Töltsd le két hónappal megjelenés előtt!

2008. február 09. - sunthatneversets
Pofám leszakad! Miközben azon görcsölünk, hogy hogyan lehetne elérnünk, hogy egy viszonylag szűk réteget megszólító bloggal, legalább olyan idézőjelbe tett sikereket érjünk el, minthogy száz körüli stabil látogatónk legyen, mások sokkal profibban csinálják. 

Nevezetesen körülnéznek a hálón, van-e már rajta olyan kiszivárogtatott cucc, ami ugyan majd csak két hónap múlva jelenik meg hivatalosan, de már most hozzáférhető.

Van. Az esetek nagy százalékában. Aztán lőn világosság: írnak róla!

Ma én is lázas keresésbe fogok, hátha megtalálom Axl Rose tizenegynéhány éve készülő és majd két év múlva megjelenő Guns lemezét a neten. Még senki sem találta, majd én megtalálom. Írok róla faszányos kritikát. Tolul a sok érdeklődő a rockstation-re. Napi ezer, tízezer, határ a csillagos ég. Majd utána büszkén kihúzom magam. Mer', ha már senki nem fizet érte nekem, hogy a magam idejét díjmentesen áldozom erre, legalább saját magamat vállba veregethessem.

Mer' ezzel nem az a baj (persze baj az is), hogy a sok esetben dollár vagy euró százezrekből készülő lemezeket a rajongó inkább letölti minthogy áldozzon rá, hanem hogy még burkoltan ingerlik is, hogy miért várnál már két hónapot hülyegyerek amíg megjelenik, mikor most is meghallgatható. Már azon se igen lehet vitatkozni, hogy ez etikus-e vagy sem. Azon meg aztán végképp nem, hogy ez mekkora bunkóság. 

Metrosection

Ígértük, hogy rendszeresen fogunk olyan zenekarokról is írni, akik, noha jelenleg még nem ismertek széles körben, zenei tudásuk, hozzáállásuk és tehetségük révén méltán számíthatnak szép karrierre rockzenészi pályafutásuk során.

Egy ilyen ígéretes kis csapat a Metrosection is, akikre én a tavalyi Emergenza nemzetközi tehetségkutató kapcsán figyeltem fel és nem csak azért, mert a "verseny" hazai válogatásán első helyen végeztek, az már csak következmény volt. Ugyanakkor személy szerint nagyon sajnáltam, hogy az Emergenza nemzetközi megmérettetésén, Kölnben már nem kaptak dobogós helyet, amit egyébként azóta sem értek, hiszen zenéjük világszinten is megállná a helyét, ráadásul szövegeik angolul íródnak, tehát még a magyar szövegek idegen hangzása sem lehetett akadály, de hát egyelőre ez van, ezt kell elfogadni. Ettől függetlenül, ha kitartóak maradnak, a későbbi nemzetközi elismerést borítékolom számukra.

Amikor először hallottam/láttam játszani őket, egyszerűen ledöbentett először is az, hogy szemtelenül fiatalok, majd az, hogy alig húszévesen milyen magabiztos a hangszerkezelésük és természetesen az, hogy milyen jó zenét nyomnak. Nagyon meggyőző az a hanyag elegancia, ahogy ezt a saját maguk által kialakított hangzást prezentálják. Zsigeri, őszinte, intelligens és tiszta rockzene ez, bár ők a kissé degradáló hatású powerpop kifejezést szokták használni - számomra rejtély, hogy miért?

Ja igen, ami a Metrosection-hangzást illeti.
Bajban lennék, ha hasonlítani kellene valamihez, ugyanis nehezen lehet bármiféle kategóriába besorolni. A bevallott hatásokból (Faith No More, Pearl Jam, Jamiroquai, Dog Eat Dog, Arctic Monkeys, Incubus) elméletben sem lenne egyszerű összerakni azt, amit ők gyakorlatban összeraknak. Néha olyan, mintha ott jammelnék össze "online" ezeket a dalokat, miközben játsszák (ha nem lenne a fémes gitárhangzás és a tempósabb betétek, lehet, hogy egy-két helyen már jazz lenne belőle), ugyanakkor érződik az is, hogy az improvizatív benyomás ellenére azért itt minden precízen meg van tervezve, ki van találva, a daloknak van apja, anyja, nem csak úgy a levegőből vagy más kútfőből születnek. Nem mindig volt ez így, de szerencsére mára túljutottak a minden kezdő zenekarra jellemző "feldolgozgatós" korszakon és egyre szaporodnak a briliáns saját szerzemények, amiket egytől-egyig élvezet hallgatni.
Zenéjük nem üt meg túlzottan kemény felhangokat, a punkos, rockos durvulás, riffelés helyett nagyobb szerepet kapnak a finom egyéni megoldások, dallamfutamok (basszus és ritmus egyaránt kiváló)  illetve ha épp az kell, akkor a harmonikus összjáték. Mondhatnám azt is, hogy lágy rock, de én valahogy mégis ódzkodom ettől, mert a zenekar egész kiállása, zenéjük ereje, hatása minden csak nem lágy. Igazi rockzene ez is, hiszen ebbe a kategóriába  sokminden belefér, főleg, ha ennyire hiteles az előadásmód.

Eddig két EP hosszúságú albumuk jelent meg saját dalokkal: 2006-ban Metrosection címmel és 2007-ben Present Is Mine címmel. Mindkét lemez tartalma  meghallgatható a zenekar honlapján online.

Szóval a Metrosection igazi tehetségekből áll (akiknek a teljes nevét az istennek sem bírtam kikeresni az egész interneten, csak annyit hogy: Ádám, Bence, Márk és Gábor) ez nem is kétség, főleg, hogy a tavalyi évben két tehetségutatót is megnyertek (az Emergenza után a Klebersberg tehetségkutató első díja is az övék lett), bízvást ajánlhatom őket mindenkinek, aki szereti az efféle agyafúrt, komplex rockzenét.

Részemről pedig várom a nagylemezt. A hírek szerint  márciusra készül is valami lemezféleség, méghozzá magyar szövegekkel. Megmondom őszintén, a magyar szövegektől kicsit félek, ugyanis az angol szövegek, az énekhang és a stílus, a kiejtés az eddig hallott összes dalban tökéletesen harmonizáltak a zenével. Nem vagyok biztos benne, hogy a magyarul éneklés a Metrosection esetében nem lesz-e visszalépés? Az oldalukon elérhető két magyarul éneklő videó sajnos ezt a félelmemet támasztotta alá, de még reménykedem, hogy csak a rossz hangminőség az oka.

A csapat élőben legközelebb a Kultiplexben lesz látható február 12.-én.



Névtelen halottak emlékére - Primordial: To The Nameless Dead

Nem egyszerű dolog ez kérem. Mármint írni olyasvalamiről, amit hallani, de elsősorban inkább érezni kellene. Vagyok úgy néha lemezek meghallgatása után, hogy megszólalni is elég nehéz. Ilyen számomra az Anathema, a Katatonia, a Neurosis, vagy a black metal felől érkező ír Primordial zenéje is. Itt nem is dalokat hall a gyanútlan fül hanem kompozíciókat. Aki a direkt, azonnal ható zenéket kultiválja inkább az most hagyja abba az olvasást.

Mert ez elsőre olyan nehéz, nyomasztó, hogy fogalmad sincs, hogyan bírod ki az 55 percet. Sötét, lávaként hömpölygő hosszú gitárfolyamok közelednek, mint baljós árnyak.

Akusztikus bevezető után tör elő a kelta horda az Empire Falls képében. Alan A. Nemtheanga néhol Bruce Dickinsonosan énekel, néhol szélsőségesen hörög. Olyan az egész, mint egy epikus harci himnusz az ember szinte látja a csatába vonuló seregeket. A szöveg régi koroknak állít emléket, nem titkoltan párhuzamot vonva jelenkorunk sötét világával. Ez egyébként több tételre is igaz.

A kettes Gallows Hymn lassan bontakozó darab. Gyászos hangulatát tovább erősíti Nemtheanga zaklatott éneke. Az As Rome Burns Laoghaire törzsi dobjaival és MacAumlaigh baljós basszustémáival kezd. Erre épül rá a két gitár és háború veszi kezdetét. A közepén megnyugszik a dal, de ez csak valami pusztulás előtti csend és a mészárlás folytatódik, eltiporva minden emberit.

A Failure Burden lendületesebb darab ír népzenei gitárdallamokkal. A két gitáros MacUilliam és O'Floinn egyébként végig kiemelkedően teljesít, és Nemtheanga megint elképesztő hangokat hoz ki magából.
     
Az ötös Heathen Tribes talán a legkevésbé nyomasztó a lemezen. Akusztikus kelta dallamokkal kezd, majd megint törzsi dob szól. Nemtheanga, mint egy történelmi eposzt énekli meg a dalt, a hősök dalát. Zseniális darab. 



A következő The Rising Tide nem is külön dal csak egy vészjósló hangulati átkötő, mely valami baljós érkezését vetíti elő. És jön a Traitors Gate, amire nincs jobb szó, mint a pusztító. Szinte grind dobolással kezd, majd a káoszból tornádóként bújik elő a kegyelmet nem ismerő tétel. Az ének sem ének, hanem inkább hörgés.

A záró, megint epikus, ismét népzenei megoldásokat felvonultató szinte black metal – de abból a dallamosabbik fajta - No Nation On This Earth. A nyolcperces nótában – egyébként az összes e környékén van –  olyan érzés, hangulat lakozik, hogy az ember szinte beleborzong. Attól a dallamtól a végén még most is kiráz a hideg pedig már sokadjára hallgatom.

Az ír történelem viszontagságos, véres háborúiban elesett, névtelen halottainak emléket állító album szavakkal nehezen leírható. Közhely vagy sem, ez azon régen túl van. Művészet ez csupa nagybetűvel, melyhez foghatót keresve is nehezen találni. És bár nem minden alkalmakra való, minden heavymetal zenékhez valamit is értő embernek a gyűjteményében ott a helye. A felső polcon.

10/10

A legjobb mocsárrock - Floodgate: Penalty

Az 1990-es évek közepe táján sok olyan album látott napvilágot, amelyekre az ú.n. Southern metal címkét aggatták. Lévén, hogy ezen zenekarok a "Junájtid Sztétsz" déli fertályáról származtak nagyrészt, a név adott volt, bár egyesek hívták sludge-nak is.  Annak, hogy ez az írás nem a Corrossion Of Conformity Deliverence-ről, vagy a Down Nolajáról szól – bár azok is nagyszerű albumok voltak - elég prózai okai vannak. Jelen esetben az, hogy 1996-ban kijött egy lemez, ami még ezeknél is jobb volt. Az együttest Floodgatenek hívták a lemez pedig Penalty címet kapott.  

A lemezt én a megjelenés évében szereztem be akkor még a lengyel Metal Mind Records gondozásában megjelent műsoros kazettán. Ősmetálosok még biztosan emlékeznek erre az időszakra, amikor minden valamire való, de csak az undergroundban ismert banda lemezét innen lehetett jórészt beszerezni.

A Floodgate zenéjére nagy hatással volt füstös déli blues alapú zene, de a legnagyobbal meggyőződésem szerint a Black Sabbath. Mázsás sötét, mélyre hangolt riffek gördülnek itt elő kérem a hangfalakból. Az azóta underground kultusszá váló ex Exhorderes Kyle Thomas énekes pedig erre a zenére született. Rekedtes, bluesos, de erőteljes hangja adja ennek a zenének leírhatatlan erejét.

Nótákat innen is teljesen felesleges kiemelni, mert mind a tizenegy a toppon van. A Shivering, a Through My Days Into My Nights, a Before The Line Divides, a Till My Soil,  a Running With Sodden Legs, vagy a Sabbath Planet Caravan-jának kistestvéreként is felfogható Whole akkora - jó értelemben vett - underground slágerek, hogy azzal ma megfelelő promócióval szép kis sikereket lehetne befutni.

Nekik akkor nem sikerült. Thomas egy interjúban kifejtette, hogy bár a banda már az akkor is jó nevű – ma már nyugodt szívvel kijelenthetően multi – Roadrunner kiadónál hozta ki első (és egyetlen!) lemezét, de az elvárások velük szemben később megváltoztak – ki tudja mit jelent ez pontosan? - amiknek nem tudtak megfelelni, így a partvonalon kívül találták magukat. New Orleans környékén még egy-két évig koncertezgettek, aztán ezek az alkalmak is abbamaradtak. A banda hivatalosan sohasem oszlott fel, de többet nem játszottak együtt.         

Kyle Thomas énekelt pár bandában, jelenleg a szintén kiváló ősmetált nyomató Alabama Thunderpussy énekese, a többiekről nemigen lehetett hallani. 2007-ben a Metal Mind remaszterizálva, bónuszokkal újra kiadta a Penaltyt és a Floodgate is csinált egy újjáalakuló bulit. Csendben jegyzem meg, hogy nagy divat ez mostanában, bár itt mondjuk örülnék neki.

Hogy aztán az újjáalakulásból lesz-e kézzel foghatóan valami, az a jövő zenéje. Bár az igaz, hogy csak egy lemezt csináltak, de az a legjobb mocsárrock amit valaha is hallottam.   

A Floodgate-nek annyira sikerült eltűnnie a Föld színéről, hogy alig-alig találni róluk valamit az interneten. A jobb oldalt látható képet Kyle Thomas-ról is a Shock magazintól kellett "kölcsönöznünk" (ezúton köszönet érte!).
Aki kíváncsi lenne, hogy mégis milyen zene ez, annak azt tudjuk ajánlani, hogy néhány felvétel online meghallgatható ezen a MySpace-oldalon.

AC/DC poénvideó: A csapat énekesét "alázza" Howard Stern zenei szerkesztője

Az AC/DC nemrég Howard Stern műsorában szerepelt vendégként és természetesen a gitárok is előkerültek. Amíg a Young fivérek unplugged nyomták a "You Shook Me All Night Long" című klasszikus dallamait, Brian Johnson nekilátott énekelni.  A dolog onnantól kezd poénossá válni, amikor a műsor zenei szerkesztője kisegíti Brian Johnson-t a második szakasszal.



(A hírt a hardrock.hu oldalon találtuk...)

Új QUEEN album - még az idei évben

A hírek szerint már nem titok, hogy minden idők egyik legzseniálisabb rockzenekara, a QUEEN illetve az eredeti felállás  két tagja  (Roger Taylor dobos  és  Brian May gitáros)  Paul Rodgers-szel (és néhány segédzenésszel) kiegészülve  nagylemez kiadását tervezik még az idei évben és a lemezeladásokat várhatóan néhány élő fellépéssel is megtámogatják majd. A formáció, amely jelenleg a QUEEN + Paul Rodgers néven fut, nemrég megjelentetett egy single CD-t Say It's Not True címmel, amelyen ez az egyszem felvétel szerepel:



ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum