A veszprémi Guilthee első lemeze Lustration címmel két éve volt sűrűbb vendég a játszómban. A death metált a 70-es évek pszihedelikus analóg hangzásával keverő album, nem egy azonnal ható slágergyűjtemény volt ez kétségtelen, de sok hallgatás után igazi gyöngyszemek bukkantak elő a hangok mögül.
A csapat nemileg megfogyatkozott, a múltkori lemez óta – Vértesi István basszer már nem zenél a csapatban -, de a banda gerince, Csula Emil - hörgés, ének; Greskó Károly - szóló-, ritmus és akusztikus gitár; Bachstetter Balázs - ritmus és akusztikus gitár és Tóth Gábor – dob, programozás maradt és Gábor a basszust is feljátszotta most, sőt az album keverését is neki köszönhetjük.
A Homunculus Paradoxon egy koncept album, mely egy középkori alkimista életéről szól, bemutatva születését (Chorion), tanuló éveit (The First Experiment), a vizsgamunkáját (Manna Di San Nikola), mesterének halálát (Žitije Hermesovo) egy bizarr végjátékot és a feloldozást.
A darab - mert a Humunculus Paradoxon inkább egy előadás, mint egy egyszerű lemez – nehéz és egyben nagy odafigyelést is igényel, hiszen a történetmesélés, hangjátékszerű átkötőkkel is operál. A felvétel a bándi AMP stúdióban készült és baromi jól szól az anyag,
A kezdésnél azt hittem, hogy teljesen más lesz az album – igazából más is -, mint elődje, mert két női énekkel (Varga Betty és Varga Anita) erősen átitatott Anathema szerű dallal nyit a Succubi és a Red-Hand Succubi Theory. Az első igazi darabolás a Chorionban jön el, de a Manna Di San Nikola is hasonlót hoz baromi fogós, súlyos riffekkel melyben a női ének jól egészíti ki a hörgést. Egyébként szövegkönyvvel érdemes a lemezt hallgatni, mert így lehet igazán a követni a többszereplős történetet.
Ezt követően egy német nyelvű, iszonyatosan hosszú című dal következik, szinte epikus hangvételben, majd ezt a pusztítóan kemény Digitale Gaudium követi, mely az album egyik legjobb dala. A Žitije Hermesovo egy rendkívül sötét hangulatú temetői menet, mázsás, már-már doomba hajló riffekkel. A lemez végéhez közeledve a magyar nyelvű Hübrisz a pokol mélységeiből tör elő, de a szép női ének valamelyest oldja a feszültséget, míg az albumot záró Útban Délnek egy hangjáték-monológ, mely lecsendesíti a lemez által keltet hullámokat.
A Homunculus Paradoxon-on a Guilthee lenyesegette magáról azokat a felesleges kinövéseket, amelyek a Lustration-ön még nehezebben élvezhetővé tették a muzsikát. Nagyon sok munka van ebben az albumban, melynek minden hangja egy pici művészet is egyben. Egy biztos: hazai vizeken kevés ennyire átgondolt és jól összerakott produkció fog születni ebben az évben.
