RockStation

HC gyalu : Suicide Pride – Az utolsó percben EP

2009. augusztus 20. - sunthatneversets

A 2006 év elején Csornán alakult Suicide Pride azon kevesek közé tartozik ma kis hazánkban, akik hardcore muzsikában utaznak. Öt-nyolc évvel ezelőtt ez nem lett volna akkora újdonság, de manapság valahogy nem divat az ilyen zene, bár épp a napokban mutattuk be a Doghitters Becsület című lemezét, tehát a stílus él.

A csornai fiatalok hatásaik között olyan együtteseket emlegetnek, mint a Minor Threat, vagy a Strife, de a Slayer nevét sem felejtik el megemlíteni. Zenéjükben a nyilvánvaló hardcore elemek mellett tényleg megbújik a punk lendületessége és a thrash metál kalapálása is.

 

Az Utolsó Percben egy háromszámos EP, mely idén jelent meg és tavaly év végén került rögzítésre Budapesten a Jawbreaker stúdióban. Nos a hangzás olyan amilyen, de még így is érződik a Ravazdi Ádám – basszus, Lukács Gábor – dob, Jéger Dávid – torok, Németh Attila – gitár felállású négyesen, hogy jól megtanulták a leckét.  Az Utolsó Percben, a Sosem Fogsz Győzni és a Mitől Félsz? című szerzemények nyolc percben gyalulják le az ember agyát és mi lenne, ha még jól is szólna az anyag. A srácok a hc hagyományainak megfelelően az élet valóságos – és általában szar - dolgairól beszélnek és Jéger Dávid acsarkodó előadásmódja is a helyén van. Brutál riffek, jó váltások és dobjáték, mellbevágó basszus, ahogy kell. Egy biztos simán nyakficamot lehet kapni ettől a három daltól, mert iszonyat lendülettel tarol le mindent.

A zenekar 2009 végén a tervek szerint újra stúdióba vonul, hogy egy teljes hosszúságú lemezt rögzítsen, amely előreláthatólag a Suicide Pride címet fogja viselni és 9 teljesen új számot fog tartalmazni, remélem nem háromszor nyolc percben. Ha a lemez stúdiómunkái jól sikerülnek a Suicide Pride simán lerepíti a bulák szoknyáját, ahogy egy rendes Hc zenekarhoz illik. Én mindenesetre várom!            

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr871324825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum