Lesz-e élet az AC/DC után? : Black Robot – Black Robot

2009. szeptember 11. - sunthatneversets

Akkora AC/DC riffel robban be a Baddass, hogy az ember egy jó időre elgondolkodik, hogy ez most szolgahű másolás lesz e, avagy csak hiteles prezentálása egy korszaknak. Utóbb kiderül, hogy inkább az utóbbi, bár sokaknak ez sem lesz elég és inkább maradnak az eredetinél. Valószínűleg én is.


Nos három egykori Buckcherry muzsikus - Johnathan “JB” Brightman – Basszus, Yogi Lonich – gitár, Devon Glenn – dob kiegészült Huck Johns énekessel és elkészítették a Fekete Robot első nagylemezét. Aki a bevezető után azt várja, hogy a banda AC/DC-ben fog utazni azt valószínűleg csalódás fogja érni, mert roboték legalább annyi Led Zeppelint Rolling Stones-t és Black Crowes-t hallgattak, mint amennyit az auszi zenekartól tanultak, így aztán a címben feltett kérdésem nem feltétlenül igaz, hiszen a Black Robot első lemeze is inkább a 70-es évek hippikorszakának esszenciája, mintsem egy-egy zenekar iránti feltétlen hódolat.


A lemez első két nótája (Baddass, Cocaine - ez mondjuk feldolgozás) alapján még igaz is lenne az AC/DC-vel való hasonlítgatás, ráadásul mindkét dal Malcolm Young riffeket nyúl szemtelenül, de nem volt kedvem átbogarászni a gyűjteményt, hogy melyiket. A hármas Momma Don't Cry aztán egy erős pszihedeliába is forduló, marihuána-füstös darab, amolyan Black Crowes, csak kicsit más köntösben. Ezt az amolyan hippiballadának is beillő I'm In Love követi, melyből Stop The World címmel még egy található a lemezen. A Money már inkább rakenrollosan búgó darab, míg az ezt követő In My Car inkább a korai Black Sabbath-ra hajazó riffeket produkál, még ha a dal nem is áraszt komorságot. A lemez címét és az együttes nevét is adó Black Robot jó kis sötét tónusú rakaenroll bugi, míg az ezt követő Zeppelin-es Love On A 45, annyira 70-es évek, hogy lelki szemeim előtt még a flitteres ruhák is megjelentek. Hasonló felfogásban íródott a Dissatisfaction is, melyben a riff jól lecsavarja a fejet, de abszolút hippi az egész. A mindössze félórás lemezt pedig a pulzáló, hammond orgonával díszített Nervous Breakdown zárja.

Ez itt a nyitó Baddass.
 


Aki szereti a nagyrészt autentikus, a 70-es évek hangulatvilágát megidéző rockzenét az tegyen egy próbát a Black Robot-tal. Nem nő fel az itt említett zenekarok szintjére, de próbálnak olyanok lenni és néha sikerül is nekik. 
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr631374707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SAABI · http://rockstation.blog.hu 2009.10.14. 14:23:41

Nálam ez az album az év egyik legjobbja. Annyira, de annyira szórakoztató, pöpec rock'n'roll, hogy ihaj-csuhaj, meg ilyesmik...
Érdemes beszerezni.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum