Zyon : Choice EP

2008. szeptember 28. - sunthatneversets

A blog indításakor külön rovatot szenteltünk fiatal tehetségek bemutatásának. Örömmel tesszük ezt, hiszen a hazai rock/metal életet csak ők vihetik előbbre. Nyílván a zenekarok által küldött anyagokról alkotott véleményünk csak a miénk, de azért szeretnénk minél objektívebbek lenni.

Ez utóbbi mondatot nem kifejezetten a gyöngyösi Zyon öt számos Choice című EP-je kapcsán írtam, hanem úgy általában. Bárki nekünk küldött anyagát meghallgatjuk és elmondjuk róla a véleményünket. Dicséret esetén kéretik nem elszállni, negatívabb hangvételű kritika esetén pedig ne tessék minket édesanyánk hátsó felébe küldeni - mi csak azt írjuk, amit érzünk.

Szóval a 2003 őszén alakult Zyon pár korai tagcserét követően, már öt éve zenél együtt  a Magyar László – ének, Szujó Péter – gitár, Szabó Gábor – gitár,  Igliczki Péter – basszus, Nagy Péter – dob felállásban. A zenekar kezdetben a nu metal vonalon mozgott, de mostanra saját bevallásuk szerint a metal/core irányába orientálódtak. Azért pár korábbi nu metálos elem a Choice-on is megmaradt és én némi trash ízt kiérzek a nóták mögül, na meg egy kis északi vonulatot. Az együttes mára már több mint hatvan koncertet adott és az Emergenza tehetségkutatón is szép eredményeket értek el.

A Choice EP 2008 nyarán készült és korrekt kis munka lett pedig a felvételeket egy az egyben maga csinálta a zenekar. Az egyből kihallatszik a dalokból, hogy nem zöldfülű kezdők követték el őket. Kiváló zenészi teljesítmények vannak a hangszeres posztokon, Nagy Péter különösen jókat üt, de a húrosok sem piskóták.  A The Devil's Wedding-gel nyit a lemez. Kiváló tempóváltások és riffek jellemzik a dalt, melyre dallamos – amolyan svédes - szóló kúszik be. Az ének kiabálós, hörgős, néhol megnyugvó részekkel. A zenéhez igazából illik Magyar Laci hangja, viszont hosszú távon - értek ezalatt mondjuk egy teljes nagylemezt – mindenképpen több változatosság kellene bele, mert nagyon egyformává teszi a dalokat. A kettes Choice az egyik legjobb nóta az anyagon. Jó kis Pantera rokon riffre építkezik, nagyon jó felépítéssel bíró szerzemény. Headbangereknek kimondottan javallott darab. A hármas, sodró, klasszikus metál témákra is építkező Built Around You szinte leviszi az ember fejét akkora energiával rendelkezik, kiváló nóta. Az ezt követő Just Do It dühe valahogy egy kicsit agyonnyomja a nótát, bár az kétségtelen, hogy ezzel is falat lehetne bontani. Az ötös Our Judge megint egy kis svéd vonulattal bír, eszeveszett tempók szavalós refrén, de összességében ez is jó nóta.
 


A lemez többszöri meghallgatása után azt mondhatom, hogy mindenképpen van honnan és miből építkeznie a Zyon-nak, ezt a Choice is bizonyítja. Még egy pici pluszt a nótákba építve az első nagylemezre simán a stílus magasiskoláját mutathatják be. Ahogy látom a kitartással nem lesz gond, és ha lesz nagylemez mi kérünk abból is.

Az EP teljes anyaga meghallgatható a zenekar MySpace oldalán: Zyon MySpace - Choice EP online

Zyon : Choice  (live at Kőszeg)

Új Guns 'N' Roses album?

Szólok előre, hogy óvatosan kell kezelni a Guns máris elhíresült új albumával a Chinese Democracyvel kapcsolatos híreket (értsd: ne vegyetek mérget rá), de most napvilágot látott egy újabb időpont, nevezetesen 2008. november 23.-a, amikor is a sokak által régóta áhított lemez állítólag elérhetővé válik a nagyközönség számára CD vagy akármilyen hanghordozó formájában.

Itt egy kis előzetes a YouTube-ról (gyorsan hallgassátok meg, amíg Axl le nem törölteti), a címe: Shacklers Revenge.

 

 

UPDATE, 2008 október:

A BestBuy.com -on már lehet előrendelni a november 23.-án megjelenő Chinese Democracy albumból. Háromféle borítóval és bakeliten is meg lehet vásárolni (ára 14 ill. 20 USD). Tehát akkor úgy néz ki, tényleg megjelenik végre az új Guns lemez. Kérdés, hogy kíváncsi-e még rá valaki...?

Guns N'Roses : Chinese Democracy előrendelés - BestBuy.com

 

Locust On The Saddle – The AlphaMantis

Szabó Lacival a LOTS gitárosával pár hete váltottam egy rövid mail-t. Akkor még sem ő, sem én nem sejthettem, hogy az a bizonyos kritika csak megszületik, igaz egy pici kerülővel. A hazai stoner metál élet idén különösen erős, elég ha csak a Saint Petrol nagyszerű Greatest Tits című lemezét említem.  A Locust On The Saddle hasonló zenét nyomat annyi különbséggel, hogy itt komorabb a megközelítés.

A néhai Mood zenei örökségén egy rakás banda kezd mostanában önálló életet. A Vass Imre – ének, Szipszer Szabolcs – dob, Szabó Tamás - gitár , Szabó László – gitár, Szabó Péter – basszus felállású ötös – első stúdiólemezén - jó kis füstös, stonert tol az arcunkba, olyan elődök hatása alatt, mint az örök érvényű Down, Corrosion Of Conformity, vagy a már rég feloszlott, de zseniális Kyuss. Több hatást, mind zenei téren, mind az énekhanggal kapcsolatban inkább az első két zenekarral érzek. Súlyos, koszos, mélyre hangolt, varacskos riffekkel operálnak a fiúk. Nem igazán értek egyet azzal a máshol olvasott megközelítéssel, hogy ez igazából sz...ul szól, de mivel a stílus hasonló hangzásvilágot követel meg ezért elfogadható a dolog. Nyilván, ha euró százezrekből veszik fel a fiúk a lemezt valahol nyugaton és nem Gyöngyösön egy házi-stúdiónak kinevezett helyiségben (keverés Parkplatz) akkor valamivel jobban szólna az anyag, de hogy nem a ráfordított zsé arányában az hótbiztos. Hallgasson valaki egy kis Kyuss-t; úgy szól mintha egy ruszki Sokol rádióból jönne a zene, aztán mégis a stílus valaha volt legjobbjai. Mert a lényeg, hogy a The AlphaMantis-nak van hangulata, húzása és ez mindennél többet ér. A hangszeres zenészek kiváló kvalitásokkal rendelkeznek, néha az énekben egy két erőtlenebb téma becsúszik, de Vass Imre hangja alapvetően rendben van, olyan mintha ebbe a stílusba született volna.

A nyitó Tiro Incognito tulajdonképpeni intrója után a Field Of Ratio mindjárt arcul csapja az embert: kántálós, kiabálós verze, dallamos refrén, jó kis C.O.C rokon riffekkel nyakon öntve. A hármas Burnout hasonló stílusban fogant, a húzos groove-okra egyből bólogatni kezd az ember. A következő Get Back a sláger a lemezen, a verze alatti ének-gitár dallam egyből a fejben ragad, a remek gitár szóló pedig csak hab a tortán. A  Casual Tease Kyuss-szerű kezdése után a gyanútlan hallgató azt hihetné, hogy egy minden eddiginél dallamosabb nóta kerekedik ki majd az egészből. Egy darabig így is van, de a dal vége akkora túrásba megy át, hogy ihaj. A Mood szellemét megidéző Stereotypia málházós középtempója is jólesik a fülnek, de hat perc feletti hossza egy picit fárasztóvá teszi, még úgy is, hogy az elpengetett gitárszóló a legjobb a lemezen. A hetes Waste Of Time szintén rokon az előző nótával, ez is hat perc feletti, de ha lehet még vontatottabb témákat sorakoztat fel, bár a Hammond egy picit feldobja. Az ezt követő Holy Banishment/Bank Holyday tulajdonképpen egy rövid átkötő, zeneileg nem is igen van mit értékelni rajta, viszont a punkosan tekerős Breaking The Unwritten jól esik a hallójárataimnak. A lemezt a szintén hat perc feletti Never Enough zárja a maga néhol zakatolós, néhol elszállós stílusában.

A produkció színvonalát tovább emeli a stílushoz abszolút illő booklet, amibe a nóták szövegét azért végig beleírhatták volna. Azt mondom, hogy elsőre egy több, mint figyelemre méltó lemez lett a The AlphaMantis, most már csak a hazai zenei közegnek kellene egy kicsit (lehet, hogy nagyot) változni ahhoz, hogy a Locust On The Saddle-t és a hasonlóan tehetséges bandákat végre befogadja.

8.5/10
 

/ez az írás a zene.hu portálon is megjelent 2008.09.26.-án/

 

Egy kurva nagy seggberúgás : Pantera - I'm Broken | Rock/Metal himnuszok 1. rész

Kezdhetnénk akár Led Zeppelin-nel vagy Black Sabbath-tal is, de nem tesszük, annak is eljön majd az ideje és különben is nem ígértünk a sorozat indításakor időrendi sorrendet.
 
Az alábbi nótát játszó texas-i csapat neve szorosan egybeforrt a heavy-metál kifejezéssel. Nem a klasszikus értelemben, hanem abban a jó tökös stílusban. Ha pár embert meg kellene kérdeznem, hogy soroljon fel a műfaj jellegzetességeit legjobban magán viselő csapatot kétségtelenül előbb-utóbb, de inkább előbb az ő nevük is elhangzana. Sajnos már évekkel ezelőtt feloszlottak és ha akarnak sem tudnak már eredeti felállásban újraalakulni lévén, hogy emblematikus gitárosukat Dimebag Darrell-t pár éve egy ámokfutó állat lelőtte a színpadon, ráadásul a még életben lévő tagok amúgy is utálják egymást, különösen Vinnie Paul dobos Phil Anselmo énekest.
 
Ezek után biztos mindenki rájött, hogy a következőkben egy Pantera nótát lehet majd megtekinteni.
 
A választás nem volt olyan nehéz, mert bár alkottak jó pár klasszikus lemezt (a '92-es Vulgar Display of Power és a '94-es Far Beyond Driven is platina státuszt ért el) és jó pár klasszikus nótát, azonban seggberúgósabbat nem igen: Pantera – I'm Broken.    
 

Új rovat – Rock/Metal Himnuszok

Mivel a RockSTATION szerkesztői főállásban sajnos egész mással foglalkoznak, mint az újságírás ezért az utóbbi napokban nem mindig sikerül naponta érdekes információkat megosztani veletek. Ezért úgy döntöttünk elindítunk egy új rovatot, melynek anyaggal való megtöltése számunkra nem túl időigényes, de Te kedves olvasó a végeredménnyel egészen biztosan elégedett leszel.

Az új rovat címe: Rock/Metal Himnuszok. Nem kell megijedni, nem pátosszal teli epikus darabok lesznek itt – biztos azért akad olyan is – hanem egyfajta Rock/Metal Greatest Hits. Ebből következik, hogy jó részben pár évvel, netán évtizeddel ezelőtt aktuális „slágerek” kerülnek terítékre, akár olyan csapatoktól is akik ugyan ismertek a szakmában, de olyan igazi alapművet nem tettek le az asztalra, viszont egy-egy nótájuk kétségtelenül a rockzene klasszikusai közé tartozik. Tehát ahogy a moziban vetitett előzetesekben mondják: Coming Soon This September...  

 

COLDPLAY, Budapest SportAréna, 2008. szeptember 23. - beszámoló

Az angol Coldplay, rajongóinak hosszú évekig történő várakoztatása után tegnap este végre eljutott Budapestre júniusban megjelent Viva la Vida Or Death And All His Friends című lemezének világkörüli turnéjának keretében. Lehet fanyalogni és azt mondani, hogy nem akkora durranás ez az egész, de az eddig bennük kétkedők jó részét – például engem – meggyőzték az teljesen biztos, mint ahogy az is, hogy aki fanatikus rajongóként volt jelen tegnap este az Arénában, ezt az estét egykönnyen nem felejti el. 

 
De ne szaladjunk ennyire előre! A közönség bemelegítése a Strokes gitáros Albert Hammond Jr.-nak és zenekarának jutott. Amolyan tizenkettő egy tucat típusú brit indie rockot vezettek elő a srácok pár emlékezetesebb témával. A dobos látványosan ütött, a húros hangszeresek jól mutattak sztenderd bőrdzseki-feszülős farmer kombinációjukban, míg Albert barátunk is fess volt a fehér öltönyében. Több ennél nem igen volt, de ahogy mondani szokták: a foglalkozás elérte célját, a közönség meg vette a lapot. Az a közönség melynek átlagéletkora becsléseim szerint olyan huszonöt év körül lehetett.  
 
Rövid átszerelés és a fejgépet kezelők ovációval kísért színpadmászása után, nem sokkal negyed tíz előtt a Life In Technicolor hangjaira felgördült a függöny és valami olyan vette kezdetét, amit nehéz szavakkal hitelesen leírni. Az hogy szinte az egész Viva La Vida-t eljátszották nem is lepett meg, de ahogy a négy katonai uniformisba öltözött ember által prezentált zene élőben egyszerre maga alá temeti és felemeli az embert az valami hihetetlen. A színpadtechnikáról nem is beszélve. Hogy cd minőségben szól a zene már megszokhattuk, de öt két-három méter átmérőjű gömb projektorként való alkalmazása, élő videóstúdió csatasorba állítása és még rengeteg apró nüansz, a mozgó reflektorsorok, az uv fények, a konfetti-lepke eső, satöbbi mind arra utalt, hogy ez bizony tényleg a profizmus legfelső szintje. 
 
A közönség szinte végig extázisban volt, láthatóan a zenekar is nagyon élvezte az estét. Chris Martin szuggesztív kisugárzása és a második nótaként előadott Violet Hill végén magyarul háromszor elmondott köszönjük-je pedig láthatóan megolvasztotta mindenki szívét, onnantól kezdve a tenyeréből ettek, még akkor is ha a hangja nem mindenhol volt rendben, amit fogjunk arra hogy a turné közepe fele egy picit már kikészülhettek a hangszálai. Abszolút séróból, minden erőlködés nélkül ment minden, amibe pár zenei baki is belefért, de ettől élő egy koncert. Az In My Place közben mindenki kedvenc énekese előbb majdnem orra bukott Guy Berryman basszusgitárosban majd a mikrofonjával fordulásból jól koponyán küldte a mögötte gitározó Jonny Buckland-et, amitől majdnem röhögésbe fulladt a dal. Volt aztán itt előtte és utána minden, ami tőlük a legnagyobb: Clocks, Speed Of Sound, Cemeteries Of London, 42, Fix You, a közönség közé nyújtott kis-színpadon eljátszott Talk és The Hardest Part.  
 
A legnagyobb dobásukat aztán egy kicsit későbbre tartogatták, hiszen a nagy sötétből egyszer csak a lelátó egyik nézői feljárójában eljátszott The Scientist és a Will Champion dobos által elénekelt Death Will Never Conquer kétségtelenül az est csúcspontja volt.  
Két ráadásblokkal utána még visszajöttek (benne többek között Politik, Lovers In Japan) a színpadra, hogy az egy és háromnegyed óra végén megköszönjék a felejthetetlen koncertet. Mert, hogy az volt ez kétségtelen.  
 
 
 
A beszámoló a zene.hu portálon is megjelent 2008.09.24.-én.
 
Íme egy helyszíni videofelvétel zoopopzoo jóvoltából a Clock című számmal:
 

Gitározz együtt Paul Gilberttel, a Mr.Big ex-gitárosával

Paul Gilbert, aki a Mr.Big zenekarral elért sikerek után, 1997-ben szólókarrierbe kezdett  2008. október 12.-én ismét Budapestre látogat és az A38 hajón ad koncertet (kezdés: 20:00). 

A Mr.Big egykori sztárja már tavaly is koncertezett nálunk. A szakma színe – java is kíváncsi volt a gitárfenoménre, és az ő élménybeszámolóik alapján is csak megerősíteni lehet azt a tényt, hogy bizony sajnálhatták azok, akik kiszorultak a koncertteremből

„Röviden, egy igazi rock legenda tette tiszteletét ezen az estén. És, hogy milyen is volt ez a másfél óra? Csodálatos. Fenomenális. Zseniális. És még lehetne a jelzőket sorolni napestig. Ahogy a színpadra lépett a négyes rögtön sejteni lehetett, hogy itt ma oktatás lesz. Valamelyik barátom azt mondta a koncert előtt, hogy felejtsük el, amit a zenéről tanultunk. Teljesen igaza lett.”– olvashattuk akkor a Hard Rock Magazin lapjain.
 
Paul Gilbert legutóbb szinte véletlenül tért be hozzánk, hogy a Spock’s Beard előtt játsszon. Az a koncert sok gitár- és rockzenét szerető ember számára felejthetetlen volt.

Most is hasonlóra készül azzal a különbséggel, hogy ez az este csak az övé lesz és természetesen a miénk, mert nincs két egyforma Paul Gilbert buli!

A mostani koncert kapcsán a szervezők különleges lehetőséget is szeretnének biztosítani 6 szerencsés rajongónak, akik VIP vendégek lehetnek Paul Gilbert koncertjén!

Ez azt jelenti, hogy nem csak a koncertet, hanem a beállást (soundcheck) is végig nézhetik, emellett kapnak egy új Gilbert pólót, és egy oktató dvd - t is. Ráadásul egy órán keresztül gitárleckéket vehetnek Paul Gilbert - től!!!!!!! Paul felhívja mindenki figyelmét, hogy a saját gitár mellett célszerü elhozni egy hangfelvevőt is, hogy a közös gitározás örök emlék maradjon!

VALLJUK BE, KEVESEN MONDHATJÁK EL MAGUKRÓL, HOGY EGY FÉL NAPOT PAUL GILBERT - TEL TÖLTÖTTEK, ÉS EGYÜTT GITÁROZTAK VELE!

/FIGYELEM! A LEHETŐSÉG PAUL GILBERT ÉS A MENEDZSMENT FELAJÁNLÁSA, A SZERVEZŐKNEK NINCS LEHETŐSÉGÜK BEFOLYÁSOLNI A VIP VENDÉGEKKEL KAPCSOLATOS LEHETŐSÉGEKET!/ 

Érdeklődők az alábbi elérhetőségeken jelentkezhetnek:

Angels Media
Nyilas Kriszta
06 20/3906190
media.angels.paulgilbert@gmail.com

 

Paul Gilbert előtt a magyar, instrumentális rock- és metalzenét játszó K3 lép fel.

 

Linkajánló:

Paul Gilbert hivatalos website

K3 hivatalos website
K3 MySpace online zenehallgatás
 

Kis ízelítő a koncert elé:
Paul Gilbert - Norvegian Cowbell, Live Newcastle 2008 May

 

-----------------------

Azoknak, akik még nem ismernék, Paul Gilbert BIO:

Hét éves korában kapta első hangszerét és 13 évesen már saját zenekart alapított Paradis néven. Többnyire kedvenc csapataik dalait (UFO, Van Halen, Styx, Rush, stb.) játszották és hősünk itt kapott először kölcsön egy Ibanez márkájú gitárt, mely márkát azóta sem hagyta el. A hangszergyártó ezt 1988-ban egy reklámkampánnyal köszönte meg neki. 1984-ben Los Angeles-be költözött és megalapította a Racer-X nevű zenekart. 1985-től zenetanárként kereste a kenyerét, de ne feledjük, ekkor még mindig csak 18 éves volt. 1989-ben találkozott Billy Sheehannel és rögtön egymásra találtak; e találkozás gyümölcse a Mr. Big zenekar lett. Bár Paul-ból igazi rocksztár lett, a tanítással mégsem hagyott fel és már Japánba járt gitárbemutatókat tartani. A Mr.Big-ből 1997-ben kiszállt, és a helyére Richie Kotzent ajánlotta.

Gilbertet bevették a G3 turnéba Joe Satriani és John Petrucci mellé és többek szerint a "legüdítőbb" koncerteket adta a másik két úriember mellett, és talán az sem véletlen, hogy hosszú idő után most jött össze az európai turné is.

Szinte minden stílusban otthonosan mozog; a blues-tól az AOR-ig,a rock'n roll-tól a metal-ig minden technikát, trükköt ismer. Mégsem fullad öncélú gitározásba.

Amióta Paul kilépett a MR. BIG-ből, 10 CD-t adott ki a saját neve alatt. "Szólóművészként lehetőségem van ötvözni a punk/pop dalszerzést, amelyet imádok, azzal a sikító, reszelős gitárjátékkal, amelyet tizenévesen műveltem. Ha pedig űrruhában akarok a színpadon nyomulni, abban senki sem akadályozhat meg!"

2007-ben Paul úgy döntött, elindul első VILÁG KÖRÜLI koncertkörútjára. "A 90-es években biztonsági játékos voltam, azaz csak japánban turnéztam. Az utóbbi néhány évben viszont annyi levelet kaptam az amerikai, európai és a világ többi táján élő rajongóktól, hogy elhatároztam, visszatérek, és mindenütt fellépek!"

Pault a turnéra a "GET OUT OF MY YARD" korongon zenélő társai, Mike Szuter basszusgitáros, Jeff Bowders dobos, továbbá az egykori RACER X gitáros Bruce Bouillet és Paul felesége, Emi Gilbert billentyűs kísérik. Ez a csodálatos felállás már fellépett főzenekarként Japánban, és bejárta Amerikát is a legendás "G3" koncertkörúttal, amelyen Joe Satriani és John Petrucci (Dream Theater) is játszott.

 
A közelgő bulikon felcsendülnek a MR. BIG, a RACER X nótái, meg persze Paul régi és jelenkori szólómunkáinak témái is.

Legutóbbi szóló lemeze idén idén jelent meg Silence Followed By A Deafening Roar címmel.

------------------ 

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum