Eső, sár, metál – Metalfest Open Air Hungary, 2010.05.21-23., Csillebérc, Második nap

2010. május 28. - sunthatneversets

A hideg éjszaka után szerencsére kisütött a nap és nagyjából felszáradt minden, jól indult a nap. Reménykedtem, hogy nem lesz eső, vagy nem olyan felhőszakadás, mint tegnap, de sajnos nem úsztuk meg.

Először a lengyel Decapitated koncertjét néztem meg és tetszett annak ellenére, hogy nem vagyok oda a death metalért. Az agresszív, súlyos gitár dominál a zenéjükben, talán ezért jött be, egy kis kárpótlás az elszalasztott Vaderért.
 

Decapitated @ Metalfest 2010, Budapest

 

Decapitated @ Metalfest 2010, Budapest

Decapitated @ Metalfest 2010, Budapest


Szerettem volna megnézni a Brainstorm fellépését, de délután 5-kor (menetrend szerint az első napon is 5 óra.körül kezdett el esni) leszakadt az ég és a sátramban ragadtam. Hiába az esőkabát, bakancs, sapka, kevés lett volna abban a zivatarban! Koncert helyett belülről néztem, hogy a sátramról már nem lepereg a víz, hanem patakokban folyik a ponyván (szerencsére nem áztam be)! Majd mintegy varázsütésre elállt az eső, összekaptam magam és irány a Nagysátor!
 

Legion Of The Damned @ Metalfest 2010, Budapest


Ismét egy bemutatkozó koncert, ezúttal a holland Legion Of The Damned-től. Hangsúlyozták, hogy először járnak nálunk és fontos, hogy jó benyomást tegyenek ránk, de ezt részben agyonvágta a pocsék hangosítás. Azért nem volt veszve minden a LOTD death/thrash zenéje sokkal jobb volt és jobban tetszett mint a Deicide (Ez inkább közelebb áll az ízlésemhez mint a "kő" death metal), és látszott a zenészeken az igyekezet, hogy komolyan meg akarják mutatni mit tudnak, óriási lendülettel zenéltek.

Legion Of The Damned @ Metalfest 2010, Budapest

Legion Of The Damned @ Metalfest 2010, Budapest

Legion Of The Damned @ Metalfest 2010, Budapest

A koncert után a dedikáláson még sikerült tovább fokozni a jó benyomást azzal, hogy nem kis meglepetést okozva mindenki ingyen(!) kapott cd-t, posztert, fényképet, amit a zenészek rögtön alá is írtak és megköszönték az érdeklődést valamint azt, hogy ott voltam a koncertjükön(!!!) Majdnem hanyatt estem, ez aztán a közönségkapcsolat (pr)! Máskor is szívesen látnám őket jobb hangosítással önálló koncerten, vagy akár fesztivál keretében.

Sabaton @ Metalfest 2010, Budapest

 
A második napon a Sabaton koncertje volt az, amit a legjobban vártam. Kiemelném, hogy nem vagyok (pontosabban akkor még nem voltam) a zenekar rajongója, még egyszer sem találkoztam velük élőben, csak a neten található videókon láttam, hogy fantasztikus hangulatot tudnak teremteni egy-egy fellépésükön. Amit a szűkre szabott műsoridőben a zenekar produkált az minden előzetes várakozásomat és elképzelésemet felülmúlta! Nem szoktam elhamarkodott ítéleteket hozni a zenével kapcsolatban, de már a második szám alatt éreztem, hogy ebben a buliban nem lesz hiba! Elsöprő lendület, energia, nagybetűs HANGULAT és olyan kontaktus a közönséggel, amit csak ritkán látni! Egy perc alatt meg voltam véve. Nem gondoltam volna, hogy ennyi és ilyen elkötelezett rajongója van a Sabatonnak Magyarországon, körülöttem mindenki fújta a dalszövegeket és az egész sátor együtt mozdult az énekes minden mozdulatára.

Sabaton @ Metalfest 2010, Budapest

Sabaton @ Metalfest 2010, Budapest

Sabaton @ Metalfest 2010, Budapest

Sabaton @ Metalfest 2010, Budapest

Sabaton @ Metalfest 2010, Budapest

Közben teljes erőbedobással szélesen mosolyogva zenéltek és valósággal úsztak a közönség szeretetében (bármilyen furcsa a szeretet szót leírni egy metal-koncerttel kapcsolatban), folyamatosan egymást ugratták, olyanok voltak mint egy csapat kölyök akik a színpadra szabadultak rosszalkodni, látszott, hogy élvezik az egészet, itt szó sincs rutinbuliról. Tovább nem is ragoznám csak szócséplés lenne. Zene:10, zenekar:10, hangulat:10, közönség:10. Ez a Sabaton napja volt, a fesztivál egyik legjobb koncertjét adták.

A nap záróbulija a Hammerfall volt, a kezdésre sátor teljesen megtelt, egy gyufát sem lehetett leejteni. Semmi kivetnivalót nem találtam a Hammerfall koncertjében, kiváló metalbulit adtak, ha nagyítóval keresném a hibát akkor sem találnék semmit, a zene és a zenekar rendben volt, a közönség végig lelkesen reagált, de a Sabatont nálam nem tudták felülmúlni! Bekövetkezett az, amit nem vártam volna: a nap fő produkciójaként szereplő zenekart egyszerűen lezenélte az előtte fellépő!
 

Hammerfall @ Metalfest 2010, Budapest

Hammerfall @ Metalfest 2010, Budapest

 

Hammerfall @ Metalfest 2010, Budapest

Hammerfall @ Metalfest 2010, Budapest

Hammerfall @ Metalfest 2010, Budapest

Hammerfall @ Metalfest 2010, Budapest

Hammerfall @ Metalfest 2010, Budapest

Ezután még átsétáltam a Rockszínpadhoz ahol a német Emergency Gate zenélt nem túl nagy meggyőződéssel egy maroknyi embernek. Ettől többet érdemeltek volna, mint egy ilyen lehetetlen időpontot és azt, hogy ennyi ember előtt játszanak egy kis színpadon. Az énekes becsületesen próbálkozott a közönség (kis túlzás) megnyerésével, nem túl sikeresen. Biztos vagyok benne, hogy jobb körülmények között jó lett volna a zenekar és a zenéjük is több embert fogott volna meg, mint így.

Emergency Gate @ Metalfest 2010, Budapest    

 Képek és szöveg: Frogfoot®

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr472033393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum