A Queens Of The Stone Age(a Kyuss feloszlása után Josh Homme, és Nick Oliveri alapították a szintén Kyusst megjárt Alfredo Hernandez-zel) sihederkorom kedvenc zenekara volt. 2001 tájékán láttam a Rated Rről a Lost Art Of Keeping a Secret videóját, és totál bejött, akárcsak az album, de az igazán arcon ütő lemezük az ezt követő Songs For The Deaf volt a számomra. Ezek után Nick Oliverit kidobták a bandából, és két eléggé erőtlen, a stoner rock örökségétől szinte teljesen mentes indie-s albumot dobtak ki (Lullabies To Paralise, Era Vulgaris). Ezzel a két albummal berobbantak a szélesebb körű ismertségbe, és ezzel együtt szép lassan kikerültek az én látókörömből. Ha csak egy új lemezt dobtak volna ki, fognám a fejem, hogy úgy se lesz már olyan, mint a régi. De most ettől nem kell félnem.
Az van ugyan is, hogy az új QOTSA albumként bejelentett Queens Of The Stone Age című lemez idén 13 éves. Ennek a remasterizált változatát kapjuk meg, a fene tudja milyen apropóból, habár ha azt vesszük, hogy a debütáló album megturnéztatásának keretén belül Magyarországon is játszanak (először), akkor máris van értelme. Egyébként számomra érthetetlen, hogy miért épp ez a lemez lett újra kiadva, hiszen a Queens Of The Stone Agenek (a lemeznek) vannak talán a legdirektebb, és legkarcosabb számai. Semmi olyasfajta finomkodás, mint pl. az Era Vulgarison. De talán csak annyi volt a cél ezzel, hogy az utókor hallhassa normális, nem kimaradozó dobbal, a You Can’t Quit Me Babyt. A technika csodákra képes.
Igazság szerint nem lett semmi átírva, vagy újra előadva, egyszerűen át van keverve. Azt se mondanám, hogy rohadtul mai lett így a hangzás, de azért néhány dalnál valamivel jobban szólal meg. A debütáló album tizenegy számát kapjuk, meg a Kyuss/QOTSA Split lemezről a Spiders and Vinegaroons, a These Aren’t The Droids You’re Looking For és a Bronze számait. Se több se kevesebb. Autentikusan, abból a korból, amikor még gyakorlatilag Kyuss utódzenekarként funkcionált az akkor még trióban alkotó QOTSA.
Ha valakinek kimaradt volna az életéből a Queens Of The Stone Age album (gondolok itt a stoner zenével nem túl bensőséges viszonyt ápolókra, vagy azon tizenévesekre, akik a Little Sisterrel ismerkedtek meg először) itt van néhány kapaszkodó, hogy milyen is (volt) a debütálása ennek a korszakalkotó zenekarnak. Egyfelől megkerülhetetlen a Kyuss öröksége, mint viszonyítási alap. Ha az anyazenekarral akarunk analógiát keresni, mindenképpen fel kell készülni, hogy nem annyira mély, és koszos. Az újabb dolgaikhoz képest viszont sokkal primitívebb, de (számomra) szerethetőbb. Az olyan számok, mint a nyitó, sodró erejű Regular John, a fülbemászó, iszonyat fílinges Mexicola, a kicsit punkos, rock n’ rollos beütésű How To Handle A Rope, a mantrázós Spiders And Vinegaroons mind-mind olyan örökérvényű számok, amik a mai napig tisztességgel megállják a helyüket. 
A hangzás javítás következményeképp leginkább a most már teljes dobbal, és gitárral megszólaló You Can’t Quit Me Baby (érthetetlen, hogy anno hogy kerülhetett ki a kezükből olyan foghíjasan ez a szám), és a pofásan átgyúrt, szinti szólammal is díszített If Only lettek azok a számok, amelyek hallhatóan jobbak lettek a tizenhárom évvel ezelőtti formájukhoz képest.
Nincs itt nagyon szépíteni mit. Ha ez az album most jelent volna meg akkor is csípném, viszont azért is totális riszpekt a Queens Of The Stone Agenek, hogy ezt, a kicsit a perifériáról kiszorult albumot porolták le. Azért meg duplán, hogy ezt a lemezt elejétől-végéig lejátszva turnéznak majd a kőkorszaki tranyók. Érdekes válasz ez a Kyuss Lives!-re, amiben Josh Homme nem akart részt venni, de azért nem átallt egy olyan lemezt újra kiadni (oké a kiadó nem átallt egy olyan lemezt újra kiadni), ami derékig tocsogott a Kyuss örökségéből maradó posványban, amit mifelénk sztóner rocknak illő nevezni. Május 28.-án érdemes tiszteletünket tenni a Petőfi Csarnokban.
Hallgasd meg az egész albumot!
