VIDEJÓ FULLEXTRA! Mastodon, Depeche Mode és Korpiklaani

2009. június 14. - sunthatneversets

Valami lehet a levegőben a H1N1-en kívül (na jó az nem levegőben terjed), mert a héten ez már a második klipözön. Viszont itt jobb a termés. 

A Mastodon Crack The Skye című - szerintünk zseniális (Rock STATION kritika: Őrült zsenialitás : Mastodon - Crack The Skye)- nagylemezéről a Divinations után már a második klip jelenik meg, ami ezúttal az Oblivion című dalra készült. A filmecske jól kitalált, a srácok űrséta közben jókat hallucinálnak és vízióik különféle szép dolgokban öltenek testet, minek hatására egyenként leveszik az űrsisakjaikat. Az űrben pedig sok más mellett levegő sincs, így a végére lesz négy halott zenészünk. Amúgy a szám is jó.

A Depeche Mode legénysége Dave Gahan húgyhólyag-daganat kezelése után folytatta turnéját, így június 23-án a Puskás Ferenc Stadionban is fellépnek. Hogy ne mindenki Dave-vel legyen elfoglalva kijött a Sound Of The Universe című albumról a Peace című nóta filmes megörökítése. A nóta az amúgy elég sovány lemez (Rock STATION kritika: A szürke univerzum : Depeche Mode - Sound Of The Universe) egyik legjobbja és a klip is jó a maga kelet-európai valóságával – még Dacia is van benne – együtt. A következő klip a Miles Away/The Truth Is című dalra készül, szerintem.

A végére valami vidámat, hagytunk. A folk-kocsma metálban erős finn Korpiklaani is új lemezzel jelentkezik. A sokatmondó Vodka címre hallgató zöngemény kiváló talpalávaló, a klip meg egyszerű, mint a kaszakő. A csapat egyébként fellép a szeptemberben a Diesel-ben megrendezendő Paganfest-en is. Sör, vodka, metál! 

 

Tovább

Rokk és csöcsök : Download Festival, Donington Park, 2009. június 12.

Koncertbeszámolónk rendhagyó, hiszen a Donington Park-ban rendezendő Download Fesztiválon nem tettük tiszteletünket személyesen, hanem az internet segítségét használtuk ki, ha már a szervezők voltak olyan rendesek és on-line nézhetővé tették a feszt mindhárom napját, melyet a Download honlapjának webcast menüpontjában lehet elérni.

Nos a Hollywood Undead, a The Blackout, a Staind, a Billy Talent tegnapi koncertjéről lemaradtam és a Killswitch Engage bulijából is csak pillanatokat láttam, de a Limp Bizkit előadását már figyelemmel kísértem. Vagy én öregedtem meg, vagy csak nem járok sűrűn fesztiválra, de a tegnapi koncerteken a rock mellett annyi csöcsöt láttam, mint egy hosszabb pornóban. Ha csajt vett a kamera közelről az egyből húzta a pólót felfelé, mintha ez valami késztetés lenne. Volt itt kis csöcs, nagy csöcs, lógó és feszes, a csöcsök összes típusa képviseltette magát a férfi nézők nagy örömére, bár a csajok nagy része iszonyat rusnya volt. 

A Limp Bizkit jó formában van ezt a tegnapi egyórás koncert is megerősítette. Aki szereti őket, a Volt-on se hagyja ki a koncertjüket, mert Fred Durst-ék jó hangulatot csinálnak. A „zulu” harcosnak maszkírozott Wes Borland volt az unkium, de a korábban néha cikinek gondolt nóták is rettenetesen ültek élőben. Volt Rollin', My Way, Eat You Alive, mely közben a közönség közelébe merészkedő Fred-et, majdnem alsónadrágig vetkőztették, de a közönség két tagja által félig-meddig prezentált Full Nelson is nagyon ott volt a szeren, nem beszélve George Michael Faith-jének feldolgozásáról.   

A Jonathan Davis vezette Korn is igencsak kitett magért. A Korn igazi koncert zenekar, groove-jaik félelmetesen hasítanak élőben. A hosszú fekete szoknyában fellépő énekes élőben is azt énekel el amit akar, suttog, nyávog, hörög és nem mellesleg iszonyat jó frontember is. A gitáros Munky és a basszer Fieldy kőprofi, a dobos Ray Luzier pedig a legjobb dobosok egyike, de a két kisegítő – Shane Gibson gitáros és Zac Baird sampler-es – is kitett magáért. Bár a Korn napjainkra már nem hozza a korai lemezek egységesen magas színvonalát, a koncertprogramjuk bivaly erős. Az eljátszott nótákban egy hiba nem volt, és a koncert végén eljátszott Pink Floyd klasszikusok - Another Brick In The Wall és lezárásnak Good Bye Cruel World – vittek mindent, mint a piros ász.

Annyit megérdemelnek, hogy a setlistet leírjam, mert nagyon király koncert volt:

Right Now, Chi, Did My Time, Thoughtless, Falling Away From Me, Coming Undone/We Will Rock You, Shoots And Ladders intro, Helmet In The Bush, Here To Stay, Porno Creep,
Freak On A Leash, Y'all Want A Single, Divine, Somebody Someone, Blind, Got The Life,
Another Brick In The Wall.


Ezt követte az est fénypontja a Faith No More koncertje. A nyári fesztiválokra újra összeálló csapatot már sikerült egyszer élőben elcsípnem a PECSA szabadtéri színpadán valamikor kilencvenvalahányban. Ha visszagondolok arra a koncertre máig jó érzéseket kelt bennem és bíztam benne, hogy ez nem lesz másképp most sem. Nem lett másképp. A Billy Gould basszer és Mike Bordin dobos kivételével öltönyben fellépő csapat stílusosan a Peaches & Herb Reunited című feldolgozásával nyitott, de ami utána következett az maga volt a csoda. Mike Patton a frontemberek királya végig a hátán vitte a bulit. Hangja ugyanolyan, mint régen, de belevitte a zenébe későbbi meglehetősen avantgard projektjeinek vokális megoldásit is. Viszont működött a dolog! Visított, hörgött, szájdobolt, szájszkreccselt (ha van ilyen), egyszóval olyan hangok jöttek ki a torkán amik nincsenek is. Mindenki hozta egyébként az elvárt igen magas színvonalat, de mindenképpen külön ki kell emelni még Billy Gould basszert, aki biztosan a top háromba tartozik ezen a hangszeren, mert amit itt összepengetett tegnap arról csak felsőfokban lehet beszélni. A 70.000 ember pedig végig tombolta a bulit. Dalokat kiemelni nem lehet, legyen elég annyi, hogy mikor a másfél órás koncertnek vége lett a tömeg nem akarta elhinni, hogy vége van.

Aki megy az idei Szigetre ki ne hagyja őket!!!

Setlist: Reunited,  The Real Thing, From Out Of Nowhere, Land Of Sunshine, Caffeine,  Evidence, Poker Face / Chinese Arithmetic, Surprise You’re Dead, Easy, Last Cup Of Sorrow, Midlife Crisis, Introduce Yourself, Gentle Art Of Making Enemies, Take This Bottle,
Ashes To Ashes, Malpractice, Cuckoo For Caca, Be Aggressive, Epic, Mark Bowen,  Chariots Of Fire Into Stripsearch, We Care A Lot


A Download Festival mai és holnapi koncertjei is élőben követhetők. Jó szórakozást!

 

A cikk további részében három videót találtok a tegnapi napról (Limp Bizkit, Korn és FNM). Katt tovább!

Tovább

Fesztivál körkép 2009, Gods Of Metal Festival (Monza, Olaszország)

Azt gondoltuk a Fesztivál-szezon kezdete előtt, hogy a környező országokban megrendezésre kerülő, nekünk magyaroknak is elérhető fesztiválokat kicsit górcső alá vesszük. Nézzük mit mutat a kép.

A táljánföldi Monza-ban nemcsak Formula 1-et rendeznek, hanem egy igencsak erősnek ígérkező metálfesztivált is. Itt nem pöcsölnek egy hétig, csak két napos a Fesztivál, így a jegyek is barátságosabb árfekvésűek. Az egynapos belépő ára 45 Euró, míg a kétnapos tiket 75 Eurójába kerül a fesztiválozónak.

A június 27-28.-án rendezendő esemény első napján a Crüefest is Monzába látogat. Természetesen itt fellép a Mötley Crüe és mellettük olyan neves előadók, mint a Tesla, Lita Ford, az ex-Megadeth gitáros Marty Friedman és a svéd rakenroll brigád a Backyard Babies. A nagyszínpadon eközben lesz Voivod, szirénametál az Edguy tolmácsolásában, valamint Queensryche és a majdnem Black Sabbath Heaven & Hell, akik idén erős lemezzel jelentkeztek.

A második napon sem akárkik lépnek fel. Az L-Stage vendége lesz a Dream Theater, a finn dalospacsirta Tarja Turunen és a vetérán Saxon is. Míg az igazi húzónevek az R-Stage-en döngetnek: Slipknot, Carcass, Down, Mastodon, Napalm Death, Static-X.

Ez ám az erős felhozatal!


A God Of Metal fesztivál részletes programja.

Ne drogozz, mer a drog az rossz : Junkies - Degeneráció

Ha a Junkies weboldalára felnéz az ember és rákattint a zenekar menüpontra, látja, hogy a srácok 94 júliusától számítják a zenekar létezését. Ez barátok között is tizenöt év, és idén akkor van ok az ünneplésre. A zenekar az elmúlt években a vegetációs időszakot élte, hiszen a 2005-ben megjelent Szép Új Világ című album után egy doboscserén és több problémán kívül nem sok pozitív dolog történt velük.

Miután az albumot meghallgattam és mielőtt ennek az írásnak nekiálltam felnéztem a netre és több helyütt azzal találkoztam, hogy a Junkies zenéje végtelenül szánalmas, hovatovább 2009-ben vérciki már ez az egész. Nos nekem a vércikiről előbb ugrik be Fekete Pákó és Győzike, mint a Junkies, de kötve hiszem hogy az én készülékemben van a hiba. És most nem arról van szó, hogy legalább mi fémszívűek fogjunk össze és ne hagyjuk bántani a saját fajtánkba tartozót, hanem arról, hogy egy zene megítélése ma  sem a menő, nem menő kategóriájába való beletuszakolást kellene, hogy jelentse, hanem azt, hogy egy adott műfajon belül a zene vállalható-e vagy sem. Szerintem a Junkies punk'n roll zenéje simán vállalható, persze születtek már a Degeneráció-nál jobb albumok is széles e világon.

Tovább

100 % hardpop : Fish! - Csinálj egy lemezt!

A Kovács Krisztián – alias Senior Hal - vezette Fish! egy évtizede van már jelen a magyar zeneiparban. Rám nézve talán szégyen, de Kovács Krisztián nevével előbb találkoztam a feelinges desert-stonert toló Saint Petrol kapcsán – ott gitározik az úr –, mint az anyabanda révén. A Fish!-ben az évek alatt megfordult pár arc, Krisztián képviselte az állandóságot, de Maróti András dobos is a kitartóbbak közé tartozik immár nyolc éve.

Tíz év ide vagy oda, a bandának ez még csak a második lemeze, ráadásul az első ami ékes magyar nyelven íródott. Persze magyarul mégsem az első kísérletek ezek a dalok, hiszen a 2001-ben Na mi a helyzet? és a 2002-ben Tessék címmel megjelent demókon szerepeltek már magyar nyelvű nóták. Az előző First Of Many című albumon és a Stand Up! EP-n még englisül szólt ez az egész, de a recept mostanra sem változott.

Tovább

Fesztivál körkép 2009, Rockmaraton (Pécs, Malomvölgyi Arborétum)

Ha valakinek a nyári fesztiválok a metálzenét jelentik az egyértelműen idén is a pécsi Malomvölgyi Arborétumban július 6-12. között  megrendezendő Rockmaraton Fesztivált választja. A Szigeten eltűnt Hammerworld sátor utáni sajnálkozásunkat már kifejeztük párszor, itt viszont van ilyen névvel ellátott színpad, ráadásul nem is akármilyen névsorral. A headliner bandák ezúttal a punkban utazó UK Subs, az első osztályú viking metál svéd Amon Amarth, a táncoslábú finn folk-metál Korpiklaani, a folyton bús-komor My Dying Bride, az idén születésnapos Tankcsapda és a veterán Karthago, de a többi – többnyire hazai – fellépő is erős névsort alkot. Fellép többek között a Subscribe, a Pokolgép, a Road, a Moby Dick, az Ossián, a Dalriada, a Kiscsillag, a Mobilmánia és a Deák Bill. B.B.

A Rockerek.hu színpadon a hazai fémzenei élet jeles képviselő kaptak, helyet. A teljesség igénye nélkül itt lép fel a Watch My Dying, a Wall Of Sleep, a Fekete Sereg, a Blind Myself, a Sear Bliss, az IHM, a Cadaveres és a Bridge To Solace.

Ezen kívül lesz Local Heroes Tehetségkutató, Toxic Sátor és sok egyéb színes program. Fémszívűeknek, tehát idén is irány Pécs.

Rockmaraton 2009 Pécs, Hammerworld Színpad részletes program

Rockmaraton 2009 Pécs, rockerek.hu színpad részletes program

 

VIDEJÓ FULLEXTRA! Killswitch Engage, Madder Mortem, Bloodbath, Europe

Mivel egyszerre mindjárt négy videót fogunk bemutatni, ezért rovatunk most full extrás, sőt ez már bónuszolt. 

A norvég Madder Mortem atmoszférikus, progresszív metálban utazik, élükön egy tenyeres talpas háziasszony kinézetű énekessel, akinek mondjuk jó hangja van. Nemrég jelent meg a zenekar ötödik lemeze Eight Ways címmel, melyről az Armour című dalhoz készült korrekt zenekari klip egy kis számítógépes grafikával felvértezve. A dal maga olyan, mint egy filmzene, aláfestésnek elmegy. 


A svéd halálhörgő brigád a Bloodbath is új lemezzel jelentkezik The Fathomless Mastery címmel, melyről a Hades Rising című nótához készült vérkenegetős, bestiális klip. A gyomorszagú hörgések mellett az énekes Entombed pólója viszi a prímet. 


A Killswitch Engage azonos címre hallgató nagylemeze június 30.-án jelenik meg. A Starting Over című nóta a csapatra abszolút jellemző, de mintha a tök átlagos kategóriájába tartozna. A videóban a zenekari performansz mellett Mátrix-os lassított felvételeket láthatunk.

UPDATE 2009.06.23.:
A Killswitch Engage MySpace oldalán egy héttel a hivatalos megjelenés előtt már hallgatható a csapat nevével azonos címre keresztelt, vagy ha úgy tetszik cím nélküli album. 


A bónuszt a végére hagytuk. Tegye fel a kezét, aki tudta, hogy a Europe még létezik? Nos én tudtam, de aki nem és azt várja a Last Look At Eden című dal legyen a következő The Final Countdown az ne várja. Epikus dal a műfaj összes zenei kliséjével és a klip is ezzel harmonizál.

Tovább

Doghitters, Virrasztók – megjelentek az első lemezek

Az Edge Records gondozásában júniusban jelenik meg a Doghitters és a Virrasztók debütáló albuma is.


A Doghitters-t 2007. december elején, a régi Septic és Septic Pain tagok, Joe és Lala keltette életre miután a Septic 2007 októberében a földbe állt. Az új zenekarban tettestársaik: Kutya (Flammable) és Ákos (Tűzvonal) lettek.

Az intenzív próbákon gyorsan születtek a dalok, a hardcore és a metal határvonalait keresztezve, így 2008 februárjában már a Puzzle-Speudo Stúdióban rögzítették első promóciós lemezüket. A korong nagyon pozitív visszhangot kapott, többek közt nemrég nálunk is megfordult (Rock STATION kritika: Doghitters - Strike demo) és az országszerte adott sikeres koncertek is azt bizonyították, hogy jó úton járnak.

2008 végére már 12 számmal rendelkeztek, és elérkezettnek látták az időt egy nagylemez felvételéhez. A munkálatok a Bit – Beat King Stúdióban zajlottak ”Wackor” Miki keze alatt. 2009 tavaszára elkészült a végleges koncepció, mind hangzás, mind pedig a borító tekintetében.

Az Edge Records kiadóval 2009 áprilisában kötöttek szerződést. Hamarosan újra országjárásba kezdenek, hogy mindenkihez eljuttassák a lemezen hallható üzenetüket.

Vendégként szerepelnek a lemezen:

Tóth Gergő (Blind Myself) – ének (Felismerés c. dalban)


A lemezen szereplő dalok:


1. ŐSZINTESÉG, 2. ÖNÁMÍTÁS, 3. ELSZAKADÁS, 4.FÜGGETLENSÉG, 5. CSALÓDOTTSÁG, 6. SZAVAHIHETŐSÉG, 7. ELSZÁNTSÁG, 8. TÉTLENSÉG, 9. KÖVETKEZETESSÉG, 10. EMBERTELENSÉG, 11. CÉLTUDATOSSÁG, 12. KÖTELESSÉGTUDAT, 13. FELISMERÉS

*******

A Virrasztók egy izgalmas, mondhatni unikális kísérlet az autentikus magyar népzene, a 21. századi urbánus folk és a metal ötvözésére. A Virrasztók nemcsak a műfajok közti keresztutakat keresi, de visszanyúl a néprajzi elemekhez is, így előadásuk egyfajta sötét happening, koncept-koncert - pszichedelikus folk-metalban. A pécsi székhelyű zenekar első albumán - az emlékezés kerek egy órájában – megidéz haláleseteket és elbocsát bolygó lelkeket. Feltűnik itt a nászi ágyon elhunyt lány, az életét bitón végző betyár, az idegenben meghalt bujdosó, Rákóczi katonája, egy első világháborús baka, és maga a Kaszás is. Súlyos, sötét, költői dalok a népdalok nyelvén, de 21. századi köntösben. 

Történetünk ott kezdődött, amikor Scrofa, a halottidéző úgy érezte, szükség van az elhunytak búcsúztatásához, a lelkekről való gondoskodáshoz avatott társakra. Felkereste a különleges képességekkel bíró halottlátót, Szkrobeket, és a legendás halottkísérőt, Tomusint, hogy közösen megalakítsák a Virrasztók társaságát. Hármuk ereje, különféle képességeik összeadódtak, így lehetővé vált, hogy megidézzék, láthatóvá tegyék, közénk, majd nyugvóhelyükre kísérjék a bolygó lelkeket. Meggyújtották a virrasztás gyertyáit, melyeknek imbolygó lángjainál kiderült, kóbor árnyak sokasága vesz körül bennünket. Hőseink munkához láttak, és elkezdték közös virrasztásaik sorát, amelyhez ősi dallamokat, archaikus szövegeket kerestek, elegyítették mai mondatokkal, zenei elemekkel és ritmusokkal. A korszerű, mégis múltbarévülő megszólaláshoz szakavatott siratókat kértek fel segítségül.

És lassan összeállt a kép… a hang… a szó… a dal… Virrasztók.


1. Bánatmalom, 2. Nem arról hajnallik, 3. Bújdosó, 4. A Kaszás, 5. Basa Pista, 6. Fehér – fekete, 7. Estvéli ének, 8. Bezsán Péter, 9. Lépj át!, 10. Siralomház, Sirató /Lábad nyoma a havon

            

 

Nevermore – stúdióba mennek

A Nevermore augusztusban vonul stúdióba, hogy rögzítse a 2005-ös This Godless Endeavor folytatását, mely a tervek szerint valamikor 2010 elején fog megjelenni a Century Media-nál. A produceri munkálatokat a Soilwork gitáros, Peter Wichers végzi, míg a keverést ismét régi haverjukra, Andy Sneap-re bízza a csapat. Warrel Dane énekes a készülő dalokról elmondta, hogy azok zeneileg és szövegileg is újszerűek. Ez nem sok info, de jövő év elején okosabbak leszünk.
 

Casketgarden : ráadás a Dieseles szopás után...

Tóth Balázs, a Casketgarden gitárosa üzeni Nektek az alábbiakat:

"Nem titok, hogy a május 16.-i Diesel Klubos koncertünk –látogatottság szempontjából - hatalmas bukta lett, mégha a kisszámú jelenlevő ’die hard’ rajongónknak köszönhetően nagyon jó is volt maga a Casketgarden buli. Köszönjük nekik a jelenlétet, színpadmászást meg mindent. Egyértelműen hiba volt ezt a koncertet a Gorezone Dürer Kertes ingyenes bulijára szervezni.

A hibát orvosolandó június 12.-én, pénteken a Kék Yukban, egy hozzánk sokkal jobban illő helyen, szeretnénk valamelyest pótolni a szülinapot, főleg azok számára, akik eljöttek volna a Casketgarden koncertre is májusban, de a szűkös anyagiak miatt és/vagy a zenei stílusok átfedései miatt inkább a Dürert választották, de persze azokra is számítunk, akik ott voltak a Dieselben.

Hasonló kicsit múltidéző program várható, hogy senki ne maradjon le semmiről.

A vendégbandák ezúttal a pesti dallamos death metalban reménység Sollen, a Time Has Come To Envy The Dead lemez Vic Records sokozta rögös megjelenési procedúrájának végét ünneplő, thrash metalt játszó Archaic, és a Weird Constellations lemezét a patinás olasz Code666 kiadó gondozásában kihozó agyahagyott avantgarde metalt játszó Damned Spirits’ Dance lesznek.

A kapunyitás 19:30, a belépő 20:30-ig 700 Ft, utána 1000 Ft."

Casketgarden hivatalos weboldal

Casketgarden MySpace oldal

The Archaic MySpace oldal

Damned Spirit's Dance MySpace oldal

Sollen MySpace oldal

 

VOLT 2009 fellépők | 1. rész : Sepultura

Nos lassan megint eltelt egy év a 2008-as Volt Fesztivál óta, már csak pár hét és kezdődik az idei. Ahogy azt tettük a múlt évben, idén is bemutatjuk a Fesztivál nevesebb fellépőit, persze azokat, akik rock/metál-ban utaznak. 

Kezdjük mindjárt a brazil Sepultura-val. Kicsit gondban vagyok az együttessel kapcsolatban, mert úgy kellene kezdenem, hogy a trash/death banda 1983-ban alakult Belo Horizonte-ban, de a metálban járatosak tudják, hogy a Sepultura mai felállása már köszönő viszonyban sincs a klasszikus lemezek sorát készítő négyessel. Gyenge szóviccel élve a mai Sepultura már nyomokban sem tartalmaz Cavalera-t, lévén, hogy 1996-ban Max Cavalera a nagyon sikeres Roots című album után odébb állt, amiben nagy szerepe volt Gloria névre hallgató asszonykájának is. A dobos Igor pedig 2007 végén hagyta ott a csapatot 25 év után.

Persze azt teljesen nem hagyhatom ki az ismertetőből, hogy a csapat Max kiválásáig olyan trash alapvetésekkel hozakodott elő, mint a Beneath The Remains vagy az Arise. Chaos A.D. című lemezükre már abszolút sztárkategóriában voltak. Ez már kíserletezőbb zene volt, csakúgy mint az ezt követő Roots című albumon hallható muzsika is, amit – többször hangoztattam – egy az egyben lenyúltak a Korn-tól, már ami a hangzást illeti.

Max Cavalera kiválása után megalapította a Soulfly-t, mely a mai napig szorgalmasan készíti lemezeit, míg az Igor Cavalera – dobok, Andreas Kisser – gitár, Paulo Xisto Jr. - basszus hármas a konyhaszekrény méretű Derrick Green-t választotta énekesnek. Bizonyítva, hogy a Sepultura ebben a felállásban is életképes négy lemezt (Against 1998, Nation 2000, Roorback 2003, Dante XXI 2006) tesznek le az asztalra, igaz már korántsem olyan hangos sikerrel, mint a szakítást megelőzően. Az év elején megjelent A-Lex című albumon már egy Cavalera sem játszik, merthogy Igor tíz év után úgy döntött ideje kibékülni a bátyjával. És ha ez már olyan jól sikerült, akkor ideje együtt is zenélniük, ennek eredményeként a tavalyi év elején megjelent a Cavalera Conspiracy névre keresztelt bandájuk első nagylemeze Inflicted címmel.

Azért a Sepu sem búslakodhat, hiszen az Igor helyére érkező Jean Dolabella dobossal is igencsak erős új albumot produkált a brazil négyes. A Volt Fesztiválon bizonyára az új érából hangzik el a legtöbb nóta, de talán a múlt egy-két klasszikusára is van egy halvány esély.   

A cikk további részében múltidézésként megnézhetitek a Refuse/Resist videót , aktualitásként pedig a What I Do-t.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum