Germán rocktörténelem : Scorpions - Speedy's Coming | Rock/Metal himnuszok 6. rész

2008. november 02. - sunthatneversets

Amikor a 80-as évek közepén a családi lemezjátszóra már nem kerültek fel a Szűcs Judit és Neoton Família lemezek az nagyjából a német Scorpions-nak volt köszönhető. Tudom, hogy sokan nem csípik őket, de megnyugtatok mindenkit nem csak Wind Of Change típusú ömlengéseket írtak tonna számra, bár kétségtelen, hogy sok lírai jött ki a kezük alól. Ha már végre valami igazán klasszikust választottam a sorozat következő részébe, lehetett volna az az igazi sikerkorszakukból a 80-as évekből, de inkább ugrottam egy évtizedet vissza, mert ott is igen kiváló zenék születtek Scorpions név alatt. Szóval következzék az 1974-es Fly To The Rainbow egyik örök klasszikusa a Speedy's Coming.
 

 

David Gilmour – Live In Gdansk 2 CD + DVD

Akinek a David Gilmour név kapásból nem mond semmit az valamiről nagyon lemaradt az elmúlt pár évtizedben! Ez a fickó úgy legenda, ahogy van és nagyon nagy kár, hogy az együttest – a Pink Floyd-ot - amellyel legenda lett már sohasem láthatjuk eredeti felállásban koncertezni. Valószínű egyébként, hogy semmilyen felállásban sem láthatjuk többé.

Richard Wright billentyűs szeptemberi halálával egy álommal lett szegényebb, aki reménykedett bármiben is. Wright David Gilmour énekes-gitáros lemezein is játszott és ezen a koncertturnén is ő kísérte, melyről a Remember That Night – Live At The Albert Hall DVD után most megjelent a turnézáró lengyelországi megakoncertet megörökítő Live In Gdansk is. A lemez többféle verzióban jelent meg az olcsóbbtól az egészen extra kivitelig.

A 2006. augusztus 26-án a gdanski hajógyár területén ötvenezer néző előtt rögzített Live In Gdansk különlegessége, hogy David Gimourt és együttesét egy negyventagú szimfonikus zenekar is kíséri, a filmzenéi révén ismert lengyel komponista, az On An Island (Gilmour szólólemeze) nagyzenekari hangszerelését is jegyző Zbigniew Preisner vezényletével. A zenészek nagyrészt azok akik az 1994-es koncertkörutat végigcsinálták vele, Nick Mason dobos viszont hiányzik.


A koncert cd fele-fele arányban épít az On An Island-ra (a teljes lemezt eljátssza, de korábbi szólóanyagairól semmit) és klasszikus Pink Floyd dalokra. Tehát a kiadványt azoknak is érdemes beszerezniük akik csak a Pink Floyd pályáját követték nyomon. A cd több, mint két és félórás anyaga vájtfüleknek – de bárki másnak is – kellemes szórakozást nyújt. Én inkább a dvd-be merültem bele, amely sajnos a koncert nem egészen két órásra rövidített változata és sajnos hiányzik jó pár klasszikus (Time, Speak To Me, Shine On You Crazy Diamond, Fat Old Sun) a cd-hez képest, de így is maradandó élményt nyújt. 

Gigantikus színpad, nagyszerű zenészek és hátborzongató előadás. Bevallom őszintén Gilmour szólóanyagait csak kevéssé ismertem, de itt végig lúdbőrös hangulat kerített hatalmába, a klasszikusok alatt (Astronomy Domine, High Hopes, Comfortably Numb) pedig még inkább. A hangzás tökéletes, és ilyenkor sajnálom igazán, hogy egyszer sem láttam a Pink Floyd-ot (bár sok esélyem nem is volt rá), így az utóbbi időben elhatároztam, hogy az összes nagy banda hazai koncertjét megnézem, mert ki tudja láthatom e őket még egyszer. A dvd-n afféle extraként található még egy 38 perces dokumentumfilm is a Gdanskban töltött napokról.

Sokat a dalokról nem szóltam, de azt gondolom ezt látni kell és igazából a szavak túl sokat nem írnak le ennek a zenének a mélységeiről, ha pedig a High Hopes gitárszólója alatt a sírás kerülget, úgyis elmondtam mindent.     

 



Disc 1

   1. "Speak to Me" - 1:23
   2. "Breathe (In the Air)" - 2:49
   3. "Time" - 5:38
   4. "Breathe (Reprise)" - 1:32
      (Above tracks are from Dark Side of the Moon - Pink Floyd, 1973)
   5. "Castellorizon" - 3:47
   6. "On an Island" - 7:26
   7. "The Blue" - 6:39
   8. "Red Sky at Night" - 3:03
   9. "This Heaven" - 4:33
  10. "Then I Close My Eyes" - 7:42
  11. "Smile" - 4:26
  12. "Take a Breath" - 6:47
  13. "A Pocketful of Stones" - 5:41
  14. "Where We Start" - 8:01
      (The above tracks are taken from On an Island - David Gilmour, 2006)

Disc 2

   1. "Shine On You Crazy Diamond" - 12:07
      (Taken from Wish You Were Here - Pink Floyd, 1975)
   2. "Astronomy Domine" - 5:02
      (Taken from The Piper at the Gates of Dawn - Pink Floyd, 1967)
   3. "Fat Old Sun" - 6:40
      (Taken from Atom Heart Mother - Pink Floyd, 1970)
   4. "High Hopes" - 9:57
      (Taken from The Division Bell - Pink Floyd, 1994)
   5. "Echoes" - 25:26
      (Taken from Meddle - Pink Floyd, 1971)
   6. "Wish You Were Here" - 5:15
      (Taken from Wish You Were Here - Pink Floyd, 1975)
   7. "A Great Day for Freedom" - 5:56
      (Taken from The Division Bell - Pink Floyd, 1994)
   8. "Comfortably Numb" - 9:22
      (Taken from The Wall - Pink Floyd, 1979)

DVD

   1. "Castellorizon"
   2. "On an Island"
   3. "The Blue"
   4. "Red Sky at Night"
   5. "This Heaven"
   6. "Then I Close My Eyes"
   7. "Smile"
   8. "Take a Breath"
   9. "A Pocketful of Stones"
  10. "Where We Start"
  11. "Astronomy Domine"
  12. "High Hopes"
  13. "Echoes"
  14. "A Great Day for Freedom"
  15. "Comfortably Numb"

 

QUEEN + Paul Rodgers : Papp László Sportaréna, Budapest - koncertbeszámoló

2008. október 28.-án a Papp László Budapest Sportarénában adott koncertet a Brian May, Rodger Taylor és Paul Rodgers, azaz a QUEEN + Paul Rodgers nevű formáció. A régi QUEEN tagok budapesti fellépését a bejelentés óta óriási érdeklődés övezte noha mindenki tudta, hogy ez nem AZ A QUEEN, dehát sokan vannak, aki az ezer évvel ezelőtti budapesti Magic-koncert (amelyből film is készült anno) óta nem látták ezeket az embereket élő fellépésen.
Az alábbi koncertbeszámolót
sandrativadar fedőnevű olvasónktól kaptuk, aki amúgy mellékállásban egy Queen rajongói portált is szerkeszt.

(A képek nem a budapesti koncertről származnak)

--------

Saját és mások véleményének összegzése a Queen + PR budapesti fellépéséről.
 
Szerencsére félóra késéssel kezdődött a Nagy Buli, ahová így is csak épp beestem az őrült rohanástól már totál felspannolva, ezáltal kellő adrenalinnal feltöltődve a koncerthez.

Az Aréna nem volt tele, ami igencsak meglepett, mert napokkal az esemény előtt már engem mindenki jegyekért üldözött. (Anno a Népstadionba nemigen fért volna be több ember)

Mint elkötelezett, sírig hű Freddie rajongó nem mondom, hogy nem voltak kissé vegyes érzelmeim az egésszel kapcsolatban, de mivel tegnapig már rongyosra hallgattam a vadiúj The Cosmos Rocks albumom, úgy gondoltam fel vagyok lelkileg készülve arra, hogy majd mit hallok.

Minden előítéletem elszállt már az első percekben. A Zöldhagymák - ahogy egyszer Brian nevezte magukat nemrég, mikor a szokásos kérdést ezredjére nekiszegezték: Queen-e Queen Paul-lal és mínusz Freddie-vel, hogy épp így is hívhatnák őket - ezerrel nyomták a rockot, rengeteg régi slágert is bevettek a műsorba, ami így a hivatalos közlés szerint 139 percig tartott. A jórészt idősebbekből álló közönség, akik gondolom már 86-ban is ott voltak a Live Magic turné budapesti állomásán - végig énekelte, tombolta az egészet, már amit tudott, mert az új daloknak nem jött még el a beérési ideje.

Sláger szempontból kiemelkedett a Bohemian Rhapsody, mely során Freddie Mercury a montreali koncert DVD-ről ismert képeken énekelte a dalt zongorájánál a kivetítőn, Brian May és Roger Taylor pedig élőben kísérték. Hatalmas ováció követett minden dalt, a Radio Ga Ga alatt végig a levegőben voltak a karok. Brian May hibátlanul elpengette a Tavaszi szelet, és a színpad elé épített kifutón ülve teljes surroundban hallgathatta végig, ahogy 12000 ember énekli körülötte a dalocskát magyarul. Ez a régi nóta adta meg az akusztikus blokk csúcspontját, két négyzetméterre tömörült a banda és tangóharmónika, nagybőgő is szerepelt. Ezt követte Roger Taylor hátborzongató dobszólója, ahol kezdésnek a lábdob bőrén és a dob testének külsején játszott egy percet, majd a basszusgitár E húrján dobolva UFO hangokat prezentált és mindenki nagy örömére „eldobolta” az Under Pressure-t is. Ezután a dobszóló közben köré építették a teljes dobcuccot, mintegy három perc alatt. Nem csak ízlésből, hangszeres tudásból, de showbizniszből is kiváló teljesítmény. Meghallgathattuk a Kind Of Magic-et is a szerző (Roger Taylor) előadásában, ami ritka és hátborzongató élmény volt az Aréna sarkaiban felállított hófehér lézerfények kíséretében.

Hallhattuk a klasszikus, többszólamú Brian May gitárszólót, melyben az Innuendo lemez rejtett gyöngyszemét, a Bijou című dalt is elrejtette. Itt szintén Freddie Mercury hangja egészítette ki az élő zenei produkciót mindenki nagy örömére.

A múltkorinál kevesebb Paul Rodgers szóló dal került a műsorba, a prostiról írott All Right Now örökzöld most is tarolt, a Bad Companyt állva zongorázta végig, a Seagullt pedig egymagában, akusztikus gitáron nyomta le. Hibátlan volt mint mindig, önmaga, és nem Freddie Mercury imitátor.
 


Az új lemezről játszott dalokat nagy élvezettel adták elő, persze ezeknél leült kicsit a közönség lelkesedése mert valószínűleg kevesen ismerik az albumot. Óriási pluszt a vizuális orgia adott az amúgy is profi produkcióhoz: a legapróbb rezdüléseket is gigantomán módon lekövető fényekhez, mozgó hidakhoz hasonlót egyhamar nem fogunk látni.
Zenei szélsőségek között csapongó felejthetetlen este volt, ahol a vad rock n rolltól a legszelídebb pop líráig, az innovatív funktól a kamu-operán át a könnyfakasztó balladáig mindent hallhattunk és láthattunk. 
 
Intro (Cosmos Rocks)
Hammer To Fall
Tie Your Mother Down
Fat Bottomed Girls
Another One Bites The Dust
I Want It All
I Want To Break Free
C-lebrity
Surfs Up...Schools Out
Seagull
Tavszi Szel
Love Of My Life
'39
Basszusgitár szóló Under Pressure/Another One Bites The Dust
Dob szóló
I'm In Love With My Car
A Kind Of Magic
Say It's Not True
Bad Company
We Believe
Guitar Solo
Bijou
Last Horizon
Radio Ga Ga
Crazy Little Thing Called Love
The Show Must Go On
Bohemian Rhapsody
Ráadás dalok:
Cosmos Rockin'
All Right Now
We Will Rock You
We Are The Champions
God Save The Queen
 
A zenészekről meg csak annyit még, hogy az itt tartózkodásuk 3 napja alatt elérhetőek voltak a rajongóik számára, kedvesen és közvetlenül beszéltek mindenkivel, kezet ráztak, autogramot adtak, sőt még közös fényképezkedésre is adtak lehetőséget. 
 

10/10  

 

Dallamos, gyilkos : Insane – Our Island-Our Empire

Egy baj van a magyar lemezekkel: piszok nehezen lehet beszerezni őket. Tudom, hogy meg lehet rendelni a zenekarok honlapjáról, de úgy meg drágább postaköltség miatt és ha már áldoznom kell rá, akkor, ha lehet legyen minél olcsóbb. Mivel az impresszumban most már kint van, hogy szívesen vesszük, ha zenekarok promó cd-ket küldenek nekünk talán változik a helyzet. Ez csak azért jutott eszembe, mert az Insane Our Island - Our Empire című lemezét hónapok óta üldöztem, mire a végén csak meg lett.

Kicsit hitetlenkedve fogadtam, hogy a zenekar már tíz éve létezik, de így igaz. E tíz év alatt a honi modern metal mezőny egyik alapcsapatává nőtte ki magát az amúgy meglehetősen sok tagcserén átesett banda. A hazai színtéren kívül külföldön is szépnek mondható szereplést tudhat maga mögött a zenekar: 2008-ban megjárták Angliát, Görögországot, Lettországot, Litvániát, Lengyelországot és Hollandiát is.

Szóval pihenés az nincs, de miért is legyen, ha olyan zenét tolnak, amely széles körben arathat osztatlan sikert. A jelenleg Kádár László – gitár, Tóth Bertalan – basszus, Molnár Bálint – ének, Brünner Béla – gitár, Érsek Gábor – dob felállásban játszó ötös igazából a spanyol viaszt nem találta fel, viszont rendkívül jól prezentálja ezt a markáns riffekre épülő, hörgős és dallamos énektémákat váltogató zenét. Megmondom őszintén, mikor 10-12 éve először ilyesmi típusú zenét hallottam odáig voltam érte. Ma már nem vagyok annyira, sok az ilyen zenét játszó zenekar, de kevés az igazán minőségi, változatos munka. Az Insane szerencsére azonban a másik oldalhoz tartozik.

Az Our Insane-Our Empire már a negyedik lemeze a csapatnak, de őszintén bevallom az előző hármat nem ismerem, így az összehasonlítás a régi korongokkal részemről biztos elmarad. Ami viszont azok ismerete nélkül is lejött, hogy nagy zenei tudással rendelkező emberek rakták össze ezt az érdi Bakery-ben felvett lemezt. Ha kell trashesen reszelnek, vagy éppen hc témákat pengetnek, de épp úgy belefér a zenébe egy funkys basszus futam, mint egy kis latinos gitár.

A lemez nem is akar többnek látszani, mint ami: harmincnégy perc modern metál. Az It Came From Beyond fél perces intrója után hasító gitárjával robban be a Something Is In The Wind. A refrén aztán megadallamos, a pattogós basszus-téma pedig különösen ül a nótában. Az ezt követő 33 nem veszít a lendületből, falat bontó riffek, fejben ragadó dallam a refrén alatt és még az akusztikus-hegedűs középrész (kicsit SOAD) is ott van a közepén. Ezt a lemez legslágergyanúsabb dala a Hocus-Pocus követi. Ez lazább és kevésbé acélos darab, de kiváló dallamok sorakoznak benne. A disszonáns gitárhangokat is felvonultató Ready To Kill úgy zakatol, mint egy gőzmozdony, a lemez legjobb nótája. A hatos How Dare You?-ban egy kis Incubus-t véltem felfedezni, de alapjában véve ez is korrekt dal lett, sőt a vége igazi mestermunka. Aztán a Fuerteventura  spanyolos akusztikus gitárfutamaival megnyugtatja a lemezt, más kérdés, hogy kicsit kilóg innen, egy csöppet idegenül hat, függetlenül attól, hogy újból felvillant valamit a tehetségből. Ezután a Daredevil In The Dark, olyan mintha egy géppuskasorozat döntené le az embert a lábáról, gyilkos. A kilences Inside megint a dallamosabb fajtából való, bár a  döngölés itt is éppúgy megvan, csakúgy mint a Restart-ban, melyben megint a fejet lerepítő riffeké a főszerep. A lemezt az egyetlen magyarul előadott nóta a Lelkem Iránytű zárja. Bár kiválóan hangszerelt darab, azt mondom jobban megy ez angolul, még ha ez furcsán is hangzik egy magyar ember szájából.

Sokat ragozni nem kell: az Insane jól csinálja amit csinál és ezt mindenképpen változatos zenei megoldásokkal teszi. Új nincs a nap alatt, de ez akkor is egy jó lemez, a saját stílusában meg pláne az.

8/10

 Insane : Hocus-Pocus

Izraeli rock: a TV Buddhas Budapesten

Egy nem mindennapi eseményre szeretnénk felhívni a figyelmeteket: 2008. november 1.-én Budapesten koncertezik egy izraeli rockzenekar, a TV Buddhas. Gyk: az esemény nem mindennapi mivoltát az adja, hogy nem sok izraeli rockzenekarról tudunk ugye világszerte úgy általában, pláne nem sok oyan izraeli rockzenekarról, akik épp Budapesten koncerteznek.

Ráadásul a TV Buddhas még jó zenét is játszik, tehát akinek még nincs programja szombat estére és szereti a kissé alteros, pszichedelikus, nem mindennapi rockzenéket, bátran próbálkozhat a TV Buddhas koncertjével.

A TV Buddhas név Mickey Killer doboscsajszit és barátját, a gitáros Evil Haringot takarja. A zene  pszichedelikus rock, egyesek a sokatmondó "funky-heavy-dance-punk-rock" jelzővel is illetik. Szokták velük kapcsolatban említeni a Black Sabbathot éppúgy, mint a Velvet Undergroundot és a Sonic Youth-ot, de csak hogy kb. be lehessen lőni, mire számítson, aki még nem ismeri őket. A MySpace oldalukon elérhető három felvétel alapján mindenki meggyőződhet róla, hogy eléggé egyedi hangzásról van szó és lehet álmélkodni, hogy igazából ezt a hangzást két ember állítja elő.

A TV Buddhas előtt egyébként a magyar Kollaps játszik 20:00-tól. Őket is tesztelhetitek a MySpace oldalukon. Nem fogják rontani az est színvonalát azt hiszem.

A koncert helyszíne: Blue River állóhajó (Erzsébet híd pesti hídfő), a belépő: 800 HUF., a dátum és az időpont pedig mégegyszer: 2008. november 1.  szombat, 21 óra.

A zenekar másnap a Tilos rádió BangBang című műsorának vendége lesz 15-16 óráig és nem csak beszélni fognak, hanem zenélni is.

Linkajánló:

TV Buddhas MySpace

Kollaps MySpace

 

TV Buddhas : Headache Party (live, Kunstpodium T, Tilburg, Hollandia ) 

 

 

Halálmetál : Eagles Of Death Metal – Heart On

A californiai Palm Desert-ből származó Eagles Of Death Metal eddig úgy vonult be a zenei történelem könyvekbe, mint a Queen's Of A Stone Age főnök Josh Homme (korábban Kyuss) side projektje. Ezért ennél lényegesen többről van szó, Josh barátunkból – aki itt dobol - pedig megint több jutott asztom a kelleténél. 

Az rendben is van hogy a banda magja Jesse "Boots Electric" Hughes – ének/gitár és Josh Homme viszi a prímet, de az Eagles Of Death Metal nekem valahogy inkább Hughes zenekarának tűnt eddig, még ha a két fickó ezer éve ismeri is egymást hiszen már az isiben osztálytársak voltak. A kisegítő zenészek szerepe most Ave "Davey Jo" Catching-nak - gitár és Brian "B.O.C." O'Connor – basszusgitárosnak jutott.

A zenekar már a harmadik lemezét adja ki – a Heart On most meghallgatható a myspace oldalukon - az első kettő viszonylag nagy sikereket érte el, de inkább a tengerentúlon. Az együttes igazi sivatagi hobbizenekarként indult, mint ahogy anno a Queens of the Stone Age. A zene is kellően sivatagi volt, már amennyire nekem lejött, viszont rengeteg poén volt a klipekben és a szövegekben és éppen ezért volt szerethető a dolog. 

Most is szerethető a zene, de nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy Josh barátunk zenei alterosodása az anyabanda után ide is betette a lábát. Megmondom őszintén, hogy nekem annyira ez nem jött be, míg másoknak maga a mennyország. Itt sem annyira jön be. Kevesebb a mélyrehangolt gitár, több a magánál többnek látszani akaró dal. Pedig ez talán zsigerből lenne a legjobb. Az első két-három hallgatásra én nagyon kevés igazán tökös nótát találtam a lemezen. Sok a borongós, középtempós, amolyan semmilyen dal.  A kezdés még mondjuk rendben van az Anything ‘Cept the Truth-tal, sőt még a klipes,  kicsit japán beütésű Wannabe in LA is okés, bár itt már érezhetőek azok a zenei elemek, amelyek miatt most kicsit más a zene, de a bugis hangulat elviszi a dalt. A vontatott (I Used to Couldn’t Dance) Tight Pants nekem annyira nem jött be, csakúgy, mint a négyes High Voltage sem. Az ötös Secret Plans rockabilly-je viszont jó, ez amolyan etalon tőlük. Ilyen kéne sok a lemezre. A következő Now I’m a Fool balladája tipikusan amerikai, de többet nem igen nyújt. A hetes címadó sulis rockja kellően lökött és a refrénre egy egészen jó nóta kerekedik ki belőle. Szintén erős a következő kicsit karcosabb, de el is borultabb Cheap Thrills is, a lemez szerintem legjobb dala. Az ezt követő How Can a Man With So Many Friends Feel So Alone címmel megáldott szösszenet soft country-ja már nem üt ekkorát sajnos, de ugyanez mondható el a Solo Flights berúgós kocsmai zenéjére is. A tizenegyes Prissy Prancin' viszont megint király darab, lüktető bugi. A lemezt az I’m Your Torpedo zárja. Ez tényleg igazi Eagles Of Death Metal a király fajtából.
 

A vegyes érzések ellenére a Heart On sem lett egy rossz lemez, csak most kicsit szürkébb színekben pompázik. Sokáig gondolkodtam a pontszámon – nem mintha ez bármit számítana – és egy hét és felesben kiegyeztem magammal, mert azért nem mindennapi zenéről van szó, de remélem legközelebb ennél izmosabb anyaggal áll elő ez a két ember. 
 
7.5/10 

 

Eagles of Death Metal - Wannabe In LA

Linkajánló:

Eagles Of Death Metal MySpace, Heart On online hallgatás (teljes album)

Eagles Of Death Metal hivatalos website

 

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum