RockStation - Online rockzenei magazin

2008. február 02. - rockstation
  rockstation_logo_2015_997x277.jpgonline rockzenei magazin

 

IMPRESSZUM


Főszerkesztő:
Hancz Attila (Sunthatneversets) 

Főszerkesztő-helyettes:
Szilágyi Gábor (Theshattered) 

Szerkesztő/Webmester:
Sebők Szabolcs (Sebiszabi) 

Fotó:
Réti Zsolt
Lányi Kristóf

Társszerkesztők:
Tauszik Viktor (Magnetic Star)
Horváth András (CsigaUr)
Rózsa Tamás (KoaX)
Zooi Ernő (Ernő Hellacopter)
Rácz Gyula (RaczUr)
Tamás József (Frogfoot)
Novák Árpád (Árposz)
Papp László (P.man)
Csikós Anita (Ronnietoad)
Bonin Ádám (Bönin)

Munkatársak:
Kun Alíz (BETH)
Bokori Sándor (Sandroo)
Villax Richárd (Viliricsi)
Nemes Márk (Nemesúr)
Bencsik Gábor (Báró von csucsszky)

 

COPYRIGHT


A Rock STATION header és logó, valamint az oldalon található minden szöveg és a koncertekről készült képanyagok felhasználásához a RockStation előzetes, írásbeli engedélye szükséges!
Az egyes cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség egészének a véleményét.

Igen, Iron Maiden a Szigeten!

Nem volt alaptalan a tegnapi napon felröppentett hír. Immár a magyar szervezők is hivatalosan megerősítették, hogy az Iron Maiden 2008. augusztus 12.-én fellép a Sziget Fesztiválon Budapesten. Az ezzel kapcsolatos infók elérhetők a SzigetFeszt magyar honlapján is. Nah, örüljünk. Megvan az idei év első neves vendége.

Itt az európai Metallica: a Volbeat Dániából!

Rockabilly hej!
 
 
A kezdetekkor azt ígértük írunk feltörekvő tehetségekről. Kicsit ugyan későn került a kezembe a dán Volbeat második Rock The Rebel/Metal The Devil című albuma, de talán még éppen időben ahhoz, hogy ne befutott sztárokról kelljen írni a következő lemez kapcsán. Persze az is lehet, hogy ezzel már elkéstem.
 
Mert itt valami nagyon különlegeset hallani az biztos. Már elsőre is működik a dolog, pedig a Volbeat zenéjében éppúgy benne van a déli country lazasága, a punk harcossága, az északi metalbandák feszessége, mint a doom súlyossága. Ehhez párosul még egy kimondottan rockabillys énekhang, amely amúgy szinte egy az egyben olyan, mintha Keith Caputo énekelne a Life Of Agonyből, néhol egy kis James Hetfield-el nyakonöntve. Michael Poulsen énekes egyébként zenéjüket Elvis-metalnak titulálja, ami kimondottan takarja a lényeget, még ha Michael hangja inkább érzésre Elvis, mint valójában, bár a Sad Man's Tongue-ban egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy a Király énekel. És azért ne feledkezzünk meg a többiekről sem Jon Larsen dobosról, Anders Kjølholm basszusgitárosról és Thomas Bredahl gitárosról sem, mert az énektől elvonatkoztatva is remek produkciót hallhatunk. Jó tudom, hogy elég hülye nevek, de ki tudja mire viszik; én szóltam előre.  
  
 

 
 
Countrys dallamfoszlányokból vág közepébe a The Human Instrument. Pattogó verze aztán egy kis bendzsó, majd olyan olyan rockabilly, metal köntösben, hogy áll leeseik.   Ezt a vészjósló Mr. & Mrs. Ness követi olyan riffel, hogy azzal falat lehet bontani. A refrén megint zseniális, de ezt szinte az összes nótáról elmondható. A The Garden's Tale megint egy kis délies felütéssel nyit, aztán egyre fokozódik, hogy egy dallamos, punkos rohanás vegye kezdetét. A Devil Or The Blue Cat's Song szintén a rohanósabb fajtából való. Poulsen mélyebb Hetfieldes tónusban énekel és tapsgép a refrénben nagyon nagy ötlet. Ezután jön személyes kedvencem, bár szerintem szinte mindenkié aki ezt a lemezt meghallgatja. A fentebb már említett Sad Man's Tongue akkora western Elvis-metal, hogy az kész. A River Queen szikla riffel kezd, a dallamos refrén aztán inkább a göteborgi vonalat idézi.
A Radio Girl a „klipes” dal. Tipikus rádiósláger-szerűen kezd. Dallamos verze, dallamos refrén. Aztán átmegy keményebbe, sötét doomba (esküszöm a Nevergreentől már hallottam ezt).        
Az A Moment Forever ismét keménykötésű darab, végig kétlábgéppel. A Soulsweeper első részét az előző lemezhez már megírták, itt stílszerűen csak #2 címet kapott. Lassabb, melankólikusabb darab. A tízes You Or Them megint északi metal, újra kis Hetfielddel az énekben, emlékezetes refrénnel és bivaly záróriffel. A Boa (Jdm) pedig az előző dal vonalát viszi tovább a Roots-féle Sepulturára emlékeztető befejezéssel. 


Volbeat: Sad Man's Tongue

Akartam gyenge pontot keresni ebben az albumban, de nem igazán sikerült. Változatos, szikla kemény, megunhatatlan az anyag, az ének pedig visz mindent. Mivel az biztosra vehető, hogy nagyobb kiadóhoz szerződnek, remélem a mindig vízválasztó harmadik lemezen is hasonlóan erős zenét hallhatunk tőlük. Itt az idei év első tízese, még ha ezt egy tavalyi albumra kell is adnom.
 
10/10
 
További jó kis videók, ízelítőnek a YouTube-on.
 
 
 

U2: PopMart - DVD ismertető

A tavalyi év utolsó harmadában jelent meg a U2 PopMart című DVD kiadványa, címéhez méltó giccses-fényes-csilli-villi csomagolásban.

Vizuális orgazmus

A 90-es években a U2 a zene mellett a látvánnyal is el szerette volna kápráztatni a rajongóit, így születtek meg a Zoo TV majd a Pop Mart turné monumentális díszletei. Ezen a koncertfilmen értelem szerűen az utóbbi, a terjedő műanyag-kultúra és az ész nélküli vásárlási láz ellen protestáló U2 és a hatalmas színpad a főszereplő, melyet egy hamburgergyártó emblémájára kísértetiesen hasonlító, bolíves "M" betű ural.

Technománia

A Pop Mart turnét jó pár évvel megelőzte a Zooropa című album kiadása, amely a Zoo TV turné közben(!) készült el, valamint az 1997-es Pop, amelyek sok rajongó számára máig a U2 legrosszabb produktumainak számítanak, gyakorlatilag egyként a The Joshua Tree ellenpárjának tekinthetők. Magam is nehezen barátkoztam meg ezzekkel a lemezekkel.
Igazából még mindig azt gondolom, hogy a Zooropa kiadása teljes értékű sorlemezként egy elkapkodott, átgondolatlan  lépés volt tőlük az Actung Baby sikere után. Jobb lett volna néhány erős dallal EP hosszúságban kiadni ahogy eredetileg tervezték is, de kicsit talán megrészegültek a hatalmas siker láttán, amit az Achtung Baby forradalmi zenei újításai hoztak (az AB majdnem megismételte a The Joshua Tree sikerét) és átestek a ló másik oldalára - már ami az elektronikus effektekkel való kísérletezgetést illeti. Még szerencse, hogy a Pop album után erre ők is rájöttek. Ettől függetlenül mindkét lemez - nyilvánvalóan az Achtung Baby farvizén evezve - hihetetlenül nagy siker lett ahhoz képest, hogy nem sikerültek jól. Igazából zeneileg tényleg csak néhány dal érdemli meg a kiemelést ebből a korszakból, amelyek valóban jók attól függetlenül, hogy az alapok és Edge gitárjátéka agyon van effektezve bennük: ilyen a Discotheque, a Dirty Day, a Last Night On Earth, a Please és a Gone.  Ezek a Dirty Day kivételével szerepelnek is a DVD-n,  a  Discotheque amit első ráadásként egy hatalmas motorizált citromból kiszállva nyomnak a publikum kellős közepébe nyúló kisszínpadon, kimondottan élvezetes; Edge itt egy kicsit visszaveszi a hatalmat az elektronika felett és kellemes, zöngés riffekkel örvendeztet meg mindenkit.

Vissza a gyökerekhez

A Pop Mart turné, habár még mindig az újonnan felfedezett, poposabb, elektronikával, mesterséges effektekkel sűrűn megtámogatott zenei világot tárja a rajongók elé, mégis az Achtung Baby - Zooropa - Pop korszak lezárásának tekinthető, ugyanis ezeken a koncerteken kezdenek el egyre gyakrabban visszanyúlni a régi legendás, Joshua előtti U2 dalok felé (pl. Sunday Bloody Sunday, New Years Day, I Will Follow, Pride), melyek közül a DVD-n is hallható/látható nem is egy. Ha másért nem is, ezek miatt a dalok miatt érdemes megnézni a koncertet, hogy szem- és fültanúi lehessünk annak, hogy mennyire jól szólnak ezek régi-régi dalok mega-hangfalakra felturbózva.

Szóval nem gondolom, hogy ez az 1998-ban datálódott, Mexico City-ben rögzített koncert és az egész Pop Mart turné a U2 egyik legnagyobb húzása, de azt mondhatom, hogy semmivel sem nyújt kevesebb élményt, mint az eddigi bármelyik koncertkiadványuk.

Extrák


Kétféle változat szerezhető be a kiadványból: egy- és kétlemezes. Az egylemezes változat azoknak, akik csak magára a koncertre kíváncsiak, a kételemzes  változat pedig a magamfajta fanatikoknak sok-sok extra néznivalóval. Az extra lemezen van még 27 percnyi ráadás a rotterdami,  18 perc az edmontoni koncertből, két egyedi videoklip-verzió (Last Night On Earth - First night In Hell, Staring At The Sun - Miami Version) és rejtett bónuszként a Please egy másik koncertfelvétele valamint különféle számítógépes kiegészítők (képernyővédők, háttérképek). Ezen kívül néhány rövid dokumentumfilmet is  kapunk a pénzünkért, amelyek megtekintése után abszolút beavatottként érezhetjük magunkat, hiszen láthatjuk, hogy készült a Last Night On Earth videoklipje, hogy milyen logisztikai problémákkal kellett megküzeni egy háború sújtotta vidéken, útban Szarajevó felé, hogy a hatalmas citrom hogy működik és végül megtekinthetjük Edge harmincvalahány gitárból álló arzenálját és temérdek effektkapcsolóját, amiket szorgalmasan taposgat pengetés közben (egészen elképesztő, hogy mennyit dolgozik ez az ember egy-egy koncert alatt!). Nem is sikerült lenyúlni a The Edge - hangzást eddig senkinek, he-he!

Konklúzió: gyűjteménybe való a sydney-i Zoo TV koncert mellé!

Iron Maiden a SZIGET-en?

A SZIGET2008 fesztivál holland oldalán a programlistában megjelent egy fél sor, ami arra utal, hogy a Hammerworld színpadon az idén fel fog lépni az Iron Maiden nevű zenekar. A dolog érdekessége, hogy a fesztivál egyéb nyelvű oldalain - beleértve a magyar hivatalos oldalt is - erről semmiféle infó nincs.
Ennek következtében, teljes a tanácstalanság a magyar rajongók körében, nem tudni, hogy ez csak pletyka vagy tényleg reménykedhetnek. A magyar szervezők nem erősítették meg a hírt, igaz nem is tagadták egyértelműen. Az időpontot illetően is csak találgatások indultak el, ezek szerint a legvalószínűbb időpont augusztus 12., a Sziget 0. napja lenne, amely időpont épp a már hivatalosan meghirdetett horvátországi és svájci fellépés közé esne. Sőt a hollandok azt is meglebegtették, hogy a Hammerworld színpad helyett esetleg még nagyszínpad is lehet a dologból... Vajon honnan tudják?

 

Megtaláltuk a System Of A Down legfiatalabb rajongóját!

Az alábbi video ékes bizonyítékul szolgál arra, hogy a rockzenével való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni.

 

Ladies and Gentlemen! We're proud to pronounce:
 System Of A Down: Chop Suey!

 

 

Szerkesztői közlemény: gyakorló Apaként én alapvetően ellenzem a kisgyermekek idegrendszerének rockzene általi terhelését, mert poénnak jó ezt elismerem, de nem vagyok benne biztos, hogy helyes dolog két évesen System Of A Down -ra léggitározni. Ámbár ha a gyereknek nincs kifogása ellene... :o)

 

 

Zene a gyárból - Die Krupps: II. The Final Option

Az a tény, hogy jelen írásunk tárgya az alapművek rovatban szerepel, két fajta reakciót válthat ki a rock és metal rajongókban. A nyitottabb fülekkel járók helyeselhetik e döntésemet, míg a tradicionálisabb zenéket kedvelőknél kialakulhat a kapbeaszomat effektus. A rizikót vállalom. Szerintem ennek az elektronikus zenék felől érkező düsseldorfi brigádnak igenis itt a helye és hogy miért, ezt alább részletesen ki is fejtem.

A német csapat első albumát 1981-ben adta ki, tehát már nem mai gyerekek. A Stahlwerksinfonie az industrial, elektro zenék egyik alapműve. A cím és a zene abszolút egybeforr, mintha tényleg egy gyárban próbálnának a zajokból zenét vagy valami ahhoz hasonlót gyártani. Ezt követte még két lemez, aztán1985-től hét év csend következett, majd az 1992-ben egyszerűen csak I. címmel kijött lemez már nem egyszerűen industrial-elektro hatásokat hordozott, hanem a metal zene is megvolt, még ha csak nyomokban is. Jó példa erre a már címével is ráerősítő Metal Machine Music. Még ebben az évben kiadták a Tribute To Metallica című feldolgozásokat tartalmazó EP-t, mely egyértelműen megerősítette, hogy a brigád milyen irányban is képzeli el zenei pályájának folytatását és amelyhez foghatóan emlékezeteset talán csak a finn Apocalyptica alkotott szintén Metallica feldolgozásokkal.

Az 1993-ban megjelent a The Final Option című lemez, amelyen nagy hangsúlyt kap a fémes hangzás, köszönhetően Lee Altus gitáros érkezésének. Ha ősmetalosoknak ismerős a név, az nem véletlen. Játszott ő a Heathenben, manapság pedig az Exodus gitárosa.
Az énekes Jürgen Engler és Altus írták a nóták zömét és nyílván Altus hatása elég nagy volt mert zseniális nóták születtek. Amikor a To The Hilt ötletes klipjét megláttam az MTV-n egyből tudtam, hogy ezt a korongot be kell szereznem. A metal és elektro zene találkozása olyan fülbemászó elegyet alkotott táncolható ritmusaival, hogy mai napig sem találkoztam hasonlóval. Altus riffjei, Engler samplerjei tökéletesen működő fémes gépezetet alkottak.


Akkor még nem tudhatták, hogy legalább egy együttesre nagy hatással lesznek. Ha valaki figyelmesen meghallgatja a Rammstein Sehensucht és Herzeleid című lemezeit, hallgassa meg utána ezt, igen sok hasonlóságot, egyes esetekben még talán annál is többet fog észrevenni. És ugye tudjuk, hogy a Rammstein azóta meddig vitte.

Nem akarok nótákat egyesével kiemelni, de az egyes Crossfire, a fémes, rideg Bloodsuckers a fentebb idézett To The Hilt, az Iron Man vagy a elektrotrash Shellshocked mind igazi gyöngyszem, nem beszélve az abszolút telitalálat Fatherland-ről.

Dalaikat később olyan előadók remixelték, mint Jocke Skog a Clawfingerből, Aaron Aedy a Paradise Lostból, Jeff Walker a Carcassból, a NIN-es Charlie Crouser, vagy a Biohazard.

Aztán '95-ben és '97-ben kiadtak még két nagyon erős, még több metallal átitatott lemezt Odyssey Of The Mind és Paradise Now címmel, aztán Altus kivált a csapatból és jó időre eltűntek a köztudatból. 

A tavalyi év végén megjelent egy a zenei pályájukat összefoglaló dupla disc Too Much History címmel melynek első lemeze The Electro Years, második lemeze pedig The Metal Years címet kapott. Honlapjukat böngészgetve pedig kiderül, hogy az év első felében koncerteznek, de remélem törik a fejüket valami nagyobb dolgon is, hogy ne csak az emlékeinkben kutatva kelljen felidézni őket.




Diszkográfia:
 Stahlwerksinfonie (1981)
 Volle Kraft Voraus (1982)
 Entering the arena (1985)
 I (1992)
 II - The Final Option (1993)
 III - Odyssey of the mind (1995)
 Paradise Now (1997)

Compilations, Remixes and Collector Boxes
 Metall Maschinen Music 91-81 (1991)
 Die Krupps Box (1993)
 II - The Final Remixes (1994)
 Rings Of Steel (1995)
 Remix Wars Strike 2: DIE KRUPPS vs. Front Line Assembly (1996)
 Metalmorphosis of DIE KRUPPS (1997)

 Foundation (1997)
 Too Much History - Vol. 1 "The Electro Years" (2007)
 Too Much History - Vol. 2 "The Metal Years" (2007)
 Too Much History - Limited Edition Double CD (2007)

Singles and EP's
 Wahre Arbeit, Wahrer Lohn (1981)
 Goldfinger (1982)
 Risk (1985)
 Machineries of Joy (1989)
 DIE KRUPPS Demo (1990)
 Germaniac (1990)
 Germaniac (1991)
 Metal Machine Music (1992)
 The Power (1992)
 Tribute to Metallica (1992)
 Fatherland (1993)
 To the Hilt (1994)
 Crossfire (1994)
 Bloodsuckers (1994)
 Isolation (1995)
 Scent (1995)
 Fire (1997)
 Rise Up (1997)
 Black Beauty White Heat (1997)
 Wahre Arbeit, Wahrer Lohn (2005)

Bootlegs
 Against Fascism (1992)
 Live Option (1994)

Maga az ÖRDÖG! - Monster Magnet: 4-Way Diablo

Kezdhetnénk azzal, hogy örüljünk, hogy új lemezt hallgathatunk tőlük, hiszen Dave Wyndorf énekes egy évvel ezelőtt gyógyszertúladagolás miatt kis híján csak az égi színpadokon – akarom mondani inkább a pokolbélin – játszhatott tovább. Hogy ennek a hatásnak van e köze ehhez az albumhoz az csak gyanítható. Szerintem van. 

Folytathatnánk azzal, hogy az utóbbi évek sikeres albumai után nyílván nehéz mindig az elvárásoknak megfelelően jobbat és jobbat alkotni. Ha a hármas sorlemez Dopes To Infinity-től indulok ki, az azt követő lemezek mindig képesek voltak egy adott szintet tartani. Azon lehet vitatkozni, melyik jobb, melyik elszállósabb, melyik direktebb. Felesleges, mint ahogy felesleges a stoner-, space rock vagy egyéb címkék rájuk aggatása. Ez feszes, széles terpesz rakendroll, azt kész. Ami most egy kicsit megint inkább a Dopes elszállósabb vonalát helyezi előtérbe és nem mondjuk a Powertrip direktebb, lazább dalait.  

Azt gondolom ugyanakkor személyesebb is lett ez a lemez, amihez fentieket ismételve Dave halálközeli élményének sok köze lehetett. Viszont ebből kifolyólag, most a színvonal is esett egy hangyányit, de nem többet. Az igazi nagy dalok erről a lemezről hiányoznak, nagyítóval se találni Negasonic Teenage Warhead szintűt. Igaz Dave mellett már csak Ed Mundell gitáros maradt meg a régi felállásból.

Ezer kilométerről megismerhető, hogy Monster Magnet szól, még ha Dave hangja egy kicsit mintha kopottabb is volna. A lemezt indító 4-Way Diablo, Wall Of Fire, You're Alive, Blow Your Mind négyes után csettintettem, hogy de jó is lesz ez. Különösen a könnyed címadó és a latin motívumokkal díszített  Blow Your Mind ül meg a hallójáratokban, de a punkos Wall Of Fire is okoz kellemes perceket. Az ötös Cyclone a címével ellentétben egyáltalán nem tarol, visszafogott darab. És innentől kezdve jellemzően ezek a középtempós, visszafogott nóták adják a dalok jó részét és a csettintés is abbamarad.
A 2000 Light Years From Home is ilyen. Mondjuk ezt a Rolling Stones már megírta, lévén hogy ez feldolgozás. Töredelmesen bevallom, hogy az eredetit nem ismerem, így összehasonlítási alapom nincs.
A következő No Vacation lehet az abszolút koncert kedvenc erről az albumról. Pörgősebb, dögös riffel megáldott szösszenet. Wyndorf mélyebb hangon énekel a verze alatt, ami elég sötét jelleget kölcsönöz a dalnak; meg amúgy is vámpírokról szól.
Személyes kedvencem a következő I'm Calling You, mely akár filmzene is lehetne. A fokozatosan kiteljesedő dal közepén az a zongorás betét hátborzongató. Ezt a könnyed, rockos Solid Gold követi, amely nem túl emlékezetes, ráadásul majd hat perces és a végén unalomba fullad. Az instrumentális, arab, indiai dallamokkal operáló Freeze And Pixillate szomorú-sötét darab. A Thousand Stars-t már hallottam valahol tőlük, főleg a refrén végén lévő dallam ismerős valahonnan.  A Slap In The Face, olyan mintha a Powertripről szabadult volna, koncerten nagyot üthet. A tizenhármas Little Bag Of Gloom nem metal, de még csak nem is rock. A mellotronra épülő dal kellemesen-szomorkásan zárja az albumot.



Ha egy mondatban kellene összegeznem a lemezt akkor azt mondanám: egyenletesen magas színvonal, igazán nagy nóták nélkül. Mivel a Monster Magnet régi nagy kedvencem ezért nehéz elfogulatlannak lennem, de objektívnak azért illik maradni, úgyhogy ez egy nyolcas. Na jó, abból a kövérebbik fajta.


8/10

UPDATE 2008. november:

Budapesti koncert beszámolója itt: Hajtom a traktorom a drogfarmon - Monster Magnet, Nebula & The Pilgrim Fathers a Wigwamban.


   

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum