A Skalar Music egy világviszonylatban is jól ismert koncertszervező cég. Magyarországi irodája 2009 elején startolt és azóta a hazai koncertzenei színtér is örvendetes fellendülésnek indult. A hazai koncertéletről, a koncertszervezésben rejlő lehetőségekről és egy kicsit a jövőről is beszélgettünk Jakab Zoltán ügyvezetővel.
RS: Ha jól emlékeszem a 2009 év elejétől működtök Skalar Music-ként, mesélnél egy kicsit az indulásról, illetve a korábbi BPRNR-rel mi lett?
Valahol szerencsés történet a mienk, hiszen még a BPRNR Booking révén többször is volt alkalmunk együtt dolgozni az osztrák Nova Music-kal, akik ugye egyrészt a Nova Rock fesztivál megszervezéséért, másrészt az osztrák koncertpiac oroszlánrészéért felelnek. A BPRNR Booking vezetése közben eltelt idő alatt megfogalmazódott bennünk, hogy jó lenne lépni egyet előre, ehhez az osztrák cég pedig partner volt, hiszen úgy voltak vele, hogy ha már Szlovákiában, illetve Csehországban is mozgolódnak, evidens lenne Magyarország felé is nyújtózkodniuk egy kicsit. A Skalar nevet egyébként nem sokkal a magyar cég megalapítása előtt vették fel ők is. Az első Skalar Music Hungary rendezvény pedig a 2009-es Iced Earth/Saxon buli volt a PeCsában.
A korábbi BPRNR Booking következő lépése ez a cég. Míg a BPRNR egy jóval tágabb fogalom volt, hiszen nem csak koncertszervezéssel, hanem hazai zenekarok gyűjtőhelyeként, illetve képviseleteként is működött, a Skalar jelenleg a külföldi zenekarok hazánkba hozataláról szól. A cégérváltás így némileg jól is jött, nem mintha bajunk lett volna a BPRNR névvel, azonban az olyannyira volt a partnerünk, Vörös Andris gyermeke, hogy egy új név és új üzletpolitika segítségével jobban tudunk mi is az adott feladatra koncentrálni.
RS: Tavaly rengeteg bandát hoztatok Budapestre. Évekkel ezelőtt mindenki azért sírt, hogy a bandák többsége csak Bécsig vagy maximum Csehországig ér el. Mi változott azóta, mert lassan egy hétre 3-4 külföldi fellépő koncertje jut?
Semmi különös nem történt, mindössze beért a sokéves munkánk, persze badarság lenne azt állítani, hogy ez csak a mi érdemünk, hiszen egyrészt a velünk hasonló méretű cégek, mint pl. a Concerto, másrészt a kisebb koncertekért felelős kezdeményezések mind keményen dolgoztak azért, hogy aktív zenei élet legyen Budapesten.
A titok pedig nem más, mint a piacképes ajánlatok, illetve a megfelelő bánásmód elegye. Tegyük a szívünkre a kezünket: tudjuk nagyon jól, hogy vendéglátásban elsőosztályú, amit nyújtunk – ezt azért is tudom bátran kijelenteni, mivel zenészként láttam egyet s mást az elmúlt 10-12 évben külföldön. Viszont azt is be kell látni, hogy ez vajmi kevés már 2011-ben. Budapest, mint „exotikum” megszűnt létezni, már nincs meg az a romantikája, hogy a zenekarok csakazértis alapon eljöjjenek ide játszani. Aki eljön, az vagy szeretne jól keresni, vagy személyes okoknál fogva szeret ide visszajárni. Nagyszerű lenne, ha a jövőben minél több olyan zenekar érkezne hozzánk, akik aktuálisak és frissek. Ha megnézzük, sok olyan zenekar van, akik nem a pályafutásuk zenitjén érkeztek hozzánk, elég ha megnézzük az olyan punk zenekarokat, mint pl. a Pennywise, vagy a NOFX. Ellenpéldának ott van a Rise Against. Ha ezt az arányt meg tudjuk változtatni, akkor érzem úgy, hogy sikert érünk el. Azonban ennek rendkívül sok más összetevője is van, kezdve attól, hogy internet ide vagy oda, Magyarország zenei kultúrája még mindig minősíthetetlen szinten van. Vannak az állandóan ellőhető produkciók, akiket igazából mindenki megunt már, a friss nevekről meg fogalma sincs az embereknek, mert ezeknek nincs platformjuk.
Sokkoló példa a dán Volbeat. Itthon megtöltenek egy Diesel Klubot, tőlünk 350 km távolságra, Grazban 11 ezer ember volt a koncertjükön. Sokat nevetünk mindannyian meg labancozunk, amikor az osztrák közönségről beszélünk, ami lehet bizonyos szinten igaz is, viszont ami nem mindegy, hogy ott egy olyan hálózat van, ahol ezek a zenekarok eljutnak az emberekhez és kellően nyitottak rájuk. A koncertszervező az én olvasatomban csak elronthatja a munkáját, szerintem semmi ördöngős nincs a mi munkakörünkben, pusztán korrektnek kell lenni és az adott feladatot hibátlanul elvégezni. Varázsolni azonban mi sem tudunk, ha nincs felvevőközönség, akkor jöhet ide bárki, minden igyekezetünk ellenére elbukunk.
RS: Zenészként az ismeretségedet mennyire tudod bevetni egy-egy koncert leszervezésénél?
Ez a hardcore punk színtéren mindenképp működik, hiszen jelenleg – és ezt nagyképűség nélkül kijelenthetem – nincs olyan zenekar a világon, akihez ilyen-olyan módon ne lenne valami személyes kontaktom. A mai napig működik az a személyes vonal, hogy „A” zenekar tagja azt mondja „B” zenekar tagjának, hogy „Te, a Zoli csinált nekünk koncertet/ turnéztam vele, stb., menjetek nyugodtan.” Azonban az is fontos, hogy a hardcore punk színtér nekem az életem és hobbim. Ebből nem fogok sohasem megélni, ez nálam gyerekkori szerelem marad mindörökre és ez így is van jól. Minden egyéb esetben naivitás lenne azt gondolni, hogy a két szép szemünkért eljönne bárki ide játszani.
RS: Egy pár szóban mesélnél arról, hogy egy adott koncerttel kapcsolatban milyen teendőid vannak? Mekkora stáb segíti a munkádat?
Hárman vagyunk tulajdonosok a cégben, Vörös Andris, akit ugye már korábban említettem, valamint Sós Balázs, akivel emberemlékezet óta barátok vagyunk és közösen turnéztunk a zenekarainkkal a ’90-es évek végétől. Mi hárman vezetjük a tárgyalásokat és tartjuk a kapcsolatot a partnereinkkel. A mindenesünk Horváth Máté, aki a munka oroszlánrészét végzi, technikai feltételeket egyeztet, a rendezvényeket levezényli, egészen az étkeztetéstől a jegyeladásokon át az adott koncertek személyzetére vonatkozóan. A stáb mindig változó, mindig az adott produkció szabja meg, hogy mennyi munkaerőt kíván.
RS: Általában klubkoncerteket szerveztek. Az osztrák Skalar honlapján viszont látok olyan koncerteket, fesztiválokat is, melyek azért bőven nagyobb termekben, helyszíneken kerülnek megrendezésre, akár aréna-koncertnek nevezhetők. Egy-egy Slipknot, Disturbed, Alter Bridge, Korn kaliberű bandára itthon nem lenne kereslet vagy egyszerűen hely nincs egy ilyen koncert megrendezésére?
Lenne kereslet természetesen, de nem minden esetben lenne a mi általunk ajánlott feltétel megfelelő. Példának ott van a Slipknot. Mi biztosak vagyunk benne, hogy 5-6 ezer embert bármikor be tudna hozni a produkció, ennek megfelelő konstrukciót is tudnánk ajánlani, azonban a zenekar ennek a minimum dupláját szeretné kapacitásban, amiben pl. mi nem vagyunk már annyira biztosak. Ugye a legjobb erre megintcsak a Volbeat példáját felhozni, amit már említettem. És megintcsak visszatértünk oda, hogy ha az országban meglenne a megfelelő platform arra, hogy az emberek minél több helyről tudjanak információhoz jutni és nem csak az örökkön körforgó szenny ömlene ránk mindenhonnan, akkor mi is nagyobbat tudnánk nyújtózkodni, ha szükségeltetik.
RS: A sok koncert közül több nézőpontból nézve, melyik volt a legsikeresebb és melyik az, ami kicsit „zűrösre” sikerült, netán egy életre elfelejtenéd?
Amit egy életre szeretnék elfelejteni az valószínűleg a kanadai The Black Hand esete. Szegények buszát a személyes cuccuk nagy részével és az összes hangszerükkel együtt ellopták Angyalföldön a szállásuk elől. A mai napig a víz lever, ha erre gondolok. Ráadásul a zenekartagok eleve nem nagyon bírták egymást és ott, azon nyomban, miközben a rendőrségre rohangáltunk és telefonálgattunk, fel is oszlottak.
Pozitív élményekből mindig van sok, amit ki szeretnék emelni, az a kedvenc zenekarom újjáalakuló koncertje volt. A Trial még 1999-ben játszott Budapesten, akkor életreszóló barátság alakult ki közöttünk, majd 2005. elején kaptam tőlük egy emailt, hogy egy koncert erejéig újjáalakulnak. Akkor azt válaszoltam nekik, hogy olcsóbb iderepíteni 5 tagot, mint az összes európai hardcore srácot, akik ezt a bulit mindennél jobban meg akarnák nézni. Jött is a válasz szinte azonnal, hogy „igazad van, csináljuk!”. Onnantól kezdve az egész történelem, nem sok ilyen koncert adatott meg az életemben, ami amellett, hogy szakmailag is jól alakult és rendben lezajlott, érzelmileg is hatalmas pluszt adott.
RS: Catering terén talán ezek a bandák nem tűnnek nagy igényűnek, gondolná mindenki. Elképesztő kérésekkel találkoztál?
Hirtelen nem emlékszem, hogy lett volna ilyen idén. Legendásak azok a sztorik, hogy vannak előadók, akik csak a sárga színű M&M’s csokit eszik meg, ésatöbbi, de nekünk szerintem nem volt semmi különleges nemhogy idén, hanem amúgy sem.
RS: A tavalyi év igen sűrű volt számotokra is. Látjátok-e már, hogy idén kik azok az előadók, akiket el lehetne hozni Magyarországra, illetve ehhez szükséges-e a Skalar további fejlődése?
Az év eleji rendezvényeink egy részét már bejelentettük, szeretnénk azonban ennél is jóval tovább menni, hiszen úgy gondoljuk, a 2010-es év egy jó alap volt a nehézkes 2009-es után. Hogy kiket szeretnénk hozni, az viszont maradjon meg titoknak, nem szeretnék elkiabálni semmit, valamint sok dolog még csak körvonalazódik. Mindenesetre egy Ice-T koncertnek örülnék :-)
RS: Aki élő zenei események szervezésével foglalkozik, ráadásul zenész is, az kiket hallgat szívesen?
Ha már Ice-T, akkor mostanában a Home Invasion lemezét, tele van klasszikussal :-) Amúgy mindenevő vagyok, decemberben is hat csomag lemezt rendeltem ilyen-olyan kiadóktól, tehát jönnek bőven mindig új dolgok. Természetesen ott van az örök szerelem, a régi klasszikus hardcore zenekarok, illetve szeretek keresni az interneten friss zenekarokat is. A napokban pedig sokat hallgattam olyan előadókat, mint a U.S. Christmas, a Constants, vagy a Wovenhand.
RS: Van-e még olyan szakmai kihívás, amit szeretnétek elérni, vagy olyan előadó akit egyszer mindenképpen szeretnének elhozni Magyarországra?
Csak kihívás van. Ha nem lenne, a munkánknak nem lenne semmi értelme. Úgy gondolom, hogy a modern metal, hardcore és punk zenekarok soraiból temérdek meghatározó zenekart hoztunk el. Ezek közül sok kultikus zenekart, akik ugyan nem a legnépszerűbbek hazánkban, de munkásságuk nélkül a kemény zenei világ nem lenne az, ami. Viszont itt az ideje, hogy 2011-ben új sebességbe kapcsoljunk. Szeretnénk minőségi rendezvényeket hozni az országba és ezek anyagi sikere mellett fontos a kultúrmisszió is, hiszen ennek az országnak nagyon nagy szüksége van a zenei vérfrissítésre, véget kell vetnünk a rossz beidegződéseknek, az évtizedek óta belénk kódolt zenei normáknak és nyitnunk kell.
RS: Végül egy Bridge To Solace-szel kapcsolatos kérdés. A nyári-őszi búcsúkoncerteket lemondani kényszerültetek Kámán Péter kemoterápiás kezelése miatt. Péter hogy van és a koncertek mikor kerülnek megrendezésre?
Köszönöm szépen a kérdést Peti és a zenekar nevében is. Peti jelenleg lábadozik és még nincsenek végleges eredmények, azonban bizakodik és mi is ezt tesszük. Sokat beszélünk telefonon, hetente többször is hívjuk egymást és úgy tűnik nagyon jó a hangulata, sokat röhögünk minden hülyeségen, megvitatjuk, hogy éppen kivel mi történt és várjuk, hogy viszontlássuk. A koncertek nem tudom mikor kerülnek megrendezésre, nem sietünk, szeretnénk a lehető legtökéletesebb módon elbúcsúzni a közönségünktől.
