Ha a Junkies weboldalára felnéz az ember és rákattint a zenekar menüpontra, látja, hogy a srácok 94 júliusától számítják a zenekar létezését. Ez barátok között is tizenöt év, és idén akkor van ok az ünneplésre. A zenekar az elmúlt években a vegetációs időszakot élte, hiszen a 2005-ben megjelent Szép Új Világ című album után egy doboscserén és több problémán kívül nem sok pozitív dolog történt velük.

Miután az albumot meghallgattam és mielőtt ennek az írásnak nekiálltam felnéztem a netre és több helyütt azzal találkoztam, hogy a Junkies zenéje végtelenül szánalmas, hovatovább 2009-ben vérciki már ez az egész. Nos nekem a vércikiről előbb ugrik be Fekete Pákó és Győzike, mint a Junkies, de kötve hiszem hogy az én készülékemben van a hiba. És most nem arról van szó, hogy legalább mi fémszívűek fogjunk össze és ne hagyjuk bántani a saját fajtánkba tartozót, hanem arról, hogy egy zene megítélése ma  sem a menő, nem menő kategóriájába való beletuszakolást kellene, hogy jelentse, hanem azt, hogy egy adott műfajon belül a zene vállalható-e vagy sem. Szerintem a Junkies punk'n roll zenéje simán vállalható, persze születtek már a Degeneráció-nál jobb albumok is széles e világon.

Én a szövegekkel is viszonylag ki vagyok békülve, noha több helyen az iróniát nem mindig lehet kiérteni a sorokból. Erre jó példa A Drog Az Rossz című dal, mely a ma agyonszapult kérdéskört feszegeti, de a fogalmazás annyira direkt, hogy ha szigorúan akarom érteni ezt a szöveget, akkor egy hat éves óvodás is simán ír ilyet, ettől függetlenül pont ez az a dal ami leginkább megragad a fejben. Viszont egyszer kétszer azért kicsit erősre sikerült a fogalmazás, gondolok itt a Csatornapatkányban és a Telefon című opuszban elhangzó részletekre. 

Szekeres András énekes egyébként az albumon végig hozza azt a színvonalat, amiért ezt a fajta zenét lehet szeretni. A hangzás alapvetően rendben van, bár pár nótában szólhatna bikábban is a cucc. Mint említettem alapjában véve húzós punk' n roll zenét lehet itt hallani, több mint háromnegyed órában és tizenhárom dalban. Néhány ballada közbeiktatásával egymás után jönnek a pörgős tempójú nóták, igaz egy-két dalt megspórolhattak volna a fiúk, mert a végére egy kicsit a lemez ellaposodik.

Azért jó nótából is sikerült írni, nem is egyet. Ilyen a legklafább riffel bíró A Civilizáció Foglya, a címadó, erős refrénnel operáló Degenáráció, a stílusában kicsit elkalandozó  A Szabadság Himnusza, vagy a nyitó ezerrel tekerő Teljes Gáz, amely nagy koncertkedvenc is lehet.

Összességében ez egy korrekt lemez, melytől túl sokat nem kell várni. A Junkies-nál is a szórakoztatás a cél, még ha a mondanivaló nagy részben komoly témákat feszeget. Nem mondom, hogy sűrűn teszem majd fel a Degeneráció-t, de háttérzenének közel tökéletes.