A norvég black metal bandát (ha ma még az egyáltalán), 1986-ban alapította Fenriz (Gylve Nagell), Dag Nilsen és Anders Risberget, akkor még Black Death néven. 1991-ben – a már Darkthrone elnevezésű csapathoz - csatlakozott Nocturno Culto (Ted Skjellum) is, és a kezdetben death metálban utazó csapat black metálra váltott.

1992-ben adták ki első  black metal albumukat, az A Blaze In the Northern Sky-t, ezt még két alapmű követte: az Under a Funeral Moon és a Transilvanian Hunger is mérföldkő a black metál történetében. 

Eddig a hivatalos bio, mert ezt nem fejből írtam lévén, hogy a black metálról meglévő  ismereteim eléggé hiányosak, és akkor még enyhén fogalmaztam. Tehát nem gyújtottam fel egy templomot sem és nem öltem meg vértestvéreimet. A bátorságot mégis azért veszem a Darkthrone 13. lemezének a Circle The Wagons-nak az értékeléséhez, mert ide nem kellenek a sötétség erői.  A 90-es évek végétől ugyanis a korábbi Darkthrone-i mércével mérve nyista true black metál, van helyette valami egészen sajátos értelmezésű zene: black punk vagy mi a rossebb? Persze ilyen sarkosan ez sem igaz, hiszen a Circle The Wagons is igencsak sötét zenékből táplálkozik, van ebben némi ős doom és körbelengi némi Misfits és Danzig is, van benne a klasszikus heavy metál zenékből is, de eléggé sajátos zenei ízlésről tesz tanúbizonyságot a ma már csak Nocturno Culto – ének, gitár, basszus és Fenriz - dob, ének, gitár felállású zenekar.  

Nos sem Nocturno Culto sem pedig Fenriz nem a képzett énekesek mintapéldája, márpedig megpróbálnak énekelni – főleg Nocturno - ezen az új albumom. A végeredmény néhol egy kicsit mulatságos, igazából valami olyan énekhangot kell elképzelni, mint Lemmy apóé, csak még annyira sem képzettet. 

A dalok egy része elég piszkosan, koszosan, maszatosan szóló punk (Those Treasures Will Never Befall You , I Am The Working Class,  I Am the Graves Of The 80’s, Circle The Wagons), máshol klasszikusabb heavy elemekkel megpakolt (Running For Borders, Black Mountain Totem) zene, megint máshol súlyosabb, málházósabb doomos hatásokat magán viselő muzsika (Stylized Corpse), de mindenhol igaz, hogy totál minimalista megközelítés.

Nem mondom, hogy nem hallgattatja magát az album, de egy idő után fárasztó  tud lenni ez a fajta zajongás. Jó dalok is vannak bőven, kellően sötétre is sikeredett a Circle The Wagons, de valahogy hosszútávon szerintem nem tartja fenn az érdeklődést.

A black metált vallásuknak tekintők már évekkel ezelőtt köptek egy habosat a földre, úgyhogy ők ne igen próbálkozzanak ezzel az új albummal, de akik a fentebb körülírt stílusoktól nem riadnak vissza, adhatnak egy esély Nocturno Cultonak és Fenriznek. Hátha.....