RockStation

Arccal a mainstream felé : Drowning Pool – Drowning Pool

2010. május 19. - sunthatneversets

Drowning Pool album coverA Drowning Pool az amerikai modern rock/post grunge egyik zászlóhajója, noha az igaz elitkör talán sohasem sikerült a zenekarnak, de Amerikában hallatlanul sikeresek. Debütáló albumuk a Sinner hat hét alatt elérte a platina státuszt, de a legnagyobb tragédia is ekkor történt a zenekar életében, hiszen 2002. augusztus 3-án holtan találták az énekes Dave Williams-t a turnébuszban. 

Az új énekes Jason "Gong" Jones lett akivel a Desensitized című második albumuk jelent meg, de az együttműködés nem volt túl hosszúéletű, hiszen 2006 elején már Ryan McCombs énekelt a mikrofonba. A Full Circle című lemez is vele jött ki, már kicsit más stílusban ez az új, egyszerűen csak a banda nevével fémjelzett lemez pedig ezt a vonalat viszi tovább némileg dallamosabb, csipetny elektronikát is bevető, egyértelműen a mainstreamet megcélzó megoldásaival.    
A Drowning Pool-hoz hasonló  zenét ezer banda művel mégis sikeres lehet ez az új album, mert bár a megoldások zöme a szaggatott riffekre és a dallamos énekre épít, de emlékezetes dalokat bőven sikerült írni erre a negyedik lemezre.
 

 

 


A csapat fő fegyvere az énekes Ryan McCombs, akinek abszolút oridzsinál erre a zenére kitalált öblösen érces rocktorka van. A dalok elsőre fülbe ülnek és, hogy ezt kajálni fogják odaát arra jó példa, hogy a Billboard listáján most is nagyon előkelő helyen áll a banda.

Drowning Pool: C.J. Pierce - gitár, Ryan McCombs - ének, Stevie Benton - basszus gitár, Mike Luce - dobok

Azt gondolom, hogy a korábbi Alice In Chains hatásokat mára nagyrészt levetkőzték és az olyan dalokkal, mint a nyitó hard rockosan döngölős Let The Sin Begin, a southern rock ízesítésű Feel Like I Do, az überdallamos Regret, vagy a félig meddig balladáknak szánt Turn So Cold vagy More Than Worthless és Alcohol Blind akár a slágerlisták élén is kiköthetnek. De a Children Of The Gun – McCombs kiváló énekével – vagy az Over My Head is üthet igazán nagyot.


Drowning Pool -  Children Of The Gun



Lehet, hogy sok újat nem hoz a Drowning Pool, de itt egy szál gyenge dal sincs, abszolút fogós és magát nagyon is hallgattató album ez. Azt gondolom, hogy a cél amit kitűztek maguk elé abszolút reális és még nagyon meg sem kellett kurvulni érte. Hogy abszolút amerikai piacra szánt album is lehet jó, arra kiváló példa a Drowning Pool új lemeze.     
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr142015640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum