Fight – Nailed To The Gun | Rock/Metal himnuszok 19. rész

2009. február 22. - sunthatneversets

Hogy Rob Halford a Judas Priest-ből az általam is a legjobbnak tartott Painkiller című lemez turnéja után, miért szállt ki, azt talán csak ő maga tudja. 1993-ban megalakította a Priest-nél pár fokkal keményebb zenét játszó Fight névre hallgató zenekarát, mellyel 1995-ig két lemezt és egy félig koncert, félig indusztriális mixekkel megjelenő EP-t adott ki. 

A Fight név alatt megjelent két sorlemez közül egyértelműen az első a meghatározó, mely War Of Words címmel látott napvilágot 1993 végén. Az album mai szemmel nézve is jó kis ütős zenét rejtett - ronggyá is hallgattuk akkoriban rendesen - de mégsem lett túl sikeres. 1994-ben a Mutations EP-vel jött a folytatás, amely indusztriális megközelítésével lényegében előre vetítette az 1995 elején megjelent A Small Deadly Space hangzásvilágát. Ez az album a keményebb és direktebb hangzás, valamint a szintetikus, kicsit száraz megszólalás között egyensúlyozott kevés sikerrel, így a bandának röviddel ezután kampec is lett. A War Of Words viszont feljogosítja Rob bátyót arra, hogy valamelyik dallal ebben a rovatban szerepeljen, az pedig legyen a Nailed To The Gun.  (Kattints a videóhoz.)     

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr11957645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum