Insane - Európa turné

2010. május 30. - sunthatneversets

A zenekartól kaptuk az alábbi hírt:

A héten indul egy turnénk Európa számos országába. Többek között az alábbi helyeken leszünk majd láthatóak: Ausztria, Németország, Lettország, Finnország, Észtország. Amint vége ennek a körnek, szintén nem állunk meg, mert következik két buli Szlovéniában illetve Június 15-én a Zöld Pardonban tartjuk a hivatalos nyárindító koncertünket! A nyári bulikra már reményeink szerint új pólókkal is szolgálhatunk majd! Július elejétől pedig találkozunk a fesztiválokon! Friss infók az Insane myspace oldalán.

Vissza a 80-as évekbe! : Exodus - Exhibit B: The Human Condition

Exodus - Exhibition B: The Human Condition album coverIdén aztán tényleg a retro thrash fénykorát éljük, hiszen az Exodus új –  szám szerint kilencedik - albuma már az év alaphangon harmadik nagy dobása, ha ide veszem az Overkill Ironbound  és a Heathen The Evolution Of Chaos című idei új albumait is. Ráadásul a Heathen gitárosa az a Lee Altus, aki egyben az Exodus  gitárosa is.

Az 1980-ban San Francisco-ban alakult a Bay Area thrasher Exodus sosem vitte addig, mint a thrash nagy négyese (Metallica, Megadeth, Anthrax, Slayer) igaz nem is kalandozott más irányokba nagyon – és akkor még enyhén fejeztem ki magam – mint a nagyok, ami alól talán csak a Slayer a kivétel. Bánják vagy sem, nem tudhatjuk, minden esetre csak a nagyon erős második vonal jutott nekik, igaz az nagyrészt megalkuvások nélkül és még Kirk Hammet (Metallica) is itt indult el a világhírnév felé. Így aztán nem túlságosan meglepő, hogy ezen az új lemezen is az igazi 80-as évek thrash világát öntik ránk, mintegy, az előző, The Atrocity Exhibition... Exhibit A című album folytatásaként.    

Tovább

Maszkos rock-cirkusz: Kiss, H.A.R.D. – Budapest Sportaréna, 2010.05.28.

Kiss Sonic Boom Over Europe flyerAz 2008-2010-es években szinte az összes giga rock előadót sikerült vagy sikerül hazánkba csábítani valamilyen módon. Itt volt és lesz az Iron Maiden, tavaly márciusban az AC/DC, idén aRammstein és a Metallica tette már tiszteletét nálunk, Ozzy apó pedig október elején totyog be a Sportarénába. A tegnapi nap viszont a szintén kultikus, bár azt gondolom hazánkban kevésbé rajongott Kiss-é volt.

A Kiss sem ma kezdte pályáját, igaz állandóságot csak Paul Stanley ének-gitár és Gene Simmons – basszus képviselt a zenekaron belül. A gitáros és a dobos posztja egy idő után mindig kiadó volt valamilyen ok miatt, melybe Eric Carr dobos sajnálatos halála is beletartozott. Ma Eric Singer dobol és Tommy Thayer gitározik a csapatban, már több évet töltöttek el a veteránnak számító Stanley (59) és Simmons (60) mellett, igaz ők sem sokkal fiatalabbak. A maszkos istenek mellett a két „viszonylag” újnak számító tag, két másik méltán legendás alak - Ace Frehley és Peter Criss – maszkjait örökölték meg, mely az elvakult Kiss rajongók körében minimum hazaárulás, szerintem meg tök mindegy.

A csapat az 1998-ban kiadott Psycho Circus után sokáig vacillált, hogy legyen e új lemez, vagy sem. Végül tavaly szeptemberben kijött a Sonic Boom, amely egy igen jó formában lévő zenekar, igen erős lemeze volt sokak teljes elképedésére. 

Ezek után teljesen triviális volt, hogy lesz világkörüli turné, melynek része a Sonic Boom Over Europe elnevezésű európai körút is. Ennek keretében lépett fel tegnap az együttes a Papp László Budapest Sportarénában.

Kiss @ Budapest Sportaréna 2010

Tovább

Csatahajó és a halál angyala – Metalfest Open Air Hungary, 2010.05.21-23., Csillebérc, Harmadik nap

Az utolsó napon a délelőtt sem telt eseménytelenül. Vasárnapra volt szervezve a Sabaton csatahajó az MHRT Rákóczi fedélzetére: akik megvásárolták a fesztiválshopban a zenekar bármely cd lemezét kaptak egy külön belépőt a rendezvényre. Találkozás a zenészekkel, dedikálás,stb.,először nem is tűnt többnek, mint egy egyszerű közönségtalálkozó. De a zenekar még rátett egy lapáttal a tegnapi koncertre!
 

Sabaton Battleship @ Metalfest 2010, Budapest

Tovább

Hellyeah - Borító és tracklista

Július 13-án jelenik meg a Vinnie Paul vezette Hellyeah új albuma Stampede címmel, az alább látható borítóval. A csapat a Cowboy Way című dalra már videót is készített.

Az albumra a következő dalok kerültek:

01. Cowboy Way
02. Debt That All Men Pay
03. Hell Of A Time
04. Stampede
05. Better Man
06. It's On!
07. Pole Rider
08. Cold As A Stone
09. Stand Or Walk Away
10. Alive And Well
11. Order The Sun

 

Eső, sár, metál – Metalfest Open Air Hungary, 2010.05.21-23., Csillebérc, Második nap

A hideg éjszaka után szerencsére kisütött a nap és nagyjából felszáradt minden, jól indult a nap. Reménykedtem, hogy nem lesz eső, vagy nem olyan felhőszakadás, mint tegnap, de sajnos nem úsztuk meg.

Először a lengyel Decapitated koncertjét néztem meg és tetszett annak ellenére, hogy nem vagyok oda a death metalért. Az agresszív, súlyos gitár dominál a zenéjükben, talán ezért jött be, egy kis kárpótlás az elszalasztott Vaderért.
 

Decapitated @ Metalfest 2010, Budapest

 

Tovább

Professzionális képek a csillebérci Metalfestről

Az alábbi galériában Réti Zsolt képeit láthatjátok, amelyeket a 2010.május 21-23. között lezajlott csillebérci Metalfest 2010 rendezvényen készített.

A képek között az alábbi zenekarok koncertjéről találtok fotókat:

Nevermore - Lamb Of God - Deathstars - Brainstorm - Hammerfall - Sabaton - Dalriada - Legion Of The Damned - Finntroll

 


 

Sonisphere Festival - Szófia a mozikban

A Sonisphere Festival sorozat  az angliai Knebworth-ben rajtol június 30-án, többek között a thrash metál négy nagyjának - Metallica, Megadeth, Anthrax, Slayer - fellépéseivel. A Szófiában  megtartott eseményt élő közvetítéssel a világ minden táján meg lehet majd nézni a kiválasztott filmszínházakban. Amelyek között lesz magyar is elméletileg, csak erről részletes információ még nincs.  Amennyiben a június 22-ei koncert magyarországi láthatóságáról lesz bővebb információ, jelezzük nektek. 

Update: A magyarországi helyszín a szegedi Belvárosi Mozi.

Top 10: A Rokksztár visszavág

Ti vagytok a legjobb közönség! Hányszor hallottuk már ezt a nem túl meggyőző mondatot kedvenc rocksztárunk szájából. De van az úgy, hogy néha ők is besokkalnak egynéhány dilettánstól, és sajátkezükbe veszik a rajongók megrecírozását. Válogatott módszerek, stílusos, és kőkemény közbe avatkozások. Nézzük, és ámuljunk:

Tovább

Metááál!! \m/ – Metalfest Open Air Hungary, 2010.05.21-23., Csillebérc, Első nap - képes beszámoló

Az elmúlt hétvégén Csillebércen tartották a több országon átívelő Metalfest Open Air fesztiválsorozat magyarországi rendezvényét. A fesztivált az azt megelőző napon még az atv megpróbálta egy kicsi befeketíteni, ami 2010-ben egyszerre nevetséges és döbbenetes. Frogfoot azonban igazi felvértezett metálosként mindhárom napot végigbulizta, nem egyszer az időjárás viszontagságaival is megküzdve. Az alábbiakban a háromnapos fesztivál első napjáról olvashattok beszámolót.

Sosem jártam Csillebércen,nem voltam elég jó úttörő egy jutalomüdüléshez, így felnőtt fejjel láttam, hogy hol nyaralt egykor az úttörők elitje a külföldi pajtásokkal. Nos, külföldi "pajtások" most is voltak, a "mintamókus" feelinget sajnos elmosta az eső, de "zakatolás" bőven volt a három nap alatt!

Tovább

III. Budapest Showdown a Dürerben [KONCERTAJÁNLÓ]

Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt volt nálunk legutóbb a Koffin Kats és mégis annyi minden történt velük, hogy érdemes volt immáron harmadszorra is visszacsábítani őket a tengeren túlról Budapestre. Kiadtak egy ötödik stúdiólemezt Forever For Hire címmel és a gitáros poszton is cserét hajtottak végre (baráti hangulatban; Tommy Koffin úgy érezte, nem bírja már a szervezete a kemény turnézással és bulizással járó gyűrődést). Az új album egy ízig-vérig psycho-rnr lemez, melynek stíluskavalkádjából a hallgatók jönnek ki a legjobban... Egy olyan korong, melyre a legnagyobb egyetértésben tud a keményvonalas psyhcobilly rajongó a punk-rock'n'roll arccal együtt pörögni (ismerve az amerikai trió élő show-it ez a "pörgés" szó igazán visszafogott).

Az előzenekarok is ebben a szellemiségben lettek kalibrálva. A nyíregyházi The Horibillies psychobilly-t kever remekül punkabilly-vel, míg az őket követő budapesti thekillingscreens karcos street rock'n'roll-t játszik, hol blues-os, hol punk-hc-s megközelítésben. Az előző évben nem csak rájuk rázták a a detroiti "koporsó kandúrok" elismerően a fejüket, hanem a The Silver Shine-ra is. Az amerikai debütálásra készülő hazai psycho-punk trió várhatóan pár vadiúj számot is bemutat a közeljövőben megjelenésre váró negyedik nagylemezéről közvetlenül az este főattrakciója előtt.
 
III. Budapest Shodown [2010.05.31.] // The KOFFIN KATS [USA], The Silver Shine, thekillingscreens, The Horibillies@ Dürer kert, Budapest [1800 Ft]
 
http://www.myspace.com/koffinkats
http://www.myspace.com/thesilvershine
http://www.myspace.com/thekillingscreens
http://www.myspace.com/thehoribillies

Feloszlik a Bridge To Solace

Jakab Zoltán énekestől kaptuk az alábbi levelet:

A Bridge To Solace idén ősszel befejezi ténykedését. Páran már esetleg hallhattátok ilyen-olyan módon az információt, többek között tőlünk is a május 15-i Gorezone bulin, de ezúttal tesszük hivatalossá. Okokat nem nagyon érdemes keresni, egy közel 10 éve létező zenekar esetében úgy gondoljuk egyértelmű, hogy minden kisebb-nagyobb problémával kell szembenéznünk és ezen problémákat mindenki a maga módján dolgozza fel, oldja meg. Mi úgy gondoltuk, hogy az a legjobb, ha a zenekart befejezzük méltó módon, hiszen az elmúlt év során sokkal inkább bukkantunk fel rendszertelenül itt-ott, mint igazán szervezett, aktív formában. Mivel az élet maga is különböző utakra terel minket, így a lehető legjobb amit tehettünk, hogy feloszlatjuk a zenekart. Szeretnénk megköszönni a mérhetetlen támogatást és szeretet, amit kaptunk az elmúlt 8 év során, mert mindig is Ti, a közönségünk voltatok, akik átsegítettek minket a legnehezebb akadályokon és ezért sohasem lehetünk elég hálásak.

A zenekar látható lesz egy jó adag nyári fesztiválon és bulin (dátumok lejjebb), majd október 2-án búcsúzunk Budapesten, a Dürer Kertben egy nagyszabású koncert keretében, ahol egyrészt olyan zenekarokkal játszunk, akikkel baráti kapcsolatot alakítottunk ki az elmúlt években, másrészt pedig színpadra rángatjuk az összes Bridge To Solace tagot az alapítótagoktól kezdve egészen a turnékon kisegítő tagokig!

A zenekar tagjainak egyéb zenei terveiről minden bizonnyal hamarosan hallhattok, hiszen attól még, hogy életünk egy jelentős korszaka lezárul, nem vetünk véget egyéni zenei pályafutásainknak. Zárnánk is sorainkat, mindent elmondtunk, amit lehetett. Szeretnénk még egyszer megköszönni az elmúlt pár évet, Nélkületek sehol sem lettünk volna!

Búcsúkoncertek:

2010. május 28. Mosonmagyaróvár @ Gépház
2010. június 19. Salgótarján @ Éter Fesztivál
2010. július 8. Pécs @ Rockmaraton Fesztivál
2010. július 16. Tokaj @ Hegyalja Fesztivál
2010. augusztus 7. Miskolc @ Gyárfeszt
2010. augusztus 11. Budapest @ Sziget Fesztivál
2010. augusztus 18. Nyírbátor @ Azfeszt
2010. augusztus 23. Orfű @ Alterego Fesztivál
2010. október 1. Szeged @ TBA
2010. október 2. Budapest @ Dürer Kert – bővebb infok hamarosan!

Instru stoner : Karma To Burn - Appalachian Incantation

Karma To Burn - Appalachian Incarnation album coverA Karma To Burn esetében egyet nem tud tenni a kritikus, belekötni az énekbe. Nem azért, mert az hibátlan, hanem azért mert nincs. Illetve ez az Appalachian Incantation esetében még sincs teljen így, hiszen a lemez egyik dalában Daniel Davies a Year Long Disaster énekese is villant egy kicsit, de alapvetően a Karma To Burn dalok vokálmentesek.


Pedig nem így indult az 1995-ben Hicksville-ben (Nyugat-Virginia) alakult stoner rock bagázs. Illetve ez sem igaz így teljesen, mert a Karma To Burn eredetileg egy instrumentális project volt, annak is indult. A csapat bemutatkozó albumát a Roadrunner jelentette meg 1997-ben, amire kiadói nyomásra énekest kellett keríteni. Előbb John Garcia-ra gondoltak, de aztán Jay Jarosz haverjuk énekelte fel az albumot. Nos ami nem ment nem erőltették így aztán az énekestől és a kiadótól is megváltak. Mentek a saját fejük után. Két lemezük jelent meg ezután, mi otthon a Wild Wonderful Purgatory-t, majd a harmadik, Almost Heathen-t is széjjel hallgattuk. És igazából a banda is kultikus státuszt ért el.    


Tovább

Metálgyász – Elhunyt Paul Dedrick Gray, a Slipknot basszusgitárosa

Egy urbandele-i szállodában holtan találták, Paul Dedrick Gray-t (# 2) a Slipknot bassusgitárosát. A beszámolók szerint Gray holttestét tegnap 11 óra körül találta meg egy szállodai alkalmazott. A halál oka egyenlőre nem ismert, a Polk megyei Orvosi Hivatal kedden végzi el a boncolást, de az ilyenkor szükséges toxikológiai vizsgálatok eredményére még jó ideig várni kell. Paul Dedrick Gray 38 éves volt. Nyugodjék békében! 

Ingyenes The Idoru koncert a Dürerben [KONCERTAJÁNLÓ]

Hogy mi a ...-sz az a „Middle Finger Club”? Gyere el a BELÉPŐ MENTES bemutatkozó bulira május 29-én szombaton a Dürerbe, ahol a kvázi „sztárvendég” az immáron fonogram díjassá lett The Idoru lesz, és meglátod. :)) Torkokból áradó torz hangok dallamokkal vegyítve, gitár dzs-dzs-k faintos akkordokkal díszítve, és dob fikcsik paraszt kettőnéggyel. Modern punk-hardcore-metal-rock-ra biztosan számíthattok, meg after party-ra!

 

FELLÉPNEK: THE IDORU - MY SMALL COMMUNITY - WRONG SIDE OF THE WALL - NUKE - STIFF BASTARD - PLASTIC BITCH

 

 

 www.myspace.com/theidoruband.hu
www.myspace.com/mysmallcommunity
www.myspace.com/thewrongsideofthewall
www.myspace.com/postindustrialmotorcore
www.myspace.com/stiffbastard
www.myspace.com/plasticbitchband


A pontos kezdés: 20.30
belépő: FREE!!!

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum