RockStation

Modern rock split: The Idoru, My Small Community, Velvet Stab

2011. április 17. - viliricsi

Már a címben leleplezzük ezt a szép kezdeményezést: három zenekar együtt hozta létre ezt a jópofa kivitelű cd-t.. A borító – kívülről kezdjük hámozni a hagymát! – (a honlap alapján) a My Small Community (továbbiakban: MSC) világa groteszk figurákkal (érdemes egyébként felmászni weboldalukra, én még csupán a Belgáéknál tapasztaltam hasonló fárasztást). A bookleten is testvériesen megosztoztak: 2-2 oldal jut mindenkinek; az Idoru a szövegeket biggyesztette rá (ezekről később), a többiek inkább a rajzokban jeleskedtek, plusz a „kötelező” infók terén.

Legszívesebben a progresszív rock híveinek figyelmébe ajánlanám ezt a közös munkát, de ma már annyira teret hódított (az úgynevezett) progresszivitás, hogy aki progresszív, az már nem igazán progresszív (szal teccik érteni). Én is inkább megelégszem a modern rock elnevezéssel.

A The Idoru tudja magáénak az első négy számot, hogy ők mit keresnek ezen a megosztott lemezen, azt nem tudom, hiszen egy már befutott zenekarról van szó. Bár az utánuk nyomuló MSC-nek is megjelent már egy darab cd-je, de az gondolom, nem robbant akkorát, hogy kihagyják ezt a közös csónakot. Na de visszatérve az indító zenekarhoz, még egy újdonsággal állnak elő: ezúttal magyar nyelven szólnak a néphez – igaz a „szónok” is új Szolga József személyében. Az ő hangja amolyan „magyar hard rock hang”, D. Nagyéra, vagy a Lordos Pohl Misiére hajaz. Attól igazán érdekes a produkció, hogy a ritmusszekció - Pásztói Balázs basszus, Kocsis Máté dob - illetve a két gityó - Szalkai Tibor, illetve Nagy Gábor kezében -  közül mindig az egyik a thrash irányába rántja a dalokat. Hogy ez szándékolt, ki is derül a második dalból, mely Félig szép – legalábbis ez a címe. Dallam-centrikus, mégis helyenként zúzós,  költői szöveggel megáldott szerzemény ez, a cd első harmadának gyöngyszeme. Igaz, kis családom az Idoru-részt lezáró, lírai (és egyetlenként angol nyelvű) Breathre esküszik.

Én meg esküszöm, majd’ infarktust kaptam az első MSC-dal felcsendüléséig. Hogy miért is? Egy kedves megkeresés és ez ezt követő (hasonlóan jó hangulatú) levelezés után ők küldték nekünk ezt a lemezt. Az ember drukkol, had ne kelljen már „lelőni” azokat az embertársakat, akik baráti kezet nyújtanak felé, de ugyanakkor a magunk becsületének, és (legalább annyira) az olvasóknak is tartozunk az igazság kimondásával (kiírásával). Örömmel jelentem: ismét szerencsém van – akárhogy, akármennyiszer hallgatom, ez az anyag minimum „nem rossz”! El tudom magamat képzelni koncerten őrjöngve erre a zenére éppen úgy, mint ágyon  fekve, relaxálva, MSC-t duruzsoló fülhallgatóval fejemen.

Hogy mi is ez tulajdonképp? Ők így vallanak magukról: „A zenekar szinte minden rock zenei stílusból merít és ezek egyvelegéből alkotja saját műfaját..” Kerüljünk azért közelebb a megfejtéshez: ezen zene rokonságágába magyar ágon talán a The Moog és a Subscribe tartozhat, a családfa külhoni hajtását a Fall Out Boy, és talán a Linkin Park képviselheti.

Ami különbség, hogy az MSC szemmel láthatólag, vagyis füllel hallhatólag jóval kevesebbet tesz a népszerűvé válásért, mint „unokatesói”. E dalokban nincs semmi hatásvadászat, nincs pár hangból álló, ütős refrén. A dallamérzékenység mégis megmutatkozik, leginkább a Places we knowban A zenekar újabban akusztikus produkcióval is készül, ami nem mindig szül jó vért, tehát úgy tűnik, a követett stílus dacára az ár ellen úszás világbajnokaival van dolgunk.

Nevük magyar memóriába nehezen rögzül, nem is skandálható. Az angol nyelvű éneklés más káposzta, éppen a két említett magyar „rockon” is ínglisül dalolva futott be. Ma már ilyen is van. Ha már az Idorunál megtettem, tiszteletem jeléül itt is felsorolom a tagságot: Bodóczi Zoltán (ének), Tóth Miklós és Horváth Gábor gitárok, Gabnai Máté basszusgitár, és Szívos Zoltán dob.

Akkor már a záró banda szerepét betöltő Velvet Stab tagjait is említsük meg: Krausz István (ének), Gémesi Márk, Oltyán Péter (gityók), Nagy Viktor (szintén gitár, csak négy húros, azaz basszus), végül de nem ucsó sorban Kátai Tamás a dobos.

Az ő zenéjükről pedig annyit, hogy szervesen, és zökkenőmentesen illeszkednek az előző két banda által meghatározott sorba. A kezdő Válassz címet cipelő zöngeményük talán a lemez legnagyobb „slágere”. A záró – és egyben leges legutolsó – Rajzold át pedig ütős szövegével hívja fel magára a figyelmet.

És ha már ők zártak, akkor én is zárock két e-mail-címmel, ahol a cd iránt lehet érdeklődni: mysmallcommunity@gmail.com és csilla@guitar-clinc.hu.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr592831815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum