Instrumentális post-rock Győrből: Rosa Parks-Black Is The Color Of Bondage, Blue Is The Past (2010)

2011. január 14. - Norbert K

Tavaly év végén jelent meg a Rosa Parks bemutatkozó nagylemeze. A győri csapat arról az amerikai hölgyről nevezte el magát, aki 1955-ben, feketeként, nem volt hajlandó átadni a helyét a buszvezető utasítása ellenére sem egy fehérbőrű utasnak. Gondolom, egyfajta ars poetica-ként is felfogható ez: a srácok szeretnék felbolygatni a magyar rockzene állóvizét. Valóban igen érdekes anyaggal jelentkeztek. 5 számos, 31 perces lemezük egy percet leszámítva teljesen instrumentális, jellegzetes, jól összerakott, átgondolt koncepció alapján készített. A folytatásban részletesebben behatolunk a poszt-rockerek világába.

Az első, Stay Punk! Stay Prog! címet viselő dal jellegzetes, leginkább a U2-gitáros, The Edge által gyakran használt hangzással nyit. Visszhangos, torzítás nélküli gitárhang, és majdnem 2 percen át ezt hallhatjuk, kisebb-nagyobb változtatásokkal, mígnem belép a zúzda. Utána a főtéma további bontogatása, folyamatos váltásokkal, és nagyjából így épül fel a további 4 szám is. Kellemes, kissé borongós hangulatú zene ez, igényes, változatos témákkal.
A második, 0110 tetszett nekem a legjobban az albumról. Egyrészt ez az egyetlen, ami rögtön a keményebb résszel kezdődik, mellőzve az előbb hallott gitárhangzást. A tiszta, lassabb rész nekem egy radiohead-féle világot jelenített meg. A szám végén, 4:46-tól hallható kiállás, majd a végéig tartó zongoradallam szerintem az album legjobb része, a kezdeti ismerkedések után egyértelműen ide tekertem mindig vissza, ez nagyon el lett találva, szép magyar kifejezéssel élve.
Ezután visszatérünk a szokásos visszhanghoz, az album legrövidebb darabjával. Egyébként az Only The Lights címet viseli a szerzemény. A már említett 1 percnyi „ének” (inkább kiabálás) ennek a számnak a végén hallható, és egyébként teljesen jól illik oda. Nem egy Corey Taylor, aki(ke)t hallhatunk, de ide ez kell. Tényleg.
Az utolsó két dal (Dance While You Still Can, The Saville Inquiry) a már megkezdett úton halad tovább, váltásokkal, dallamkibontásokkal. Nekem ez a két szám kissé összefolyt, helyenként kifejezetten izgalmas (pl. az utolsó dal közepén a kiállás nagyon-nagyon tetszett), de néhol bizony meg elég elcsépelt és unalmas megoldásokkal. Nem rossz szerzemények, de valahogy nálam ezek nem találtak igazán célba.

Összességében egy nagyon kellemes hanganyaggal álltak elénk a győri fiúk, és soha rosszabb bemutatkozó lemezt, azt mondom.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti az instrumentális zenét, a post-rockot, vagy aki szeret igényes, összetettebb muzsikát háttérzenének berakni (autóvezetés közben például egészen kiváló). Aki inkább éneklés-párti és a hagyományosabb rockzenét, fémzenét szereti, annak valószínűleg nem a Rosa Parks lesz az új kedvence, de egy esélyt mindenképpen megérdemelnek.
 

AZ album ingyenes letölthető innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr982584337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum