezetesen, hogy nem tudtak zenélni.

Nem volt baj ez sem: Rob énekelni, míg a lány basszusgitározni tanult és később felvette a Sean Yseult művésznevet. Így alakult meg a White Zombie, ami nevét Lugosi Béla 1932-es filmje alapján kapta.  Több demó után 1987-ben megjelent a banda első lemeze, amely a Soul-Crusher címet kapta. Cummings itt vette magára a Rob Zombie művésznevet. 1989-ben jött a második lemez a Make Them Die Slowly, mely szintén nem sok vizet zavart, ellenben a még ebben az évben kiadott God Of Thunder EP hatására szerződtette a bandát a Geffen Records, így bekerültek az élvonalba.        

A nagykiadónál 1992-ben jelent meg első lemezük La Sexorcristo: Devil Music Vol. 1 címen. Ezt az albumot mind a mai napig az amerikai underground zenei világ egyik legnagyobb lemezeként tartják számon. A mélyre hangolt basszusgitár és metálosra behangolt gitárok, valamint Rob Zombie szövegei szörnyekről, piálásról, illegális utcai versenyekről egyből megragadták a hallgatók figyelmét olyannyira, hogy csak Amerikában egy millió példányban kelt el a lemez.

A második Geffen által terjesztett lemez 1995-ben jelent meg. Az Astro Creep: 2000 - Songs Of Love, Destruction And Other Synthetic Delusions Of The Electric Head (merthogy a teljes cím ez volt) már egy teljesen új felállással látott napvilágot. Már csak Rob és Sean maradt meg az eredeti bandából, hozzájuk csatlakozott J. gitáron és a zseniális dobos John Tempesta (ma The Cult).  Az Astro Creep tovább folytatta azt a vonalat, amit Rob a La Sexorcristoval megkezdett. A témák középpontjában ezúttal csajok, robotok és gonosz bohócok kerültek. A lemezt a híres Terry Date producelte; úgy is szól. 

Az Electric Head Part 1 (The Agony) sci-fi hangjaival veszi kezdetét az indusztriál hatásokkal vastagon megkent lemez. Rob csak kántálja a szöveget ének téma vajmi kevés, de a zakatoló fémes csattogásokra érkező kövér riffek ezzel együtt is zseniális összhatást eredményeznek. A kettes Super Charger Heaven a sláger a lemezen. Ehhez foghatót mindenki csak egyszer ír életében: tökéletes. A következő komótosan menetelő Real Solution #9 fővonalát a nyújtott riffek adják, de Rob Cypress Hill szerű szövegmondása is kellően érdekes. A betonozós riffekre épülő Creature Of The Wheel, minden léggitárt kedvelő álma, csakúgy, mint a szigorúan indító, de zaklatottságba váltó  Electric Head Part 2 (The Ecstasy), melynek zárása maga a tökély. A vursli hangjaival nyitó Grease Paint And Monkey Brains vastag basszusfutamaira érkezik a koszos riff, Rob pedig mély hangon dörmögi a szöveget. Az Ave Maria hangjait megszakító I Zombie hamar átcsap egy őrült rohanásba. Káosz és zűrzavar lesz úrrá valamivel több, mint három percen keresztül. Ezt követi a lemez másik csúcspontja a More Human Than Human. Minden megvan benne ami egy jó dalt jellemez, húzás, jó riffek, egyszerű, de jó refrén. A kilences El Phantasmo And The Chicken-Run Blast-O-Rama (jó hülye cím) vastagon használt samplerjeivel szinte táncolható kategória. Zombie valami dallamfélét is próbál kiereszteni a torkán kevés sikerrel, de a nóta így is király. Az utolsó előtti Blur The Technicolor kiváló zakatolós ősmetálos témáival igazi gyöngyszem és azért az igen jól kivehető, hogy nagyon  kiváló zenészek játszották fel ezt a korongot. A zseniális lemezt a keleties (indiai) dallamvilágot is felhasználó málházós, lassú-lebegős Blood, Milk And Sky zárja a maga tizenegy percével.      

Rob ezután a saját neve alatt hozott ki pár lemez (nem is rosszakat), s bár a társak egy darabig még meg maradtak mellette szép lassan egyenként távoztak. Rob ezután vagy még eközben kiélhette különböző ambíciót. Minden volt - vagy lett – csak akasztott ember nem, ahogy mondani szokták. Rendezett videoklipeket saját magán kívül olyanoknak, mint Ozzy Osbourne, a Black Label Society vagy a Prong. Rendezőként jegyez pár B kategóriás kult horrort és szinkronszínészként több - a tengerentúlon sikeres - mesében is szerepelt, de volt már TV-s műsorvezető és írt képregényeket is. 

Hogy zenét ír e még azt tudja a fene, de ő a magáét már így is letette arra a bizonyos asztalra.

White Zombie : More Human Than Human

 

My Chemical Romance - The Black Parade Is Dead!

Jómagam a My Chemical Romance három-négy évvel ezelőtt történt színre lépésekor azt gondoltam, hogy ez az amerikai emo-punk őrület is pár évig fog tartani és ha Gerard Way frontembernek és zenekarának sikerül tartalommal is megtölteni a zenéjüket a csillogó, polírozott külső mögött, akkor még sokra vihetik.

Igazából az együttes 2001-es megalakulása óta tudatosan építgeti a karrierjét. A szokásos tagcseréken, alkohol, valamint drogelvonókon túlesett csapat aztán szépen bekúszott a világsztárok szűk elitjébe és a The Black Parade című konceptalbummal azt hiszem egy jó időre meg is ragadnak ott. Itt már megvan az általam addig hiányolt tartalom és még számomra is elég hihetetlen, de ez a csapat gond nélkül megtölti a legnagyobb arénákat is.

A lemez világkörüli turnéját a fiktív Black Parade együttes sötét egyenruhájában végigbrusztoló csapat a 2007 év októberében Mexikóvárosban adott koncertet és az egyenuniformistól megszabadulva pár nappal később a New Jersey-beli Hoboken klubban adott bulit rögzítette és a lemez címe is azt hivatott rögzíteni mindenkiben, hogy most már az original MCR-ként folytatják tovább.

Profi gépezet ez szó se róla. A mexikóvárosi koncert a teljes The Black Parade albumot tartalmazza semmi mást, míg a Hoboken klubkoncert pár korábbi nótát is. Az aréna koncert végtelenül profi hang és fénytechnikát vonultat fel halálprofi zenészekkel, akik közül a frontember Gerard Way kivételes színészi tehetséggel is bír. Amellett, hogy az előadás is inkább színházi előadásra, mint koncertre emlékeztet végtelenül élvezhető a dolog. Fehérre vakolt arcú zenészek, fekete szemfesték és Gerard tekintete úgy babonázza meg a nagyrészt átlag 16 éves lányokból álló közönséget, hogy szem és bugyi nem marad szárazon. A hasonló stílusban fogant nóták nekem egy idő után picit egysíkúnak tűnnek, de a grandiózus Dead! vagy Welcome To The Black Parade, a sodró This Is How I Disappear, a kabarénóta Mama vagy a jó kis rakenroll Teenagers az őrületbe kergetik a tinirajongókat.     

A klubkoncert egy emberközelibb csapatot ábrázol. A megakoncert után kicsit nehezen áll rá az ember szeme a kézikamerával felvett néhol fekete fehérbe váltó felvételre. A koncert is jóval nyugisabb hangulatban zajlik és vannak korábbi nóták is. A két felvételt egymás után nézni (136 perc) kissé unalmas és én inkább - bármennyire is megtervezettnek tűnik az egész – az arénakoncertre szavazok, de ki-ki döntsön ízlése szerint.

A lemezen extrák nincsenek, hacsak nem vesszük ide a mexikóvárosi koncert hanganyagát tartalmazó cd-t, amely maximum akkor kerül meghallgatásra, ha nincs a közelben dvd-játszó. A húszoldalas bookletet szinte kizárólag koncertfotók díszítik úgyhogy itt sincs semmi extra, viszont az egész kiadvány kiállítása szép.

Rajongóknak kötelező beszerezni, de az sem jár rosszul aki egyszerűen csak kíváncsi arra, hogy mit tud a zeneipar így a huszonegyedik század elején.

/a szerző eme írása a zene.hu portálon jelent meg elsőként 2008.08.12.-én - köszönet a promoanyagért!/

My Chemical Romance : Dead! (live from Mexicocity) 

Sziget fesztivál 2008 fellépők | 20. rész : The Killers

...és még sokan mások.

 [ Sziget 2008, Nagyszínpad | augusztus 17.,  vasárnap,  21:30 | The Killers]


Ezzel a cikkel tulajdonképpen a végére értünk a Sziget fellépőkről indított sorozatunknak. Azt hiszem, ha végignézünk a húsz főcímen, egy meglehetősen vegyes és változatos felhozatal tárul a szemünk elé és még páran ki is maradtak a listából és természetesen elsősorban a külföldi bandákra koncentráltunk feltételezve, hogy a hazai nevek alapján mindenki tudja, hogy mire számíthat. Azért pár szót ejtek majd még róluk is, de előtte még egy nagyszínpados fellépőt vegyünk szemügyre közelebbről. Ők pedig a The Killers.

Talán nem csak én hiányolom a Nagyszínpadról a kicsit keményebb hangvételű rockzenekarokat. Vagy rétegzenének nem is kell Nagyszínpad? Remélük a Hammerworld programja azért sokakat kárpótol majd. Ok, Iron Maiden, nulladik napon, tényleg nagy dolog. De azután anélkül, hogy az alábbi neveket lebecsülném: R.E.M., The Kooks és melléjük még gyorsan a végén becsúszó szereléssel megérkezett a The Killers is. Ez minden idénre? (Az ember mindig elégedetlen...) Nem sok ez egy kicsit az indie muzsikából? Jaj, már megint itt tartok... az indie meg én, pedig a The Kooks-ot nemrég dícsértem meg, de hogy mire jó mellettük még egy The Killers is, azt már végleg nem értem, főleg annak tükrében, hogy a csapat az utóbbi években mintha egy kicsit visszaesett volna a 2004-es debüt album, a Hot Fuss utáni lendületből.

A nagysikerű, 2004-es lemezt két évre rá, 2006-ban követte a Sam's Town, ami az előzőnek valami halvány árnyéka volt csak. Igaz, az eladásokon ez nem látszott, mert még vitte a csapatot előre a Hot Fuss sikere. A Hot Fuss valóban egy jól sikerült darab volt akkoriban, magam is sokat hallgattam, de ma újrahallgatva azt kell mondjam, az a lemez egyszerűen nem állta ki az idő próbáját. Akkor sikerült meglovagolni egy népszerű hullámot és sikerült néhány jó nótát írni, de azóta mintha elfelejtettek volna dalokat írni, valahogy nem sikerül kellő életet vinni ebbe az egyébként meglehetősen elcsépelt és agyonjátszott, agyonsztárolt indie stílusba.

Minden esetre a következő évben ismét kiadtak egy anyagot, egy válogatást (hát igen, végül is egy tavaly öt éve létező csapatnak már illik válogatást csinálnia, akkor is, ha csak két lemezük van...), igaz becsületükre váljék, hogy az ismert számok mellé felpakoltak néhány ritkaságot, nem publikált felvételeket. Szóval csupán csak az a bajom, hogy nem érzem már a lendületet ebben a csapatban, akik egyébként - ne tévesszen meg senkit a stílus - nem brit, hanem amerikai származásúak; a The Killers 2002-ben alakult a nevadai Las Vegasban. Az alapítótagok: Brandon Flowers (ének, bill.), Dave Keuning (gitár, ének), Mark Stoermer (basszus gitár, ének), Ronnie Vannucci Jr. (dobok, perc.). A stílus tehát indie rock, de azért annak egy kicsit amerikanizált változata: nem a példaképek (Oasis, The Smiths, The Who) nyers brites, az ottani időjáráshoz igazított, pokróc hangzását kapjuk itt vissza, hanem a polírozott, a tökéletesre csiszolt amcsis indie rockot. Ráadásul Happywood árnyékában a pazar napfény által tökéletesen édesre érlelt nyugati-parti indie rockról van itt szó kérem. 

A banda egyébként jelenleg a harmadik nagylemezén dolgozik, amihez én az eddigiek után nagy reménységeket már végképp nem fűzök. Ugyanakkor tudom azt is, hogy sokan szeretik őket itthon és biztosan jó kis koncertet adnak majd a Szigeten, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy aki érzelmileg érdekelt az menjen, aki meg nem annyira az biztos talál magának tartalmasabb elfoglaltságot arra az estére.

Ízelítő gyanánt az első lemezről kerestem valamit - hogy csak a jóra emlékezzünk: ez itt a

Smile Like You Mean It

 


[ Sziget 2008, Nagyszínpad | augusztus 17.,  vasárnap,  21:30 | The Killers]
 
Linkajánló:

-------------

És akkor nézzük, ki került a "futottak még" kategóriába. Nehéz lesz felsorolni a neveket, mert rengeteg van. Ámulatos ennek a fesztiválnak a sokszínűsége és a választéka - ezt nem lehet elvitatni és pont ettől ennyire páratlan és jelentőségteljes a Sziget, nemcsak azért, mert a miénk.
 

Szóval, akik nem fértek bele ami kis rockzenére fókuszált sorozatunkba: A Hammerworld színpadról ha jól emlékszem egyetlen külföldi csapat maradt ki; nem mutattuk be részletesebben a svéd power metal stílusban utazó Sabatont, akik már régi motorosok és bizonyára számtalan rajongójuk akad nálunk is. Őket augusztus 14.-én a csütörtöki napon lehet látni este 8 órás kezdéssel.
 

Természetesen a Hammerworld nemcsak külföldi fellépőkből áll, sőt! A programok zömét a magyar rock és heavy metal zene krémje szolgáltatja. Csak felsorolás szinten a legnagyobb hazai nevek, akiket érdemes lesz megnézni (gondolom, bemutatni nem kell egyiket sem):
augusztus 13., szerda: Black Out, Road, Kalapács, Junkies
augusztus 14., csüt.: Morpheus, Dalriada, Beatrice
augusztus 15., péntek: Gyöngyvér, Sex Action, Depresszió, Nevergreen, Sear Bliss (rendkívül erős program)
augusztus 16., szombat: Watch My Dying, Superbutt, Subscribe, Mangod Inc., My Small Community
augusztus 17., vasárnap: Remorse, Moby Dick, Blind Myself, Replika (ismét egy lórúgással felérő adag a végére).
Végignézve a programokat, azt hiszem, a Hammerworld színpad az idén olyan színes és bőséges programot tálal, ahol mindenki fog találni magának csemegét.

A Nagyszínpadra tekintve azt hiszem elmondhatjuk, hogy a rockzenében a stílusokat tekintve punk és indie csapatok fogják váltogatni egymást. A itt fellépők közül kimaradt a szórásból a szerdai nap két punkbandája az Anti-Flag és a Flogging Molly. Punkereknek mindkét banda kötelező lehet.
A következő napon, csütörtökön lép fel az seattlei alternatív rockcsapat, a PUSA, akik a jó ég tudja, honnét kerültek elő és a brit Kaiser Chiefs, ugye mondanom sem kell: indie (hiába, ami trend az trend...).
Pénteken folytatódik az indie-feszt a szintén brit The Cribs fellépésével, azután egy nap szünet és vasárnap a The Wombats folytatja és ha még mindig nem hánynátok az indie rocktól, meg lehet nézni/hallgatni a Babyshambles fellépését is még az esti főattrakció, a The Killers előtt. (Azért közben lesz Tankcsapda - ez adhat egy kis felüdülést...).
És végül maximális tisztelettel, de már csak felsorolva a Nagyszínpados magyar bandák neveit : Kispál, URH, PASO és Tankcsapda.

Kellemes szórakozást mindenkinek a Szigethez és kíváncsian várjuk a beszámolókat. Email címünk: rskoncert [kukac] gmail.com.
  

 

Hallgass új Metallica dalt! Itt a Cyanide felvétele az Ozzfesztről!

Publikus a Cyanide című új Metallica dal egy koncertfelvétele. A tűrhető minőségű videót az elmúlt hétvégén lezajlott texasi Ozzfeszten rögzítették. A Cyanide a szeptember 12.-én megjelenő Death Magnetic című, új lemez egyik nagy reményű dala.

Szerintem kissé (eléggé) túlcifrázták. Az első fele még hagyján, de a közepétől már ásítozni kezdtem. Félek tőle, hogy ennek a lemeznek is nagyobb lesz a füstje, mint a lángja. No, de ne ítélkezzünk előre és ne legyen igazam... inkább nézzétek, hallgassátok, tessék!

(Mellesleg a csapat hivatalos websiteján megjelent egy közlemény, miszerint a Death Magnetic album kész, finished. Indulhat a CD gyártás.) 

Svéd rakenroll : Backyard Babies

Ezek a svédek tudnak valamit. Nem konkrétan a Backyard Babies-re gondolok, hanem úgy általában a svédekre, persze ez sem rossz. Van egy rakás kiváló zenekaruk, a rockzene szinte minden kategóriájában. Ebben a laza rakenroll, garázsrock stílusban a The Hellacopters ugye végnapjait éli, így könnyen lehet, hogy ők lehetnek az első számú svéd export termék ebben a stílusban.

Pedig a Nicke Borg – ének, gitár, Dregen – gitár, ének, Johan Blomquist – basszus, Peder Carlsson – dob felállású csapat semmi egetrengető dolgot nem csinál, az biztos.

Az 1989-ben alakult zenekar mára nemcsak Svédország (minden tag Nässjöből származik), de Európa egyik vezető R 'N R bandájává nőtte ki magát. Total 13 című lemezükkel kerültek be a köztudatba, talán az a legjobb lemezük is.

2008-ban itt a cím nélküli hatodik album, ami – a magas színvonal ellenére - csak egy picivel több, mint szorgos iparos munka, de azért pár kellemes percet okozhat a hallgatóknak.

A recept, most sem változott: könnyen befogadható melodikus rakenroll ez, mely eléggé tengerentúli stílusban fogant, nem kevés Mötley Crüe, Foo Fighters és Guns N' Roses által is felhasznált stílusbeli elemet csatasorba állítva és azt egy kis punkkal nyakon öntve.

Mondjuk ez nem árt a produkciónak. A kettes Degenerated-ben mondjuk annyira Axl Rose-osra lett véve a figura, hogy majdnem azt hittem maga a mester nyávog az Use Your Illusion-ról valami nótát, de a nyitó is majdnem olyan, mintha Dave Grohl szerepelne vendégként a dalban.

A 13 nóta közül nem mindegyik került a legerősebbnek nevezett kategóriába. Nekem a Back On The Juice típusú, nagyon lazulós témák nem igen jönnek be ellenben a feszes, rakenroll nóták nagyon is a király kategóriába tartoznak. Az igazat megvallva azonban igazán gyenge nóta nincs a lemezen, mindegyikben van valami amiért lehet szeretni (gitártéma, szóló, énekdallam), de csak néhányban van meg szerintem az amiben mindenből a legerősebbet sikerült odatenni. Ilyen a már említett Degenerated, a slágeres Drool, a zseniális, zongorával megtámogatott Voodoo Love Bow, a dögös Idiots és The Ship, vagy a dallamos sláger potenciál Nomadic.

Minden kliséje ellenére egészen kellemes hallgatni való a Backyard Babies új lemeze. Megváltani a világot nem fogják vele, de nem is hiszem, hogy ez volna a cél. Aki kíváncsi rájuk, most myspace oldalukon meghallgatható az egész lemez. Egy próbát mindenképpen megér.


7.5/10 
 

Klipet a MySpace tévében nézhettek: Backyard Babies : Fuck Off And Die

 

Biohazard : jönnek hozzánk is!

Volt róla szó, hogy meglátogatnak minket a FEZEN-en, de az nem jött össze. Viszont a most bejelentett őszi, eredeti felállású Biohazard turnédátumok között ott van Budapest is (mellesleg a több mint harminc állomásos túrát egyetlen szabadnappal nyomják majd végig a tervek szerint). Konkrétan amúgy a Petőfi Csarnokot veszik be újra (ahogy azt 14 évvel ezelőtt tették) november 19-én

/Forrás: PlanetZ /

Nem elég paraszt! : Soulfly – Conquer

Háát, háát, hááát! Max Cavalera fáradhatatlan. Év elején került a piacra a tesóval összehozott Cavalera Conspiracy első lemeze, pár hónap múlva meg itt van a Soulfly hatodik albuma a Conquer. Végighallgatva azt mondom a mesternek döntenie kellene, hogy mit is csinál teljes mellszélességgel, mert a mostani végeredmény kissé átlagos. Soulfly vs Cavalera Conspiracy. Én egy Sepultura újjáalakulásra szavazok.  

Max tíz éve adta ki az első lemezt a Soulfly-jal. A felállás folyamatosan változott, állandóságot a kiváló fiatal gitáros Marc Rizzo jelentett csak a mester mellett. A doboknál most Joe Nunez (Painface), míg basszusgitáron Bobby Burns (Primer 55) segített be.

A Cavalera Cinspiracy bemutatkozó lemezét elsőosztályú gumicsizmás parasztmetálnak minősítettem. A paraszt itt is megvan, csak a gumicsizmát felváltotta a modern parasztgazdaság és pont ez nem áll jól ennek a lemeznek.

Nyílván Max nem akart hasonló lemezzel kijönni, mint a pár hónappal ezelőtt, de itt sok az elnyújtott felesleges rész. Tizenegy nótából kilenc öt perc vagy a fölötti hosszúsággal bír, ami még rövid távon is kissé sematikussá, urambocsá néhol unalmassá is teszi a lemezt.

A trashes zúzdák, néhol hardcore betétek, a törzsi dobok persze ebben a lemezben is megvannak, de Max most pakolt melléjük néhány igencsak lagymatag témát. A gond az, hogy ezektől nem áll össze kerek egésszé a dolog.  Értem én, hogy valahogy változtatni kell és nem lehet egymás után mindig ugyanazt kiadni, de egy pici arab zene (Fall Of The Cycophants), vagy lebegős reggae gitárfutam (Doom) még nem biztos, hogy segít a dolgon, ráadásul a záró Soulfly VI instrumentális nyáladzását nem is nagyon tudom hová tenni.  

Azért ne menjünk el a jó és működő dolgok mellett sem, mint a nyitó kissé epikus, de aztán tekerősbe váltó Blood Fire War Hate, a sodró, szepus Paranoia, és a gyomrozós basszustémákat felvonultató Warmageddon. Vagy itt van a végre tuskó Rough, és a virgás szólóval megáldott trash gyöngyszem For Those About To Rot.

Aki a bonusolt kiadást szerzi be, az kap még a pénzéért három dalt, köztük két feldolgozást a Bad Brainstől (Sailing On) és a Marilyn Mansontól (The Beautiful People), valamint egy bonus dvd-t, rajta Live In Warsaw címmel egy tizenhat nótás koncerttel és az Innerspirit klipjével.

Nem rossz lemez ez, csak valahogy hiányzik belőle a zsigeri paraszt. Lehet, hogy most jött el az ideje, hogy Max tényleg elgondolkodjon a folytatáson, és ha a Cavalera Conspiracy-t összegyúrom a Soulfly-jal az már majdnem olyan, mintha Sepultura lenne. Lehet, hogy sohasem jön el az a nap, mikor újra kezdik, nem is okvetlenül sírom vissza, de hogy a legjobb megoldás lenne az biztos. 
 
7.5/10

(Az Unleash című felvételhez készült vadonatúj videót június végén már bemutattuk: Soulfly - Unleash video.)

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum