A G(r)ossfater : Masters Of Reality – Pine/Cross Dover

2009. augusztus 28. - sunthatneversets

A Chris Goss vezette Masters Of Reality – ma már igazából csak ketten vannak, Goss és a dobos John Leamy – 1986-ban alakult Syracuse-ban, New York államban és a Pine/Cross Dover még csak a hatodik lemezük. Huszonhárom év alatt nem olyan szédületes termés, de ha azt vesszük, hogy az idén szeptemberben 50. szülinapját ünneplő mester gyakorlatilag létrehozott egy stílust - de minimum bábáskodott a létrejövetelénél – akkor már értékelendő a dolog. 

Nos Chris Goss nevéhez fűződik a Palm Desert szcéna létrejötte és így mindjárt tiszta a kép azoknak is, akik eddig nem tudták miről beszélek: desert/stoner rockot ma nem játszanának a grószfater nélkül, legalábbis ilyen nagy számban nem. Az idők folyamán Goss igazi kultikus alak lett, akit sokan mégis inkább a Kyuss és a korai Queens Of The Stone Age lemezek producereként ismernek, mintsem gitáros/énekesként. Vendégként ma is rengeteg előadó lemezén működik közre, bizonyára ezért jut kevesebb ideje saját zenekarára.

A Pine/Cross Dover-t megelőzően elég régen, egészen pontosan öt éve jelent meg Masters Of Reality lemez, de a Give Us Barabbas egy nagyon nehéz hangvételű, nehezen szerethető lemez lett. Goss bátyó az új lemez kapcsán azt emlegette, hogy ez általánosságban véve rockosabb lesz és örülök neki, hogy igazat mondott. Az igazsághoz azonban mindenképpen hozzátartozik, hogy a Masters Of Reality nagyon sokféle stílusból táplálkozik, ne várjon tehát senki színtiszta desert rockot, hiszen a MOR zenéjében éppúgy megtalálható a hard rock és a blues, mint a progresszív és experimentális rockzenék stíluselemei. Természetesen, most is vannak kisegítő zenészek: David Catching és Mark Christian gitáron, Brian O'Connor és Brendon McNichol pedig basszusgitáron működött közre. 

Őszintén megmondom, hogy az okát nem tudom, hogy a mostani lemez dalai milyen apropóból vannak két részre (Pine – öt dal, Cross Dover – hat dal) bontva, de az érződik stílusában is, hogy a Cross Dover-re kerültek a direktebb, karcosabb dolgok. A Pine öt tétele közül a Worm In The Silk és Johnny's Dream is meglehetősen kaotikusra, már-már őrült jazz-be hajlóra sikeredett, amit a fül is nehezen visel, de a maradék három dal mindegyike telitalálat. Az albumot nyitó King Richard TLH dallamos húzása és pulzáló ritmusai már-már slágeres darabot eredményeznek. A döngető basszusfutamokkal operáló zaklatott, óvatosan lépdelő, látomásszerű Absinthe Jim And Me és blues-osan búgó Always monoton menete és kiváló refrénje is ott van szeren.

A Cross Dover első  dala az Up In It majdnem azzal a basszustémával kezdődik, mint a banda talán legnagyobb „slágere” a Deep In The Hole. Ez egy kicsit gitárorientáltabb darab egy olyan témával, amit csak a mester tud. Az ezt követő szinte a 60-as évek rock'n'roll-jába hajló Dreamtime Stomp az album egyik legjobb dala, míg a Rosie's Presence és The Whore Of New Orleans mindegyike egy kiváló blues prezentáció, jó kis füstös fekete kivitelben, melyben azért a 70-es évek amerikai rockzenéje is megbújik. Az ezeket követő Testify Of Love úgy nyit mintha valami gót-doom banda kezdene neki, de aztán Doors-i hangok jönnek elő, a refrén pedig megint zseniálisan retró. A lemezt egy több mint tizenkétperces jammelés zárja Alfalfa címmel, melyből kiderül Chris Goss miért zseniális, bár a darab a végére egy kicsit kifárad.  

A Pine/Cross Dover-ben az a jó, hogy viszont hallja rajta az ember azt a zenét, amiért MOR-t annak idején megszerette. Vannak fárasztó pillanatai az albumnak, de a többi dalt akár egy álló napig is képes volnék elhallgatni, ez pedig csak az igazán jó lemezekre jellemző.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr861343348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum