RockStation

A Queens Of The Stone Age debütáló albumának újrakiadását limitált számú koncerttel ünnepli

2011. február 26. - sunthatneversets

A Queens Of The Stone Age debütáló albumának újrakevert márciusi kiadását limitált számú koncerttel ünnepli. Ez egy egyszeri és megismételhetetlen alkalom, amikor a koncerteken kizárólag az első album dalait fogják játszani, kiegészítve az adott korszakból származó más nótákkal, valamint meglepetésekkel.

A turné március 18-án kezdődik New Orleansban és 60 buli követi a világ körül. A debütáló album új kiadása március 7-től kapható, Magyarországra május 28-án érkeznek, a helyszín a Petőfi Csarnok.

A Queens Of The Stone Age (rövidítése: QOTSA) amerikai hard rock együttes, amelyet 1997-ben Kaliforniában alapított Josh Homme gitáros, a Kyuss felbomláa után. Az első albumot 1998-ban adták ki, a címe megegyezett az együttes nevével. Összesen hét albumuk jelent meg eddig, amelyek mindegyike remek kritikákat és nagy figyelmet kapott, s több mint 4 millió példányt adtak el belőle világszerte.

Karrierjük során a csapatot több stílusba is besorolták, mint hard rock, alterrock, art rock, heavy metál. Rájuk akasztották a stoner rock jelzőt is, azonban maga Homme is elutasítja ezt, állítva: “Ha választhatok, ezt elhagynám. Szerintem a stoner rock szükséges eleme a drog. Nem hiszem, hogy ez nálunk fennállna. Nem vagyok egy AA fickó vagy hasonló, de ugyanakkor nincs szükségem drogokra, hogy zenét írjak.” Homme gyakran jellemzi a banda stílusát “robot rockként”, utalva a csapat szolid és ismétlődő riffjeire a dalok felépítésében.

A budapesti koncertre február 25-től kaphatók jegyek a Ticketpro országos hálózatában és a livenation.hu oldalon keresztül.

További infok:
www.qotsa.com
www.ticketpro.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr502689843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum