A Sziget Fesztivál ebben az évben a tavalyi szinte zéró rockzenei fellépőnél jóval többet produkál, hiszen az MTV Headbangers Ball Színpad igen jó nevű külföldi és haza fellépőktől lesz népes. Két részes sorozatunkban ezeket a fellépőket, mutatjuk be kicsit részletesebben.
Augusztus 13., péntek
Enter Shikari
A Roughton "Rou" Reynolds énekes-szintetizátorost, Liam "Rory" Clewlow gitárost, Chris Batten basszeros-énekest, valamint Rob Rolfe dobost tömörítő formáció elektronikus, metal és rockzenei elemekkel kevert hardcore-ban utazik. Már ha van ilyen stílusleírás. A 2006-os évben robbantak be a köztudatba és még abban az éveben megtöltötték a London Astoriát, úgy hogy addig még egyetlen nagy lemezkiadó cég sem ajánlott nekik szerződést. A poszt-hardcore legtehetségesebb zenekarának kikiáltott együttes nem sokáig maradt kiadó nélkül, 2007-ben az amerikai Tiny Evil Records, valamint a Warner-csoporthoz tartozó, független brit lemezkiadó cég, az Ambush Reality adta ki a zenekar első lemezét Take To The Skies címmel, amely megjelenésének évében Nagy-Britanniában aranylemez lett. A Take To The Skies sikerének köszönhetően az Enter Shikarit az NME, a Kerrang! és a Rock Sound magazinok is az elkövetkező évek rock hangzását meghatározó zenekarok között emlegette. A különböző szakmai díjakkal is kitüntetett Enter Shikari tavaly a Common Dreadsszel menetelt tovább, hogy idén nyáron a Szigetre érkezve végre a magyar közönséget is beavathassa a rock jövőjének titkaiba. Az együttes 19.30-kor lép a deszkákra.
Paradise Lost
Az Enter Shikarit követően egyik nagy kedvencünk a gothic metal stílusteremtője a brit Paradise Lost lép fel 21.10-kor. A banda 1988-ban alakult Halifaxban. Az együttes nevét John Milton angol költő 1667-ben írt Elveszett Paradicsom című művéről kapta.
A Nick Holmes énekes, Greg Mackintosh gitáros, Aaron Aedy gitáros, Stephen Edmondson gitáros és Matthew Archer alkotta csapat debütáló albuma 1990-ben jelent meg Lost Paradise címmel a Peaceville kiadónál. Következő lemezük, a stílusdefiniáló Gothic egy évvel később jelent meg. A korábbi death metal stílusjegyeket a doom metal vontatottabb tempójával ötvözték, Nick Holmes durva hörgő énektémáival kontrasztban pedig operás női éneket is alkalmaztak. A Music For Nations kiadóhoz szerződve a következő albumokon egyre inkább letisztult a Paradise Lost hangzása, a metal mellett folyamatosan egyre több teret kaptak a gothic rock hatásaik. Népszerűségük csúcsát az 1995-ben megjelent Draconian Times albumuk idején érték el. Ekkor már Lee Morris dobolt az együttesben.
Az 1997-es One Second lemezen új irányba fordult a Paradise Lost, amikor beemelték hangzásukba az elektronikus zenékre jellemző gépi effekteket, loopokat és hangmintákat, nagy csalódást okozva ezzel a korai éra rajongóinak, de egyben újakat is toborozva. Az EMI-nál megjelent következő albumon (Host, 1999) még tovább léptek ebbe az irányba és a gitárok szinte teljesen eltűntek a dalokból. Azóta lemezről lemezre fokozatosan hoznak vissza egyre többet régi énjükből. A Lee Morris helyére 2004-ben érkező Jeff Singer dobos 2008-ban lépett ki az együttesből. A Paradise Lost új dobosa Adrian Erlandsson (ex-At the Gates, ex-Cradle of Filth) lett. A két legutóbbi, a 2007-es In Requiem és a 2009-ben kiadott Faith Divides Us - Death Unites Us című albumukkal (amelyeket már a Century Medianál jelentettek meg) visszatértek 1993-as Icon című klasszikuson kitaposott útra.
Augusztus 14., szombat
Kamelot
A 23.10-kor fellépő Kamelot bő egy évtizedes működése alatt stabil rajongótábort épített ki magának, és dallamos power metal zenéjével elsősorban Európában aratott sikert - annak ellenére, hogy a csapat eredetileg Floridában alakult. A zenekar egyszerű, ámde annál fogósabb szintetizátortémákat ötvöz Thomas Youngblood lendületes gitártémáival és Roy Khan karakteres, egyben bizsergető énekhangjával, s az így összeálló fülbemászóan dallamos zenét mély érzelem- és gondolatvilágot tükröző dalszövegekkel egészítik ki, melyek hol egy távoli, hősi múlt képeit vetítik elénk, hol a mindennapi létezés, az emberi sors kérdéseit elemzik, személyes élményekből és irodalmi művekből egyaránt merítvén ihletet.
A nagyjából kétévente új albummal jelentkező csapat 2005-ös The Black Halo című lemeze, Goethe Faustját dolgozza fel, ám a rajongók 2006-ban sem maradtak újdonság nélkül: ekkor készült el ugyanis a One Cold Winter's Night. A két DVD-ből és két CD-ből álló kiadvány egy 2006-os koncert hang- és képfelvételét tartalmazza - melyet az a Patric Ullaeus rendezett, aki korábban a Lacuna Coil, a Dimmu Borgir vagy a Within Temptation hasonló anyagainál is segédkezett -, de korábbi videoklipek és interjúk is találhatóak rajta. A zenekar nyolcadik albuma a Ghost Opera 2007-ben került a boltokba, míg jelenleg új albumon dolgozik a zenekar, ami a tervek szerint Poetry For The Poisoned címmel lát napvilágot szeptember 10-én.
Augusztus 15., vasárnap
Monster Magnet
A 19.30-kor deszkákra lépő Monster Magnet abszolút kedvenc nálunk. Legutóbb 2008. novemberében láthattuk őket a Wigwamban. A New Jersey beli Red Bankban alakult együttes a Wham-O nevű játékgyár egyik játéka után kapta a nevét. A banda vezére Dave Wyndorf és olyan nagysikerű albumok kerültek ki kezeik közül, mint a Dopes To Infinity, a God Says No, vagy eddigi karrierje legelismertebb alkotása, a Powertrip, rajta a vad és gyújtóhatású címadó dal a rock egyik alapműve.
A rohanás az őrületbe, az elképesztően sikeres turnék az Aerosmith-szel, a Metallicaval vagy Rob Zombie-val, az abnormális kockázatvállalás és az éjfekete szín mindig is jól állt Wyndorfnak, és nemcsak a színpadon. Az életvitelében és a fejében olyannyira egymásba ért az okkult és a valóságos tér, hogy a drogokkal való küzdelemben majdnem saját magát is felégette. 2006-ban a MM menedzsmentje hivatalos közleményt adott ki a démonokkal viaskodó Wyndorf magányos és hosszú harcáról. A Monster Magnet sztorijába azonban nemcsak a cinizmus, hanem a happy end is belefér. Wyndorf már egy évvel később újraszervezte zenekarát, a 4-Way Diablo úgy jelent meg, mintha semmi nem történt volna. A csapat új albuma pedig Mastermind címmel jelenik meg októberben.
Fear Factory
A 21.10-kor kezdő Fear Factoryt 1989-ben alapította Burton C. Bell énekes, Dino Cazares gitáros és Raymond Herrera dobos. Az 1990-es évek közepén a zenekar úttörő szerepet játszott a metal és az elektronikus zene ötvözésében, tágítva és elmosva ezzel a műfaji határokat. Az énekes Burton C. Bell egyedi módon elsőként vegyítette a death metalos hörgést tiszta énekdallamokkal. Klasszikus albumuk az 1995-ben megjelent Demanufacture.
Következő albumaival a Demanufacture sikereit próbálta túlszárnyalni a Fear Factory, sikertelenül. Az 1998-as Obsolate után a 2001-es Digimortal lemezre trendteremtőből fokozatosan követővé vált az együttes, mikor divatos nu metal stílusjegyeket engedett érvényesülni zenéjében. A zenekar teljesen elvesztette a fonalat, ami végül szakításhoz vezetett és Burton C. Bell kilépésével 2002-ben a Fear Factory leállt.
Másfél évvel később alakult újjá az együttes Burton C. Bell visszatérése után, de már az alapító Dino Cazares nélkül. A korábbi basszusgitáros Christian Olde-Wolbers váltott gitárra, az ő helyét pedig a kanadai Strapping Young Ladből érkező Byron Stroud vette át. A visszatérő album, a 2004-es Archetype, a jól ismert Fear Factory receptet követte és ennek megfelelően pozitívan fogadták. Az alig egy évvel utána megjelent Transgression kísérletező hangvételével viszont nem aratott osztatlan sikert.
2009 áprilisában váratlan bejelentést tett Bell és Cazares, miszerint Herrera és Olde-Wolbers nélkül újjáalakítják a Fear Factoryt. A basszusgitáros Byron Stroud maradt, a dobos posztjára pedig az egyik legnevesebb metal dobost, Gene Hoglant (ex-Dark Angel, Death, Testament, Strapping Young Lad) kérték fel. A beharangozott Európa-turné azonban elmaradt, mivel a két táborra szakadt klasszikus felállás a bíróságon próbálja eldönteni kit illet a névhasználat joga. A csapat idén februárban mégis lemezzel jelentkezett, így a Fear Factory Mechanize című albumának turnéja keretében lép fel az idei Szigeten.
