Sziget Fesztivál 2010 | Az MTV Headbangers Ball Színpad fellépői, 1. rész : Ill Nino, Children Of Bodom, Skindred, The 69 Eyes

2010. augusztus 08. - sunthatneversets

A Sziget Fesztivál ebben az évben a tavalyi szinte zéró rockzenei fellépőnél jóval többet produkál, hiszen az MTV Headbangers Ball Színpad igen jó nevű külföldi és haza fellépőktől lesz népes. Két részes sorozatunkban ezeket a fellépőket, mutatjuk be kicsit részletesebben.

 


Augusztus 11., szerda

Ill Nino
19.30-kor egy olyan banda lép színpadra akik 1998-ben, New Jersey-ben alakultak. Az Ill Nino a nu-metal hullámán tört be a fémzene világába. 1998-ban a Max Cavalera Soulflyával együtt turnézó Dave Chavarri úgy döntött, hogy önálló zenekart csinál, amely még hangosabban fog szólni, mint eddig bármelyik latino fenegyerekek alkotta heavy metal-zenekar. A turnéról hazaérkezve a Pro Pain hardcore zenekar egykori dobosa azonnal megkereste barátját, Marc Rizzo gitárost és Cristian Machado énekest és New Jerseyben életre hívták az Ill Ninot. Megalakulásukkor még a megzabolázhatatlan, a pusztító hurrikánokat előidéző természeti jelenségként ismert El Nino nevét viselték, majd 2000-ben a Roadrunnerhez szerződve alakultak át Ill Ninová. Ekkor már a Soulflyhoz, az Ademához, a Nonpointhoz, a Mudvayne-hez és az Ünlocóhoz hasonlóan kemény újvonalas zenét játszó Ill Nino ismert volt az egész keleti partvidéken. Országos és nemzetközi hírnévre második, 2003-ban megjelent albumukkal tettek szert. A monumentális Confessionból megjelenésének első félévében csak az Egyesült Államokban száztízezer példány kelt el, a How Can I Live című dal pedig a rock slágerlistákat is meghódította. A jelenleg Cristian Machado énekes, Diego Verduzco ritmusgitáros, Ahrue Luster szólógitáros, Lazarno Pina basszeros, Dave Chavarri dobos és az ütőhangszereket uraló Daniel Couto felállásban romboló Ill Nino új, ötödik albumán dolgozik és talán valamit erről is elővezetnek Sziget Fesziválos fellépésükön.

 

 
 
Tovább

Napi epikus : Tarja - I Feel Immortal [VIDEJÓ]

Rácz kolléga múltkori top 10 legepikusabb metál videjó című írásába tökéletesen passzolna az ex-Nightwish pacsirta Tarja Turunen legújabb videója, mely az augusztus 31-én megjelenő What Lies Beneath című lemez I Feel Immortal című dalához készült. Minden további szó felesleges.

 


500.000 rock & metal videos on ROCKTUBE and METALHEAD

 

Firewind - Days Of Defiance címmel jön az új lemez

A mostanában Ozzy Osbourne mellett tevékenykedő görög gitáros Gus G. eredeti bandája a Firewind is új lemezzel jelentkezik az ősszel. A  Days Of Defiance október 25-én kerül a boltokba  a Century Media gondozásában.  A felvételek a helsinki Sonic Pump Studios-ban készültek Nino Laurenne és Tapio Pennanen irányításával. Augusztus 17-én pedig jön az első single, amely a World On Fire címet kapta.   

Monster Magnet - Októberben jön a Mastermind

A mai napot egy remek hírrel zárjuk. Az osztrák Napalm Records kiadásában október folyamán jelenik meg a Monster Magnet új, Mastermind című nagylemeze. A bejelentés alkalmából újra üzemel az Monster Magnet honlapja is. Dave Wyndorf nagyon büszke az új albumra, mellyel szerinte új korszak kezdődik a zenekar életében.

Az albumra a következő dalok kerülnek:01. Hallucination Bomb, 02. Bored With Sorcery, 03. Dig That Hole, 04. Gods and Punks, 05. The Titan Who Cried Like A Baby, 06. Mastermind, 07. 100 Million Miles, 08. Perish In Fire, 09. Time Machine, 10. When The Planes Fall From The Sky, 11. Ghost Story, 12. All Outta Nothin'

Félálom : Avanged Sevenfold - Nightmare

Az 1999-ben a kaliforniai Huntington Beachben alakult Avanged Sevenfold új lemeze, valószínűleg a nyár egyik legjobban várt albuma, ami nagyrészt annak a nagyon is sajnálatos ténynek tulajdonítható, hogy a csapat dobosa Jimmy "The Rev" Sullivan  tavaly december 28-án gyógyszer és alkohol túladagolásának következtében elhunyt. A banda nem tétlenkedett sokáig és az egyetemes dobosisten Mike Portnoyt kérték fel az új album stúdió munkáira.
 

Tovább

Powerground - Room Of The Mad Robots és Watch My Dying hírek

A jól sikerült A38-as buli után augusztus 13-án, pénteken, a Szigeten hengerel a Room Of The Mad Robots, du. 4 órakor. A nemrég énekescserén átesett zenekar első klipje utómunka fázisban van, remélhetőleg hamarosan elkészül. A csapat CD-je és pólója továbbra is megrendelhető a Powerground bótból.

A Watch My Dying  rádió jelenti: Derék júliust hagytunk magunk mögött, laza bemelegítés Volton, őrület Pécsen, szauna Tokajban, őrületes energiák az A38-on, végül hazai pálya előnyét kihasználva remek dorogi buli és Thx Jimi Esztergomban! Reméljük az augusztus is ilyen erőteljes lesz, bár az elején egyből ott a rossz hír, hogy kéméndi Vivfest teljes egészében becsődőlt, így a WMD augusztus 7-i bulija is elmarad. A szívás ebben az, hogy a kéméndi cucc miatt vállaltunk be előző nap a két bulit, így Kassán este 8-kor játszik a csapat a Motorock Feszten, Miskolcon pedig éjfélkor hegedülünk a legendásan jó hangulatú Gyárfeszten. Mennyivel szebb lett volna csak Miskán gyalulni pénteken, másnap meg a Skindredékkel sörözgetni Kassán...mindegy így jártunk. Aztán a következő héten a Szigeten játszunk a Fear Factory után, 15-én, vasárnap. A tavalyi elmaradt FF bulin elvileg a WMD lett volna az előbanda, úgyhogy itt az ideje a pótlásnak, annyi különbséggel, h a Factory lesz most az előbandánk:) A nyár utolsó bulija pedig 27-én lesz a budapesti Dürerben, ahol a Rockélet Magazin egy éves szülinapi buliján pengetünk. A kéttermes - INGYENES -  bulin olyanok lépnek fel rajtunk kívül, mint a Road, a Blind Myself, a Nasmith vagy a K3.

Tovább

Akusztikus Augusztus a Tündérgyárban [KONCERTAJÁNLÓ]

Elérkezett az augusztus, amikor is a Tündérgyár munkásai teljes erejükből nekifeszülnek a koncertterem végleges formájának meghegesztéséhez, hogy ősszel, ha jön a Madonna, akkor ne hisztizzen azért, amiért nincs backstage, ahol elfér a három bérelt fehér leguán meg a nyolc chippendale-fiú. (DJ. Gyűlölet, a Tündérgyár emberbarát programszervezője ezúton üzeni egyébként, hogy szeptember közepéig tessék alaposan stay tuned maradni, mert igen fasza koncerteket köt le éppen). A Tündérgyárban azonban addig sem áll le az élet: az augusztust teljes egészében remek akusztikus programoknak fogjuk szentelni, amelyeket a meghitten hűs kávézónkban élvezhettek végig, Drága Vendégeink.

(A hervadt szlogenért és az ahhoz méltó flyerért külön elnézést kér a rommá ivott agyú Tündérgyár Design Crew)

A programok részletesebben:

Tovább

Jane's Addiction - Jön az első koncert dvd

Augusztus 31-én az Eagle Rock Entertainment gondozásában jelenik meg a tavaly újjáalakult Jane's Addiction első koncert dvd-je Live Voodoo címmel.

A dvd-n az alábbi dalok lesznek láthatók:

01. Up The Beach
02. Mountain Song
03. Ain't No Right
04. Three Days
05. Whores
06. Then She Did...
07. Been Caught Stealing
08. Ocean Size
09. Ted, Just Admit It
10. Summertime Rolls
11. Stop!
12. Jane Says
13. Chip Away

Extrák:
01. 1% (Los Angeles, 2008)
02. Ocean Size (La Cita, Los Angeles, Oct. 23, 2008)
* NME Featurette
* Photo Gallery

 

The Cult - Az új dal

A The Cult új, négyszámos anyaga egyéb extrákkal az ősszel jelenik meg. Erről a hétvégén jelent meg az Everyman And Woman Is A Star című dal. A csapat augusztus 3-ai Hágai koncertjén már játszotta is a nótát, melyet egy lelkes rajongó vett fel. A videó egy pici kívánalmat azért hagy maga után.

 

 

 Aki egy kicsit jobb minőségben is kíváncsi a dalra kattintson ide.

Linkin Park - Itt az új dal (de minek?)

A Linkin Park új lemeze már a kanyarban van. Most itt az első single a The Catalyst. Az együttes korábban is nyilatkozta, hogy nehézkesen állt össze az anyag és inkább hangminták egymásutánisága az új album. Nos ezt a nyilatkozatot az új dal csak megerősíti, ugyanis jóformán egy árva gitárt sem lehet hallani benne, de techno zajokat azt igen.

The Catalyst szöveges videó:

 

 

Második Martfűi Utcafesztivál

Augusztus 7-én kerül megrendezésre a Második Martfűi Utcafesztivál névre keresztelt rendezvény, mely olyan neves környékbeli, és távolabbi csapatokat vonultat fel, mint a Locust On The Saddle, a deviANT, a Bálnalovas, az On Carpet, az Idill Of Chaos, és a Stroke.

Időpont: Augusztus 7 - szombat
Helyszín: Martfű, Mártírok útja 1, (a Művelődési Ház előtti tér)
Színpad: A Művelődési Ház lépcsője
Műsorvezető: Dudás Béla
Részvétel: Ingyenes

Sörsátor, Hang, Fény...

 

 

A műsor:
19:00: Bálnalovas (Budapest)
20:15: On Carpet (Martfű)
21:30: deviANT (Füzesgyarmat)
22:45: Locust On The Saddle (Budapest)
24:00: Idill Of Chaos (Tiszaföldvár)
01:15: Stroke (Martfű)

Sodom - Novemberben lemez

Az germán thrasher Sodom új albuma In War And Pieces címmel november 22-én jelenik meg az SPV/Steamhammer gondozásában. A csapat jelenleg is stúdiózik Waldemar Sorychta producerrel (Samael, Tiamat, Moonspell, Borknagar, Sentenced)  Az együttes meglepen aktív mostanában, hiszen pár hete jött ki új dupla DVD-je, Lords Of Depravity címmel.

Hamarosan Fekete Zaj Fesztivál

Már csak két nap és indul a Fekete Zaj Fesztivál  Mátrafüred fölött, Sástón. Van már végleges program és vannak remélhetőleg orvosolható problémáink is. A rossz az, hogy kiesett egy szép nagy összeg a fesztivál költségvetéséből, mert visszalépett a sörös támogatónk és a pályázatunkat elbírálók is - a pozitív előjelek és a pozitív előzsűrizés ellenére is - inkább egy szerintünk elcsépelt témát népszerűsítő fesztivált támogatnak. Vagy ha nekik mindenáron ez a fontos, egy kisebb összeget talán szánhattak volna ránk is. Ha már így alakult, benneteket kérünk meg arra, hogy hívjatátok el a barátaitokat, illetve ha van olyan csatornátok, amin keresztül ilyen rövid idő alatt is lehet támogatókat szerezni a hagyományos vendéglátós dolgokon kívül. Ha valaki tud segíteni, írjon a zero@negativeart.hu címre, nagyra értékeljük.

Jobb hírek: egyelőre egy zenekar sem mondta le a fellépést (tavaly 3 lábtörés nehezítette a dolgunkat), van egy csomó nappali programlehetőség is (túrák, bobpálya, kilátó, csónakázótó), a szombati napra pedig mi is készülünk egy kempingen belüli programmal. Az akció fedőneve FEKETELEVES (bár ez az előző bekezdésre is illik). Hozzatok gázpalackos főzőszettet és bográcsot, ha pedig mindez megvan, akkor nevezzetek a FEKETELEVES fedőnevű főzőversenyre. Nevezhetnek baráti társaságok, családok és zenekarok is. Akit érdekel a dolog, küldjön mailt a zero@negativeart.hu címre FEKETELEVES tárggyal és részletesen leírjuk, hogy mi az amit mi biztosítunk, mi az amit Nektek kell hozni és mi az egész verseny menete. A másik jó hír: lesz fesztiválpóló, férfi és női verzióban is.

Harmadik jó hír (bár ezt sokan tudják): három helyen lehet üdülési csekkel is fizetni a fesztivál bérleteiért és napijegyeiért: Hammer Zenebarlang, Agentura utazási iroda (Pólus Center) és Agentura utazási iroda (Lakkozó utca, Káposztásmegyer). Az irodák elérhetőségeit a ticketportal.hu oldalon találjátok meg. A szálláshelyeink pedig elfogytak, de egy-két napon belül felteszünk a honlapra egy listát a mátrafüredi szálláshelyekről, sátorhely pedig továbbra is bőven van...

Rádió rockkal a rádió rock ellen- Artic Fusion: Célba Érek

Nehéz műfaj a pop-rock, rádió barát rock, vagy akárhogy is nevezzük. A magyarországi zenei piac anya tejéből (értsd ezalatt a sikert, pénzt, csillogást) lényegében csak egy- két zenekar, névszerint a Hooligans, és a Republic tud táplálkozni, és nem is igazán érezhető, hogy valakit könnyen engednek a csecs bimbókhoz, ha ennél az analógiánál maradunk. Így akár lehet egy vér profi zenekar, akinek nem adatik meg az egyről a kettőre lépés, míg egy fiatal banda réteg muzsikával, és kis szerencsével könnyen bezenélheti megát a köztudatba persze underground szinten, ami manapság már egész üdévé vált.

Az Artic Fusion már nem fiatal, a quartett tagjainak már meg van a maga zenei múltja. A teljesség kedvéért: Gyuris János ének (Csakazértis, ex-Madagaszkár Messze Van, ex-Alias), Fülöp Gábor basszusgitár (ex-Traffic Jam, ex-Mezcal), Schuppa Dávid gitár, vokál, Fülöp Attila dob (ex-Traffic Jam, ex-Hedclywaxe, ex-Mezcal) . Eddig egy EPt jelentettek meg, és a Célba Érek bemutatkozó albumként funkcionálna a maga 13 számával.
 
Hogy mennyire hordozza magában az Artic Fusion az újra való törekvést, az innovációt? Semennyire! Legalább is nagyon kicsit! Gyakorlatilag fülbemászó, de elég sokszor leharcolt dallamokkal operálnak a srácok, néhol megemelik a hallgató vérnyomását, de a végtelenségig ismételt refrének, és a kiszámíthatóság miatt gyakran fullad unalomba a Célba Érek.
Tovább

Lengyel felkelés : Sabaton - Uprising [VIDEJÓ]

66 évvel ezelőtt, 1944. augusztus elsején felkelés tört ki Varsóban a német megszállás ellen, ami 3 hónapig tartott, amikor is a Wehrmachtnak sikerült levernie az ellenállást. A felkelés kitörésének 66. évfordulóján debütált a lengyel tévében a power metalos svéd Sabaton az Uprising című dalhoz rögzített klipje, amely az akkori eseményeket dolgozza fel.

A Lengyelországban, lengyel rendezővel forgatott, és számtalan statisztát  felvonultató, nem 2 fillérből forgatott videóban feltűnik Peter Stormare (A szökés, 8MM, Fargo) színész is.

Aki egyébként még nem tudná a Sabaton november 14-én a Wigwamban lép fel az Alestorm és a Steelwing társaságában.

 


500.000 rock & metal videos on ROCKTUBE and METALHEAD

Sziget Fesztivál 2010 fellépők | 9. rész : Muse

Nos lassan megint eltelt egy év a 2009-as Sziget Fesztivál óta, mindjárt kezdődik az idei. Ahogy azt tettük a múlt évben, idén is bemutatjuk a Sziget nevesebb fellépőit, persze azokat, akik rock/metál-ban utaznak.

Az idei Fesztivál kétségtelenül egyik legnagyobb húzása az angol Muse fellépése lesz. A  Matthew Bellamy – ének, gitár, zongora, Christopher Wolstenholme – basszusgitár és  Dominic Howard – dob felállású csapat az angliai Devon megyében található Teignmouth kisvárosban alakult.

A zenekar tagjai mind más együttesekben kezdték, míg tizenéves koruk körül kialakult a végleges felállás, ami mindmáig változatlan. Indulásuk szempontjából meghatározó volt egy helyi zenekar verseny, amelyet botrányos viselkedésükkel, valamint kinézetükkel, saját maguk legnagyobb meglepetésére megnyertek. Ezek után kezdtek komolyan gondolkodni a folytatáson, és különböző helyi bárokban, kisebb klubokban szórakoztatták – a sokszor nem túl érdeklődő – közönséget. Egy ilyen alkalommal fedezték fel őket, ezután rögtön szerződést ajánlottak nekik.

Tovább

Csorna hardcore : Suicide Pride – Halva született álmok

A 2006 év elején Csornán alakult Suicide Pride Az Utolsó Percben című EP-jéről is volt szerencsém írni. Ott már előrejeleztük, hogy a csapat egy teljes hosszúságú lemez felvételén töri a fejét. Nos a jelenleg basszert kereső csapat tartotta is az ígéretét, már ha az intróval együtt 8 számot tartalmazó valamivel több, mint 14 perces anyagot nagylemeznek nevezhetjük.

Nyersen szól a Halva Született Álmok, melyben tényleg megbújik a punk lendületessége és a thrash metál súlya is. Soma, Luki, és Maci továbbra is igencsak lendületes zenét tol, és a társadalom kritikát megfogalmazó szövegek csak tovább erősítik mindezt. A felvétel viszont talán túlságosan is nyersre sikeredett és így egy kicsit demós jellege lett a cuccnak, bár lehet hogy ez szándékos.  

Az Intro még középtempós riffelést hoz, de aztán a Zuhanás, az Egyedül és a Mizantróp igencsak fénysebességre kapcsol, talán csak utóbbi hoz egy lassú kiállást. Az ötös Véget  Nem Érő Út egy olyan reszelést hoz a dal közepén, amitől minden igaz metálosnak/hácésnek „könnybelábad” a szeme. Az ezt követő Gyenge Remény is tarol, mint a hurrikán, és ez az érzés az ezt követő Mindörökké hallgatása közben sem csökken, de itt azért némi punkos óóóózást sikerült elsütni és a dal végén a kiállás is állat. A lemezt A Félelem Tart Ébren című dal zárja, amely lassabb kezdés után a szokásos, de igencsak hatásos darálást hozza.

Igazából a továbblépés lehetőségét az utolsó két dalban látom, ahol a tempókkal és a harmóniákkal is variálnak a srácok. Mert bármennyire is hatásos ez az agresszív, acsarkodós előadásmód, hosszútávon a dalok egyformaságát eredményezheti. A tehetség továbbra is adott, de legközelebb kicsit hosszabb dalokat kérnék, ha lehet.   

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum