Övön aluli ütés : Pro-Pain – No End In Sight

2008. augusztus 24. - sunthatneversets

Hogy Gary Meskil-t a Pro-Pain zenei agytrösztjét mi vitte rá, hogy a csapat tizenkettedik lemeze előtt megőrüljön, azt talán még ő maga sem tudja. Minden esetre valószínűleg bármennyire is szeretne a Pro-Pain bekerülni az elitbe, ez ezzel a lemezzel nem fog sikerülni nekik. Aki pedig azt mondja, hogy ezt nem Pro-Pain név alatt kellett volna kihozni az hülye.

Ha már valaki tizenegy lemezen keresztül viszonylag jó minőségben ontja magából a crossover hc-t és tizenkettedjére egy néhol punkos (értsd óóóó-zós) néhol powerkedős számokkal bővelkedő lemezt dob a  piacra az ne csodálkozzon, ha a rajongók arcára kiül az értetlenség.

Megmondom őszintén mikor először meghallgattam a lemezt azt hittem ez valami feldolgozás lemez annyira különböző stílusú, de a Pro-Painre korábban nem jellemző dalokat hallani itt. Aztán kiderült, hogy nem az, sőt olvastam, hogy Gary bácsi szerint ez  valaha készített legjobb lemezük. Nos Gary bácsi emlékeztetlek, hogy az a Foul Taste Of Freedom volt 1992-ben, idestova tizenhat évvel ezelőtt. 

Nyílván egy ilyen régóta működő zenekar is próbál megfelelni a kor szellemének, hogy ne süssék rájuk, hogy lemezről lemezre ugyanazt adják ki, de a Pro-Pain esetében semmiképpen nem a No End In Sight-tal szabott út a járható.  

A nyitó Let The Blood Run Through The Streets még tipikusan Pro-Pain, de a nóta egy kicsit erőtlen. A beton még megvan benne, de valahogy nem köt rendesen. A kettes Halo egy fokkal jobb próbálkozás, bár a gitárszóló nekem egy kicsit erőltetettnek tűnik. A hármas Hour Of The Time az első igazi megrökönyödés: punkos óóó-zás, abszolút sláger hangulat a Böhse Onkelz-es Stephan Weidner vendégszereplésével. A szám maga még nem is lenne rossz, de tőlük popzene. A power metálkodós To Never Return aztán maga a mélypont a szigorú Rob Halfordra hajazó énektémákkal és a himnikus refrénnel.

Az ötös Where We Stand megint a próbálkozás szintjén marad, de ebből is csak valami himnikus modern metál szösszenet sül ki.

A szigorúbb kezdésű, de aztán szintén modern metálba váltó Phoenix Rising-ban a Cannibal Corpse-os Rob Barrett vendégeskedik, de a hangját én meg nem tudom különböztetni Meskil-étől. Ettől függetlenül a dal még a jók közé tartozik. A hetes Go It Alone punkos felhangjai mellett, még élvezhető kategória. A nyolcas All Rise újabb power metál felhangja nekem már egy picit nehezemre esnek. A kilences  God's Will inkább közepes önmaguk egy csomó olyan zenei beütéssel, amik itt kicsit idegenül hatnak. A záró  The Fight Goes On megint oridzsi Pro-Pain és ez végre jól esik a fülemnek. Bonusnak van még az amúgy sem méregerős Where We Stand mixelt változata, hogy meglegyen a lemez negyven perc feletti hossza, mert másra nemigen jó ez sem.   


Számoltam: négyféle nótát írtak. Pro-Pain védjegyekkel tarkított gyengébb kivitelű hc-t (önmagukhoz mérten), himnikus power-t, modern metált, és punkot. Persze mindegyikben van egy kis korábbi önmaguk, de ez édeskevés. Próbáltak entelektüell lenni, de kifelejtették a taplót az egészből. Persze a kettő együtt nem megy. Ha ez útkeresés akkor rendesen betévedtek a dzindzsásba és onnan csak bazi nagy machetékkel van kiút.

5.5/10

System Of A Down : vége?

Serj Tankian, a SOAD frontembere, lelke és mozgatórugója, aki nemrég tette tiszteletét a Sziget fesztiválon, egy nyilatkozatában kitért arra, hogy jelenleg semmiféle tervei nincsenek arra vonatkozólag, hogy mikor fog újra összeállni a régi csapattársakkal vagy hogy egyáltalán össze fog-e még állni a System valaha?

Ahogy mondta: "Nem kell addig várni a befejezéssel, amíg az emberek már nem veszik a lemezed vagy a jegyeket a koncertedre. Akkor kell ezt megtenni, amikor a megfelelő idő elérkezik, amikor művészileg és emberileg is értelmes. Ez most csak egy szünet. Mindannyian barátok vagyunk, a lehetőség mindenre nyitva áll. Nincs eldöntve, hogy mit hoz a jövő, lesz-e még később is System vagy sem és ez így jó."

Szólókarrierjének jövőjét illetően a következőket mondta: "A következő lemeznek valami jazz zenekari felépítést tervezek. Érdekelnek mostanában a nagyzenekarok. Azt szeretném ha az egész zenekar úgy működne, mint egy elektromos gitár, ha a zenekar maga lenne az elektromos gitár. Azt szeretném, hogy egy ilyen zenekar olyasmit játszon, amit még soha azelőtt. Gondolj bele..."

Hát ez elég érdekesen hangzik, minden esetre az tisztán látszik, hogy Serjet valóban nem a System Of A Down újraélesztése foglalkoztatja mostanában.

 

 

Metallica : The Day That Never Comes

A nap, amely sosem jön el, eljött. Hallgatható az első felvétel a szeptember 12.-én megjelenő új Metallica albumról, a  Death Magnetic-ről.

A The Day That Never Comes című dalt a banda hivatalos websiteján és MySpace oldalán éritek el:
Metallica hivatalos website, The Day That Never Comes
Metallica MySpace oldal
 

Kicsit bíztatóbb, mint a múltkor nyilvánosságra került Cyanide koncertfelvétel (Hallgass új Metallica dalt! Itt a Cyanide felvétele az Ozzfesztről), valóban a régi Metallicát idézi, de minél többet hallok az új lemezről egyre  jobban érzem az erőltetett megfelelést  annak a nyomásnak, hogy mindenki a régi Metallicát várta vissza és ezért megpróbálták lemásolni korábbi önmagukat. Ami  nem is lenne baj, ha kicsit természetesebben jönne belőlük. (A'sszem Larsnak megint igaza lett, aki megmondta előre, hogy még meg sem jelenik a lemez, máris mindenki fikázza, hogy milyen szar... :o) )

 

Zene amerikai piacra : Black Stone Cherry – Folklore And Superstition

A számomra eddig ismeretlen Black Stone Cherry már a második lemezét adja ki. Nyugodtan mondhatjuk, hogy nagykiadónál dolgoznak, hiszen a Roadrunner az elmúlt években szépen kinőtte magát és most már nem csak a kőkemény, fejet letépő zenét játszó bandákat szerződteti, hanem a némileg lágyabb stílus felé is nyitottak.


Nos a BSC-nél valahogy olyan érzésem van, hogy egy kicsit megtervezett a dolog vagy csak annyira amerikai amennyire egy zene lehet. Alapvetően hard rock ez egy kis southern rockkal és grunge-al megkeverve. A végeredmény pedig abszolút rádióbarát zene, ami azonban kevés izgalmas és eddig még nem hallott pillanatot tartalmaz, bár az kétségtelen, hogy profi gépezetről van szó.

A Chris Robertson – ének/gitár, Ben Wells – gitár, Jon Lawhon – basszusgitár, John Fred Young – dob felállású zenekar a Nashville-i Black Bird Studios-ban rögzítette az albumot, melynek tulajdonosa és vezetője Martina McBride countrysztár. Az anyag igazi jókedvű, vidéki amerikai rock 'n' roll hangulatot áraszt, melynek producere az a veterán Bob Marlette volt, aki már Ozzy-val is dolgozott együtt.


Az anyaggal igazi gondom nincs, csak nekem valahogy nem igen jönnek be ezek a zenék. Végig olyan Nickelback utánérzésem van. Ez egy kicsit keményebb zene, de akkor is ez ugrott be elsőre.  Talán ha szeretném a wesco csizmát és a cowboy kalapot könnyebben menne a dolog, de nem jönnek be ezek sem. Ráadásul nagyon olyan érzésem van, hogy ezzel a zenével a tengerentúlon jóval nagyobbat lehet szakítani, mint Európában.

Pedig Chris Robertson énekes hangjában ott van az erő, igazi rocktorok, de a zenei megoldások nekem egy kicsit sablonosnak tűnnek a vidéki történetekről és babonákról szóló nótákban. A Things My Father Said típusú rádiós nyáladzásoktól pedig mindig ideges leszek.
Jó, azért van itt a tizenhárom négy perc körüli nótából jó pár nagyon is fogós! Mindjárt a nyitó klipes Blind Man telitalálat, húzós blues rockjával, de a hármas Reverend Wrinkle is kiváló, mely szintén hasonló stílusban fogant. Jó még a rohanó, taka-taka riffel megáldott The Bitter End, de a legjobb nótákat a lemez második felére hagyták. Ilyen a délies Long Sleeves, a hammond-dal vastagon átszőtt  - abszolút legjobb - Devil's Queen, vagy a málházósan induló, majd country slágerré változó The Key.

A sikerre való törekvés nyilvánvaló, de még nem hat erőltetetten a dolog és ezt a pozitív dolgok közé írom. Igazából minden a helyén is van, és még a befutás sem reménytelen Amerikában. Aki izgalmasabb pillanatokat szeretne az máshol keresgéljen, de aki szereti az amerikai hard rockot az nyugodtan tehet egy próbát a Black Stone Cherry-vel.
 
7.5/10

Black Stone Cherry : Blind Man


 

AC/DC : Black Ice (új album borító és dalcímek)

Ilyen lesz az AC/DC idén, október 21.-én megjelenő új albumának a borítója és az alábbi címekkel ellátott dalok hallhatók majd rajta:

Rock 'N Roll Train
Skies On Fire
Big Jack
Anything Goes
War Machine
Smash 'N Grab
Spoilin' For A Fight
Wheels
Decibel
Stormy May Day
She Likes Rock 'N Roll
Money Made
Rock N Roll Dream
Rocking All The Way
Black Ice

Az első kislemez a Black Ice című dallal augusztus 28.-án jelenik majd meg.

(Ezek szerint mégsem volt akkora kacsa, amit korábban írtunk róla. AC/DC: konkrétumok az új albumról)

(forrás: hardrock.hu)

UPDATE! (2008. október 21.): 

Black Ice lemezkritikánkat itt olvashatjátok: Bugi és kettőnégy : AC/DC - Black Ice

 

QUEEN + Paul Rodgers : új album szeptemberben

A statisztikákból látom, hogy nagy az információéhség a QUEEN új albuma és az őszi koncert témájában; a Googliban nagyon sokan keresnek ezekre. Nosza, itt van némi egész konkrétnak látszó infómorzsa.

A QUEEN + Paul Rodgers elnevezésű formáció nemrég nyilvánosságra hozta, hogy a The Cosmos Rocks című albumuk szeptember 15.-én fog megjelenni. 

Az albumot egy 33 állomásos európai turné követi, amely október 28.-án eléri Budapestet is(!), utolsó állomása pedig november 8.-án lesz a londoni Wembley stadionban.

A hírek és Brian May nyilatkozata szerint az album nagyon egységes és nagyon természetes zenét fog tartalmazni. A dalszerzésből mindhárman egyenlő mértékben vették ki a részüket és nagyon élvezik a közös munkát. Többször is deklarálták, hogy Rodgersre immár teljes jogú tagként kell tekinteni és nemcsak mint Mercury "helyettesítőjére".

Brian May elmondta, hogy sok-sok régi QUEEN védjegy lesz hallható a lemezen, de ettől függetlenül a lemez friss lesz és élvezhető - a hangsúly három olyan ember közös zenéjén van, akik imádják ezt a műfajt, imádnak zenélni és ez hallatszani is fog.

A The Cosmos Rocks albumot Freddie Mercury emlékének ajánlják.

A lemezről az első dal szeptember 8.-án fog megjelenni, ez lesz a C-Lebrity, amelyet egyébként már korábban bemutattunk itt a blogon is (QUEEN + PR : új dal élőben).

Az album háromféle fizikai formátumban ölt majd testet:
1) sztenderd CD,
2) deluxe kiadás egy 2005-ös tókiói koncert 15 élő felvételét tartalmaző DVD-vel,
3) bakelit.
A QUEEN halad a korral: az mp3-player tulajdonosok és internetfüggők digitális verzióban is megkaphatják  majd bónuszokkal együtt

A számok listája a következő lesz:

'Cosmos Rockin'' (4:10)
'Time To Shine' (4:23)
'Still Burnin'' (4:04)
'Small' (4:39)
'Warboys' (3:18)
'We Believe' (6:08)
'Call Me' (2:59)
'Voodoo' (4:27)
'Some Things That Glitter' (4:03)
'C-lebrity' (3:38)
'Through The Night' (4:54)
'Say It's Not True' (4:00)
'Surf's Up . . . School's Out!' (5:38)
'Small Reprise' (2:05)

 Linkajánló:
The Cosmos Rocks website

 

U2 : Live At The Red Rock DVD hamarosan

Nem tudom, hogy sírjak-e vagy örüljek, de az most már biztos, hogy az idén egy havi fizetésem felét simán el tudnám verni Bonóék újracsomagolt kiadványaira. És a várhatóan ősszel érkező új lemezt még nem is számoltam...

Ezúttal nem az utóbbi évek koncertjei, hanem (még mindig a korai lemezek újrakiadása jegyében) az 1983 június 5.-én a kolorádói Red Rock Amfiteátrumban rögzített koncert érkezik majd DVD lemezen.

A kiadvány szeptember 30.-ától elérhető és a U2 első, Live At Red Rock címmel kiadott koncertfilmjéhez képest tartalmazni fog még plusz öt, az anyagon eddig nem szereplő  dalt, a rendező kommentárját, fotókat és mindehhez 5.1-esre kevert hangot. A deluxe változat esetén a DVD mellé természetesen jár a csapat első koncertalbumának, az Under A Blood Red Sky-nak új kiadása is, amely lemez 1983 novemberében jelent meg, tartalmát pedig a War európai és amerikai turnéjának három különböző állomásáról válogatták. A koncertlemez szokás szerint bakeliten is elérhető lesz az igazi ínyencek számára. 

A lemezek részletes tartalma:

UNDER A BLOOD RED SKY

Gloria / 11 O'Clock Tick Tock / I Will Follow / Party Girl / Sunday Bloody Sunday / The Electric Co. / New Year's Day / "40"

LIVE AT RED ROCKS

Out Of Control / Twilight / An Cat Dubh/Into The Heart / Surrender / Two Hearts Beat As One / Seconds / Sunday Bloody Sunday / Cry/The Electric Co. / October / New Year's Day / I Threw A Brick Through A Window / A Day Without Me / Gloria / Party Girl / 11 O'Clock Tick Tock / I Will Follow / "40"

 

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum