RockStation

Szakad a vonal... : Watch My Dying - Moebius

2009. augusztus 10. - sunthatneversets

Amikor egy lemezről nem én írok először rendszerint körbenézek a neten, hogy a „szakma krémje” mégis miként vélekedik az adott albumról. Nem mintha ez a véleményemet befolyásolná, csak kíváncsi vagyok a kollégák véleményére is. Nos a Watch My Dying harmadik, Moebius című albuma vagy nagy csalódás, vagy a zsenialitás csúcsa a vélemények szerint. Középút nincs és nem is biztos, hogy lehet.  

A zenekar 1999 májusában Esztergom környéki srácokból alakult, akik olyan zenét akartak játszani, amely vegyíti a durva death/thrash metalt technikás elemekkel és látványos színpadi megjelenéssel párosul. Annak idején egy tehetségkutatón láttam őket először és néztem is nagyokat, de aztán a zenekar eltűnt a szemeim elől. Két EP-vel kezdtek: a Rendszerhiba és a Húsmágnes is szép szakmai elismeréseket váltott ki.

2004-ben jelent meg a csapat első albuma Klausztrofónia címmel szerzői kiadásban, majd ezt követte 2006-ban a Jocke Skog (Clawfinger) masterizálásával készült Fényérzékeny című második lemez, melyre a WMD-nek már stabil rajongói bázisa alakult ki. 

2009-ben pedig itt a Moebius, mely magyar viszonylatban rekord hosszúságú ideig –  hét hónapig készült -, igaz nem egyfolytában és az előző  WMD albumokhoz képest – meg amúgy is - abszolút különlegessége, hogy mind a tíz dalban szerepelnek vendégénekesek pár pillanat erejéig, vagy picit tovább. Ilyet idáig a volt Nirvana dobos, most Foo Fighters főnök Dave Grohl Probot névre keresztelt projektjétől hallottam csak, igaz ott egy-egy énekesé volt egy dal. Nos kuriózum ide, vagy oda egy hátránya azért biztosan lesz a dolognak az pedig az élő előadás, hiszen Veres Gábor énekes kötve hiszem, hogy vékony női hangon énekli a Mindenért című nótát, de nyilván cd-ről be lehet majd játszani mások énekét, még ha ez egy kicsit művi is.

Az Audioplanetben Jaya Hari das hangmérnökösködése mellett készült album kiválóan szól. Egyszerre kemény és mechanikus, jól eltaláltak a gitárok és azokra beúszó elektronikus zajok arányát, ezáltal egy lüktető, de gépies világba jutunk, melyről beugorhat a svéd Meshuggah rideg matek-metálja, a Neurosis elborultsága, de akár a Static-X elektronikus kütyükkel megtámogatott fél-indusztriál zenéje is. A néhol szürreálisba hajló szövegek is nagyon a helyükön vannak, mely Veres Gábort dicséri, míg a zenéért nagyrészt Bori Sándor gitáros felelt. 



Nos elsőre nehezen működik a dolog, de ha egy pici időt szánunk a lemez megismerésére előbújnak az értékek. Már az elsőnek megszólaló Moebius (ha valaki nem tudná mi is az a Möbius-szalag nézzen fel a Wikipediára) is kifejezi a lemez lényegét, bárhonnan indulsz ugyanoda érsz vissza. A kettes Leggyorsabb Mártír-ban Áron András vendégeskedik a Neck Sparin-ből. A törzsi dobjátékot is felvonultató – Garcia Dávid egyébként végig kiválóan teljesít – dal kiváló refrént is produkál. A Tankcsapdás Lukács Lacival megtámogatott Az Utolsó Hívás a lemez egyik leggyorsabban rögzülő dala, mondhatni akár slágeresnek is. A grind metáljátékot és a lágy női éneket (Lukács Eszter-Innersight) variáló Mindenért kicsit nehezen adja meg magát. Az ezt követő Vadveszély monumentális hangjaira nem kevésbé monumentális refrén jön a Mangod Inc.-es Persóczki Gábor segítségével. A hatos Holtsúly, melyben Gabó Ádám domborít a Cadaveres-ből újból telitalálat, csakúgy mint a dal szövege. A zaklatottságba hajló 2359 Tóth Gergő (Blind Myself) énekével még inkább az lesz. A Wendigo-s Bátky Zoltánnal kiegészült Éter úgy kezdődik, mint egy Heaven Srreet Seven szösszenet, de aztán lávafolyamként érkeznek a gitárok és egy hibátlan dal lesz az egészből. A már korábbról ismerős Hattyúdal a lemez leginkább direktre sikerült dala, melyben a Remorse-ból a két Oláh, Zsolt és Kálmán segít ki. Az albumot pedig a lebegős, elszállós Úton zárja a Road-os Molnár Máté vendégszereplésével. Aki türelmes, vagy benne felejti a cd-t a játszóban az pedig 42. dal gyanánt megkapja a címadó szerzemény némileg átgyúrt változatát is.

A Watch My Dying harmadszorra igen magasra rakta a lécet saját maga számára. A Moebius ösztönösen kiválóra sikerült album, melyre külföldön is kevés példa akad. Nem minden alkalmakra való lemez és megfelelő hangulat kell hozzá, hogy működjön, de akkor sokat mutat meg önmagából. A szép kiállítású digipack-os csomagolás pedig már csak hab a tortán.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr931299427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.08.11. 13:15:54

Hetek óta szinte csak ez megy. Évlemeze.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum