A My Chemical Romance karrierje pontosan annak az iskolapéldája, hogyan lehet tehetséggel, jól felépített marketingstratégiával és egy adag szerencsével pár év alatt a világhírnévig repülni. Úgy látszik Chemical-éknél vége az emo/post punk őrületnek, amit már valahol a legutóbbi élő kiadványuk a The Black Parade Is Dead! is jelzett.
A csapat most 4 év elteltével jelentkezett újra stúdióalbummal, ráadásul a Danger Days: The True Lives Of The Fabulous Killjoys koncept album lett, valamiféle Mad Max ifjúsági kalandregény verzió 2019-ből. A történet középpontjában a Killjoys elnevezésű négyfős törvényen kívüliekből álló banda áll, akik megszemélyesítői az MCR tagjai, nevezetesen: Party Poison (Gerard Way), Jet Star (Ray Toro), Fun Ghoul (Frank lero) és Kobra Kid (Mikey Way).
Innentől ez az egész lehetne akár legyintés tárgya is, hogy mi ez a komolytalanság, de az a helyzet, hogy ez véresen komoly és bármennyire vártam magam is, hogy ez valami jótékonyan elfedő maszlagba csomagolt semmi lesz, a valóság azonban mégis az, hogy nagyon is szórakoztató lemez ez.
Talán a hangulati világában és eklektikájában a Green Day 21st Century Breakdown-jához és az azt megelőző American Idiot-hoz hasonlítható a dolog, ráadásul a párhuzam tovább erősíthető azzal, hogy az a Rob Cavallo producelte az albumot, aki az American Idiot-ot is, igaz persze az is, hogy egyrészt a a fiúk előző albuma is az ő keze munkája. A faszi egyébként a Warner Bros. Records igazgatója is egyben.
Ebben a lemezben is megtalálhatók a rockoperás megoldások, de a Jersey City banda nem esett akkora végletekbe, mint a Green Day. Végig egyenletes a minőség, legyen az sötétebb vagy akár vidámabb hangvételű dal, elektronikus modernebb prüntyögés vagy vastag punkos zúzás. Mindegyikben jó ez a négyes, nem véletlen tehát a siker.
A napfényesebb dalok közül mindjárt kezdésnek megkapjuk a Na Na Na (Na Na Na Na Na Na Na Na Na) címűt (nem tenyereltem a billentyűzetre, ez a címe), a SING-ben modernebb zenei megoldásokat találunk, csakúgy mint a Planetary (GO!) címűben, amely aztán szinte diszkós ritmust produkál, míg a The Only Hope For Me Is You egy dallamos himnusz. A Party Poisonban végre van egy kis ereszd el a hajam, amely után a bugyuta, de agyalapba égő dallammal dallamot hozó Save Yourself, I'll Hold Them Back is kiváló. Hogy a lassú, lírai dal is jól áll nekik azt megmutatja a S/C/A/R/E/C/R/O/W és a Summertime. Ezt követően elsütik a lemez egyik legjobb dalát, DESTROYA címmel, majd a The Kids From Yesterday megint egy elektronikus zajokkal megtámogatott balladát hoz. Az albumot a Vampire Money zárja, amely egy igazi rakenroll boogie, tapsgéppel meg bárzongorával.
Nem voltam eddig odáig ezért a bandáért, de azt el kell ismerni, hogy a Danger Days: The True Lives Of The Fabulous Killjoys-t nagyon odatette ez a négyes. Hogy ez mennyiben a producer és mennyiben a zenekar érdeme mindegy is, a végeredmény közel tökéletes.