Négynegyedes boogie : Airbourne – No Guts. No Glory

2010. március 19. - sunthatneversets

Airbourne - No Guts, No Glory coverHa az Airbourne név elhangzik valószínűleg az őket ismerők mindjárt két táborra szakadnak. Az egyik tábor hűséges AC/DC rajongóként pofátlan plágiumot emleget, míg a másik váltig esküszik, hiába ugyanaz a zene, az Airbourne maga a lendület, egy adrenalinbomba, mely a fiatal AC/DC-ben kétségtelenül megvolt, ma viszont már aligha.

A lehengerlő koncert-teljesítmény mellett (Airbourne, Dürer kert beszámoló) azt is mindjárt le kell szögeznünk, hogy a pofátlanul fiatal ausztrál csapat már az első, Runnin' Wild című lemezéből eladott 250.000 példányt, márpedig ez derekas teljesítmény plágium ide vagy oda. Másrészt olyan hitelesen tolják a négynegyedes boogie-t, hogy sokszor én is hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy ezt már előttük feltalálta valaki.

A Runnin' Wild egy tökönrúgós, lendületes rock lemez az elejétől a végéig, imádom bömböltetni a kocsiban és noha a No Guts, No Glory mintha egy hangyányit visszavett volna a lendületből ez is legalább akkora kedvenc lesz nálam, mert a Ryan és Joel O'Keeffe által alapított csapat ezekkel a nótákkal sem bírt hibázni.

Akinek ezekre a dalokra nem indul el a lába az  hétszentség biztos be van oltva rakenroll ellen, mindazon által ők is érezhették, hogy totál szimpla AC/DC dalokkal nem lehet tovább lépni. Így most mintha több vonalból merítkeztek volna. A Bottom Of The Well eleje nagyon The Cult, de ebben a dalban egy igazi éneklős refrént is elsütnek és ez több dalra is jellemző a későbbiekben.


Airbourne – Bottom Of The Well


Dalonként botorság volna végig menni az albumon. Adottak a középtempós vagy annál kicsit gyorsabb ,száraz rakenroll témák, de olyan erő-lendület árad a No Guts. No Glory-ból, hogy belekötni ebbe képtelenség. Az olyan első-osztályú boogie-kal, mint a nyitó Born To Kill, a Raise The Flag, az igazi mulatság It Ain't Over Till It's Over vagy Back On The Bottle kilóra fogják megvenni a legtöbb rockrajongót és akkor még nem beszéltem a Chewin' The Fat vagy az Armed And Dangerous pulzálásáról.


Akinek ez a 13 dal is kevés az szerezze be az extra bónuszolt kiadást, rajta további öt minőségi boogie-val, amelyek közül képtelenség eldönteni melyik miért nem fért fel a lemezre. Csak azért nem adok maximális pontszámot, mert hátha az igaz, hithű AC/DC rajongók megköveznek érte. Így az Airbourne-nek is ugyanannyi jár, mint annak idején Anguséknak a Black Ice-ért. Amúgy meg öklöt a magasba, éljen a rakenroll!!!

  Airbourne - band photo

 


Airbourne : No Guts, No Glory
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr481851410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Transylvanianmixedgrill 2010.03.25. 17:35:35

Szinte hibátlan lemez, nekem pár Guns 'n' Roses elem is gyanús, de sebaj. Már az első lemeznél is azt éreztem, hogy megvan az a zenekar, amelyik a kilencvenes évek elején-közepén elveszett, kihalt rockandrollt nem csak folyatja, hanem új erővel tölti fel. Hiánypótlók mindenképp! :)
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum