E sorok írója nem átallja bevallani, hogy életkorából adódóan (a Tankcsapdán túl) leginkább a nu metal (nu-metal, new-metal) volt az, ami végül is a rock zene ösvényére terelte. Nem kis vitaalapot adva a választást tekintve, teljesen önkényesen két albumot vizsgálnék meg ezzel kapcsolatosan. Akiket szintén bedarált akkoriban a gépezet, talán az évszám megemlítésével már tudják is ezen albumok címét (és számlistáját, az összes szám szövegét, a borítókon fellelhető színárnyalatok abc-sorrendjét). 2000. Akik mégsem, azoknak az előadókat elárulom: Limp Bizkit, Linkin Park.
Limp Bizkit: Chocolate Starfish and the Hot Dog Flavored Water
2000. október 17-én jelent meg, az első héten több mint 1 millió (!) példányt el is adtak. Az albumon 5 (!!) klipes dal található, melyeket illetően ugyan pontos adatok nem állnak rendelkezésemre, de emlékeim szerint mindegyik a slágerlisták élén tanyázott jó ideig. De legalábbis az elején. (My Generation, My Way, Rollin (Air Raid Vehicle), Take a look around, Boiler) Ha figyelembe vesszük, hogy a 15 számos lemezen található egy intro és outro, egy átreppesített Rollin (DMX, Redman és Method Man vendégszereplésével), akkor gyakorlatilag az album feléről beszélünk.
Még néhány lexikon-szerű adat: Ben Stiller háromszor is előkerül az albummal kapcsolatosan. Szerepel a Rollin klipjében, beszél az Outroban és a hetes Livin’ It up-ot pedig egyenesen neki ajánlja Fred Durst énekes. („This is dedicated to you Ben Stiller, You are my favorite mutherfucker).
A tulajdonképpeni nyitószámban (Hot Dog) 48-szor (!!!) hangzik el a „fuck” szó. A szemfülesek pedig, még egy Nine Inch Nails idézetet is felfedeznek a refrénben (ebben is szerepel a fuck, természetesen). Egyébként is jellemzőek az albumra a polgárpukkasztó, a nyers, szókimondó, sokszor primitívségével és egyszerűségével magával ragadó szövegek.
Zeneileg találunk itt mindent. Leginkább a súlyos riffek, melyet bármely metálzenekar szívesen felhasználna, keverednek elektronikus elemekkel. A szöveg sokszor hadaró, sőt, a Rollin második verzióján túl a 9. Getcha Groove On gyakorlatilag egy rap szám. (Elnézést, hogy ha hip-hop, vagy ezeknek keveredése.).
A klipes számok a gyorsabb, erőteljesebb, „odamondós” nóták közé tartoznak. A Boiler az, ami egy kicsit melankolikusabb a többinél. Őrületes energia, magával ragadó hangzás és riffek az általános jellemzőik. A korabeli házibulik elmaradhatatlan kellékei.
Van egy lírai oldala is a zenekarnak. A végén elszállós, kicsit funkys beütésű One. A fájdalmas, hol lassú, hol súlyos és dühös It’ll Be Ok. Az album legszebb darabja, Scott Weiland (Stone Temple Pilots, Velvet Revolver) gyönyörű énekével fűszerezett Hold On pedig már túl is mutat a csak a randalírozással és káromkodással hódító zenekarimidzsen.
A Limp Bizkit eme, szám szerint 3. stúdió albumával nagyon megosztotta a rockzenét kedvelők táborát. Egy csapásra berobbantak a köztudatba, és az is biztos, hogy senkit nem hagytak hidegen: mindenkinek megvolt a véleménye velük kapcsolatosan. Mondhatnám, hogy divat volt utálni és szeretni egyaránt. Engem akkoriban magával ragadott, de könnyen lehet, hogy mai fejjel már nem lennék rajongó. Persze, azóta sok mindenben változtam én is és a rockzene világa is. Mindenesetre kellemes emlékeket csalt elő az album az újrahallgatással.
Egyébként mai napig létezik és alkot a zenekar, de népszerűségük csúcsát ez az album jelentette.
Folyt. köv.
