RockStation

Egyfejűsítés: OneHeadedMan- Winter, Thunder, Etc.

2010. július 07. - RaczUr

A OneHeadedMan munkásságát a Seven Seas című számukkal ismertem meg, amelynek klipjét nem rég már láthattátok, hallhattátok egy szubjektív listán az oldalunkon. Az a szám nekem nagyon beütött. A Winter, Thunder, Etc.-nek keresztelt második albumuk is hozza azt a színvonalat, de mégis…

A zenekar 2003-ben alapult, a szokásos tagcserék után pedig a Markovits Lídia- ének, Szőnyi Zoltán- dob, Takács József- basszgitár, D. Tóth András- gitár felállással, és ez az első nagylemezük, egy demó, és egy EP után. Stílusilag számomra leginkább olyan fílingem van, mintha mondjuk az Idoru, és az Isten Háta Mögött (hogy csak a hazaiakat említsük) nekiállna jammelni, A Perfect Circle szerű zenét (keverve néhol súlyosabb dolgokkal) egy női énekessel, de az egyszerűség kedvéért nevezhetjük progresszív rock/metál muzsikának amit OneHeadedManék csinálnak. Jól hangzik, de legalábbis izgalmasan.

Az izgalom egy idő után viszont alább hagy a Winter, Thunder, Etc. hallgatása közben. Sajnos. Pedig amúgy totál rendben lenne ez az anyag, és így is teljesen vállalható; amin viszont elcsúszik számomra, az az ének. Pedig a hangszeres dallamok nagyon ott vannak, és bármennyire is küzd a zenekar az ellen, hogy skatulyába húzhatóak legyenek, a mai zeneiképleteket felfedezhetjük a dalaikban, fel merül itt-ott a screamo, matek metál vonal, de azonbelül sok innovatív megoldás van bennük, és mindez nem mozdul az öncélúság irányába megy el. De emellett nyomokban nu-metal-t is tartalmaz, amely az ének rovására írható fel. Markovits Lídia nagyon jól és pontosan énekel, de gyakorlatilag csak egy féle stílusban, emiatt pedig hiába a változatos ütemek, gitárszólamok, minden szám benne reked egy árokban, ahonnan nem tudnak kiáramlani, pedig a OneHeadedMan zenéjének ez lenne az optimális.

Nem is az az igazi bajom, hogy monoton ének témák vannak a Winter Thunder Etc.-n, hiszen vannak zenekarok,akiknek ez áll jól, sokkal inkább az, hogy így kénytelen, kelletlen a Guano Apes-szel kell analógiát vonnom. Ott nem volt túl bonyolítva a zene, itt igen. És néha ugyan megtörténik, hogy Lídia kiengedi a hangját, de alapvetően ritkán tér el a magabiztos, rizikó mentes előadásmódtól, pedig itt-ott elférne egy kis kockáztatás, ha már ez zenei oldalról meg van, és hallhatóan jól is működik. Vannak itt azért igazán nívós dolgok, a Winter, Thunder, Clouds például baromira eltalált nóta, és itt például kifogástalan Lídia ének teljesítménye, de nyugodtan lehet még említeni a The Subtituteot, a Ghost Of Intensiont, The Gate Of Heavenly Peacet, To ReRunt. Ezek a számok nagyon jól felépített dalok, és az akusztikus- torzított váltások igényességet tekintve kifogástalanok.

De az olyan tételek, mint a Chosen One, a Daughters Of ’Salem, Shine On, Revenge, elég fantáziátlanra sikeredtek. A Worth More Alive is idetartozna, ha egy spanyolos, salsás (vagy milyen?) betéttel nem bolondítanák meg. Alapvetően debil ötletnek tűnik ez, de legalább becsempésznek egy kis izgalmat a zord riffek közé. A hangzásra egyébként nem lehet panasz, a Bakery stúdióból amúgy sem is kerülnek ki összecsapott, szar hangzású anyagok.

A OneHeadedMan mindenképp egy izgalmas zenekar, és érdemes rájuk odafigyelni, mert egy elég üde színfoltot képviselnek a magyar underground zenei szcénában. Ha csak egyessével hallanám a számokat még inkább bejövősebb lenne, de így egyszerre kicsit sok, és sajnos nagyon könnyen unalomba fordul a hallgatása közben. Aki valami progresszívet hallgatna, ami nem Dream Theater, de azért szívesen réved vissza a századforduló eleji zenei trendek irányába, azoknak érdemes a OneHeadedMannel egy próbát tenni.

Ízelítő gyanánt a Shine On vicces verziója:

És a zenekar myspace oldala

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr722133819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum